Esztergom és Vidéke, 2000

2000-03-09 / 10-11. szám

Eszterg o m és Vidéke 2000. március 9. Gazdag múltból a biztató jövőbe A 2000. év első millenniumi rendez­vénye a József Attila Általános Iskola nevéhez fűződik. Az iskola igazgatósá­ga Millenniumi Hetet rendezett március 6-tól március 14-éig, melynek nyitó­programja Mújdricza Ferenc és Péter millenniumi kamarakiállításának meg­nyitója volt Március 7-én Pifkó Péter várostörténész előadását hallgathatták meg az érdeklődők Esztergom és az ál­lamalapítás címmel. Március 8-án pe­dig Sári István városi főépítész tartott előadást Hogyan fejlődik Esztergom a millennium után? címmel. Március 9-én 18 órakor ünnepi hangverseny lesz ma­gyar költők verseiből (előadja Vereczkei Attila), március 10-én délután pedig ját­szóház a gyermekek részére. A progra­mot március 14-én délelőtt ünnepi meg­emlékezés, délután pedig a Millenniumi olvasókönyv ünnepelyes átadása zárja. Magyar állam - magyar nemzet Szentmihályi Szabó Péter író, egyete­mi tanár volt a vendége a Bocskai Sza­badegyetem mellett működő Magyar Út Esték sorozatának. A népes hallgatóság nagy érdeklőddéssel figyelte a Pázmány Péter Egyetem professzorát, aki a Ma­gyar állam - magyar nemzet című előa­dásában a felnövekvő ifjúság esélyeiről beszélt Előadásában szólta magyar tör­ténelem dicsőséges szakaszairól és az Árpád-házi királyok esztergomi hagya­tékáról. Az előadás végén a professzor dedi­kálta könyveit. Az 50 kötetből álló élet­műkiadás rövidesen a könyvesboltokba kerül. A Bocskai Szabadegyetem követ­kező előadására március JO-én kerül sor, előadója Medveczky Adám zene­szerző, karnagy, előadásának címe pe­dig: A magyarság zenéje. Hangverseny a Montághban Kedves vendégei voltak február 23­án a Montágh Imre Általános Iskolának. A városi zeneiskola zongoratanárnője, Rózsár Brigitta és növendékei adtak hangversenyt a gyermekeknek, akik na­gyon élvezték a műsort A hangversenyt Pintér János gyógypedagógus szervez­te. Meghívó A Dobó Galéria szeretettel meghívja Önt és kedves családját március 13-án 17 órára Maier-Kránitz László autodi­dakta képzőművész kiállításának meg­nyitójára. A tárlatot dr. Pogány Gábor művészettörténész ajánlja az érdeklő­dők figyelmébe, közreműködik Verecz­kei Attila és Parragi György. Hatoslottó sorsolás Első ízben sorsolták a hatoslottó szá­mait Esztergomban. A Szabadidőköz­pont színháztermében március 4-én 16 órakor kezdődött programban neves művészek adtak gálaműsort. Fellépett Sáfár Mónika, Soltész Rezső, Roy és Adám, a Fours Fathers és a Kolibri Stúdió. Tanfolyam Valutakezelői tanfolyam indul április 15-én a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskola és Szakmunkás­képzőben. Jelentkezési feltétel: érettsé­gi és alapfokú nyelvvizsga. Jelentkezni lehet a szervezőnél a 313-343 vagy a 06-30-246-4879-es telefonszámon. VAROSNAPLO Szánthó Barna rovata Fogadóórák Március 22-én 14-17 óra között Lengyel Károly alpolgármester fogadja az érdeklődőket a Polgármesteri Hivatal 114-es számú szobájában. Ugyanezen a napon a Polgármesteri Hivatal kertvárosi kirendeltségén 16-17 óra között Tóth József és Nagy Tibor tartanak fogadóórát. Jövőnk, Európa Az Európai Unióról megszerzett ismereteiket mérik össze az esztergomi középiskolás diákok a januárban meghirdetett vetélkedő-sorozaton. Magyarország európai integrációs folyamatának előrehaladásával a közvé­lemény és a társadalom részéről megnövekedett az Európai Unióval és Magyar­ország tagságával kapcsolatos információk iránti igény. Ezt az igényt az esz­teigomi középiskolásoknak a Jövőnk, Európa program úgy elégíti ki, hogy ismeretterjesztő előadások után játékos, komoly formában méri össze a ver­senyzők tudását. Az esztergomi Jövőnk, Európa Közhasznú Regionális Egye­sület által szervezett vetélkedőt aKülügyminisztérium az EU közvélemény-fel­készítő program keretében támogatja. A március 7-én záruló iskolai döntők három fős nyertes csapatai március 31-én, Magyarország és az Európai Unió hivatalos csatlakozási tárgyalásai megkezdésének második évfordulóján meg­tartott városi döntőn mérkőznek meg egymással. Az első három helyezett csapat értékes nyereményekkel térhet haza. A programon hat esztergomi iskola-az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkö­zépiskola, a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola, a Bottyán János Gimnázium és Műszaki Középiskola, a Géza fejedelem Ipari Szakképző Iskola, a Szent István Gimnázium és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium -közel 100 tanulója vesz részt, akik megismerkedtek az Európai Unió törté­netével, intézményeivel, oktatáspolitikájával, valamint hazánk csatlakozási tárgyalásainak eddigi eredményeivel. Szabó SókI Andrea Szentgyörgymezői hírek Február 28-án tartotta közgyűlését Szentgyörgymezői Kertbarátainak Egyesülete, melynek vendége volt a Kertbarátok Országos Szövetségének főtitkára. Magyar Lajos. Az 1999. évi munkáról szóló elnöki beszámoló igen tartalmas, gazdag program teljesítéserői adott számot Sok szakmai előadás, ki­emelt rendezvény (borverseny, augusz­tus 20-ai terménybemutató, szüreti fel­vonulás), partnerkapcsolatok ápolása (párkányiak, gödiek): sikeres évet zár­tak a Kertbarátok. Á 2000. évre szóló munkaterv hasonlóan sikeres esztendőt ígér. A pénzügyi beszámolóval, a szám­vizsgáló bizottság jelentésével együtt az elmúlt évi beszámolót a megjelentek el­fogadták. Az országos szövetség főtit­kára által felajánlott lehetőséget, hogy az egyesület részt, vehet az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiál­lításon a tagság örömmel hallotta és egyhangúlag megszavazta Nagy kihí­vás ez, kívánjuk, eredményes legyen az OMEK-szereplés. Sok sikert, Kertbará­tok! * Február utolsó napján ismét fogadta választóit Petróczy Gyula képviselőnk. Sokan jöttek el, elhullott állatokról, csa­tomaügyekről, illegális szemétlerakás­ról, útszélre leszórt trágyáról, a kerék­párút „kutyaúttá" tételéről, esővíz-elve­zetési gondokról, az utak portalanításá­ról, használható játszótér hiányáról pa­naszkodtak a megjelentek. A beszélge­tés során szóba került a II. világháborús Szent László hadosztályra emlekező ün­nepség is. * Egy mezőgazdasági sorozat első elő­adását hallgathatták a résztvevők márci­us l-jén a Szentgyörgymezői Olvasó­körben. A délután fél ötkor kezdődött programon mintegy 20 főnyi résztvevő hallgatta Sashalmi Bélát, aki EU-csaÜa­kozasi ismeretekről, az EU mezőgazda­sági politikájáról tájékoztatta hallgató­ságát. Ezt követően dr. Vései Árpád a SAPARD programról és a kapcsolódó megyei feladatokról beszélt hallgatói­nak. Mindkét előadó a megyei agrárka­marát képviselte. Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe következő előadásainkat is: március 9­én 16 óra 30 -kor (Az agrárágazatok támogatási rendszere, ill., Időszerű kér­dések a növényvédelemről); március 14-én 16 óra 30-kor (Adózási ismeretek, adójogszabályok változásai 2000-ben, ill., Társadalombiztosítási i változások 2000-ben). ismeretek. Március 4-én immár ötödik alkalom­mal szerethettük a Tücsök népzenekar muzsikáját az Olvasókörben. Telt ház volt, többek szerint kinőttük az Olvasó­kört. A Somogyi iskola csoportjának fellépését (köszönet érte Trexler Mag­dolnának) szeretettel fogadta a táncház közönsége, de óriási sikere volt a spon­tán szerveződött mesemondásnak is, melynek főszereplői alig-iskolás gyer­mekek voltak. Köszönet a táncház szponzorainak: azesztergomi „Rozetta" Kft.-nek, valamint a Magyarok Világ­szövetségeesztergomi szervezetének! Következő táncház április 8-án, melynek kiemelt vendégei az esztergo­mi középiskolás véradók lesznek: ezzel mond köszönetet a Véradóállomás! Polgár József Gyógyszertári ügyeletek Március 10.: Márc. 11-12.: Március 13.: Március 14.: Március 15.: Március 16.: Márc. 17-19.: Március 20.: Szent István Patika Piros Patika Kerschbannmayer Pat. Piros Paüka Kolos Patika Szent Anna Patika Szentistván Kerschbannmayer Pat. Kertvárosi hírek Március 2-án az Oktatási Bizottság kihelyezett ülést tartott az Arany János Általános Iskolában. Első napirendi pontként az iskola nevelő-oktató mun­kájának helyzetéről számolt be az igaz­gató, Baranya István. Tájékoztatót adott a 60 éves iskola tanári karáról, a diákság létszámának alakulásáról, összetételé­ről. Mint elmondta, 315 tanulót oktatnak 18 osztályban. Jelentős a roma kisebb­ség száma, az alsó tagozaton 69, felső tagozaton 58, magántanulóként pedig 11 jár az iskolába A diákok 80 szazaié­ka részesül segélyben. Az oktatáshoz a tárgyi feltételek adottak: jól felszerelt nyelvi labor, megfelelő szemléltető esz­közök, bútorzat TV, videó, könyvtár, számítógépek internetes hozzáférési le­hetőséggel állnak rendelkezésre. Az Oktatási Bizottság ezt követően költségvetési keretének felhasználási tervét, az általános iskolák beiskolázási körzetmódosítását, a Kazinczy szép kiej­tési verseny költségvetését a zeneiskola SZMSZ mellékletét tárgyalta meg, majd javaslatokat tett az Arany Katedra kitüntetésre. * Február 29-én este ismereüen férfi hívta fel a Hell szakközépiskola kollégi­umát. Közölte, bomba van az intéz­ményben. A szükséges hatósági intéz­kedések megtétele után azonban nem találtak robbanószerkezetet. Az épületet nem kellett kiüríteni, mert jelenleg le­zárt állapotban van. A szakemberek este fél tíz után távoztak a helyszínről, sze­rencsére csak vaklárma volt a bombari­adó. * Az Idősek Klubja nőnapi rendezvé­nyén az Arany János iskola diákjai és a Féja Pinceszínház tagjai kedves műsor­ral köszöntötték a klub nőtagjait a fér­fiak pedig ajándékkal kedveskedtek nő­társaiknak. A RÖK és a helyi képviselők nevében Nagy Tibor képviselő mondott köszöntőt a műsor összeállításáért Pü­sök József né tanárnőt illeti a dicséret Hálózatkarbantartás miatt március 9­én 8-tól 15 óráig a Határ u., Retek u. és a Dobó I. u. térsegében áramszünet lesz. * A helyi vöröskeresztes szervezet március 10-én este farsangzáró batyus­bált rendez a Közösségi Házban. * Szerencsés kimenetelű ütközés tör­tént március 3-án kora délután a Lakó­parknál. Egy Dorog irányába haladó Trabant úgy neki pördült a betonkerítés­nek, hogy két mezőt teljesen kiütött Szerencsére személyi sérülés nem tör­tént Nagy Tibor (^GöBCEZlDGaCOS^ a Szabadidőközpontban 2000. március 18-án, szombaton 11 órakor BUBU KALANDJAI a Budai Bábszínház élö szereplős, bábos mesejátéka Kedves Gyerekek! Ez a mesejáték Buburól, a kis vízilógyerekről szól. Ha március 14-ig megírjátok nekünk, hogy a mesékből milyen más vízilovakat ismertek, belépőjegyet nyerhettek az előadásra! Belépőjegy: 300,'Ft :33-313888

Next

/
Thumbnails
Contents