Esztergom és Vidéke, 2000

2000-12-07 / 49. szám

WWWHMWIWWIWWtWIIWI III M II ig il l MI I II I WI II WI MMt mi t WmWWWWW ÖNKORMÁNYZATUNK KÖTVÉNYÉRŐL - részletek a 3. oldalon! 2000. december 7. - 49. sz. % POLGÁRI HETILAP • Ára: 50 Ft Rendkívüli képviselő-testületi ülés Rendkívüli ülést tartott november 30-án az esztergomi képviselő-testület. Mint ahogy arról beszámoltunk, az egy héttel korábbi ülés elején szó voltairól, hogy több okból indokolt egy rendkívüli ülés összehívása. Emellett a múltkori rekord hosszúságú - tizennégy órás - ülésen Meggyes Tamás polgármester felfüggesztette a Bottyán János Gimnázium és Műszaki Középiskola önkor­mányzati tulajdonba adásáról hozott nemleges döntést; illetve felfüggesztette a Gran Tours Városi Utazási Iroda menesztett ügyvezető igazgatóját pozíció­jába visszahelyező határozatot is (mint emlékezetes, az egyik képviselő a szavazás után jelezte, hogy tévesen voksolt, vagyis a visszahelyezéshez szükséges 13 szavazat ilyen értelemben nem volt meg). A testületi ülést követően - a törvényességi határidőt betartva - a polgár­mester felfüggesztette azt a döntést is, amely a Vaszary Kolos Kórháznak 18 millió forint városi hozzájárulást biztosított volna eszközbeszerzésre. Meggyes Tamás lépését az tette indokolttá, hogy a kórházi menedzsment hevesen tiltakozott a határozat ellen, mert szerintük a komoly anyagi gondok­kal küszködő - egyébként jelenleg még megyei kezelésben lévő - kórház helyzetén inkább az javítana, ha a pénzt átköltöztetésre és átszervezésre fordítanák. Az intézmény vezetősége - a 21 fős főorvosi karból húsz főorvos által aláírt - tiltakozó levélben fordult a polgármesterhez, amelyben felvetet­ték a kórházi tanácsnoki rendszer felülvizsgálatát is. A délután három órakor kezdődött ülés - amelyre tizenöt napirendi pontot terveztek - közel egyórás vitával indult. A szocialista frakció ugyanis jogi­formai hibákat vélt felfedezni az előterjesztésekben, azok kézhezvételében. Azonban sem a jegyző, dr. Takáts Attila, sem a testület nem talált vétséget, így négy órakor kezdetét vehette az érdemi munka. A testület nagy többséggel módosította a köztisztaságról, a parkok és a fák védelméről, a közterület-használat helyi szabályozásáról, a közterület rendjé­ről, illetőleg az avar és a kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló rendeletét. Szintén egyöntetűen elfogadták az önkonnányzat ez évi költségvetésének háromnegyed éves végrehaj tásáról készül t beszámoló t. A v áros 2001. és 2002. évi költségvetési koncepcióját megtárgyalták, de nem határoztak, mivel több képviselő is jelezte, hogy ki kívánja bővíteni a tervezetet. A napirend tárgya­lása végén dr. Kovács László szocialista képviselő hivatalosan is bejelentette, hogy lemond a Pénzügyi Bizottságban betöltött elnöki tisztjéről és tagságáról. Döntését azzal indokolta, hogy a bizottság és a kormánypárti polgármester viszonya egyre inkább átpolitizálódik. Meggyes Tamás a döntést elfogadta, s úgy reagált - rímelve a bizottsági elnöknek a sajtóban korábban megjelent nyilatkozataival hogy emberileg sajnálja, de szakmailag megérti. A kórház ügyében a képviselők úgy döntöttek, hogy a városi tanácsnoknak, dr. Osvai Lászlónak az Egészségügyi Bizottság elnökével, dr. Antalics Mihállyal újabb egyeztetéseket kell folytatnia a kórházi vezetőkkel, és a testület következő ülésén, december 14-én ezek figyelembe vételével újra tárgyalja az ügyet. A másik felfüggesztett döntésben a testület (a korábbiakkal ellentétben) úgy határozott, hogy a Bottyán-iskola épületét városi tulajdonba kívánja venni. Az esti órákban került sor a korábban is heves vitákat kiváltott Gran Tours-ügy újratárgyalására. A november 30-ai zárt ülésen a képviselők ismét az eredeti állapotok visszaállítását szavazták meg. A polgármester az elmér­gesedő vita miatt elhagyta az üléstermet, mondván, hogy ilyen hozzáállással, komolytalan munkával nem lehet dolgozni. Mivel az ülés levezetésének feladatát Lengyel Károly alpolgármester nem volt hajlandó átvenni - holott a törvények lehetőséget adnak arra, hogy a polgármester távollétében az (egyik) alpolgármester vezesse az ülést, feltéve, ha a testület határozatképes, azaz tizenhármán maradnak a testületi ülés anélkül ért véget, hogy a Gran Tours Kft. új könyvvizsgálóját és felügyelő bizottságát megválasztották volna. Gulya István Fórum a polgármester és a főépítész részvételével (GJ.) Török József képviselő no­vember 29-én lakossági fórumot tar­tott a városi Szabadidőközpontban, az úgynevezett Zöldházban. Az összejövetelen - amelynek meghívott vendégei Meggyes Tamás polgármester és Sári István főépítész voltak - két téma kapott nagyobb hangsúlyt. Az egyik a városi belső tehermentesítő út - amely a városköz­pontot kötné össze a Kucklander-he­gyen keresztül a Bánomi úttal -, a másik az aranyhegyi Borászat mellet­ti és alatti garázssorok közvilágításá­nak bővítése. Meggyes Tamás bevezetőjében el­mondta: bár már húsz-huszonöt éve létezik aKucklánder-hegyen átvezető belső tehermentesítő út terve, kidol­gozott városi átrendezési koncepció híján azonban Esztergom ezidáig nem tudott állami forrásokat, pályázatokat bevonni. Ezekre pedig feltétlenül szüksége van a királyvárosnak, hi­szen például a most elkészült belső tehermentesítő út tervének kivitelezé­se önmagában félmilliárd forintba ke­rülne, s ezt egyedül képtelen az ön­kormányzat finanszírozni. A tehermentesítő út építését a pol­gármester - az ismert problémák mel­lett (például az egyutcás jelleg miatt egy-egy baleset, nagyobb rendezvény idején leáll a városi közlekedés) ­azzal is indokolta, hogy a felmérések szerint ma már naponta tizenkétezer autó halad át a főutcán. Ez csúcsfor­galomban azt jelenti, hogy három má­sodpercenként egy jármű terheli az utat. A Mária Valéria híd megépülésé­vel pedig újabb négyezer jármű fog jönni a városba, amelyeknek nyolc­van százaléka esztergomi céllal érke­zik. Meggyes Tamás szerint annak van realitása, hogy a belső elkerülő út há­rom-öt éven belül elkészüljön ­(Folytatás a 3. oldalon) A püspök és a jegyző a Közéleti Szövetségnél (P.) November 28-án kora este a Szabadidőközpont nagytermét meg­töltötték az érdeklődők a Közéleti Szövetség Esztergomért civil szerve­zet nyilvános fórumára. Gyöngyös Antal elnök köszöntötte a vendége­ket, majd az első téma dr. Takáts Atti­la, városunk új jegyzőjének bemutat­kozása volt. Lapunk hasábjain is írtunk már a jegyző-változásról. A képviselő-testület nagy többséggel választotta meg 11 jelentkező közül dr. Takáts Attilát. Lapunk november 23-ai számában egészoldalas beszél­getést is közöltünk az új jegyzővel, melyben korábbi munkásságáról és esztergomi terveiről szólt. Nos, az in­terjúban közölteket nagyrészt most élőszóban is elmondta. Az eltelt há­rom hét alatt már nemcsak ismerke­dett az itteni körülményekkel, hanem gyakorlati döntéseket is hozott. El­mondta, hogy szükség van a hivatal átszervezésére, új, képzett munkatár­sakra is igényt tart, mindenekelőtt jo­gi végzettségű emberekre. A testület­tel való együttműködést fontosnak tartja, és számít is rá. Az új jegyző bemutatkozását köve­tően kérdések hangzottak el a hallga­tóság köréből. Mármarosi Győző, a rendező szervezet tagja a meglévő hi­vatali személyzet szakmai felkészült­ségéről érdeklődött, valamint arról, miként maradhat a jegyző kellő távol­ságra az önkormányzatban szereplő pártoktól és szervezetektől. A válasz egyenes és nyílt volt: a személyi cse­rék indokoltak és szükségesek, de eh­hez türelmet kér a jegyző. Miként a testülettől is a korrekt és a kölcsönös bizalmat tartja a legfontosabbnak. Németh János is az átszervezést és a városfejlesztést ajánlotta az új jegyző figyelmébe. Fiedler Gábor, a Pénz­ügyi Bizottság külső tagja a költség­vetés lehetséges alternatíváit említet­te meg, amit az előadó és a közönség is köszönettel vett. Dr. Beer Miklós püspök is most először szerepelt a közéleti fórumon. A katolikus egyház esztergomi szere­péről, az ifjúság neveléséről, az isko­lai oktatásról, a főiskolákról, a szociá­lis ellátásról, a keresztény kultúra itteni kiemelt szerepéről szólt érdek­feszítően. Felé is irányult néhány hoz­zászólás és kérdés. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents