Esztergom és Vidéke, 2000
2000-11-30 / 48. szám
428 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. november 2. Arckép: JUHÁSZ JÓZSEF, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke Az Ipartestületnek éppen egy negyedszázada városi elnöke, de tagja még további négy jelentós civil szervezetnek is. A társadalmi életben családja többi tagjával együtt kiveszi részét. Szakmájában is jól ismert, az utóbbi időben az ország számos részén épített, így a bajnai tornacsarnok és tűzoltólaktanya, a pilisszentiváni iskolaátalakítás és tornaterem, a szentendrei Skanzen fogadója, a nógrádi három, egyenként 160 vagonos terménytároló kivitelezése kötődik vállalkozásához. Szakmája megbecsülésének érdekében kezdeményezője volt a mesterképzés újraindításának és az ünnepélyes avatásoknak. A soron kívüli kamarai választások nyomán előbb a megyei, majd a közelmúltban az országos szervezet alelnökének választották. Ez elismerését jelenti szakmai érdekvédelmi törekvéseinek. - Melyek pályafutásának legjelentősebbb állomásai? - kérdeztük. - 56 éves, nős, négy gyermek édesapja vagyok. Feleségem, Tőkei Erzsébet, villamosmérnök, vállalkozó. Az esztergomi István gimnáziumban érettségiztem. Iparváltásomig két munkahelyem volt: a Tanácsi Építőipari Vállalatnál művezető, az esztergomi ÉDÁSZ-nál mint beruházási műszaki ellenőr tevékenykedtem. 1969-ben önállósítottam magamat, 1970-ben mestervizsgát tettem, ma építőiparos generálkivitelezőként magas és mélyépítéssel, lakóházak építésével, műemlékek felújításával, csarnokok építésével foglalkozom. Harminc éve rendszeresen nevelek tanulókat. Fiam négy éve önálló kőműves vállalkozó, a családi tradíció folytatója. A Kézműves Kamara megalakulása óta a Komárom-Esztergom Megyei Kézműves Kamara és a kőműves mestervizsgabizottság, valamint az Országos Kézműves Kamara szakképzésért felelős alelnökeként tevékenykedtem. Októberben KomáromEsztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnökévé választottak, és jelöltek az országos Kereskedelmi és Iparkamara alelnökének. Ott is bizalmat kaptam. Az elmúlt években a németországi és más külföldi kézműves kamarákkal létrejött együtünűködés és jó kapcsolat kialakításában személyesen is részt vettem, különösen az Aacheni Kézműves Kamarával, melynek elnöke Dietter Philip úr, aki egyben a Német Szövetségi Kézműves Kamara elnöke is Berlinben. Tagja vagyok az Országos Szakképzési Tanácsnak és a Leonardo pályázati bizottságnak. Mint gyakorló vállalkozó és tisztségviselő több évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalatomat és ennek során kialakult személyes kapcsolataimat szeretném a kamara és annak tagjai javára, mint kézműves alelnök kamatoztatni. Ebben számítok mindenekelőtt városunk és a térség egyéni, valamint társas vállalkozóira. PJ. ^ * ,, A Szabadidőközpontban december 5*én 17 órakor Vidáman mókázva várjuk együtt a Mikulást Bábos Bankával, Fleo Bohóccal és Krampuszkával! Gyertek Ti is! Belépőjegy csak elővételben: felnőtteknek 150,-Ft gyerekeknek ajándékkal 300,-Ft Hogyan és kik gyógyítanak kórházunkban? (VI.) REUMATOL ÓGIAI OSZTÁLY (Pálos) A Kolos kórház a megye teljes területéről fogadja a reumás betegeket E szakterület bemutatását dr Dávid Dezső osztályvezető főorvostól kértük. Megyénkben a reumatológiai fekvőbeteg ellátás háttere folyamatos fejlesztést követően az elmúlt bő két és fél évtizedben az esztergomi kórházban épült ki. A reumatológia osztály dinamikusan fejlődő része a nagy hagyományokkal rendelkező intézménynek. Munkatársainkat mélyen áthatja annak a felelőssége, hogy a hozzánk a megye teljes területéről érkező reumatológiai betegek rajtunk keresztül ítélik meg a Vaszary Kolos Kórház tevékenységét, illetve magáról Esztergom városáról is a mi közvetítésünkkel alkotnak képet. Az osztály a kórházegyüttes legpatinásabb egységének tekinthető épülétbe került 2000 márciusában Dorogról történt behelyezését követően elszállásolásra. A tágas kórtermek világosak. Külön előnyként értékelendő, hogy a fizioterápiás blokk egy szintre kerülhetett a kórtermekkel, így a nehezen mozgó betegek számára is könnyen elérhető. Újonnan kialakított, jól felszerelt tornatermünk biztosítja a hatékony mozgásterápiát Az emeleti részen, a folyosón hívható nyilvános telefonfülke szolgálja a betegek és az otthon maradók jobb elérhetőségét A beköltözést megelőzően tatarozás következményeként mindenhol elkísér bennünket a frissesség hangulata. Az épületet körülvevő nemes, öreg fák gyönyörködtetnek bennünket és óvnak a kánikulai napok hevétől. Korábbi és jelenlegi adományozóinknak, a mozgásszervi betegek együttérző barátainak köszönhetően büszkén mondhatjuk, hogy a reumatológiai szakmát ma - hazai és nemzetközi szinten is - kiszolgáló diagnosztikus és terápiás eszközök döntő többségükben osztályunkon, illetve a kórházon belül megtalálhatók. Korszerű, a fizioterápiában világviszonylatban is élenjáró holland elektroterápiás eszközeink minden létező kezelési formát egyénre szabottan biztosítanak. Rövidhullám és 4 rekeszes Gaivan-készülékeink mellett nagy hazai intézményeinkből is hiányzó mikroprocesszor vezérlésű „nyútókészülék" segíti a gerincbetegek gyógyulását cryoterápiás készülék az ízületi gyulladások visszaszorítását. A meleg kezelésekre használatos Fango-készülék a saját ágyban történő ellátás biztosításával serkenti a mielőbbi gyógyulást Alapvető törekvésünk, hogy igyekszünk minden tekintetben kihasználni betegeink idejét annak érdekében, hogy az osztályunkon tartózkodásukat igazán tartalmasnak ítéljék. További előrelépést jelent, hogy betegeink csontsűrűség-vizsgálatát is meg tudjuk oldani osztályon belül. A Vaszary Kolos Kórház - mint nagy kórház - rendelkezik a kívánatos diagnosztikus és terápiás háttérrel, amely a kórisme gyors felállításához, valamint esetleges bármely veszélyhelyzetben a komplikációk elhárításához elvárható. Budapest közelségéből adódik, hogy a ritka igényű, speciális vizsgálatok elvégzését az ország vezető diagnosztikai központjaiban bejáratott utakon rövid átfutási idővel megszervezzük. Valamennyi munkatársunkkal szemben alapvető elvárás a folyamatos szakmai továbbképzés. Reumatológus szakorvosaink belgyógyászati képzettséggel és az akut ellátásban megszerzett gyakorlattal is rendelkeznek, így a reumatológiai betegségekhez esetlegesen társuló belgyógyászati kórképek követése is biztosított osztályunkon. Kitűnő gyógytornászaink, jól felkészült masszőreink, fizioterápiás asszisztenseink és a lelkiismeretes nővérgárda egyesült erővel segíti munkánkat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért hogy az otthontól való távollét a lehető legkevesebb megpróbáltatást jelentse mind betegeink, mind aggódó hozzátartozóik számára, és az elért javulás tegye felhőtlenné a viszontlátás örömét A reumatológiai osztály vezetője dr. Dávid Dezső reumatológus és fizioterápiás, valamint belgyógyász szakorvos, aki egyúttal KomáromEsztergom megye reumatológiai és fizioterápiás szakfelügyelő főorvosa. A fekvőbeteg osztályon helyettese dr. Orosz Rita, reumatológus, valamint belgyógyász szakorvos. A fekvőbeteg osztályon tevékenykedik még dr. Regdon Irén reumatológus és belgyógyász szakorvos, ületve dr. Laczkó Hajnalka, dr. Szövérfi Zsófia szakorvos-jelöltek, valamint dr. Pásztor Lívia rezidens. Az osztály járóbeteg ellátásáért felelős főorvos dr. Bérczes Magdolna, aki egyúttal a reumatológiai szakrendelést is vezeti. Az osztályvezető főnővér Medveczky Mária, helyettese Szabó Zsuzsa. A járóbeteg ellátásért felelős nővér-helyettes Honti Sándorné. Vezető fizioterápiás asszisztens: Riettling Ferencné. Gyógytornászok: Kulcsár Mária és Soós Tünde. Munkatársainkkal kiterjedt szakmai kapcsolatokat építünk ki és tartunk fenn kitekintést a nagyvilágra, így alapvetően tagjai vagyunk a Magyar Reumatológusok Egyesületének (MRE) - ahol rendszeresen előadásokkal is szerepelünk ezen belül különösen aktív tevékenységet folytatunk az MRE Közép-Magyarországi Szekciójában. Tagjai vagyunk a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaságnak, a Magyar Rehabilitációs Társaságnak, a Magyarországi Fájdalom Társaságnak, a Magyar Gerincgyógyászati Társaságnak, a Magyar Belgyógyász Társaságnak, illetve rendszeres információcserét tartunk fenn a Németországban működő Semmelweis Társasággal.