Esztergom és Vidéke, 2000

2000-11-23 / 47. szám

424 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. november 2. SPORT-HÉTVÉGE A Dobó nyerte az atlétikai pontversenyt A2000. évi jubileumi Esztergom Kupa atlétikai verseny aDobó gimnázium sportudvarában a házigazdák nagy sikerét hozta (fotónkon). Smiger András igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd Baranya István, az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke nyitotta meg a versenyt, melynek Pálmai Zoltán, Ma­róti József és Szekeres János voltak a főszervezői. Az egyéni eredményekről korábban már tudósítottunk. Az összetett pontversenyt nagy fölénnyel aDobó nyerte (119 pont), 2. a Szent István gimnázium (67), 3. az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközépiskola (35 pont), 4. a Bottyán szakközépiskola (28), 5. a Berzeviczy szakközépiskola (25), 6. a Ferences gimnázium (16 pont - csak fiú versenyzőik voltak). A két korcsoport legeredményesebb leány és fiú versenyzőit a rendezők különdíjban részesítették. Ők : Turcsányi János (Mind­szenty), Molnár Angéla (Dobó), Orgoványi Petra (Szent István), Bokros Nikolett (Dorog), Knáb Gergő (Petőfi), Sándor Nikolett (Gyakorló), Szikszai Ibolya (Tát), Krizsáld Koméi (Tát), Szabó Rebeka (József Attila), Felbert Dorottya (Szent Erzsébet), Szíjártó Zsolt (Dorog), Oláh Dávid (ipari szakmun­kásképző), Farkas Emese (Szent István). Húsz csa pat neveze tt a maróti teremtornár a A pilismaróti sportcsarnok hetekkel ezelőtt meghirdette a III. Budmil Ku­pát, mely karácsonyig minden hétvégén sportolási és szurkolási alkalmat nyújt. Osvald Zsolt sportvezető elmondta, hogy határidőre húsz környékbeli csapat nevezett. Megejtették a sorsolást is. Az ismertebb csapatok az A-cso­portban: Suzuki, Földmérők, Vörös Ördögök, Tahitótfalu, Horváth Agro, a B-csoportban: Budmil, Primszolg, Csabagyöngye, Esztergomi SC, a C-cso­portban: Csonttörők, GÖPA, Molothow. Á csoportokon belül körmérkőzés lesz, a továbbjutók - újabb sorsolást követően - 4 négyes csoportban folytat­ják. A középdöntők 2 négyes csoportban december 16-án lesznek, a négycsa­patos döntő pedig 23-án. Természetjáró túra a Gete-hegyr e A Meteor Természetbarát Egyesület jól sikerült Búbánat-völgyi túrája után most újabb programot ajánl. December 3-án járják be a Dorog-Odorog-Gete­Hegyesko-Tokod több mint 10 km-es utat. Esztergomból az indulás a 9 órai csolnoki járattal. A túravezető Csombók Ferenc. Előzetes jelentkezés Bemáth Lászlóné szakosztályvezetőnél a 415-440-es telefonon. Részvételi költség 100 Ft. Kölyökfociban az UNSEáll az élen A Czibor Zoltán emlékére rendezett labdarúgó-emléktoma Tokodon az üveggyári pályán újabb mérkőzésekkel folytatódott. Érdekesebb eredmények: Dorog körzet - Esztergomi UNSE 1:0, Dadi Teknőcök - Környei SE 1:1. Az ácsi záróforduló előtt a torna állása: 1. Utánpótlás Nevelő SE (44 pont), 2. Dad (39), 3. Kömye (38), 4. Komáromi VSE (32), 5. Dorog körzet (29), 6. Csolnok (22), 7. Komárom II (18), 8. Oroszlány (11). Vasárnap újabb sakk-rangadó Az NB II Breyer-csoportban eddig két fordulót játszottak. Az élmezőny: 1. Tatabányai Turul SE (15 pont), 2. Esztergomi Sakk Club (13,5), 3-6. Vértesi Erőmű SE, Zoltek SE, Tatai Géniusz SE és Bp. Vasútépítők (13-13). Vasárnap délelőtt a Polgárvédelmi Klubban (Kossuth L. u. 40.) a listavezetővel mérkőz­nek az esztergomiak. A csapat 12 tagjára kemény feladat vár. Kézilabda kupa- és bajnoki mérkőzés Hét nap alatt két komoly mérkőzést játszottak a lányok. Előbb szerdán Gödre utaztak a Magyar Kupa mérkőzésére az NB I/B keleti-csoportjában az élmezőnyhöz tartozó hazaiakhoz. Félidőben még az ellenfél vezetett ll:8-ra, a hajrában a mieink 22:21-re felülkerekedtek. A következő fordulóban hazai pályán már első osztályú csapat lesz az ellenfél. Vasárnap délután az utolsó helyen álló és pontot sem szerzett szombathelyi főiskolás csapat volt a vendég aDobó tornacsarnokában. Lányaink gólarányt javítottak, 38:12 volt a végeredmény. Ezzel a győzelemmel és a ceceiek tatabányai vereségével az esztergomi lányok visszakerültek a dobogós helyre. Az élmezőny állása jelenleg: 1. Pécsi EAC (19 pont), 2. Postás SE (16), 3. Esztergomi KSE (14-fotónkon), 4. Cece (13), 5. Tolna (11). Szombaton este a tolnaiakhoz utaznak a lányok. Újabb kiá llítás okoz ta a focivereséget Múltheti tudósításunkban Rigler kapus kiállításáról írtunk, ő most az Ercsi Kinizsi ellen nem léphetett pályára, sőt még a következő fordulóban sem játszhat. Nélküle készült a csapat: Klocz, Papp, Engelbrecht, Szegvári, Scha­uker, Tóth L., Tóth A., Aracsi, Varga, Pálinkás, Fehér, Szölgyémi, Baják Méhes, Mlaka, Hunor. Az első félidőben az ESC volt a jobb, ám gól nem született. A vendég ercsiek szereztek gólt a 49. percben. A 60. percben Papp lövésével sikerült egyenlíteni. Schaukert fegyelmezetlensége miatt a bíró leküldte a pályáról, és rövid időn belül, az emberelőnyt kihasználva a vendé­gek megszerezték a győztes gólt. E vereség elkerülhető lett volna. Vasárnap Bodajkon az idényzárón jóval erősebb ellenféllel kell szembenézniük az esztergomiaknak. Ne felejtsék el, hogy első a sportszerűség, a fegyelem! Nevezés a XXIV. teremfoci tornára Avárosi sportcsarnokban a szervezők már a januárban induló Porga Kupára gyűjtik a nevezéseket. A végső határidő december 6. A résztvenni szándéko­zóknak a csapat és a csapatvezető nevét, a levelezési címet és a telefonszámot kell beküldeni. Ezzel egyidőben postai utalványon kell befizetni a 10 ezer forintos nevezési díjat. További információk a sportcsarnok 412-202-es telefonján szerezhetők. LAPUNK ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Szerkesztő munkatárs: Szánthó Barna Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 (33) 401-601. E-mail: egomesvideke@nic.holop.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadómegbízott: Gran Tours Kft., Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel.: 06(33)413-756 Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0664-7054 * * * HATÁRAINKON TÚLI TESTVÉR LAPJAINK: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István

Next

/
Thumbnails
Contents