Esztergom és Vidéke, 2000
2000-11-02 / 44. szám
10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. november 2. ott rozsdásodtak a jégpálya szánjai, a vívó felszerelések (kardok és maszkok), továbbá különféle tornaeszközök. Gazdátlanul elhagyatva pusztultak ezek a feltört klubházban. Később itt épült fel a városi elit polgárság exkluzív egyesületének, a Hajós Egyletnek csónakháza. Ehhez is egy érdekes élményem fűződik. A Hajós Egylet takarékpénztári kölcsönökből épült a tagok váltói segítségével s egészen az első inflációig állandó anyagi gondokkal küszködött. Egyik váltóaláíró volt az esztergomi közélet egyik „hírhedt" alakja, dr. Mátéffy Viktor prépostplébános, a Keresztény Nemzeti Egységpárt több cikluson megválasztott országgyűlési képviselője. Igen jó megjelenésű, hatalmas férfi volt, megfelelő férfiúi energiával is megáldva, aki emiatt bizony közismerten többrendbeli szerelmi históriák hőse volt. Fölös energiáit levezetendő minden városi közügynek is lelkes résztvevője volt. A bencés gimnázium Holló vízicserkészei részére áldott emlékű dr. Mattya^sovszky Kasszián főparancsnokunk - a másik, de feledhetetlen pap-óriás - által alapított nagydunaparti vízitelep csónakházát is Mátéffy szentelte fel. A szertartásnál ministránsként voltam ott. Míg Viktor atya végigjárván és szenteltvízzel hintvén a fagerendás mennyezetű csónakházat, a kenetes igék között epésen mormogta: „Na lám, ezeknek fagerendás mennyezet is megfelelt, nem kellett nekik betonfödém, mint a Hajós Egyletnek." A Hajós Egyletnek egy országos versenyeken is szerepelt dublója volt: Philipp Jóska, a nyomda és könyv-kereskedés tulajdonos (Buzárovits cég) és Marosi Tibor, a híres szép Marosiné fia, kerékpáros százados. Előbbi rendkívül jó megjelenésű, az eladó lányok álmaként szereplő, szimpatikus aranyifjú volt. Többrendbeli szerelmi kalandok irigyelt hőse. A nagy Duna melletti parton is húzódott egy sétaút hatalmas nyárfákkal, ide azonban már inkább kirándulni jártak az emberek. Ugyanígy valóságos kirándulások voltak a mi „nagydunai" fürdőzéseink a Kutyaszorító környékén, ahova Api vezényletével vonultunk ki a nagyobb nyári melegekben. Hosszú gyaloglással a fűzfásban lehetett kikecmeregni a partra, ahol akkoriban rajtunk kívül ugyan senki sem fürdött. A Prímás-szigethez tartozik Apinak az a terve is, hogy az orosz hadifoglyokkal - akik az esztergom-tábori fogolytáborban tétlenkedtek - el kellene hordatni a Szent Tamáshegyet - ami ugyancsak nem volt díszére a városnak - , meg a Kuklánder-hegyet s azzal feltölteni a szigetet és ezzel kiküszöbölve a tavaszi áradások veszélyeit, lakhatóvá tenni azt. A terv ez utóbbi része meg is valósult. Nem valósult viszont meg Apinak az a másik, sokat dédelgetett s nagyon a megvalósulás felé haladott terve, hogy a Vaskapura drótkötélpályát építsenek. Részvénytársasági alapon akarta ezt megoldani és egy osztrák cégtől már a terveket is beszerezte. A Kutyaszorítónál épült fel később a nagy nyüzsgőn tevékenykedő vitéz SzívósWaldvogel József nyugalmazott tábornok vezényletével a MOVE sportpályája, amelynek avató ünnepi versenyén egy Bedő nevű hatalmas termetű atléta tizenkét méteres súlydobásával szédített meg bennünket. Micsoda teljesítény is volt ez akkoriban, éppen úgy, mint Riedl Laci negyven méteres gerelyhajítása. Hova is tűntek ezek az akkor olyan hatalmas eredmények? (Folytatjuk) Reggel pecázni megyünk! - biztat Gábor. Másnap hajnalban zörget az ajtón; kezében kétméteres meggybot. Indulunk! Friss a reggel; lapos pászmákban süt a nap. A Lépcsős-hídon megyünk át a Szigetre. (Zárva még a Zokogó ilyen kora reggel.) Szombaton láttam a Gül Babát! mutat Gábor a Színpad felé, a Vasaspálya sarkánál. Marha jó volt, csak agyonzabáltak a szúnyogok! - meséli. Jövő héten meg a Csárdáskirály nőt játsszák! - teszi hozzá. A Hajóállomás mellett telepszünk le. Kinn a Nagy-Dunán már erősen süt. Meleg napunk lesz, de itt, a fák árnyékában, még hűvös van. A fűszálokon harmat csillog. Ássunk kukacot! - javasolja Gábor. Elkezdjük túrni a földet; végre előkerül egy jó, kövér giliszta. Egymásra nézünk. Fogd meg! - int Gábor. Fogd meg te! - válaszolom. Tegyünk inkább kenyérgalacsint a horogra! húzza elő Gábor a tízóraiját. Bedobjuk a damilt és lessük, mi történik. Teiik-múlik az idő, de semmi: meg se rezdül a dugó. A víz sima, alig fodrózik. Messze kinn, a Duna közepe táján, tolóajtó pöfög el, vizet görgetve az összekötött uszályok orra előtt. Elzavarja a halakat! - zsörtölődik Gábor. Amerikában lapátkerekes gőzhajók járnak! Lili néni adott egy könyvet a könyvtárban, abban olvastam! - jut az eszembe. Kerekes hajó nálunk is jár! - int le Gábor. Sose láttad még a Szent Istvánt? Ott egy hal! - bök meg Gábor fél óra múlva. Valóban, feltűnik egy tízcentis árny a horog mellett. Izgatottan lessük, ráharap-e. De nem: megszagolja, aztán undorral továbbúszik. Pedig friss, ma reggel vettem a SzembeHorváthy Péter A Szent Istvánon boltban! - háborog Gábor. Még szerencse, hogy nem akadt horogra! Olyan csúszós, nyálkás... ki fogja meg?! Én biztos nem! - gondolom (de kimondani nem merem). Ülünk-üldögélünk, nézzük a vizet. Egyre magasabban jár a nap, de a fák árnyékában még mindig kellemes, hűvös van. Aztán halk, majd egyre erősöső dohogás hallatszik, végre feltűnik-a Szent István! Méltóség teljesen jön fölfelé, küszködve az árral. Vastag, fekete füst dől mindkét kéménybőié forog a kerék az oldalán. Otthagyjuk a botot - kit érdekelnek ilyenkor a halak! - s a Hajóállomás töltéséhez futunk. Más is várja a hajót, nem csak mi: Ne gyertek még közelebb! - int egy egy kopott, kék munkaruhát és tányérsapkát viselő bácsi. Végre kiköt a gőzös. A matrózok köteleket dobnak ki; a munkaruhás vastartókra tekeri azokat. Pallókat raknak és megindul a tömeg kifelé. Hátizsákos kiránduló is akad köztük, de a legtöbbjük kofa; hatalmas kosorakkal, puttonnyal igyekszik a Piac irányába. Lassan mindenki elmegy, csak mi maradunk. A pallóhoz settenkedünk. Nyílik egy ajtó; egy bácsi lép ki, olajos ruhában. Bácsi! Felmehetünk a hajóra? - szedi össze a bátorságát Gábor. Negyedóra múlva indulunk tovább, addig jöhettek! - int vissza a gépész. Fölmászunk a parancsnoki hídra. Megállok a kormánykerék mellett: Hej, micsoda nagyszerű is lehet ezt forgatni, a hajót irányítani! Messze látni a parancsnoki híd magasából! A hajó körül sirályok köröznek; apró csobbanásokkal folyik, lenn, a hajótest körül, a Duna. Lefelé menet megállunk a Gépház nyitott ajtajánál. Lenn, az olajtól csillogó gépek közt, félmeztelen emberek sürögnek a hőségben. Csöngetés hallatszik; először lassan, aztán egyre gyorsabban megindul a dugattyú. Erősödik a robaj. Srácok, kiszállás! Megyünk tovább! - figyelmeztet a gépész-barátunk. Sietünk, nehogy fennmaradjunk. Pedig jó lenne! Apartról látjuk: forogni kezd a kerék; mellette örvény leni kezd a víz és megindul, lomha méltósággal, a Szent István. A Duna közepén megfordul és lefelé kanyarodik. Megbabonázva nézzük, ahogy pöfögve távolodik, majd végre teljesen eltűnik a hajó a Bazilika mellett, a kanyarban. Csak a vastag fekete füst leng még a Várhegy fölött. A Szovjetunióban olyan hajó is van, amelyiknek szárnya van és a víz fölött repül! - magyarázza Gábor. Dr. Katona Gábor ex libris-gyűjteményéből
