Esztergom és Vidéke, 2000
2000-11-02 / 44. szám
4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. november 2. Budapesten bemutatták Végvári Vazul atya verseskötetét „Diplomaosztás" az Érseki Tanítóképzőben A kilenc órai ünnepi szentmise után a vízivárosi kéttornyú templomból idős emberek és családtagjaik találkozóra jöttek össze az egykori Érseki Tanítóképző dísztermébe. Oszhajú, hajlott hátú, sétabottal lépegető idős pedagógusok gyülekeztek és örömmel üdvözölték egykori társaikat, boldogok voltak, hogy még találkozhattak. A Himnusz elhangzása után dr. Gaál Endre főigazgató kedves szavakkal üdvözölte a megjelenteket az arany-, a gyémánt-, a rubin- és a vasdiploma ünnepélyes átadása alkalmából. Homor Lajos főigazgató-helyettes is köszöntötte az idős pedagógusokat, méltatta az ünnepség jelentőségét és felkérte dr. Magyar György főigazgató-helyettest, tartsa meg ünnepi beszédét Az ünnepi szónok többek között ezt mondta: „Az ezeréves magyar iskolai oktatás kutatói egyetértenek abban, hogy az elmúlt századokban mi mindenek elolt az iskola révén kötődtünk Európához. Intézetünk 158 éves történetének kutatói tudják, az „esztergomi képző" a legnehezebb időszakban is képes volt a szakmai minőséget mindenek fölé helyezni. (...) Önök életükkel, tevékenységükkel bizonyították az emberi értékek folytonosságát, szerényen beérve mindig a legkevesebbel. Van a szeretettel végzett kötelességnek egy jutalma, az a boldogságérzet, mely eltölti a tanítót, midőn annyi ember javát, jólétét előmozdította. A biblia szerint is: Akik sokakat az igazságra oktatnak, fényleni fognak örökké, mint a tündöklő csillagok." A Gyakorló iskola üde hangú kórusa kedves kis számokat adott elő Szerencsés Zsuzsa tanárnő vezényletével. Szűcs György negyedik évfolyamos hallgató közvetlen szavakkal köszöntötte a megjelent idős tanítókat, tanárokat, akiktől nemzedékek kapták jövő feladataik megoldásához az alapokat Bozsókyné Bélai Éva és Lekis Ferencné egymás után szólította az aranydiplomásokat: Bélay Ivánné, Brozsek Imréné, Haász Pálné, Juhász Tiborné, Léderer Margit, Nagy Ambrus, Ováry Tiborné, Tárkányi Eva, Turczer Györgyné, Várhelyi Rezsőné. Ókét követték a gyémántdiplomások: Aszódi Zoltán, Báthy Tibor, Benkő Gyuláné, Bertalan Gyula, Csala Tibor, Csepiga Pál, Dávid Éva, Deák Vilmosné, Gerendás Lajosné, Gyulay Gyuláné, Gyulay Sándomé, Herczog Pálné, Keszegh István, Kiss Lászlóné, Majtényi Imréné, Manikovszky Gáborné, Mogyorósi József, Mohos Károlyné, Nagy Imréné, Nemesi Hvadarné, Neszmélyi Endréné, Orosházi Lajos, Pálffy Lajos né, Patai Jakabné, Sandner Zoltánná, Sólyom Lajosné, Tallián Istvánné, Thalvieser Katalin. Ezek után a rubindiplomások felsorolása következett: Döbrössy József, Erős Istvánné. Végül a vasdiplomások felsorolása után - Czank Gyuláné, Perneczky Rezsőné, Prényi Erzsébet Siklósi Béla, Szilvái Gyuláné, Szuhogyi Gyöigyné Gaál Endre főigazgató pár kedves szóval gratulált és adta át a diplomákat Mindegyikük egy-egy szál szekfűt is kapott a diploma mellé. Megható volt látni a szekfúadók között egy mosolygós kedvesnővért is Lajtos Ildikó M. Magdolna személyében. B.L (G J.) A Magyar írószövetség szervezésében került sor október 25-én Végvári Vazul esztergomi ferences atya „Arcok és fények" című verseskötetének bemutatójára az írószövetség Bajza utcai klubjában. A szerző kötetét Pomogáts Béla, a Magyar írószövetség elnöke méltatta. Végvári Vazul (fotónkon) az 1956-os magyar szabadságharcban a budai Várat védő felkelők parancsnoka és tábori lelkésze volt. A magyar ferences közösség szerzetes papja kényszerű negyven éves emigráció után (távollétében az ötvenhatos forradalomban vállalt szerepéért halálra ítélték) 1997 óta ismét Esztergomban él és dolgozik: a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium nagy múlttá visszatekintő, értékőrző lapjának - a Franka Lapnak - a főszerkesztője. Természetvédelmi vetélkedő Végéhez közeledik az első Inter-regionális Környezet- és Természetvédelmi Verseny, amelyen Dorog, Esztergom és Sturovo 13 éves tanulói vettek részt A döntőre november 11-én, szombaton délelőtt kerül sor az esztergomi volt Megyeháza dísztermében. Az első fordulóban 187 gyermek vett részt (Esztergomból mindössze 47-en), a helyes megfejtők szaktanári dicséretben részesültek. A második fordulóban Dorogról 45, Esztergomból 24, Sturovoból 36 gyermek nevezett a Strázsa-hegyi, illetve a Mogyoró-hegyi kirándulásra. A három fős csapatoknak a látottakról összefoglaló dolgozatot kell készíteni, és iskolánként a legjobb munkát készítő csapat kerül a döntőbe. Az e fordulóból kieső tanulók kedves meglepetésben részesülnek majd, míg a döntősöknek érdemes hajrázni, hiszen értékes díjakat lehet nyerni (hordozható CD-lejátszó, fényképezőgép, halogénlámpa, stb.). A legjobban szereplő városi csapatok külön jutalomban is részesülnek. A csapat minden tagja egy négyszemélyes piknik hátizsákot kap. A döntőben a gyerekek számot adnak a térség gyárainak ismeretéből, valamint természetvédelmi kérdésekről. A rendező gyárak célja a cégek környezetvédelmi erőfeszítéseinek társadalmi megismertetése, a természetvédelmi gondolkodás erősítése, és annakelérése, hogy a környezetvédelem ne egymással szemben álló csoportok harca, hanem közös, javító szándékú tevékenység legyen térségünkben. A versenyt rangos zsűri értékeli, amelyben a magyar és szlovák környezetvédelmi hatóságok képviselőin kívül a versenyszervező Richter Gedeon Rt. dorogi fióktelepe és az Assi Doman papírgyár szakemberei is részt vesznek. Ugrós és csárdás az óvodába n ! „Ha hétfő, akkor néptánc!" Ez a j jelszó október elejétől az Aranyhe- j gyi Óvodában. Néhány hete ugyanis ; beindult a néptáncoktatás, melynek I előzménye, hogy májusban az óvó- j nők „néptáncos kiképzésen" vettek ! részt a Zöld Házban, ahol Németh { Kálmán tanította nekik a magyar táj- j egységek táncait a Felvidéktől Er- | délyig. Az óvónénik után sona ke- j rülnek az óvodások is. Ottjártamkor ! mintegy 35-40 apróság ropta a du- j nántúli ugróst meg a csárdást - Zenei és táncos „anyanyelvre" j próbáljuk szoktatni a gyerekeket, hi- j szen közülük sokan hamarabb meg- j tanulnak „angolul" táncolni, énekel- j ni, mint magyarul... - mondja Né- j meth Kálmán a szünetben. A szülők körben ülnek a terem- j ben, és szurkolnak csemetéiknek, j mint régen faluhelyen, az „aprók ; táncában". Iványi József először i hozta el a fiát Józsikát - Jövő héten is jönnek? - Ha Józsika is úgy akarja. Megkérdeztük a kipirult arcú Jó- ! zsikát: - Akarsz táncolni jövő héten j is? - Igen, szeretnék, de most na- ! gyon éhes vagyok... (dezső) j Egy arc a kitüntetettek közül: BALOGNÉ TÓTH RITA Az október 23-aj ünnepi testületi ülésen Baloghné Tóth Rita óvodapedagógus kiemelkedő szakmai és a városért végzett tevékenységéért elismerő oklevél kitüntetésben részesült. Ebből az alkalomból munkahelyén, a Kolozsvári úti Óvodában kerestem fel egy rövid interjúra. - Mióta dolgozik az óvodában? zást, az eszközellátottság bővülését - 1981 óta ez a munkahelyem. Akkor Ilyen körülmények között öröm a gyermég ez az óvoda öt csoportos volt. A mekekkel foglalkozni. gyermekek száma akkor is és azóta is -Jelentenek-e Önnek plusz feladatot igen magas, ami pluszfeladatot jelent. a z óvodavezető-helyettesi teendők? Az idei beiratkozáskor egy csoportnyi . -Természetesen, de én örömmel, tellásgyermeket kellett elutasítanunk hely- J e s odaadassal végzem ezt az óvoda es a u-a - t* a- . ' u . gyermekek erdekében. Minden lehetsehiany miatt, pedig most mar hat csopor- b } ,, , . , . ... , . , ,, , 6 1 ges pályazaton reszt veszünk, az elnyert tos az óvodánk. ., , . összeget az óvoda korszerűsítésére, a - Csaknem husz éve dolgozik már itt. * ekek elhelyez ési körülményeinek Hogyan erzi magát ebben a közösség- j avításár a fordítjuk. Ilyen pénzekből ten? tudj uk megoldani a gyermekek kiránd u- Nagyon jó a nevelőtestület minden i^t, az udvari játékok cseréjét új felterületen együttműködünk. Az óvoda az szerelések beszerzését is. utóbbi néhány év alatt sokat fejlődött, - Köszönöm a beszélgetést, és gratugyarapodott. Példaként említem a gáz- lálok a kitüntetéshez! fűtést, az emelet-ráépítést a csatorná- Nagy Tibor Kárpátaljai diákok tanulmányúton (P.) Október 27-én 24 fős diákcsoport érkezett a Szent István Gimnáziumba, hogy tíz napon át itt ismerkedjenek az egyes tantárgyakkal, a számítástechnikával, a szakkörökkel, a hazai diákélettel. Stróbl László igazgató, Sitku Pál és Borsi Éva igazgató-helyettesek fogadták a nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola küldöttségét. Sötér Géza igazgató lapunk kérésére elmondta, hogy Kárpátalján gombamód szaporodnak a magyar iskolák. Az ő iskolájuk állami intézmény, minimális pénzügyi támogatást kapnak, de a környékükön újjáalakult egyházi iskolák nemzetközi kapcsolataik révén segélyekben is részesülnek. Örömmel fogadták az esztergomiak hívását Itteni tartózkodásukat az iskola és a fogadószülők fedezik, az oda-vissza szóló jegyeket Atányi László budapesti nyugalmazott tanártól kapták. A vendégek megtekintették a Kereszény Múzeumot és a Balassa Bálint Múzeumot, a Várhegyet jártak a Dunakanyarban és a fővárosban is. Riporteri, fotózási hajlammal, gépkocsival, telefonnal rendelkező, önállóan dolgozni tudó 40 év körüli munkatársat keres Kiadó. Fantázia Kiadó '98 Tel.: 27/333-130