Esztergom és Vidéke, 2000
2000-09-28 / 39. szám
Döntés bérlakás-programunk támogatásáról - tudósításunk a 3. oldalon! Á Jjl IB J it wMÜ 2000. szept. 28. - 39. sz. * POLGÁRI HETILAP Ára: 50 Ft Felmentését kérte az esztergomi jegyző, átalakul az óvodahálózat (G J.) Az esztergomi képviselő-testület szeptember 21-ei ülésén - a kiadott pontoktői eltérően - a városatyák zárt ülés keretében délelőtt tíz órakor elsőként az önkormányzati kötvénykibocsátás kérdéséről tanácskoztak. Ezt követően a testület elfogadta Meggyes Tamás polgármester beszámolóját a két ülés közötti eseményekről és lejárt idejű határozatokról. A beszámoló közben egyperces néma gyásszal emlékezett meg a testület arról az ehingeni polgárőrről, aki augusztus 20-án Esztergomban szívroham következtében elhunyt. Az ülésen ezután a városatyák a főállású alpolgármesteri státuszt vitatták meg. Hiába született 11 igen és mindössze 3 nem és 4 tartóácodó szavazat mivel a pozitív döntéshez minősített többség, vagyis 13 igen szavazat szükséges, a testület nemet mondott arra, hogy Juhász Albin alpolgármester társadalmi megbízatásúból főállású legyen. November 30-ával levélben felmentését kérte az esztergomi jegyző, dr. Takács Márta. A testület a jegyzőváltásra hivatkozva levette a napirendről a jegyzőnő előterjesztését, amely a képviselő-testület szervezeti és működési rendjéről szóló rendelet (SZMSZ) módosítását tartalmazta, mondván, az új SZMSZ kidolgozásába az új jegyzőt kell bevonni. Az esztergomi képviselők ellenben áldásukat adták arra, hogy a testület a városi bölcsőde nyílászáróinak és vizesblokkjainak felújítására pénzügyi fedezetet biztosítson. Az óvodahálózat működtetése kapcsán a városatyák úgy határoztak, az óvodák intézményi szerkezetél át kívánják alakítani. Ezért felkérik az Oktatási Bizottságot, hogy 2000. november 30-ig az átszervezés koncepcióját szakértők bevonásával - terjessze a képviselő-testület elé. A testület a továbbiakban támogatásáról biztosította az Arany János Altalános Iskola pályázatát „A halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok társadalmi beilleszkedésének támogatása" című Phare-programra, a Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivált és az Esztergom-kertvárosi Kábeltévé Alqpítványt, a Vaszary Kolos Bíboros Alapítványt, a Peter Cerny Alapítványt, az „Összefogás Esztergom és környéke tűzvédelméért" Alapítványt, az Esztergom-kertvárosért Alapítványt és az Orvosportrék Esztergomból című riportkötetet. Az ebédszünet után a városgazdálkodási feladatokat ellátó Strigonium Rt.-vel kapcsolatos kérdésekről megbízási szerződések, együttműködési megállapodások, a megalakulással kapcsolatos pénzfelhasználás döntöttek a képviselők. A délután túlnyomó részében ingatlanügyekről tárgyalt a testület, valamint igent mondott a Hősök terén felállításra került kandeláber költségeinek támogatására. Az interpellációkat követően este a nyilvánosság kizárásával folytatta munkáját a testület. A zárt ajtók mögötti tárgyaláson a két legfontosabb ügy a jegyző felmentése, új jegyzői pályázat kiírása, illetve Schiller-Kertész Tamás szocialista képviselő Strigonium Rt.-beli igazgatósági tagsági összeférhetetlenségi ügye volt. Az előbbi kapcsán a testület úgy döntött, hogy a vonatkozó törvények értelmében nyílt pályázatot hirdet a jegyzői állás betöltésére (amely a következő Belügyi Közlöny-szám mellett megyei és országos napilapban is megjelenik), az utóbbi kapcsán pedig a városatyák többsége elvetette, hogy visszahívják Schiller-Kertész Tamást az igazgatósági tagságából. Centenáriumi ünnepség a kórházban Szeptember 30-án 9.30-kor a Technika Házában összkórházi ünnepség kezdődik, amely része a Vaszary Kolos Kórház centenáriumi megemlékezéseinek. A rendezvényen a kórház jelenlegi osztályvezető főorvosi karán túl azok az ovosok is részt vesznek, akik valaha közreműködtek a Vaszary Kórház gyógyító tevékenységében. Megnyílt a IV. Országos Pasztell Biennálé Az esztergomi volt Vármegyeháza és a Vár Rondellája ad otthont a IV. Országos Pasztell Biennálénak. A megnyitóra szeptember 22-én került sor. A Komárom-Esztergom Megye Közgyűlése, a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány, valamint az esztergomi Vármúzeum, Balassa Bálint Múzeum és a Tender 2000 Kft. szervezésében Pogány Gábor és Ölveczky Gábor rendezte meg a pasztellképek tárlatát. A kiállítás fő szervezője Virág Jenő. (Részletes beszámolóink az 5. oldalon!) Bizottsági ülések Szeptember 25-én ülésezett a Városfejlesztési Bizottság. A tanácskozáson 18 napirendi pontot tárgyaltak meg, többek között a Kőrösy Kollégium felújítását, a keleti dombvidék úthálózatának fejlesztését, az útépítési program beindítását, a kályhagyári terület hasznosítását. Szintén e napon ülésezett az Ifjúsági és Sportbizottság. A napirenden a városi ifjúság helyzetének megvitatása szerepelt A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság szeptember 26-án tartotta ülését, melyen megtárgyalták a közalkalmazottak jutalmazására tett javaslatot, valamint tájékoztatót hallgattak meg a Szent István Napokról és a 2000. évi várszínházi évadról. Szeptember 27-én kibővített ülést tartott a Pénzügyi Bizottság. Ugyanezen a napon a Városháza kistermében ülésezett a Jogi Bizottság. Közlemény! Felhívjuk Esztergom gépjárművezetőinek figyelmét, hogy szeptember 25étől a városban kátyúzási munkákra kerül sor, amelyek nehezíteni fogják a közlekedést. Zúzalék-felverődés fordulhat elő, kérjük, ennek megfelelően vezessenek. A zúzalék eltakarítása néhány napot vesz igénybe. A Szamár-hegyi utak szórt kátyúzása szintén szeptember 25-én kezdődik, ezért arra kérjük az ott lakókat, hogy gépjárműveiket ne hagyják az utakon. Megértésüket köszönjük! Esztergom Város Polgármesteri Hivatala