Esztergom és Vidéke, 2000

2000-09-21 / 38. szám

2000. szeptember 14. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Dokumentumok a Szent Lázár Kápolna újraszenteléséről MENHELYE A SZENVEDESNEK' Az ókon világ után a darabjaira hullott, majd keresztény alapokon újjászerveződött Európában hajdanán a gyógyító-, vagy ispotályos helyeken az áldozatos szolgálatot szerzetesek, apácák, papok és paplovagok látták el. Az ápolásra emelt helyiségek mellett nem csak az egyházi regulák miatt épültek kápolnák, hanem mert eleink jól tudták: a test gyógyítását megelőzi, vagy legalábbis azzal egyenrangú a lélek gyógyítása. Az orvos - hiába is haladt és halad ma is óriási léptekkel az orvostudomány - egy határon túl tehetetlen. Onnantól már az Isten kezében a beteg, élet és halál sorsa. Igaz, ezt régtől tudjuk, hiszen már „minden orvosok őse", Hippokratész hangsúlyozta, a gyógyításban test és lélek együtt munkál, ha úgy tetszik, a siker ember és Isten együttes munkájának gyümölcse. A Vaszary-kórház városi kezelésbe történő visszavételének folyamatában fontos lépésnek, szép gesztusnak és példa értékűnek tartom a Szent Lázár-kápolna újraszentelését. Fontos lépés, mert az ismét eredeti céljai szerint működő épület erősíteni fogja a betegek, orvosok és mindenki hitét a gyógyulásban. Szép gesztus, mert tulajdonképpen egy civil kezdeményezésnek, a Szent Lázár Lovagrendnek köszönhető, hogy megvalósult a kápolna felújítása. Ehhez a szent elszántsághoz a közelmúltban Esztergom városa is hozzá tett egy keveset. Példa értékű, hogy igenis képes az együttműködésre a civil és az állami önkormányzati szféra, s ezt a közös akaratot külön és megismételhetetlen fénnyel vonja be, hogy mindez a Magyar Millennium ünnepe során törtéA kétezredik év többszörösen is jelentős ünnep számunkra. Kevesen tudják, hogy az első magyarországi ispotály, vagy lazarétum Esztergomban alapíttatott az István király megkoronázása előtti esztendőben. Külön orvostörténeti érdekesség, hogy II. Szilveszter pápa, aki a koronát ajándékozta Istvánnak, maga is rendelkezett orvosi végzettséggel. Azóta a Magyar Sión falai között mindig működött valamilyen ápológyógyító intézmény. Igazi, korszerű kórháza azonban csak 100 évvel ezelőtt létesült, a mai Kolos kórház. Ekkor helyezték el az apácalak és kápolna alapkövét is. Majd a kápolna sok-sok viszontagságos évet élt meg és az állagában leromlott épület sokáig siváran állt, míg Szontagh Csaba főorvos úr, volt orvos-igazgató szárnyai alá nem vette a sorsát és a Szent Lázár Rend segítségével, adományokból elkezdődött a rekonstrukció. Kitartásuknak köszönhetően az alapkőletétel 100. évfordulóján eredeti funkciójának megfelelően, újjáépült a kápolna. A kórház dolgozói és betegei nevében köszönöm mindazoknak a munkáját és közreműködését, akik elősegítették, hogy a millennium évében a kórház kápolnája újraszentelésre került Köszönetül mindenkinek, aki ebben a munkában részt vett, szeretném felidézni dr. Valter Gyula záróbeszédének részletét amely az alapkőletételnél hangzott el: „Bizonyítéka ez alapkő letétele azon ténynek, hogy az a város, amelynek területén egykor a haza legjelentékenyebb kulturális és jótékony intézményei virágoztak, hu maradt hagyományaihoz. Kívánhatnák ugyan, hogy minél kevesebben legyenek kénytelenek ez intézet áldásait igénybe venni. A betegségeket azonban épp oly kevéssé lehet megszüntetni, mint az élet egyéb terheit és bajait. Azon forró óhajtást kell inkább tolmácsolnunk, hogy feleljen meg az intézet minél tökéletesebben azon magasztos rendeltetésének, amelyre hivatva van. Legyen mindenkor biztos menhelye a szenvedésnek, enyhe a fájdalomnak, könnyítése a gyötrő kínoknak." (Dr Sólyom Olimpia kórházi főigazgató beszéde a Szent Lázár Kápolna újraszentelésén.) nik - legszebb reményeim szerint nem esetszerűen, hanem a jövőbe mutató, biztató folytonossággal. A kórháznak újra lesz kápolnája, Esztergomnak pedig kórháza. A korabeli dokumentumok alapján ismeretes, hogy a századfordulón épült 1902-ben átadott esztergomi Vaszary Kolos Kórház része volt az apácalak és a kápolna. Éppen száz esztendeje, hogy a kórház alapkövét a kápolna oltára alá helyezték. Minden bizonnyal annak jelképeként hogy az orvoslás Isten és ember közös és szent munkája. Esztergom akarja a kórházat. Ebbéli szándékát többször kinyilvánította, és a szándéknyilvánítás mellett tenni is, áldozni is kíván érte. Mindeközben nem múló hálával gondol azokra, akik ügyében segítik és megerősítik. Eltökélt szándékom, hogy azt javaslom Esztergom város képviselőtestületének, ezt a kápolnát ajánlja fel a Szent Lázár Lovagrendnek. Hiszen ők azok, akik a legtöbbet tettek ezért a kápolnáért nekik köszönhető, hogy a mai napon sor kerülhet az újraszentelésre. Az ember születik, él és elmúlik. Mégis a tettei és azok eredményeinek köszönhetően örök életű lehet. Mindazok, akiknek bármekkora része is volt és van abban, hogy ma újraszentelhetjük ezt a kápolnát, a halhatatlanság letéteményesei. A csoda belőlük fakad. Az alkotás és az önzetlenség emberi csodája. Köszönjük! (Meggyes Tamás beszéde a Vaszary Kolos Kórház Szent Lázárról elnevezett kápolnájának újraszentelésén, Esztergom, Vaszary-kóiház, 2000. szeptember 16., 10 óra.) Az egykori ministráns emlékeiből (P.I.) Holop Géza agrármérnök gyermekkorában ministráns volt kórházunk kápolnájában. Most is a környékén lakik, így nap mint nap látta a szorgos munkásokat. Hajdani emlékeiből lapunknak is juttatott. Meghatódva gondolok vissza a Vaszary Kolos Kórház egykori kis kápolnájára, amely szorgos kezek munkája nyomán ismét megszépült Naponta előtte elhaladva felmerül bennem gyermekkorom megannyi emléke, amelyek ehhez a kedves, szent helyhez kapcsolódtak. Most is magam előtt látom a gyönyörű, gótikus stílusban kialakított dús aranyozású oltárt, amelynél naponta reggel hat órakor mutatta be a szentmisét a '30-as években Grassanovich Leó, őt követően László Dániel (mindketten bencés papok, akik a későbbi években a gimnáziumi tanulmányaim során tanáraim is voltak), továbbá a '40-es években dr. Városi István teológiai tanár. Én pedig gyermekként éveken át a ministráns szerepét töltöttem be. Látom az oltár mellett baloldalon elhelyezett vitrinben a „Prágai Jézuskát" országalmával a kezében. Látom a kápolna jobb hátsó sarkában lévő csigalépcsőt a sárgaréz korláttal, amelyen a kicsiny kórusra lehetett feljutni. Hallom a kórusról az Eitler bácsi keze alatt megszólaló harmónium hangjait kísérve a 6-8 tagú - Szent Vincés nővérekből álló - kamarakórust melynek csupán egyetlen „civil" tagja volt: Stefi néni. Hallom a kápolna bal oldalán lévő térdeplő soron elhelyezkedő nővérek hangját - akik napközben a kórház különböző osztályain beteg ápolókként dolgoztak -, amint a mise előtt egy tizedet mondanak el a rózsafüzérből, s az ájtatosságba bekapcsolódnak a jobb oldalon térdeplő, környékbeli hívők, valamint a hátsó részen jelenlévő járóbetegek. Magam előtt látom szüleimet az oltár előtt, amikor 25 éves házassági évfordulójuk alkalmából ismét örök hűséget esküsznek egymásnak. Nem tudom elfelejteni azt az áhítatos hangulatot sem, melyet a zsúfolásig megtelt pici kápolna litániája teremtett A kápolna, amely mindig tele volt hívőkkel, különleges légkört teremtett a maga szépségével. Sajnos, hogy az eredeti, színes mozaik üvegablakokat az elmúlt évtizedek nem értékelték, s így jelentős részük áldozatul esett Köszönet azonban a gondoskodásért hogy a megmaradt rész legalább érzékeltetni tudja az egykori szépséget!