Esztergom és Vidéke, 2000

2000-09-21 / 38. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. szeptember 14. Holnap nyílik a IV. Országos Pasztell Blennálé Amikor 1993-ban az első pasztellkiállítást megrendezték Esztergomban, nyilvánvaló volt a szándék, kapjon rendszeres lehetőséget ez a műfaj is a magyar szakkiállítások sorában, ne hányattassék megtűrt tolakodóként a különböző fórumokon. Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy föltétlenül szükséges-e már a technikák alapján szétválogatni - mondjuk - a képzőművészet aktuális alkotásait, mire azonban Esztergom vállalta a kétévenkénti bemutatást, már réges-régen kialakultak azok a skatulyák, amelyekből látványosan kilógott a pasztellképek sora. A laikus azt gondolná, sokkal fontosabb, hogy müyen minőséget, esztétikai eredményt hordoz egy bizonyos műtárgy, semmint az, milyen technikával készült (...) De mit akar ez a technika még most is, annyi esztendővel divatba hozása után, amikor már-már havonként változnak a művészeti programok, vagy éppen azok mindörökre egybemosásán fáradozik a posztmodern akarat? Nos, a IV. Országos Pasztell Biennáléra beküldött csaknem ötszáz művet szemlélve akár egyetlen szóval válaszolhatnánk: mindent. Mindent, mivel egyetlen képzőművészeti képtípus sem idegen az alkotóktól, nem is szólva a legkülönbözőbb stílusirányzatok számontartásáról. (...) A rendezők kiírásában külön szerepelt a veduta (látkép) mint lehetőség, és a beérkezett anyag harmada ezt a kategóriát célozta meg. A veduta-tematikájánál fogva - erősen kötődik a hagyományos perspektivikus szerkesztéshez, ezen a területen majdhogynem értelmetlen az újítási kísérlet ugyanakkor többen is akadtak, akik nem riadtak vissza a próbálkozástól. Vojnich Erzsébet Taorminája - például - a hordozófelület hagyományos formáját is egzaltálja, Krajcsovics Éva Oszlopát akár minimai artnak tekinthetnénk. Légrády Viktor egyenesen Történelmieden vedutával kísérletezik, Németh Miklós sem fogja vissza expresszív szertelenségét Tavasz a Gyöngyfűzér utcában című képén. (...) Általánosságban is azt kell elmondani, hogy a pasztellmúvészet kétévenkénti bemutatkozásának akkor van értelme, de akkor lesz igazán sikere is, ha állandóan észrevehető lesz az a feszültség, amely a technika és a segítségével létrehozott kép között villódzik, noha semmiképpen sem az ügyetlenség formájában. Jól kitapítható az a gerinc, amely tartja ezeket a biennálés rendezvényeket Olyan alkotók sora, akik jobbára nem alkalmilag, nem egyetlen rendezvényre koncentrálva foglalkoznak a pasztellel, hanem ezt a technikát érzik önmaguk számára testre szabottnak, életművük jelentós hányadát markánsan jellemzi a pasztell. (...) Azokra gondolunk elsősorban, akik voltaképpen Irikényszerítették a pasztell biennálé gondolatát, és akik jeles résztvevői voltak már a korábbi alkalmaknak is. Bikácsi Daniela, Krajcsovics Éva, Mohácsi Sándor, Neuberger István, Erdélyi Eta, Földi Péter, Ke/np Zsuzsa, Móder Rezsó, Musznay Ákos, hogy csupán találomra válogassunk a nevekből. És ugyanakkor alkalomról alkalomra tűnnek föl új nevek, új művek szintén. Ennek köszönhető, hogy ez a negyedik kiállítás is lenyűgözően sokrétű, színes képet kínál - nyugodtan mondhatjuk a magyar képzőművészetről. (...) Egyáltalán nem hat meglepetésnek, hogy Krajcsovics Éva nagylendületű, tágasléptékű munkái elnyerték a zsűri egyhangú tetszését Ugyanakkor Madácsy István rajzzal is variált munkái, vagy Kemp Zsuzsa, Kókay Krisztina, Neuberger István képei azt is hangsúlyozzák, milyen erős mezőnyben született meg ez a nagydíj. Magam részéről még Oroján István konstruktivista allúziókat sugalló kompozícióját is említendőnek vélem. Földi Péter magánmítoszai pedig korábban már sikert arattak ebben a környezetben. A sokrétűségnek, a színességnek, amit emlegettem - minden bizonnyal ez a legfőbb záloga.(...) Fábián László (A kiállítás katalógusának előszavából) Mudrák Attila fotói a Sugár Galériában (Pálos) A negyvenes éveinek elején járó Mudrák Attila fotóművész számtalan képével találkoztunk már kiadványokban, katalógusokban, útikönyvekben. Legutóbb jelent meg a Pannonhalma I, II, III kötet, Esztergom 2000, Szerb Egyháztörténeti Gyűjtemény, Grác szöveges fotóalbum. Szeptember 14-ei kiállítása válogatás az utóbbi két évben készült képeiből, a középkori Magyarország műemlékeiről, oltárképeiről, kőfaragványokról. Mudrák Attila felvidéki családból származik, felmenői iparosok voltak. A fotózást itt, Esztergomban, gyermekkorában ismerte meg. Egy idősebb barátjának, Sziffert Péternek saját laborfelszerelése, nagyító készüléke volt amely elbűvölte a fiút. A ferences gimnázium fotószakkörében Lőrinc atya tovább csiszolta képességeit. Érettségi után a Corvina Kiadóban Szelényi Károly fotóművész tanulója lett majd elvégezte a nyomdaipari főiskolát is. Életét ma már kizárólag a fotózás teszi ki, amit művészi fokra tökéletesített. Erről árulkodnak a nagyméretű színesfotók most a Sugár Galériában is. A nagyszámú érdeklődő előtt dr. Kollár Tibor szegedi kutatóorvos, művészettörténész ajánlotta figyelmünkbe a közel 30 fotót melyek többsége szerepelni fog a Középkori Dél-Alföld és Szer tanulmánykötetben. A 650 oldalas mű közel 800 fényképet tartalmaz, melynek jelentős része Mudrák-felvétel. Ezekből itt láthatók: Vitány vára, Bátor monostor, Szer, Aracs vára, Csanád, Szeged, Rudina Bencés apátsága, Kolozsmonostori apátsági templom, Gyulafehérvcír Székesegyháza, Szeged-alsóvárosi templom, Szepeshely vár és székesegyház, Mateóc Szent István oltár. Kotz István iskolaigazgató szervezőmunkájának köszönhetjük, hogy létrejött az értékes fotókiállítás, melynek megnyitóján Mudrák Attila (fotónkon) elkalauzolt minket a középkori Kárpát-medencébe. A fotókon szereplő emlékeket egy térképen bejelölve nyomon követhetjük. Á páratlanul értékes kiállítás október 11-ig látható a Sugár Galériában, a Somogyi iskola nyitvatartási rendjében. Történeti kincseink után érdeklődőknek, a szép látvány kedvelőinek különösképpen ajánljuk! Simon M. Veronika megvalósult álmai Szent István Volt egyszer egy leány, aki egy kis bakonyi faluból indult el élete útjára. Közgazdász lett, s élte mindennapjait Székesfehérvárott. Majd - 40 évesen csodás álmot látott: örök nyugovóra tért festónó nagynénje jelent meg előtte, akinek mintegy 100 alkotását halála után elégették. Az égi hang azt hagyta örökül, hogy ő fesse meg újból az elhamvadt képeket. Veronika elhagyta addigi hivatását és foglalkozását. Költséget és fáradságot nem kímélve indult el a megálmodott álom, a festészet útján. Neves mesterektől tanult a zebegényi Szőnyi- és Züahy Képzőművészeti Stúdióban formálta saját kifejezésmódját. Azóta itthon, Erdélyben, Franci országban és Angliában 50 kiállítása volt már. Festményei megtalálhatók több ország közintézményeiben, templomaiban, múzeumokban, egyetemek és iskolák épületeiben. Városunkban másodszor állít ki. Festészetét csodás témagazdagság jellemzi, amelyet két irányban valósít meg: feltételesen világinak és szakrálisnak nevezném. A világi képek eleven színekben pompázó, olajjal festett virág- és gyümölcs-csendéletek, tájképeinjellegzetes épületeket és falusi házakat fest - mindezt vidám napfényben. Figyelme az életet jelképező fák sokféleségén időzik. Portréi igen dinamikusak, legyen az gyermekportré vagy olvasó és replikázó falusi öregasszony. Amíg Sünön M. Veronika világi képeit a lírai realizmus jellemzi, a szakrális képeken vallásos hite, fantasztikus képzelőereje és jellemek belső kisugárzása vezérli ecsetjét. Ezért mondja ő: képeim váljanak Veronika kendőjévé. A Szent család a Kárpát-medencében című képén a magyar államiság keletkezését Nagymagyarország hátterén gazdag uralkodói jelképrendszerrel és Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre jellemekre formált portréival ábrázolja. A Magyar Szentek Arcépsorozatában látjuk még Szent László, a lovag király képét, Szent Erzsébet emberszeretetét, Szent Margit szépséges fiatalságát, önfeláldozó ártatlanságát Az egyházi nagyságok portrésorozatáról a művésznő egyik kiadója, Bíró Endre ezt úja: Ha a történelmi idők nagy alakjai egyszer visszalátogatnának, meglepődve ismernék fel magukat Simon M. Veronika képtárában. Az eredetiek az ország számos templomában mellékoltár-képként szolgálnak. Ezen sorozat legújabb darabja is megszületett, Lékai László bíboros portréja. Ez tette kettős ünneppé a művésznővel való találkozásunkat A Zsigmond Kútja Galéria képkiállítását Simon Tibor tanár nyitotta meg. Lírai indítását meglepetés kísérte: a Cserhát Művészkör tagjai - akiknek Simon M. Veronika művészeti vezetője - most elkísérték őt és témájában, hangulatában ideilló verseket szavaltak: Szent László rendíthetetlenségéről, Szent Erzsébet jóságáról. A megnyitót a Bazilika kincstárában folytattuk A művésznő átadta Lékai László bíboros élethű, mosolygós arcmását Kovács Tibor atyának, aki így fejezte ki köszönetét Méltó helyére kerül a portré, hiszen ő volt a Kincstár felújításának a szorgalmazója. A Kincstár mai formája az ő érdeme. Beer Miklós püspök úr ezután emlékplakettet adományozott viszonzásul Simon M. Veronikának. Az ünnepi hangulatot „a portré alá írt" versek színesítették Lékai bíboros szavaival hívom Önöket tárlatlátogatásra - amely október 16-ig tart nyitva -: Boldog az a nép, amely tud ünnepelni és van öröme. Horváth Gábor né dr.