Esztergom és Vidéke, 2000

2000-09-14 / 37. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. szeptember 14. Kiállítások Szeptemberijén, 16 órakor a Somo­gyi Béla Általános Iskola Sugár Galéri­ájában nyílik meg Mudrák Attila fotó­művész kiállítása. * Szeptember 15-én a Megyei Levéltár­ban (Vörösmarty u. 7.) írásbeliség és levéltár címmel levéltártörténeti kiállí­tás nyílik. * Szeptember22-én, pénteken lesz a/V! Országos Pasztell Biennálé megnyitója. A kiállítás két helyszínen lesz. A Vármúzeum Rondella Galériájá­ban 15 órakor Bauer István festőmű­vész, a MAOE elnöke nyitja meg a Tör­ténelmi veduták című kiállítást, ahol közreműködik Horányi László színmű­vész. A régi Megyeházán 16 órakor kerül sor a Biennálé megnyitójára, ahol Lázár Mózes, a Megyei Közgyűlés elnöke mond köszöntőt, majd Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszté­riumának politikai államtitkára tart megnyitó előadást. „Felkelt a napunk" Szeptember 15-16-án Esztergomban a Vármúzeumban kerül sor a Honisme­reti Szövetség, a Magyar Nemzeti Mú­zeum és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma szervezésében a Felkelt a napunk elnevezésű millenniumi mű­velődéstörténeti vetélkedő országos döntőjére. A díjakat a tervek szerint szeptember 16-án, 12 órakor adják át a nyerteseknek. Évadnyitó TÁNCHÁZ Szentgyörgymezőn 2000. szeptember 16.17 órakor. Zene: PÁRKÁNYI TÜCSÖK NÉPZENEKAR Táncházgazda: NÉMETH KÁLMÁN Gyógyszertári ügyeletek Szeptember 15-17.: Kolos Patika Szept. 18.: Kerschbanmayer Patika Szeptember 19.: Piros Patika Szeptember 20.: Kolos Patika Szeptember 21.: Szent Anna Patika APRÓH|RDE TÉ S Hófehér, reprezentatív VOLVO 740-es, T-intercool., 1987-es, extrákkal eladó! I.ár: 850 EFt Tel. 06 (30) 9536-538 HETROL HETRE Szántáv 'Barna rovata Bizottsági ülések Ezen a héten az alábbi bizottsági ülésekre kerül sor: - Szeptember 11-én, 15 órakor a Városháza kistermében ülésezik a Városfej­lesztési Bizottság, fontosabb napirendi pontjaik: a Strand Fürdő öltözőjének felújítása, a Meszéna-ház felújítása, a dorogi úti bevásárlóközpont útcsatlakozása, a közvilágítás bővítése, a szentgyörgymezői lakóövezet hasznosítása - Szeptember 12-én, 14 órakor a Városháza nagytermében ülésezik az Oktatási Bizottság; a tervezett napirendi pontok: jelentés az elmúlt tanév ifjúság-egész­ségügyi munkájáról, beszámoló a nyári napközis táborról, SZAK 2000 pályázati felhívás, a Hell szakközépiskola tornatermének használati kérelme. - Szeptember 12-én, 14 órakor a Városháza kistermében ülésezik a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság; megtárgyalják az idegenforgalmi kiadványokat, az október 6-ai megemlékezés programját, valamint az október 23-ai és október 26-ai városi ünnep forgatókönyvét. - Szeptember 13-án, 16.30-kor ülésezik a Városházán a Jogi Bizottság, szep­tember 14-én, 8 órakor pedig a Pénzügyi Bizottság. A nagycsaládosok millenniumi találkozója Dr. Márki László, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az alábbi tájékoztatót adta a szeptember 16-án Esztergomban rendezendő találkozójukról: - A találkozók célja elsősorban az, hogy az ország legkülönbözőbb részeiben élő nagycsaládosok egyesületünk segítségével pályázatok útján elnyert támogatá­sokból és a múzeumok nagylelkű felajánlásának köszönhetően szinte ingyen ízelítőt kaphassanak hazánk történelmi múltjából, nevezetességeiből, hagyomá­nyaiból. 1998-ban Székesfehérvárt, 1999-ben pedig Veszprémet ismertettük meg tagcsaládjainkkkal. Az esztergomi találkozóra az idén mintegy 5000 résztvevő várható, akik fogadására tartalmas programmal készülünk. Ezekrből, jelzéskép­pen: * a pilisvörösvári Mondschein Kapelle fúvósegyüttes muzsikál, majd a város történetét dr. Horváth István régész, megyei múzeumigazgató mutatja be a 10.45­kor kezdődő megnyitó ünnepségen, a főszékesegyház mellett felállított színpadon; * megismerhetjük a párkányi Kisbojtár gyermektáncegyüttest és a Tücsök népze­nekart, illetve a bényi és alsógarammenti kurtaszoknyás tájegység hagyományait; * Horányi László színművész verses-zenés önálló estet tart; * a kicsinyeket kézműves-foglalkozásokkal, mesével, pihenőhellyel várjuk; * tagtársaink ingye­nesen látogathatják a Főszékesegyházat, a Királyi Palotát, a Balassa Múzeumot, a Babits Errűékmúzeumot és a Keresztény Múzeumot. És most is lesz alkalom véradásra. Erre 10.30-tól 14 óráig lehet jelentkezni a volt Balassa iskola épületében. Kórházi sportnap (Tarján) Szeptember 9-én a Vasas pálya adott otthont a Kolos Kórház által első alkalommal megrendezett sportnapnak. A rendezvény rengeteg érdeklődőt vonzott, a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt színvonalas szórakozást biztosított. A sportnapot dr. Sólyom Olimpia kórházigazgató nyitotta meg. Köszöntőjében a város betegellátásának történetét is felelevenítette, majd a rendezvény hátteréről számolt be. Az idén először jelentkezik a kórház sportnappal, de ebből hagyományt kívánnak teremteni - tudtuk meg a megnyitóból. A gyermekprogramok között volt aszfaltrajz-, hulla-hopp-, ugrálókötélverseny, gyurmázás és játszóház. A szülőket többek között lepényevés, zsákban futás és kötélhúzás szórakoztatta. Szecsuáni jólélek kerestetik! Van egy ország, benne - egy város. Nem is akármilyen. Van egy újságja -Ő és Vidéke. Évközben hetente, nyáridőben kéthetente íiják... és olvassák. Ha eljut az olvasóhoz. Ez volna az élet rendje. Ám ez nem így van! Mivel nemcsak olvasója, hanem időnként írója is vagyok a lapnak, jogot érzek a kérdezgetésre. Egy-egy szám elkészítése jónéhány szerző felkészülését, jövés-menését, kon­centrált szellemi munkáját igényli. A szerkesztőség olvas és ír, válogat, rendez, szervez, fotókat és dokumentumokat gyűjt, nyomdára előkészít A nyomda-nyom! Á.m a Kedves és időnként Mérges Olvasó hiába keresi pénteken a lapját (igénye van rá!). Hiába. Nyomtalanul eltűnik így vész semmibe a szellemi és a nyomdai munka, a papír, az idő, a pénz és főként - a friss információ! Az ÚJ-SÁG, ha úgy vesszük! Nem egyszer így történt ez mostanában - a nyár közepén, augusztus huszadika ünnepi hetében (!) s a múlt héten. Mi történik itt? Cenzúra? Rosszakarat? Mire gondoljunk? Politikai manővezerés vagy egyszerűen csak szervezési hiba áldoztai vagyunk? Miért kell csütörtökönként esztergomból Győrbe vinni, péntek­re meg visszahozni a lapokat? (... a jelenlegi benzinárak mellett?) Nem értem: miért nem vesznek az illetékesek 2 (azaz két) postagalambot Esztergom-Győr, Győr-Esztergom irányultságú génekkel, ha már telefonon, mobilon, netán interne­ten nem lehet bemondani a példányszámot? Ha - korunknak megfelelően - nem megy a dolog? Es tessék mondani: nem rejtezik itt valahol egy szecsuáni jólélek (esztergomi NINCS, az látom!), aki ITT, HELYBEN elintézné hetente egyszer a terjesztést? Susulvka Kertvárosi hírek Szeptember 4-én délután tartotta első összejövetelét az Arany János Általános Iskola Iskolaszéke. Tájékoztatást adott Szemán Lászlóné titkár az iskoláztatás gondjairól, öröme­iről. Az iskolakezdés zökkenőmentes volt. A tanulók közül kb. 200-an kapnak rendszeres támogatást. A tan­könyvellátásban nem volt fennakadás. Még az iskolakezdés előtti napokban is volt az első osztályba beiratkozó. Az elsősök száma harminc felettire emelke­dett. Az iskola összlétszáma 307 fő. Az ülésen elhangzott, hogy a roma kisebb­ség képviselője egyetlen egyszer sem jelenik meg, annak ellenére, hogy min­den találkozóra időben értesítést külde­nek. Nagy Tibor képviselő javaslatát el­fogadva a következőkben a Nemzetiségi és Etnikai Bizottság elnöke, Berényi Vd­mos révén fogják elküldeni a meghívó­kat. Kiosztásra került az Iskolaszék egy­séges szerkezetbe foglalt működési sza­bályzata is. A Kertvárosi Szabadidő Sportklub Természetjáró Szakosztálya szeptember 16-án túrát szervez. A Pilisszentlélek ­Pilisnyereg - Fekete-hegy - Kétágú­hegy - Kesztölc útvonalra minden ér­deklődőt szeretettel várnak. Gyülekezés szeptember 16-án reggel Esztergomban az autóbuszvégállomás Dobogókői megállójánál. * Az Arany János Általános Iskolában karate tanfolyam indul. Jelentkezni az iskolában lehet. Felhívás és tájékoztaztás Bizonyára hallottak már a „sóbar­langról", melyben egy-egy órát eltöltve az asztmás gyerekek életét könnyíthet­jük meg. A kertvárosi gyermekeknek Esztergomba kell utazniuk, ha részesül­ni akarnak ennek a párologtató sónak jótékony hatásából. A Kertvárosért Baráti Egyesület elha­tározta, hogy a helyi iskolában létrehoz egy ilyen sóbarlangot pályázati pénzek­ből, saját tagjainak befizetéséből, az 1 %-okból, de mindez kevés a berende­zéshez. Ezért arra kéljük Önöket, hogy akinek módjában van segíteni, az a Kert­városért Alapítványon keresztül tegye meg. A befizetésen jelölje meg, hogy a sóbarlangra adományozza az összeget Az alapítvány titkára Orbán Ilona, nála lehet befizezni a Kirendeltségen. Aki bővebbet szeretne tudni a témáról, az keresse fel Nagy Tibor egyesületi elnö­köt vagy Horváth Mihályné vezetőségi tagot. A pénzadomány az adóból leírha­tó. A kertvárosi gyerekeknek adott segít­ségüket előre is köszöni a Baráti Egyesület vezetősége! Nagy Tibor Ezúton mondunk köszönetet a szeretetteljes megemlékezésért az Atyáknak ós mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VILLÁNYINÉ BÖSZÖRMÉNYI MÁRIA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek is gyászunkban őszinte szívvel osztoztak. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents