Esztergom és Vidéke, 2000
2000-09-07 / 36. szám
2000. szeptember 14. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 » HÁZUNK TÁJA * Esztergomi kiállítók az OMÉK-en 73. alkalommal nyitotta meg kapuit az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás, de ez volt az első eset, hogy esztergomi kiállítók is lehetőséget kaptak termékeik bemutatására. A Szentgyörgymezői Kertbarát Kör már az augusztus 20-ai kiállításán is igazolta: az egyesületben komoly munka folyik. Az akkori termék-bemutatójuk sikere nyomán biztosított számukra lehetőséget országos bemutatkozásra a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége. Az OMÉK hivatalos megnyitója szeptember 2-án volt, ahol Torgyán József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter méltatta a kiállítás jelentőségét. Beszélt a mezőgazdaság fejlesztésének távlati terveiről is, és örömmel jelentette be, hogy az elkövetkező években mintegy évi 190 milliárd forinttal kap többet a mezőgazdasági tárca. Ebből az összegből elsősorban az ár- és belvízvédelmi feladatokat kívánják megoldani, de tetemes összeget fordítanak gyümölcsösök és erdők telepítésére is. Kvíz 2000 XIX. ford ul ó E heti kérdéseink valamilyen módon a nemrég lezajlott Millenniumi Emléknap, illetve a Szent István Napok eseményeihez kapcsolódnak. 1. Augusztus 15-én hallhattuk és láthattuk itt, Esztergomban Erkel Ferenc István király című operáját. Mi volt a címe Erkel első operájéinak? 2. Erzsébet királyné mellszobrát augusztus 19-én avatták fel. Ki volt a népszerű „Sissy" férje? 3. A szobor Ehingen testvérvárosunk ajándéka. Hogy hívják e város polgármesterét, aki az ünnepségen is beszédet mondott? 4. Az augusztus 20-ai városi ünqepségen többen vettek át különböző díjakat. Ki kapta a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elismerő oklevelét? 5. Lengyel barátaink is Esztergomban vendégeskedtek az ünnepek alatt. Mióta testvérvárosunk Gniezno? 6. Augusztus 15-én avatták fel azt az egyházi-nemzeti kegyhelyet, amely a Szent István vértanúnak szentelt egykori templom helyén áll. Az ünnepségen Mádl Ferenc köztársasági elnök mondott beszédet, majd átadta városunknak a millenniumi zászlót. Zászlóanyakénl ki kötött rá szalagot? 7. A Széchenyi tér színpadán számos együttes lépett fel az Ünnepi Szent István Napok során. Augusztus 17-én késő este melyik együttes adott koncertet e színpadon? 8. Ki volt az a miniszterelnök, aki 1900. augusztus 15-én beszédet mondott az esztergomi ünnepségen? A legtöbb nézőt a hatalmas A-pavilon vonzotta - változatos termékskálájával -, itt kaptak helyet az esztergomi kistermelők is (Bélay Ferenc, Dunai László, Erős János, Gál Gyula, Hegedűs Séindor, Jó-Dobronya István, Kecskeméti István, Klotz József, Néuller László, Pelróczi Gyula és Szabó János). A Kertbarát Kör kiállítása a második díjat nyerte el, s igen nagy érdeklődés kísérte termékeiket, az esztergomi határban termett gyümölcsöket, zöldségeket és gyógynöEgészségünkért! Színterápia A Bioptron-lámpa gyógyító és közérzetjavító hatása - melyről nemrégről írtunk - megsokszorozódik a színterápia használatával. (Lényegében színes előtétlencsékről van szó, amelyek a Bioptron-lámpára szerelhetők.) Tapasztalhattuk már, hogy a különböző színek különféle hangulatokat váltanak ki belőlünk. A színterápiában a színek gyógyító, stimuláló hatását használják ki. A vörös szín aktivizál, élénkít, lendületet ad; a kék megnyugtat, fékez, hűsít, segíti a koncentrációt; a sárga erősítő, tomizáló hatású, megnyit és felderít; a zöld kiegyensúlyoz, oldja a feszültséget, megnyugtat; a narancssárga segíti a betegségekből való felépülést, élénkít, felmelegít; a ibolyaszín megihlet, nyugtat, enyhíti a fájdalmat. Színterápiát már a régi kultúrákban, többek közt Egyiptomban, Indiában, Kínában is alkalmaztak. Napjainkban ismét kimagasló helyet foglal el az alternatív gyógymódok között. Tudományosan bizonyított, hogy a színes fényhullámok frissítenek, élénkítenek, oldják a görcsöket és a stresszt. A színek gyógyhatásának használata tökéletesen természetes megoldás, hiszen maga a természet is alkalmaz színterápiát, a természetes fény összetétele, napfelkelte és naplemente között folyamatosan változik, a különböző napszakokban különböző az egyes színösszetevők aránya. Ezáltal szervezetünk a reggeli napfény hatására felélénkül, míg alkonyat felé megnyugszik, felkészül az éjszakai pihenésre. vényeket. Különösen Klotz József esztergomi témájú képe aratott sikert, melyet 16 ezer (!) különféle magból állított össze. A kiállítás létrejöttéhez igen nagy segítséget nyújtott a Relabor Kft. - gyümölcsládák készítésével, az anyag szállításával -, amit a kiállítók ezúton is köszönnek. Kertbarátainkat hétfőn különbusz vitte fel a vásárvárosba, ahonnan az egésznapos nézelődés után hasznos tapasztalatokkal tértek haza. ... és egyéb halétkek Nemere Ilona második szakácskönyvét tartom a kezemben. Az elsőről a meglepetés hangján írtam, most az ínyencek és halrajongók táborához kívánok szólni, miután frissen „halspecialistává" képeztem magam. Az ugyancsak szórakoztató stílusú, olvasmányos szakácskönyv tulajdonképpen egy gyűjtemény. Áhal különféle fajtáinak előkészítéséről, feldolgozásáról mond el mindent, ami a hazai halászoktól megtanulható. Nagy előnye a könyvnek, hogy hangsúlyt kapnak benne a szabadtéri sütési-főzési eljárások. Országjárása során az írónő a hal-tudomány és -receptek mellé színes kis történeteket is begyűjtött, s ezekkel tarkította könyvét. Megismerkedhetünk a halászléfőzés fortélyaival, a Tisza mellől, valamint a híres bajai halászléfőző-versenyekről is hozott ötleteket az írónő. De betekintést kapunk a mélyhűtött, fagyasztott halak, rákok és tengeri gyümölcsök elkészítési módjaiba is. A halból készült ételek mellett a kagylós receptek, a rákból, békacombból készült ínyencségek, valamint a csigákból, teknősbékából és különféle tengeri „herkentyűkből" elkészíthető csemegék tárháza is elénk tárul. Bevallom, jómagam még soha nem tisztítottam halat, ez mindig a férjem reszortja, de Nemere Ilonka olyan szemléletesen és alaposan felkészít rá, hogy kedvem támad kipróbálni, mint jónéhány receptjét is. Gondolom, a kedves olvasó is hasonlóan vélekedik, ha megvásárolja „A tiszai halászlé... és egyéb halétkek" című „szakirodalmat". Jó szórakozást az olvasáshoz és pompás étvágyat az elkészült remekművekhez! (K-Sz.E.) Gondűző gasztronómia Az almáspiskóta és társai A nyári gyümölcsszezonban részesítsük előnyben a gyümölccsel készült süteményeket! Közülük talán a legolcsóbbak és a legízletesebbek az almás piték, szeletek lepények, rétesek és tekercsek. Az, amit most én ajánlok Önöknek talán valamennyi közül a legegyszerűbben elkészíthető, és akik kóstolták, esküsznek rá, hogy a legfinomabb, legomlósabb almás sütemény. 4 tojás kell hozzá, a tojások súlyának megfelelő porcukor és rétesliszt, valamint fél csomag sütőpor, 2 dkg kakaópor és kb. 1 kg alma. A 4 tojást beleütjük egy tálba, hozzászórjuk a porcukrot, majd habverővel keményre felverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, és óvatosan összedolgozzuk. A tepsit zsírpapírral kibéleljük, kikenjük Ráma margarinnal, meghintjük zsemlemorzsával és vastagon kirakjuk előzőleg meghámozott, magházától megtisztított és felszeletelt almával. Ráöntjük a piskótatészta felét. A tészta másik felébe belekeverjük a kakaóport, és rákenjük a világos tészta tetejére. Előmelegített, közepes hőfokú sütőben lassan megsütjük. A kihűlt tészát kiborítjuk a tepsiből, így az almás rész lesz felül. Óvatosan leszedjük róla a papírt, felszeleteljük, a tetejét pedig meghintjük vaníliás porcukorral. Figyelem! Ha nagy a család, vagy ha vendégekre is számítunk aligha lesz elég e tésztából egyetlen tepsivel. Ajánlatos tehát mindjárt dupla adagot készíteni. A kakaópor akár ki is maradhat a süteményből, az alma mennyisége pedig növelhető. A túlzottan savanyú almát erre a célra nem ajánlom, a harmonikusan édeskés-savanykás almák felelnek meg leginkább, pl. a most érő Éva vagy az Egri piros. És ha már az egyszerű almás süteményeknél tartunk, hadd emlékeztessen Önöket, hogy almából és palacsintatésztából is finom édesség készíthető - pl. második fogásként egy kiadós gulyásleves után. A sűrű, édes palacsintatésztába reszelt almát keverünk, majd nagyobb evőkanállal kiszaggatva forró olajban aranysárgára sütjük. Fahéjas porcukorral megszórva, forrón tálaljuk. Szeptember 9.: Látogatás a gödöllői kastélyban és a vácrátóti botanikus kertben. Szeptember 17.: Ipolyvölgyi kirándulás, almaszürettel. Nagybörzsöny nevezetességeinek megtekintése. Szeptember 23.: őszi séták Sopronban és a Fertő-tónál. Szerdai napokon információs szolgálat, alkalmanként jogi tanácsadás. Bővebb információ: ENÉKE információs iroda (Bástya sétány), vagy a hétfői klubesteken (Zöldház), illetve a 313-343-as telefonszámon.