Esztergom és Vidéke, 2000

2000-01-06 / 1. szám

2000. Január 13. Esztergom és Vidéke i Becket Szent Tamás ünnepén December 29-én a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület rendezvényén Becket Szent Tamásra emlékeztünk. A szenttamáshegyi kápolnánál Pápai Lajos és Dékány Vilmos püspökök, valamint Kiss-Rigó László plébános celebrálásával megemlékezés és mécsesgyújtás, majd a Mindszenty iskola aulájában tudományos ülésszak volt. Az aulát megtöltő hallgatóságot - akik között ott volt Latorcai János országgyűlési képviselő, Semjén Zsolt államtitkár és több önkormányzati képviselő - Kápolnai Dezső, az egyesület elnöke köszöntötte, majd méltatta az előző évek rendezvényeinek sikerét és a mostani jelentőségét. Pápai Lajos győri püspök (fotónkon) volt a főelőadó. A közel egyórás értekezésében szólt a mártírhősök szerepéről az elmúlt társadalmakban, nevezetesen Becket Szent Tamásról, Boldog Apor Vilmosról és Mindszenty József hercegprímásról. Sasvári Szilárd országgyűlési képviselő, a parlament Kulturális Bizottságának elnöke a ma élő politikus-generáció felelősségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a Szent Korona a nemzeti egység szimbóluma, és ezért került most méltó helyére, a parlament kupolacsarnokába. A korábbi évek megemlékezésein mindig szólt a hallgatósághoz Denis Moss anglikán lelkész, a canterbury érsek személyes megbízottja. Most írásos üzenetet küldött: „Miután annyi éven át rendszeresen jelen lehettem a Becket-ünnepségen, és angolul szólhattam Önökhöz, az idén az volt a szándékom, hogy magyarul beszélek, bármilyen tökéletlenül is. Sajnos azonban az orvosok nagyon szigorúan rámparancsoltak, hogy semmilyen nyelven ne beszéljek, így elnézésüket kell kérnem, hogy ez alkalommal nem lehetek jelen. Szeretném azonban ezúton is köszönteni Önöket e kimagasló és fontos esemény alkalmából az Anglikán Egyház, illetve a Brit Nagykövetség nevében is. Ez a nap a mi számunkra is fontos. A canterbury érsek - aki Paskai László bíboros úr és a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület meghívására a 2000. évben, amikor a karácsony és újév közötti időszakban rendkívüli ünnepségek színhelye lesz Esztergom szándéka szerint szintén a városban lesz, ezen a napon külön üdvözletét küldi az esztergomiaknak. Nagyon hálásak vagyunk az ökumenikus gesztusért is, amelyet meghívásunk minden évben jelent." A megemlékezés zárszavát Bécsből, külföldi útjáról küldte Paskai László bíboros, aki eddig személyesen vezette a Becket Szent Tamásmegemlékezéseket. Üzenetében többek között ezt írta: „A középkorban hattagú káptalan, élén a tamáshegyi kispréposttal, zsolozsmájával és a tamáshegyi istentiszteletekkel tartotta elevenen az esztergomi hívekben a vértanú főpap, Becket Szent Tamás emiékezelét. A török világ sok mindent megváltoztatott az országban, így a lepusztult, kifosztott Esztergomban is. Boldog emlékű elődöm igyekezett székvárosában felújítani Becket Szent Tamás püspök tiszteletét. Életének története közismert. A 44 esztendős püspök az Egyház jogait védve bátran szembeszállt II. Henrik királlyal, aki ezért hét évre száműzetésbe küldte. A hazajába visszatérő főpapot 1170. december 27-én alkirály pribékei meggyilkolták.(...) Úgy tűnik, századunkbem milliók léptek Becket Szent Tamás nyomdokába. Legtöbbjük sírját horogkeresztes, vagy vöröscsillagos csizmák taposták a földdel egyenlővé. De nem szabad róluk megfeledkezni! Ezt kiáltotta a világba II. János Pál pápa, amikor elrendelte, hogy gyűjtsék össze az egyes részegyházakban a 20. század ismeretlen vértanúit. Az esztergombudapesti főegyházmegye könyv alakban is kiadta századunkban szenvedett vértanúinak névsorát. Sokan vannak - bizonyítandó azt az ősi igazságot: a vértanúk vére a kereszténység vetőmagja." (P.) Ki az esztergomi? Az elmúlt másfél évben ez a kérdés egyre több oldalról jelent meg, különösen, ha választási jelöltről volt szó. Voltak ebben melldöngetők és voltak olyanok, akik szomorkásán és érthetetlenül álltak azzal a helyzettel szemben, hogy ugyan nem itt születtek, de sokéves aktív munkásságukat feltétlen városunk értékteremtő kereteibe kellene elfogadni és illeszteni. Csupán azért, mert konkrét tevékenységükkel igazolták, hogy bármely területen is, de városunk ügyének előrevitelét, fejlődésének szolgálatát végzik. Mégis miért illik megbélyegezni őket a „betolakodók, a jött-mentek" jelzőkkel. Esetleg éppen olyanok által, akik a hangoskodáson túl nem sokat szorgoskodnak a „tettek mezein" városunk érdekében. Valójában ki is mondhatja magát esztergominak? Az, aki itt született, vagy aki itt élte gyerekkorát, vagy aki itt lakik, netán aki keresi, tiszteli értékeit és jó ügyének előrevitelében kisebb-nagyobb szerepet vállal, hajlandó munkálkodni városunkért? Bizonyára az az igazi, ha minden tényező a helyén van, de sajnos, az utolsóként említett aktív cselekvéssel meglehetősen hadilábon állunk. Hiszen mennyi a számuk azoknak, akik ugyan itt születtek, itt élnek, de csupán a kritizálgatásig jutnak el, már a város részét képező portájuk rendbentartását sem tartják fontosnak! Ugyanakkor, ha csak a 19-20. századi történelmünkre, vagy napjainkra gondolunk, hányan voltak és vannak olyanok, akik időt, energiát nem kímélve dolgoztak, dolgoznak Esztergom ügyének előrevitelében - bár nem itt születtek, esetleg nem is itteni lakosok. Magam - mások bevonásával - sok időt fordítottam annak feltárására, hogy az utóbbi 200 évben kik voltak azok a személyek, akik munkásságukkal jelentősen, az utókor számára is nyomot hagyva hozzájárultak Esztergom fejlődéséhez, értékeinek gyarapításához. Tősgyökeres esztergomiként nem nagy örömmel, de meghajolva a tények előtt - azt kell látnom, hogy ebben a két évszázadban még nagyítót használva is alig találhatok olyan személyt, aki szintén tősgyökeres esztergomiként maradandó értéket hagyott volna városunknak. Viszont sok a számuk azoknak, akik bár külföldről, vagy más vidékekről jöttek, sőt többeknek a lakóhelyük sem volt városunkban, mégis - felismerve értékeit - élesztői, értékteremtői lettek Esztergomnak, tetteik, alkotásaik ma is meghatározóak. Ott élnek műemlékeinkben, tárgyi, természeti értékeinkben, szakmai, emberi kultúránkban. Büszkeségünket adó nagy királyunk, Szent István lényegi felismerésként adta egyik intelmeként szeretett fiának: fogadd be az idegeneket, akik értéket hoznak országunknak, városunknak. Ha körbe nézünk a fejlett világban, ez a gondolat tükröződik vissza bárhonnan, ahol nem számít a bőr színe, a hitvallás, a származás, csak a tudás, csak a tettekkel létrehozott gyarapodás, mert ez minden fejlődés alapja. Vagyis nem annak van jelentősége, hogy honnan jött, de sokkal inkább annak, hogy merre tart, melyek a céljai, és ezekből milyen fejlődés származhat. Közgondolkodásunkban is ideje lenne felülvizsgálni, átértékelni téves nézeteinket az esztergomiságról. Elindulni végre azon az úton, amelyet Szent István városára vonatkozóan is megjelölt. Vagyis ne a formalitások, hanem az annyira szükséges értékteremtések kapjanak elsődlegességet! Csak akkor leszünk képesek lemaradásaink pótlásának útvonalán előrehaladni, ha felszámoljuk az ilyen jellegű előítéleteket, és elfogadunk mindenkit, aki városunkért tenni tud és tenni akar. A mi erőnk csak így lesz több, értékeink csak így gyarapodhatnak. Németh János LAZAR JÓZSEF EMLEKE Városunk ipartörténetének nagy alakja. Lázár József gépészmérnök, a Labor MIM ipari nagyvállalat egykori műszaki igazgatója életének 79. évében, 1999. december 21-én elhunyt. A mai ifjúság már csak korábbi kiadványokból tudhat arról, hogy négy évtizeddel ezelőtt egy olyan műszeripari cég született Esztergomban, amely Lehner Károly vezérigazgató, Lázár József műszaki és Félix István gazdasági igazgatók irányításával az ország legnagyobb állami vállalatai közé került. Laboratóriumi műszerei eljutottak DélAmerikába is. E nagy formátumú cégvezetők utolsó élő tagja is eltávozott körünkből. Lázár József pályája Szolnokról indult, a piaristáknál érettségizett, majd technikusi oklevelet szerzett Állatorvos édesapja korai halála miatt Dióssy Dezső nevelte tovább a fiatal pályakezdőt, aki a helyi mérleggyárban, majd a győri vagongyárban igazolta tehetségét. Katonai szolgálata alatt orosz fogságba esett Miután haza került Esztergomba, a Petz Iparműveknél helyezkedett el, itt a műszaki munkakörök minden lépcsőfokát megjárta. Levelező tagozaton szerzett gépészmérnöki diplomát, ezzel a szerszámgépgyár termelési főnöke lett, 1959-ben a Sportárutermelő Nemzeti Vállalat főmérnökének nevezték ki. Később a háromezer dolgozót foglalkoztató cég műszaki igazgatója, majd - 1980 nyaráig, nyugállományba vonulásáig - gyárigazgatója. Tehetséges vezetőként rá bízták a sportegyesület elnöki posztját is, amit ugyancsak több évtizeden át lelküsmeretesen látott el. A város közéletében meghatározó ember volt. December 28-án, Szentgyörgymezőn a gyászolók sokasága állta körül sírját. Nyugodjék békében! (os) * * * Ezúton is köszönetet mondunk azoknak, akik Lázár Józsefet elkísérték utolsó útjára, sújára a búcsú virágait hozták, és vigasztalásukkal szóban vagy írásban enyhítették bánatunkat. Lázár Józsefné és fiai