Esztergom és Vidéke, 2000
2000-06-01 / 22. szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKrkÖLÖNSZ#lA 1925 nyara: Gyermekvendég Babits Előhegyén Mi van a kötődben, Eszter? Gomba. Hová viszed? Esztergomba. Lehet, hogy közkeletű rigmus a versike, mellyel Mihály bácsi fogad, mégis személyesen magamra vonatkozónak érzem, mivel nevemen szólít és csakugyan Esztergomban vagyunk. Hogy köténykémben semmi gomba? Eltéréseket a valóságtól már abszurdabbakat is megszoktam a költészetben. És hiszen magam is így kezdtem: Billegett a bullogott az es-ső. Erre persze, 3 éves koromból, nem emlékszem, csak elmondták, hogyan dobogtam alá-fel, ütemesen ismételgetve szavalatomat Isten nem ver bottal - nevettek szüleim barátai, minthogy apu sokszor ugratta őket halandzsával. Apu: Tóth Árpád. Mihály bácsi: Babits. Hogy megérinthettem őket, máig boldogság ujjaimban, éppen úgy, ahogy a versolvasók áhítata elképzeli Persze 1925-ben egyelőre nem sejdítem az irodalomtörténeti aurákat Július 26-a, nagy nyár az Esztergom-előhegyi kertben. Az ötéves kislány még közvetlen testközelből issza a meleg fűszagot markolász kavicsot bámul hangyát szöcskét. A fényben fürdő, szoros érintkezés a röggel élvezetesebb, mint a párás messziség látványa, amelyben a felnőttek gyönyörködnek, nézzem csak, mintha lebegne! S a látcsövet is nyújtják, hogy az meg idenagyítja a bazilikát. Udvariasan rábólintok és már térek is vissza homokozó lapátkámhoz, a kisvödörhözés főként Ádáz kutyához. A jópofa foxi régi pajtásom. Ányu otthon fel is olvasta nekem Mihály bácsi róla írt versét melyben a huncutságok tetszettek nagyon - hogy Donka néni bosszúságára Ádáz megrabolja a konyhát aztán csirkét hajszol a salátás ágyakon át végül el is csavarog. A vers többet még nem közölt velem, csak szépen bongott a rímeivel. Legjobb azonban az élő Ádázzal komázni, míg Donka néni fel nem hív a házba. (...) 1925. július 26-án még nincs Ddikó, a verandán magam vagyok gyerek az asztalnál. Ebéd után Ilonka néni szokás szerint fényképez (általában még nem gyakori akkoriban), szeret „megörökíteni", vendégeik aláírását a veranda falán, hangjukat gramofonlemezen, képmásukat fotóin. Ezúttal Zoltán bácsit (Nagy Zoltán ügyvéd és költő, barátainak jog- és pénzügyi szakértőként is segítségére van, így Babitséknak az esztergomi házvétel dolgában), Angyus nénit (Babits Angyal, Mihály testvérhúga), szüleimet engem és Ali bácsit (Komjáthy Aladár matematikus és költő, Babits tanítványa volt az újpesti gimnáziumban, majd a Tímár Virgilfia modellje). Ez utóbbit, mivel engem mindig kis menyasszonyának nevez, jövendő férjemnek tekintem. Szót sem sokat váltunk, nem mesélős-játékos felnőtt, azt meg, hogy jóképű férfi, észre sem veszem. Utólag felidézve, főként különlegesen ibolyakék szemét, megállapíthatom, hogy vonzó lehetett, rám azonban akkor semmi hatást sem tesz. Viszont kellemesen megnyugtat, hogy házasságomra már semmi gond. Noha egyáltalán nem foglalkoztatnak féijhezmenési tervek, úgy látszik, abban az időben eleve ösztönös reflexe lehetett egy kislány lelkének az esküvő elvárása, melyet netán az esélyeket illetően némi aggály kísér, ezért tölt el nyugalommal immár biztosított menyasszonyi státuszom. Ez a „komfort-érzés" persze csak apró ráadás gyerekkorom édeni időszakának még öntudatlan s épp annál egyetemesebb boldogságához, az állandó, múlást nem tapasztaló idillhez, melynek egyik megragadható felaranylása az 1925. július 26-ai vendégség Esztergomban. Viszonylag idillikus napja lehetett ez ott a felnőtteknek is. Jóval előtte még a magyarországi nácizmusnak (...) 1925 nyarán gyanútlanul sütkéreznek az előhegyi kert és életük szép delelőjén. Gyanútlan csak Tóth Árpád nem lehet akinek mindössze 3 éve van hátra az életből, mégpedig nem holmi hirtelen halálig, hiszen akkor még egyre több időt töltött a tátrai szanatóriumban. Legutóbb 2 hónapot március 24-ig, és októberben megint tüdővérzéssel kell majd fölmennie, közel 5 hónapra. Decemberben megírja az Új tavaszig, vagy a halálig-ot Most mégis vígan van, az átmenetileg tünetmentes hónapjaiban tán vígabban is, mint az egészségesek. Élvezi a beszélgetést az árnyas verandán, jobbjában a látcső, baljában égő szivar, az asztalon spriccerespoharak. Egy alapítandó új folyóiratról folyik a szó, annak ötlenek ki címeket, melyeket rögtön elvetnek. Ugyanis mindegyikről kiderül, hogy miként lehetne majd kifigurázni, amivel nevetségessé válnék az olvasó előtt végül Ali bácsi azt ajánlja, legyen Szelence. Ez mindenknek tetszik, de Mihály bácsi hirtelen felkiált: Nem lehet! Azonnal rávágnák, hogy „ van szelencém!" Ebből én is rögön megértem, hogy az akkor szokásos „van szerencsém"-köszönés selypítése lett a folyóiratcímből, így magam még nagyobbat nevetek, mint a felnőttek. Azzal már szaladok is vissza a kertbe, Ádázhoz. Barátomhoz, akiben azóta sem látok holmi Dörmögő Dömötörféle mesehőst hogy anyu felolvasta a róla szóló verset. (...) Tóth Eszter önéletírásából (Élet és Irodalom, 1997. jan. 17.) Iszlai Zoltán - akinek bordala lapunk 1995-ös karácsonyi számában kihagyás nélkül olvasható - Budapesten él. Vaderna József városunk szülötte; Babits Mihály, Városi István és Csoóri Sándor mellett ő írta a legtöbb Esztergom ihlette verset; 1995. május végén - öt esztendeje - 44 éves korában hunyt el. Ezen az oldalon gyermek-lelkűket őrző költőket követtünk, eljátszván - egy kissé gyermeteg módon - Esztergom büszke és máig vitatott eredetű nevével. Játsszunk el most komolyabban néhány idézet erejéig - az „előkelő idegenforgalom" gondolatával, amely Babits Előhegyén és körülötte az országos és helyi idegenforgalom tudatos fejlesztésének időszakában vetődött fel: (...) van Esztergomnak egy neves lakója, aki a mi városunkat választotta, és akinek írásaiban Esztergom is tartalmat ihletet és értéket kap. Nekünk ez büszkeség, mert ha egy író, költő, művész Esztergomot választja, akkor a mi városunk nem lehet a mindennapok városa. (EVID 1930. okt. 12.) (...) Idegenforgalmi értékalapot hozott ittnyaralásával, mert hiszen láttuk hogy évről évre a legillusztrísabb írók jönnek kedvéért ide. Külön és előkelő idegenforgalmat teremtett Ha kimutatást készítenénk, szép eredményt regisztrálnánk. (EVID, 1934. aug. 12.) Esztergom - művárosl Festőkkel találkozom az utcákon; írók nyaralnak itt, mint Szini Gyula s más is; a helyi lapokban irodalmi polémiák folynak, s este a kávéházban Bányai Kornél, a kiváló fiatal költő üdvözöl, aki itt tanáikodik. A múlt lelkét beitta ez a föld, s talán majd táplálni fogja vele, fiatal festőkön s költőkön keresztül, a jövő lelkét is. (Babits: Esztergomi riport, 1925. ápr.) Egy mai festő: ViDcze László, aki 1960-ban - 40 esztendeje vált vendégből esztergomi honfoglalóvá. Amire fotónk is tanú... Esztergomi bordal Bejött Eszter Esztergomba. Kocsmába ment kucsmám nyomba'. Eszter lánc, borvirág, nem ismertem azt a lányt, aki télen Esztergomba - düllöngő ifjúkoromba' kocsmában is rámtalált, míg fejembe nyomva kucsma s orromon a borvirág. (Gombáért jött Esztergomba, fyóbb ez volt Eszter gondja. Ámde télen nincs még gomba; ezért lett, hogy rámtalált.) így lettem Eszter bolondja míg csak ki nem nőtt a gomba. Nincsen hó, Kijött a gomba. Eszterem meg - elhagyott. Gonosz gomba! Az lett gondja, s én megint magam vagyok. Jaj, de kéne olyan Eszter aki gombát szedni röstell, engem szeret, nem ereszt el, mindegy: nyár-ősz-tél-tavasz. Etetne, meg-megitatna, ébreszgetne, elaltatna, mindig én lennék a gondja és nem holmi bolond gomba. Hol mi lennénk Esztergomba', senkinek se lenne gondja; reggel-este-délelött, tavaszt várva, őszön, nyáron, nem tűnődnék semmi káron, kocsmán, kucsmán, borvirágon, csak dicsérnénk ezt a Nőt, s ami hozta, az Időt. Iszlai Zoltán verséből, 198i A helybenjárás fővárosa Esztergom körbe-körbe város megvetemedett ellipszis Eszter mondom gondolom körbe gondolom gom-gom gomb hatalmas mérges gomba körbe-körbe spóra tudatalatti galóca Eszter te kabóca keresztelkedő eső a dombra felhődiktatúra Eszter mondom gumibotgom mennyi üres év és ég helybenjárás fővárosa körbe-körbe történelem körívek tetszhalottja félrekegyegő óra országmutatója Vaderna József, 19Í