Esztergom és Vidéke, 2000

2000-05-25 / 21. szám

j Esztergom és Vidéke ammájusi Állhatatosan a hitben" 1944. június 5-én hurcolták el vá­rosunkból a zsidótörvény hatálya alá tartozó polgártársainkat, de már he­tekkel korábban összegyűjtötték őket zárt házakba, a gettókba. Az összeköl­töztetés előtti napon Schrank likőr­gyáros vacsorára hívta meg a vele üzleti kapcsolatban állókat és baráta­it, mind nem zsidókat. (A Schrank-li­kőrgyár a Fürdő Szálló előtti kanyar előtt, a Madách és Imaház utca között volt, szemben a Szatzlauer cukrász­dával.) Édesapám is meghívottak kö­zött volt, mert abban az időben a Nemzeti Banknak nem volt fiókja Esztergomban, és ezeket a pénzügye­ket a posta főpénztára intézte, vagyis édesapám, a postafőpénztáros. Az „utolsó vacsora" komor hangulatban zajlott le, mindenki tisztában volt az elkövetkezőkkel. Vacsora után Schrank házi múzeumához hívta ven­dégeit, amelyben a likőrgyár fennál­lása óta készült termékeinek egy-egy példánya volt és megkérte őket, hogy mindenki vigyen el a múzeumból 2-2 üveget azzal, ha vége lesz az őrült szörnyűségnek és a likőrgyár folytatja üzemét, akkor hozzák vissza az üve­geket. Ha viszont nem lesz folytatás és sem ő, sem gyermekei nem kerül­nek elő, akkor emlékükre igyák meg az üveg tartalmát. Édesapám két jellegzetes tetraéder alakú üveg meggyleikét hozott haza, melyeket a bombázások és az ostrom alatt féltve őrzött. Majd amikor a Népbíróság bűncselekmény hiányá­ban felmentette és kiszabadult a bör­tönből, valamint nem kerültek elő a Schrankok, csendben emlékezve a borzalmakra apránként elszopogatta a két üveg tartalmát. Szent Imre gimnáziumunk igazga­tója, Obermüller Ferenc, amikor a sár­ga csillagos viselés kötelező lett, a gimnázium kapujában fogadta az if­júságot, és a sárga csillagos ruhadara­bokat levetette a viselőjükről, mond­ván, az iskolában ő parancsol és nem tűr meg sem vallási, sem faji megkü­lönböztetést, mindenki egyenlő. „Há­lából" 1945. áprilisában nyugdíj nél­kül kirúgták. Kedves osztálytársamnak, Bauer Tibornak felajánlottuk, hogy bújtat­juk és etetjük, de nem fogadta el, mondván, neki idős szülei mellett kell maradnia, bármilyen sors is vár rá. A sors részben hamar beteljesedett, mert édesapja - Bauer cipőkereskedő a Kossuth utca elejéről - indulás után a marhavagonban azonnal meghalt. Holttestét Süttőn tették ki a vagonból, ő legalább hazai földben nyugszik... Felmerül a kérdés, mennyi magyar­országi áldozata volt a holocaust­nak? Az 194l-re kétszeresére na­gyobbodott országunknak - az 1941­es népszámlálás szerint - 14 679 573 lakosából 724 306 volt izraelita és ebből mintegy 180 ezer Budapesten és 100 ezernél többen a koncentrációs táborokban túlélte a háborút, így a halálos áldozatok száma 500 ezer alatt lehetett végigkíséri egész életében. Miért épp ezeket választotta? - kérdeztük dr. Beer Miklóst. — Először a jelmondatomról. Örü­lök, hogy rátaláltam, vállalom, és egyre jobban tetszik. Amikor megtud­tam, hogy a Szentatya kinevezett, gondolkodni kezdtem a leendő jel­mondatomon. Pozitív tartalmat akar­tam, és akkor találtam rá a Kolosszei levélre, ebben olvasható a mondat: legyetek állhatatosak a hitben. Meg­erősített ebben a Fides et Ratio kez­detű pápai enciklika is. Teológiai tu­dományunk a hitre alapozott tudo­mány. A mi dolgunk megmutatni, hogy a hitben való látásmód mennyire kitágítja látókörünket az örökkévaló­ság felé. Címeremről: benne a víz - az élet folyamatosságának jelképe, ugyan­akkor általa azt is ki szerettem volna fejezni, hogy életemben a Duna fon­tos szerepet töltött be, Budapest, Ze­begény, Pilismarót, Esztergom lelki­pásztori életem helyszínei. Tehát ezért is került címerembe a vizet jel­képező kék mező, és rajta a hajó, a víziélet jelképe. Ebben még az is ben­ne van, hogy nagyon szerettem evez­ni. De természetesen ennek a szimbo­likában sokkal több jelentősége van. Az árboc egy húsvéti zászló, aminek a vége a kereszt, s a feltámadás üze­netét viszi a hajó mindenkihez. A cí­mer bal oldalára azért került a cser­készliliom, mert papi hivatásomban a cserkészetben találtam meg azt a pe­dagógiai eszközt, amivel a gyerekek­hez közel kerülhettem. Ezt továbbra is válallom, Gyulay Endre püspök­atyának is felajánlottam, hogy segítek az ő cserkész-püspöki szolgálatában. A címer jobb oldalán édesanyám em­lékét idézi a hárfa. Ó évtizedeken ke­resztül orgonált a szentmisémen. A zenét ezzel együtt is nagy értéknek tartom. Esztergomban és az egész Dunaka­nyarban szeretet és tisztelet övezi Miklós atyát. Püspökké szentelésekor mi is, az Esztergom és Vidéke szer­kesztői műhelyének tagjai, tiszta szív­vel kívánunk további erőt és egész­séget léleknemesítő munkájához! Pálos In memóriám Vilmos atyát nemcsak nálunk, Esztergomban és környékén, de a határon túl, a Felvidéken, az Alföldön, a Dunántúlon is mindenütt szeret­ték, tisztelték. Életútjáról egy terjedelmes, kétrészes írásunkban adtunk hírt - 1998. április 9-én és 23-án - „Egy küzdelmes életút" címmel. Egy szabómester hatgyermekes családjában nőtt fel, a piaristáknál érettségizett, majd a háborús évek következtek és fogság egészen 1947­ig. A piarista rendet választotta, felszentelése után - mint a gyászjelen­tésben is olvasható - Szentgyörgymezőn működött, majd másfél évtize­dig a Szemináriumban, ahonnan Zebegénybe, később Ferencvárosba került plébánosnak. Élete utolsó 13 évét újra közöttünk töltötte. Kivette részét a közéletből, sokat vállalt magára a rendszerváltás után is. Aktív közéleti tevékenységének elismeréseként 1998-ban díszpolgárá válasz­totta a város önkormányzata. Derűs, kedves alakja hiányozni fog mindazoknak, akik közelebbről is ismerték. Sokan voltunk. Emlékét megőrizzük! P.I. A holocaust magyar áldozatai Nézzük részleteiben. Eichmannék német precizitással jegyzőkönyvet vezettek az elhurcoltakról és amíg Horthy kormányzó nem állította le a zsidók deportálását, addig 437 402 személyt hurcoltak el Németország­ba. Az 1944. március 19-ei német megszállás után hatalomra került Endre László belügyminiszter csend­őrök segítségével Horthy rendelete ellen puccsot szervezett, de ezt meg­akadályozták a Budapestre vonuló esztergomi páncélosok. Ezután 1944. október 15-ig nyugalom volt. Az ak­kor hatalomra került nyilasok 50 ezer budapesti zsidó polgártársunkat gya­log indították el nyugatra a bécsi or­szágúton. Decemberben pedig 20 ez­ret a Duna-parton végeztek ki. Ehhez hozzájön még az orosz fronton hiva­talos adatok szerint elpusztult 40 ezer munkaszolgálatos. Összesen tehát 550 ezer volt az elhurcoltak száma a közvetlenül kivégzettekkel együtt. Viszont a felszabadított koncentráci­ós táborokban a bevonuló szövetsé­ges csapatok 180 ezer élő, Magyaror­szágról elhurcoltat találtak, akik kö­zül sokan nem tértek haza, azonnal nyugatra távoztak. Tehát a holocaust Magyarországról származó halálos áldozatainak száma 1944/45-ben ténylegesen 370 ezer le­hetett. De ha csak egy lett volna, az is megbocsát hatatlan... A borzalmas önkény áldozatairól e szomorú évforduló alkalmából emlé­kezzünk meg nem csak lelkünkben, szívünkben, de agyunkban is. Németh Ferenc A Szent Korona - mindennapjainkban A Magyar Millennium kapcsán rende­zett „A Szent Korona ezer arca" című képzőművészeti tárlat 75 nagyméretű tab­lón, több mint 1200 fotón, reprodukción, ikonon - fekete-fehéren és színesben ­vonultatta fel nemzeti ereklyénket. Dr. Horváth István múzeumigazgató és Kodi­tek Pál millenniumi tanácsnok köszöntötte a vendégeket, köztük Fekete György Mun­kácsy-díjas belsőépítészt és Sunyovszky Szilvia Jászai-díjas színművészt, a Ma­gyarországért Alapítvány elnökét, mint a kiállítás rendezőit. Nagy érdeklődés kísér­te Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke meg­nyitóját, aki többek között ezt mondta: „Ez a csodálatos kiállítás azt mutatja be nekünk, hogy hogyan vett részt az előző századokban és vesz részt napjainkban is a Szent Korona az életünkben. Ha végigte­kintjük ezt a gazdag anyagot, csodálattal és növekvő tisztelettel tapasztaljuk, hogy koronánk nem úgy viselkedik, mint egy kulturális tárgy, egy magasan felettünk ál­ló tünemény, hanem úgy, mint az, aki csu­pán azért jött közénk, mert itt érzi otthon magát. Mert tudja, hogy szükségünk van rá... Elpusztíthatatbnsága maga volta nem­zet fennmaradásának első reménysége..." A megnyitón közreműködött Ferencz Éva énekművész - középkori Szent Ist­ván-himnuszokkal. A kiállításon több esz­tergomi alkotást is felfedezhettünk, mi­ként a fotóanyag készítői között is olvas­hattuk Mudrák Attila, Balta András fotó­művészek nevét. A kiállítás június 18-áig tekinthető meg a Pázmány Péter u. 13. szám alatti múze­umi épületben. (-los)

Next

/
Thumbnails
Contents