Esztergom és Vidéke, 2000

2000-04-20 / 16-17. szám

IV. ÉLETPÁLYÁK • EMLÉK - MŰ - HELY 200(1/15 mértékben, hogy az emelet és a velünk szemben lévő közjegyzői irodát bérlő közjegyző - Janits N. ­felmondással fenyegetőzött. Most aztán alapos vizsgálat indult böm­böl ésem okainak kiderítésére. Világosságra került az ok - akkor a sok sírástól már lágyéksérvet is kaptam, valamint új szoptatós dajkát - , Mari néni pedig szakács­nő lett. Másik szakácsnőnk Róza néni volt. Ö korábban a prímási kony­hán volt szakácsnő, az ilyen asszo­nyok jellegzetesen gőgös fellépésé­vel. Nagyszerű ételeket készített. Anyi minden reggel beható tárgya­lásokat folytatott vele az aznapi étrenddel kapcsolatban. Délutá­nonként bűzlött a konyha a ciga­retta füstjétől, amit Róza néni szívott. Feltétlen úrnője és paran­csolója volt a szoba- és a kézilány­nak: Marinak és Jucinak. Utóbbi duzzadt mellű, csinos nőszemély volt, akivel gyakorta ölelkeztem az összecsukható, jellegzetes cseléd­ágyban, ám ölelkezésen túl soha nem engedett ez a leány. Róza néni később elvonult valami nyugdíj­félébe s utóda a hadiözvegy Anna néni lett. A meztelen ölelkezéseket - Miklóssal együtt - ezután vele folytattuk a gyerekszoba melletti átjáróban, ami cselédszoba volt. A csúnya, vörösképű sváb szobalány, Mari, Jucival aludt a konyhában. Jucinak szép kemény mellei voltak, Anna néninek asszonyos, érettebb, csodálatosan fehér mellei. (Hogy Miklós tovább ment-e vele az ölel­kezéseken, azt soha nem tudtam meg.) Nevelő kisasszonyunk is volt, Ilonka - Okka - néni. Okka néni fess, magas, csinos nőszemély volt, aki Édesanyánk halála után vette kézbe a három árva nevelését s maradt nálunk Api második házas­sága után is évekig. Szenttamáson lakott a családja az Otthon ven­déglő mellett. Itt volt Róza néni lakása is, lenn a sarokházban, ahova Boros bácsihoz jártunk hege­dűórára. Magam a második fekvés­nél és a gimnáziumi zenekar má­sodhegedűsségénéi soha nem vit­tem többre, Miklós legalább prí­máshegedűs volt. December 8-án, amikor bencés diákkorunkban a hagyományos Mária szeplőtelen fogantatása ünnep volt a gimnázi­umban, a műsorban az igazgató ün­nepi megemlékezése után voltak zeneszámok, szavalat és a fény­Az eXsó kő'xt{jQ-'hcAv'­i&y&aCit/ .-Ho-t/t^ /fxZL'ie. 3 e-frn/tefe^Lo vuruj­Wj'^Va.k (Wlíú ^ K^an. Disz díq oS Le, irtd it^t M- u-nfa­-kzózsa-j -W-ó'szó'-net^-t pont: egy színdarab előadása. A zenekarban másodhegedúsként húz­tam a vonót, Miklós az elsőhege­dűsök között volt. Édesapám na­gyon szerette volna, ha mi jó hege­dűsök leszünk. Api nem tudott komoly hegedűs tudásra szert tenni, mert zenetanára szenvedé­lyes biciklista volt s miután abban az időben az irdatlan, hatalmas elsőkerekú kerékpárok divatoztak, többnyire láb-, borda- és kartöré­sekkel bajlódott. Ezeknél a hajtá­nyoknál méretük és súlyuk miatt egy bukás elháríthatatlanul vala­milyen csonttöréssel járt. (Egy i­lyen kerékpárt mi is láttunk az esztergomi Torna Egylet elhagyott szertárában, mint megcsodált ritka­ságot). Mint már korábban írtam, né­gyen voltunk testvérek. Édes­anyánk - Magos Emilia, a város egyik legszebb asszonya - fiatalon, egy epeoperáció után - meghalt. Sanyi alig egyéves, mi többiek négy és hét évesek voltunk, Édes­apánkat nagyon lesújtotta Édes­anyánk korai, tragikus halála. Mesélték, hogy napokon át bezár­kózva irodájába csak ivott - egyéb­ként soha nem volt italos ember - , úgy, hogy már megzavarodástól tartott a család, amely azt remélte, hogy Édesanyánk húgát, Bertikét, fogja majd feleségül venni. Nem így tőrtént. Azt hiszem, úgy gon­dolta, hogy most, hogy itt maradt felesége nélkül a három gyerekkel, minden összeomlott körülötte s annál nagyobb volt a felháborodás, hogy még a gyászév letelte előtt újbóli házasságkötését bejelentette és az a gyászév letelte után azonnal el is következett. Egyik napon a Taterek-féle papírüzletben vásárolt írószereket és ott látta meg későbbi feleségét, akiben szemvillanásnyi idő alatt felismerte későbbi imá­datának személyét, Eggenhoffer Lujzát, az akkor - a szokásostól eltérően - huszonhat éves kora után is leánysorban élő rendkívül szép leányt. A Tatarek mestertől kapott felvilágosítás után azonnal berohant a szomszédban lakó barátjához, Dr. Berényi Zoltán ügyvédhez, „Zalánkám, nősülök!" felkiáltással. Zalán bácsi megfele­lően meg volt rökönyödve. - Ki ellen? - kérdezte. - A táti Eggenhofifer-lányt ve­szem feleségül - felelt Api, nem kevés önbizalommal, amit egyéb­ként a jövő eseményei igazoltak, ugyancsak különös módon, okkal és formában. - Dehát ismered egyáltalán? - Én nem, de Te nyilván, s majd be fogsz mutatni. (Folytatjuk) „Nem mindennapi ember volt..." In memóriám Martsa Alajos (1910 -1979) ,Jía röviden kéne jellemeznem Marisát, Illyés Gyula budai szobor­versének egy sorát idézném. Ezt: Légy több annál, ami lehettél! Martsa Alajos több lett (Zolnay László Martsa Alajos fotó­albuméihoz írott előszavából -1977.) Majd egy évtizeddel volt fiatalabb mint századunk. 1910. május 31-én szü­letett Pozsonyban. Idén - ha élne még ­a 90. születésnapján köszönthetnénk. A század magyar történelmének két legjelentősebb fordulata az ő életútját is meghatározta. 1919 forradalmas tava­szán édesapja (a négy évvel idősebb esz­tergomi „kisfiú", Katona Gábor édesap­jához hasonlóan) „nemkívánatos" sze­méllyé vált. Martsa Miklós vonatkísérő vasutasként a pozsonyi pályaudvaron szolgált. Szakszervezeti tisztségviselő is volt, közismerten balodali szimpáti­ákkal. A csehszlovák hatóságok pün­kösd éjjelén őt is „begyűjtik". Internál­ják, majd ősz elején többszáz magyar családdal együtt kiutasítják az újonnan alakult köztársaság területéről. így kerültek Esztergom-táborba, előbb vagonlakóként, a tél beálltával pe­dig a kiürült hadifogolytábor egyik ba­rakjába költözve át. A 80 esztendeje ugyanitt létesült Állami Fiúnevelő Inté­zet polgári iskolája vált Martsa Alajos számára az első lépcsőfokká, hogy hely­zete fölé emelkedve, „több lehessen"... (Az intézet első igazgatója egy szintén áttelepített katolikus pap: Bauer József; Martsa Miklóssal még az internálótá­borból ismerték egymást.) Martsa Alajos l924-ben végezte el a polgárit; 75 éve kezdett szakmát tanulni: előbb mint könyvkötő, 1927-től pedig mint fényképész-inas. 1929 tavaszán tette le a segédi vizsgát, ezután Makón és Szegeden dolgozott. 1933-tól Eszter­gomban vezetett fotóműhelyt; 65 éve, 1935 tavaszán a tuniszi Sousse-ba sze­gődött, egy magyar származású fotográ­fus segédjeként. Két év múltán hazatér­ve, 1937. május l-jén a Széchenyi téri Gróh-ház földszintjén (egészen közel a Katona család lakóházához...) nyitotta meg első teljesen saját mútennét. Ezt 1939-ben áthelyezte a Lőrinc utcai vá­rosi bérházba, ahol a háború vége felé (Zimonyi Zoltán tanulmányából (...) Féja Géza öregkori barátja, Martsa Alajos közösségképző egyéni­ség volt, s ami különös érték: derűsen töltötte be a hivatását. Zolnay László Figyelte meg, hogy „a messzebbről jött, sokat látott, messzire tartó embe­rek belső sugárzása" vonta szókráté­szi körébe nemcsak a táj, hanem az ország sok-sok emberét is. Martsa Alajost sokan szerették és ismerték a szűkebb pátriájában, az országban pe­dig elvitték a hírét a barátai, akik közé számos jeles művészt, közéleti sze­mélyiséget sorolhatott, többek között (csak úgy találomra): Berda Józsefet, Kamoruiy Lászlót, Orbéin Lászlót, az egykori minisztert, Féja Gézéit, Ter­sánszky Józsi Jenőt, Fiilep Lajost, Béi­lint Endréi, Zolnay Lászlót ; a népsze­rű Buga doktort, Kollányi Ágostont, a szobréisz Csorba Gézát, Pirchala Im­rét, Ferenczy Bénit, Barcsay Jenőt, Szűr-Szabó Józsefet, Vígh Taméist, egy bombatalálat következtében szinte mindene odaveszett. O ekkor már - az 1944 októberi nyi­las-puccs óta - Budapesten él, illegali­tásban. Van félnivalója, hiszen elkötele­zetten baloldali meggyőződését soha nem „titkosította" úgy, mint mozgalmi kapcsolatait és a háborús időkben az üldözötteket mentő akcióit. A második - az 55 évvel ezelőtti ­korszakfordító változásnak már ő maga is tudatos munkása, döntéshozója. 1945. február elejétől az MKP tagja, március 28-án tért haza Esztergomba. Április 2-án a vármegye Nemzeti Bi­zottsága alispánná nevezte ki; a hónap végén polgármesternek jelölték, de ezt a tisztséget - a kiskirálykodó, korrupci­ós ügyekbe keveredett helyi pártvezető­séggel való ellentétek miatt - nem vál­lalta. Júniustól az ideiglenes nemzet­gyűlés képviselője és az MKP városi titkára lett Az augusztusban újra meg­alakult városi képviselő-testületben és a megyei Törvényhatósági Bizottságban úgyszintén helyet kapott. A titkári tisztséget nem egészen két évig viselte; 1947. márciusában-etikai fenntartásai miatt - szembekerülvén a járási és megyei pártvezetéssel, lemon­dott. 1950-ig miniszteri biztoskénta KI ­OSZ helyi szervezetének létrehozásá­val, majd vezetésével foglalkozott. 50 esztendeje rövid időre a kultúrház vezetője lett, majd a városi könyvtár meg­szervezője, újraalapító igazgatója Esz­tergom szellemi, kulturális újjáépítésé­nek irányító, egyszersmind munkatársi közösséget formáló személyisége. - 1982. Folytatás az /. oldalról) Miháltz Pált, Gerzson Pált, a bioló­gus Hortobágyi Tibort és másokat. Hívei számontartották, továbbadták a barátságát. - Martsát keresd! - kötöt­te a lelkére például Fülep Lajos Zol­nay Lászlónak, akit az ötvenes évek elején helyeztek Esztergomba. Egyébként nem is nagyon kellett őt keresni, mert Lajos - ahogy barátai hívták - nyílt házat vitt; műhelye s egyben otthona szó szerint nyitva állt, bármikor el lehetett menni hozzá be­szélgetni véle, hírt hallani mások fel­ől. A „szó éhe" különféle rendűeket­rangúakat vonzott a társaságába, munkásokat és orvosokat, művésze­ket és parasztokat, írókat és iparoso­kat, mozgalmi embereket és papokat, tanárokat és kereskedőket. „Olyan jól lehetett vele beszélgetni" - emléke­zett vissza rá Ferenczy Béni felesége. „Nem is személy, hanem intézmény" ­jellemezték barátai (...)

Next

/
Thumbnails
Contents