Esztergom és Vidéke, 2000

2000-03-30 / 13. szám

2000. március 30. Esztergom |s Vidéke Középkori és XXI. századi szecesszió Második kiállítását mutatja be a Dobó Galériában Maier-Kránitz László tanár, autodidakta képzőművész. Négy évvel ezelőtt - és most is - a régi jóbarát, dr. Pogány Gábor művészettörténész nyitotta meg a tárlatot: A lágy festőiségből induló tehetség már akkor is érzékeltette képein az új lakóhely, Esztergom történeti-régészeti levegőjét. Ám saját festészetében azóta előrelépett: a középkor művészetét felidéző előképekkel megtámogatott, de mégis teljesen egyéni festészetet művel napjainkban. A Gótika c. kép s különösen a Kőszegi kapu, Nő rusztikus háttérrel igazolja ezt: mintha egyre önállóbb művészete a középkori falfestmények pusztuló félben ránkmaradt, mégis nagyszerű töredékeiből építkezne." Egyházi-történelmi jellegű képek: a Meszéna-ház, a Via Dolorosa, az Anyai imádság, s az Apostoli Magyarország. Ezekhez a képekhez különösen illik, mert az archaizáló stílust erősíti az a technika, amely részben a művész saját leleménye. A restaurátorok által használt gipszes anyagot írókázással viszi fel a festményre, ahol a kompozíció szerves részévé válik, mint pöttyözés, alaprajz- vagy hálószerű vonalazás, - a Gyász című kép síkjából pedig valóságos domborműként emeli ki a két öregasszony viaszfehér arcát. Portréi jó rés^e - a Nő ablakban, a Kislány, Ősmagyar lány, Nő almával - a művész szemszögéből mutatják be a női nemet. A szerelem szívfájdalmas szakaszát ábrázolja A másik fogságában, a Megfakult jegykendő, s Dilemma, Hálóban és A szerelem vége. Tájképei - a Balatoni nyár, a Nyári zápor, a Bozótos, a Nyár és a Dunántúli dombvidék - változatos színekkel és technikával gyönyörködtetnek, míg a Tájkép zöldben és kékben szemet vonzóan érdekes, szimmetrikus ábrázolás! A kiállítás másik, hasonlóan meglepő képe, a Vénasszonyok nyara pompázatosan színes, bíborpirosvörös-bordó-narancssárga színkompozíciója. Ez a kép külön bemutatást érdemelt: „Van, amikor a művész nem állapodik meg, hanem továbblép, valamely elődjének segítségével... Ez a kép már az avantgard vonzásában élő művész alkotása, ez már a XXI. századi szecesszió... Kérem, tekintsék meg, a festői szépség és gondolat fogjon meg bennünket! Gyönyörködjenek és — hagyják beszélni a képeket!" - E kívánsággal zárta mondandóját dr. Pogány Gábor, melyhez csatlakozik és kellemes tárlatlátogatást kíván Horváth Gáborné Ma 60 éve tüntették ki San Remoban Babits Mihályt Egy napon kerülő úton érkezett Babitshoz a posta. A kibontott levél a következőket tartalmazta: „Boldogan és megtisztelve közlöm Önnel, hogy a San Remó-i díjak állandó bizottsága legutóbbi ülésén a zsűri egyhangú határozatával, Giuseppe Bottai közoktatásügyi miniszter őexcellenciája elnöklete alatt, Önt nyilvánította az idegen írók díjéinak győzteséül. A győzelem kihirdetése és a győztes jutalmazása San Remoban történik március 30-án. A rendező és szervezőbizottság kellő időben egyenesen Önnek küldi San Remoból a szertartás programját és szükséges útbaigazítást. A bizottság Önt San Remoban kedves vendégül látja, és Carlo de Ambrosis, a bizottság titkára, ugyanott az Ön rendelkezésére fog állni. Ezek szerint kérjük, legyen San Remoban március 30-án, és fogadja el a nemzeti kormány képviselőjének kezéből az ötvenezer líra díjat, amelynek Ön a nyertese. Gyors válaszéit kérve, egyúttal lekötelezne, ha lehetőleg postafordultával elküldené San Remoba az arcképéi és önéletrajzéit, mert szeretnők Önt jobban megismertetni az olaszokkal. Carlo Fromichi." Amikor barátai, ismerősei és az újságírók a külföldi siker alkalmával Babitshoz kérdéseket intéztek, a költő azt válaszolta, teljesen váratlanul érte akitüntetés, közelebbit nem tud mondani. Nem ismert semmi előzményt az ügyben. -A San Remó-i díjat - írja Babits azok kapják, akik az olasz szellem külföldi megismertetése terén a legtöbb érdemet szerezték. Nagyon valószínűnek tartom, hogy főleg, sőt kizárólag Dante-fordításomért kaphattam a díjat. A díjat 1934-ben alapították San Remoban. Tizenkét tagú bizottság döntött az odaítélésről. A Divina Commedia (Isteni színjáték) első része, A pokol 1913-ban, második része, a Purgatórium 1920ban, harmadik része, a Paradicsom 1923-ban jelent meg. A teljes mű 15 év alatt készüli el! Mindhárom részt egy könyvben, Babits által részben átdolgozva, kibővítve 1945-ben adta ki a Révai nyomda. Babits a műfordítást a legnemzetibb munkának tartotta, mert ez csupán és kizárólag az író közönségéhez, a nemzethez szólt. A magyar Dante csak a magyaroké! Amikor a díj átadásával kapcsolatban olaszországi útjáról kérdezték, azt válaszolta, gyönyörű útjuk volt. Az idő legnagyobb részét az olasz Riviérán töltötték. San Remoban március 30-án osztották ki a díjakat. A bergamói herceg adta át abban a csodaszép üvegteremben, ahol a világhírű virágkiállításokat is tartani szokták. „Pálmák és délszaki növények vannak a teremben: a földből nőttek ki, és az épület felépítésekor érintetlenül hagyták őket. Valóságos üvegház ez. A díjkiosztáson részt vett Pavolini, a népkultúra minisztere, aki hosszabb beszédei mondott." A „Premi di San Remo", vagyis a San Remó-i díjak odaítélésével egyszerre több írót és művészt tüntettek ki. „Felejthetetlen volt az a fogadtatás, amiben az olaszok részesítettek. Feleségemmel és kislányommal tettem meg az utat, és négy hétig voltam Olaszországban. Rajongó szeretettel vetlek körül, a magyarság képviselőit szerették, ünnepelték bennünk. Nagyon szép időnk is volt. Nagy út volt. Sokszor volt az az érzésem, hogy röviddel nagy betegségem után erőmön felüli feladatra vállalkoztam ezzel az úttal. De megérte." Babits Mihály 1941. augusztus 4én halt meg Budapesten, a Siesta szanatóriumban. Temetése hetedikén volt. A hivatalos Magyarország szinte észre sem veszi a nagy költő halálát Boka László írja: „A hatósági készület elárulja, hogy a közrendészet irányítói túlbecsülték a magyar költőnek kijáró nemzeti gyászt, talán Arany János temetésének méreteit vették alapul, fenségekre, kegyelmes, méltóságos, nagyságos urakra, városokra és megyékre számítottak. Csak az előőrs érkezett meg, a derékhad elmaradt valahol..." Eljöttek viszont írótársai, barátai, tisztelői és búcsúztak tőle szóval, könnyel, tiszteletadással. Illyés Gyula írta róla a „Babits Mihály hátrahagyott versei" című kötete előszavában: „Nem volt nála igényesebb magyar költő. Nem volt, aki alkotását bírálóbb szemmel nézte; még rostálta is, ha kelleti. Nálunk ő volt mintaképe annak a makulátlanságnak, melyet Baudlaire-ben vélt látni, de saját maga valósított meg." Klotz József HOLT KOLTOK TARSASAGA - avagy az élőknek sem könnyebb? Az Esztergom és Vidéke 1934. augusztus 26-ai számában számolt be utoljára egy Esztergomban rendezett sikeres költői estről: „Kedves est keretében ünnepelte Esztergom közönsége..." - akkor Babits Mihályt. 66 év telt ez azóta, Babits meghalt, az est akkori helyszíne, a Fürdő Szálló szintén igen hosszúra nyúló téli álmát alussza, költői est azonban ugyan még nem mindig, de újra van: tavaly néhány lelkes, kultúrát támogató „aktivista", élükön Takács Istvánnal, megalakította az Esztergomi Diákok Önképzőköréi. Az EDÓ októberben meglepően nagy közönség előtt rendezte meg első költői estjét a városi önkormányzat támogatásával. Az anyagi támogatás mellett a szervezőség helyiségbiztosítás szintjén segítséget kapott Stróbl igazgató úrtól, Csernus Ferenctől és Kissík Szabolcstól, míg Meszes Balázs szendvicseket biztosított az estek vendégeinek. Az előadóművészek kezdő, illetve egy-két-három kötetes írók, akik egy társaságot alkotnak, szívesen eljönnek, szólnak egymásnak, sőt vissza-visszajárnak azok is, akik az egyetemi lapból kinőtt, ma már országos Sárkányfű című újságot szerkesztik és írják. A legutóbbi estet követő beszélgetés során - melyet a közönség a meghívott művésszel folytatott - kiderült: sokan olvasnak, sokféleképpen. Azt, hogy hányan művelik a létrehozás oldaláról, nem tudni. Nem hallani róluk. Bocsánat: nem hallottunk róluk, ahogy arról sem, hogy a város terepe lenne költői társaságok működésének. Ha az első alkalmat követő felolvasóestek közönségének létszáma alapján kellene megbecsülni a városi intellektuelek számát, akkor az irodalomra nézve nagyon lesújtó lenne az eredmény. Az önképzőkör működését azonban nem is kizárólag ebben az irányban képzelné el, nem poétái társaság fóruma kíván lenni, inkább tudományos vitakör, ahol megszólalnak a testvérmúzsák, s mellettük a reáliák lágyabb és érdesebb, vagy inkább ércesebb hangjai. István érzése szerint most el lehet valamit indítani, ami a múlt századvég Millenárisában is lehetőségként megvolt, aztán remélni kell, hogy nem lesz háború, Trianon, oroszok, amerikaiak, hogy a törekvéseket elfojtsák. Az irodalmi est a millenáris ünnepség-sorozat után is szeretne aktuális maradni. Abban, hogy a város valaha elhíresüle páratlan kulturális életéről, a szervezők nem szeretnének felelősséget vállalni. Véleményük szerint tizenegynéhány ember tesz valamit, ami örömöt okoz nekik, és amiről úgy gondolják: jó a városnak. Azt, hogy a város kulturálisan nem vonzó alternatíva, nem tekintik feladatuknak orvosold. Vannak erre szakemberek, városatyák - mondják. Takács István szerint az esztergomi művészlét metaforája Balassi Bálint: idejön, megsebesül, elviszik. Nem itt él, nem itt alkot, itt csak veszélyben érezheti magát. István véleménye szerint félő, hogy szobor- és emléktábla-avató itt még sokáig nem lesz huszonegyedik századi szerzőnek Addig feltétlenül nem, amíg érvényes az egyébként sok más város nevével is összekapcsolt vicc: mit tehet az ember Esztergomban? Elmehet... -bal-bel-ralre. Szándékosan maradt ki város neve: magunkat kell reklámoznunk. Persze ennek csak akkor van értelme, ha a nevet tartalommal tudjuk megtölteni. Nem arról van szó, ami van, hanem arról, ami nincs, még inkább, ami lenne. Ami van, az kevés, ahhoz a névhez képest, amit a város visel feltétlenül. Mindent összevetve: Esztergom persze híres lehet irodalmi életéről. Csak nem úgy, hogy nem vesszük ki e hírnév teremtéséből a részünket. Ne ijedjünk meg, senkit sem akartam arra sarkallni, hogy most azonnal írja meg 150 oldalas verseskötetét és keressen rá kiadót A kérés ennél jóval egyszerűbb: ha van idejük és kedvük, látogassanak el a havonta megrendezett költői estre. Ki tudja, talán találkozhatnak egy új Babits Mihállyal is... Ámon Adrienn