Esztergom és Vidéke, 2000

2000-03-23 / 12. szám

Elérkezett az összefogás ideje! Meggyes Tamás polgármesterjelölt programja rosüzemeltetés problémája megoldód­Március 26-án nemcsak a nyári időszámítás veszi kezdetét, hanem kezdetét veheti egy új időszámítás Esztergom életében is. Megoldhatjuk az elmúlt esztendők során meg nem oldott feladatainkat, s közös erővel hozzáfoghatunk az új kihívások meg­válaszolásához. Elérkezett a pillanat, állítsuk át együtt óráinkat! Összefogással elérhetjük, hogy az Önök régi és új álmai valóra váljanak, hogy az esztergomi polgárok és család­jaik jól érezzék magukat városunkban. Az esztergomiak régi és jogos óhajai­hoz, terveinek megvalósításához igyek­szem tudásom legjavát adni, ha kell, a kormánytól segítséget szerezni. Együtt tettük meg az első lépeseket abban, hogy * a millennium esztendejében Eszter­gom megyei jogú város legyen, * hatéves pereskedés után megegyezés szülessen a Magyar Suzuki Rt-vei, ezál­tal több mint egy milliárd forinttal gyara­pítva a város kasszáját s egy kölcsönösen gyümölcsöző viszony alakuljon ki a város és a gyár között, amely többek között több tucat beszállító Esztergomi Ipari Parkba való települését segíti elő, * a Vaszary Kolos Kórház adóssága lényegesen csökkenjen, s a város visz­szakapja kórházát * a Mária Valéria-híd megépülésével egy időben elkészüljön a belvárost elke­rülő levezető út, elkezdődjenek egy bel­ső tehermentesítő út (Petőfi utca - Szent Tamás-hegy - Bánomi út) munkálatai, és megoldott legyen Esztergom árvízvé­delme, * megépüljön a Máltai Szere­tetszolgálat minden igényt kielégítő ját­szótere, * kiépüljön a rászoruló időskorúak jelzőrendszere, * a millenniumot méltó módon ünne­peljük meg, amelynek egyik fontos ese­ménye a Veled, Uram című rockopera ősbemutatója lesz, * a városi strandfürdő medencéjét le­fedve a nyári szezonon kívül is haszná­latra alkalmassá tegyük, * az Ifjúsági és Sportminisztériumtól elnyert pályázati támogatásokból meg­oldódjon többek között egy sportpálya világítása, * szakmai és lakossági fórumok se­gítségével minél több vélemény érvé­nyesüljön városunk fejlesztése kapcsán, * az elmúlt esztendők jövőnket felélő városi költségvetése ellenére is szület­hessen idén költségvetés, s egy új, meg­alapozott költségvetési rendszer beve­zetése megkezdődjön, * egy kábítószer-ellenes megelőző program induljon el Esztergomban, * a városi rendőrkapitányság támoga­tásával stabilabb közbiztonság jelle­mezze városunkat, hogy egy támogatási rendszer bevezetésével elősegítsük a pályakezdő rendőrök városunkba törté­nő települését, * egy új, a modem kor igényeinek messzemenőkig eleget tevő kábelháló­zat épüljön ki Esztergomban, * a civil szervezetek támogatása ne csak üres szó legyen, hanem a városi költségvetésben is megjelenő tétel, * a városi költségvetést kímélő, a he­lyi sportegyesületek számára mégis elő­nyösebb, igazságosabb új sportfinanszí­rozási rendszer szülessen, * létrejöjjön az Esztergom-Párkány közötti, határokon átívelő eurorégiós kistérség, * a GAMESZ átszervezésével a vá­jon, * a polgármesteri hivatal működésé­nek ésszerűsítésével hatékonyabb le­gyen az ügyfélfogadás, s hogy a hivatal ne bürokratikus intézmény, hanem való­ban az esztergomi polgárok érdekében dolgozó szolgáltató legyen. Igyekszem továbbá elérni azt, hogy: * Esztergomban egy bőséges árukí­nálatú, kulturált bevásárlóközpont épül­jön, * a belvárosi üzletek magánosításával az üzlethelyiségek kívül-belül megszé­püljenek, és igényesebb körülmények között gazdagabb áruválaszték álljon a vásárlók rendelkezésére, * a piac helyzete mind a vevők, mind a kereskedők számára megnyugtatóan rendeződjön, * a Medicor épületét egy új felső ok­tatási intézmény beköltözésével hasz­nosítsuk, * kedvezményekkel elősegítsük a fia­talok lakáshoz jutását, * a városi távhőszolgáltatóval való viszony mielőbb rendeződjön. Fontosnak tartom azt is, hogy a korábban oly' mostohán kezelt város­rész, Kertváros égető problémáira közös megoldást találjunk. Ennek szellemében segítek abban, hogy: * a Suzuki adóforintjaiból is kapjon támogatást a kertvárosi közutak aszfal­tozása, * a Doroggal történő tárgyalások so­rán megegyezés szülessen a Kertvárost érintő légszennyezettség kompenzálá­sáról, * a Kertvárosban lévő ipari parknál gerincút épüljön, * meggyorsítjuk a városrészt a teher­forgalomtól mentesítő elkerülő út épü­lését, * a szennyvíztelep ügye rendeződjön, * a helyijárat egészen a Sátorkő utca végéig közlekedjen, * felülvizsgáljuk a Palatínus-parti pernyelerakás ügyét, rendezzük a Pala­partot, * a Lőtér melletti football-pálya a helyi sportkör kezelésébe kerüljön, * játszótér létesüljön Kertvárosban, * külön a kertvárosi vállalkozókkal rendszeres egyeztető fórumokra kerül­jön sor, * két körzeti megbízott különálló la­káshoz juttatásával a városrész közbiz­tonságajavuljon, * Kertvárosban továbbra is legyen középiskola, * a Balassa-iskola épületében közép­fokú oktatási intézmény működjön. Tíz év után most ismét megvan az esélyünk arra, hogy új, kedvező irányt szabjunk a dolgok alakulásá­nak. Pezsdítsük fel közösen a város vérkeringését! Higgyünk és bízzunk újra egymásban, hogy végre ne csak otthon legyünk, hanem otthonosan is erezhessük magunkat saját váro­sunkban! Meggyes Tamás, a Fidesz-Magyar Polgári Párt a Független Kisgazda Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség közös polgármesterjelöltje A matematika alapjai A számtan biza' kemény dió. Meg kell hozzá tanulni összeadni, kivonni, hogy most az olyan bonyolult műveleteket, mint a szorzás (lásd: egyszeregy) meg az osztás ne is említsük. A számolás tudománya fá­radtságos munka, türelmet és odafigyelést kíván. Az ember gyarló lény, megesik ve­le, hogy szép szeme világa elkalandozik (értsd: elbambul), vagy éppen kapkod össze-vissza, mert a körülmények épp arra kényszeritik, mondom, megesik az ilyes­mi, vétettem már el én is az összeadást Szóval, átéreztem, ha ez ember téved. Nem is hoznám szóba ezt az egészet mert tényleg nincs oly nagy jelentősége, csak az nem vét hibát, aki nem dolgozik, együtt érzésem a hibázóké, világ hibázói, egyesüljetek! és így tovább. Mondom, sza­vam nem volna, ha a számolási hiba jelesül nem egy olyan közvélemény-kutatásban értelenkedne, amely arra hivatott, hogy a köz véleményét pontosan (úgy, mint: hiba nélkül) informálja. De hát ott van, ott nyúj­tózik a kis piszok kéjesen és alattomosan, alig-aligészrevehetően,deazértéppenany­nyira láthatóan, hogy az említett kimuta­tást megkérdőjelezze, szebben mondva, idézőjelek közé tegye. Az Ez Van című baloldali kiadvány saját bevallása szerint február 20-24-e között nyolcszáz fős mintavétellel közvélemény­kutatást végzett városunkban az esetleges polgámiester-választás kapcsán, amely­nek eredményét két oszlopba sorolva, az összes illetve biztos szavazó viszonylatá­ban publikálta. A közzétett eredmények szerint Schiller-Kertész Tamás 28,6 száza­lékkal vezet (a biztos szavazók 17,1 szá­zaléka adná rá a voksát), majd következ­nek a többiek: Meggyes Tamás 20,8 (14,6) százalék, Szűcs György 18,3 (11,6) száza­lék, Simon Tibor 15,6 (9,6) százalék, Var­ga Győző 2,3 (1,4) százalék; végül pedig azok, akik még nem döntöttek: 43 (45,6) százalék (forrás: Ez Van, X. évf. 1. szám, 2000. március, 7. oldal). Na most akkor lessenek elővenni egy zsebkalkulátort (vagy papírt és ceruzát), és tessék összeadni a számokat, külön a dől­teket, külön a zárójeleseket. Ezeknek kü­lön-külön száz százalékra kell kijönniük, mert ez a törvény, mert különben az egész nem stimmöl, hadd ne mondjuk, megette a fene. Amennyiben jól számoltunk, az első esetben 90,1 százalék az eredmény, az utóbbiban meg 99,9 százalék. No, ez bi­zony hiba. Merthogy az első esetben 9,9, a másodikban meg 0,1 százalék hibádzik a százhoz. Ejnye. A dolognak több magyarázata is lehet­séges. Elképzelhető, hogy amíg nem fi­gyeltünk oda, hirtelen eltűnt az esztergomi szavazólakosságnak előbb 9,9, majd 0,1 százaléka (kiköltöztek a telekre, külhonba emigráltak stb.). Megeshet az is, közvéle­mény-kutatóink az összesítés közben el­számolták magukat. Mint mondottuk, az ember téved. (Na de kétszer?) Nem zárható ki az sem, hogy a nyomda komiánypárti ördöge ragaszkodott, vagy esetleg polgári oldalnak öltözött maszkos deszantosok hatoltak a lap szerkesztőségé­be, és gálád módon „kihibásították" az eredményt (mint ahogy az a Kincskereső kisködmönben megesett a Kis Bicebóca szám tandolgozatával). Bár rá sem menünk gondolni, de végül sajnos előfordulhat az is, hogy közvéle­mény-kutatóink - finoman szólva - szán­dékosan csúsztattak, de most rajta vesztet­tek. Mert amíg a részletek kidolgozásával bíbelődtek, addig az egészre nem jutott erő és idő. Ez esetben viszont előszeretettel ajánlanók közkutatóink figyelmébe néhai nagybecsű poétánk idődén sorát: „Költő, hazudj, de rajt'ne kapjanak!" Pitagorasz Pista

Next

/
Thumbnails
Contents