Esztergom és Vidéke, 1999

1999-12-23 / 51-52. szám

Csombor Erzsébet szerkesztésében ESZTERGOM és TIDÍKE MELLÉKLETE 1999. -I. évf. 4. szám Jézus születése A Keresztény Múzeum metszettárának legértékesebb darabjai a nürnbergi mester, Albrecht Dürer (14711528) fa- és rézmetszetei, melyeket a múzeum alapítója, Simor János hercegprímás vásárolt a múlt században. 1511-ben könyv formájában adták ki a Mária élete című sorozat részben már évekkel korábban elkészült lapjait. Mária élete, a Megváltó gyermekkorának története részleteiben is olyannyira ismert volt a kor embere előtt, hogy szöveges kommentárt is alig igényeltek a grafikai munkák. A karácsonyi jelenet a 19 lap középső darabjaként Mária életének legfontosabb eseményét örökíti meg. Az ábrázolás típusa a későközépkorban elterjedt általános ikonográfiái elemekből tevődik össze. A kompozíció, és a térábrázolás tekintetében Dürer változásokat hajtott végre az elődeihez képest, de tartalmilag kifejezetten konzervatívnak mondható a 16. század elején. Bár a figurák csak a képfelület alsó harmadát töltik ki, közöttük a fő hangsúly Mária térdelő, imádkozó alakjára helyeződik. A Biblia szűkszavúan szól a történet részleteiről, de az apokrif evangéliumok, a legendák, a misztikus látomások szövegeiből merítve kialakult a betlehemi éjszaka azóta is többé kevésbé állandó megjelenítése: a betlehemi csillaggal jelzett helyen, nyomorúságos körülmények között, istállóban, állatok társaságában jelenik meg az újszülött Jézus, akit itt anyja egy kőre helyezett kosárba fektetett és rögvest imával fordul felé. A nevelőapja, Szent József az omladozó falakon kívülről kíséri figyelemmel a történteket. Odaadást, gondoskodást a befelé nyújtott, fényt adó lámpás érzékelteti, ahogy a középkori karácsonyi misztériumjátékokban fellépő József szerepe is csak szerény megvilágítást biztosító gyertya, vagy olajégő tartása volt. A Szent Család tagjainak nyugalmát, statikus megjelenését nem befolyásolja a csecsemő körül tolongó angyalok izgatottsága és a jobbról sietve érkező két pásztor megjelenése sem. A gótikából induló, de az északi reneszánsz legnagyobbjának számító Dürer figyelme nem csupán a bensőséges jelenet érzékletes megformálására koncentrál. Gondosan kialakítja a történet építészeti környezetét. Betlehemben, Dávid király városában látta meg a napvilágot az Isten fia, Dávid utóda. Az istállónak használt épület nem más, mint az elhagyatott királyi palota. A romokban álló, egykor szebb napokat megélt impozáns terem valójában szűk teret ad a szereplőknek, mégis hatalmasnak és erőteljesnek tűnik arányaiban. Ezt az optikai hatást a reneszánsz művészet új formai kifejezőeszközének, a perspektivikus ábrázolás mesteri alkalmazásának köszönhetjük. Dürer örömét leli az újszerű térélmény visszaadásának lehetőségében, mégsem válik öncélúvá a szaktudás fitoktatása. A gondozatlan, szakadozott tető, a repedezett, részben már megsemmisült falak a Krisztus előtti idők idejemúltságát, tarthatatlanságát jelképezik, melyből most új élet született (a romokon kisarjadt a fű is!). Reményteli a jövő: a fedélszék szilárdságát a gerendára állított, a szarufákat kimerítő lécek biztosítják. Megjelenésük a kereszténység legismertebb jelképét, a Jézus Krisztus szenvedésére és dicsőséges második eljövetelére utaló keresztet formázza. Kontsek Ildikó