Esztergom és Vidéke, 1999

1999-11-18 / 46. szám

1999, november 18. gjffiérgájriés Vidéke 7 Kalendárium Árpád-házi Szent Erzsébet „A magyar egyháznak ma alig van más emlékezete Szent Erzsébetről mint egy díszes száraz fa a nyoszolyájából az esztergomi székesegyház kincstárában..." - írja róla Prohászka Ottokár püspök 1928-ban. Noha alakját történetek és legendák sokasága lengi körül, még születési helye is bizonytalan. II. András és Meráni Gertrúd gyermekéért Pozsony és Sárospatak egyaránt verseng. Az előbbi két kolostort és egy templomot, az utóbbi egy köztéri szobrot állított emlékére. Életrajzírói igyekeznek kiemelni a ferences harmadrendhez fűződő viszonyát, noha jogilag soha nem volt a harmadrend tagja, ám annak szellemében élt és munkálkodott. A szegények iránt érzett szeretet noha nem egyedülállóan, de forradalmi újszerűséggel jelentkezett Erzsébet gondolatvilágában és testesült meg a ferencesség iránti vonzalmában. Hercegnőként Szent Ferenchez hasonlatosan az önkéntes szegénység ideái szerint élt és korának valamennyi szentje közül talán ő valósította meg legtökéletesebben a Poverello eszméit. Önmaga kifosztására mindig kész, adakozásában a teljességre törekszik. Számára a vagyon, a kincs, a pénz egyetlen értéke, hogy adni lehet belőle. Özvegyi járandóságából kórházat építtet, betegek sebeit ápolja, maga megy a szegények kunyhóiba, segít a szülő asszonyoknak, gyapjút fon és sző a koldulóbarátoknak szánt ruhákra. Amikor pénz és vagyon nélkül marad - mint egy begina - bérmunkásnővérként vállal gyapjúfonást. Szentté avatására nem sokkal halála után, 1235 pünkösd ünnepén került sor. IX. Gergely pápa egyházi és világi előkelőségek előtt Erzsébet életének és csodáinak felolvasása után ünnepélyesen elrendelte, hogy az egyetemes egyház minden évben, Szent András-november-hó 19-én (halála napján) emlékezzen meg róla. A pápai bullát 1236. május l-jén hirdették ki Marburgban. Ez alkalommal került sor a sírja fölé építendő új templom alapkőletételére is. A templomot, amely a németországi gótika első emléke, 1283-ban szentelték fel. (VaPe) Szentgyörgymezői hírek A Postagalamb Sport Esztergomi Területi Szövetsége november 20-án és 21-én (szombaton és vasárnap) postagalamb kiállítást rendez a szentgyörgymezői Olvasókörben. A kiállítás 20-án 11 órakor nyílik, aznap 18 óráig, a következő napon 8-tól 15 óráig tekinthető meg. * A vöröskereszt szentgyörgymezői szervezete igen sikeres véradást szervezett november 10-én az Olvasókörben. A véradáson 50 fő jelent meg, a levett vér mennyisége 22,5 liter volt. Egyéb hozadéka is volt e délutánnak: a jelentkezők közül 18 főt szűrtek ki magas vérnyomás vagy vérszegénység miatt. Ok természetesen nem adhattak vért, ám betegségük kezelése érdekében soron kívül fogadja őket a véradó állomás. A szervezők - a rászorulók nevében is - köszönik az önzetlen segítőkészség megnyilvánulását. Ugyancsak a vöröskereszt szentgyörgymezői szervezetének munkáját dicsérik az elmúlt hét végére időzített és nagy érdeklődéssel kísért ruhaosztási akció. Nagyon sok család gondjait enyhítették vöröskereszteseink hétvégi önkéntes munkájukkal. * Műhelybe vonultak a szentgyörgymezői Olvasókör gyermek fafaragói. Az anyag szeretetére, alakíthatóságára Nemes László tanítja a jelentkezőket. Foglalkozásaikat minden szombaton tartják 9 órától 12 óráig. Ez a csoport még legfeljebb két jelentkezőt tud fogadni. Ne dobja ki! Ne dobja ki megunt tárgyait! Ne kerülgesse otthonában a még használható tárgyakat. Amit Ön nem szeret, nem használ, az még másoknak hasznos lehet! Ne feledje: minden érték! Értékesítse nem használt értékeit a bolhapiacon! Az Esztergomi Városi Gazdakör a Simor János utcai épületében Adventi Vásárt szervez november 27-tői, naponta 8-18 óráig. A vásárra egyaránt várják a vásározókat, a termelőket és a vásárlókat. Minden szombat-vasárnap bolhapiac. Bővebb információ és jelentkezés a 313-343-as telefonon. Hasznos találkozó volt! Nemere István REJTEKUTAK 50. Méhek Egyszer majdnem egy teljes napig beszélgettem egy méhésszel. Megmutatta minden csínját-bínját annak, amit mások szakmának vagy hobbinak hisznek. Neki nem az volt. Egyszerűen az életét jelentették a méhek, és azt hiszem, igaza volt. Én csak olykor találkozom velük. Be-beköszöntenek a kertbe, zümmögnek a fejem fölött. A darazsakkal ellentétben nem izgatja a hús szaga, az étel sem vonzza őket. Annál inkább a virágok. Ilyenkor ősszel a hátsó falra felfuttatott borostyán - bár lehet, hivatalosan nem ez a neve - virágzata a fő vonzerő. Tavasszal is nyílik, akkor is itt vannak a méhek. Ilyenkor ősszel - különösen, ha hűvösek a reggelek és napközben sem bújik elő a meleg fény - csak kis csoportokban, vagy éppen magányosan repülnek be. A Ixirostyán ezer virágszerű, sárga bolyhot tár ki. Már kora reggel - hisz odasüt a nap - megjelennek az első méhek. Zümmögésük akkor még egyedi, kevéske hang - de a délelőtt folyamán már olyan nagy a sürgés, hogy alig látni a virágokat a méhektől. És az a zümmögés..! Valóságos hangtenger hullámzik arrafelé. Ha csak közeledem, már messziről olyan, mint az igazi óceán. Hallgattam azt is nappal és éjszaka. Ha elég messze van tőle az ember, de azért hallótávolságon belül - nos, kicsit hasonlít a nesz. A látvány sem utolsó. Nem kell közel menni, zavarni, elijeszteni. Öröm nézni a munkálkodókat. Egyetlen pillanatnyi szünet sincs. Aki végzett, kis keféjével besöpörte a virágport alig látható apró kosarába, máris átlendül a falon. Felemelkedik zümmögve, a napfény egy rövidke pillanatra megvilágítja. Átsüt a szárnyán, aranyfénybe öltözteti. Hártyák erezete csillan a sötétzöld háttér előtt. Ha nem is látom, hallom őket. Ott mindig nagy a tülekedés. A közelben leülök egy percre - hisz oly kevés az idő, amit itt tölhetünk ebben a világban - és figyelem azt a másik világot. Mert hiába vannak is a méhek. Más világban élnek, aminthogy saját világa van a kutyának, macskának, hernyónak. A méhek úton vannak - reggel elindulnak, és este visszamennek, közben is sokszor megjárják a kaptárig vezető utat. Mézet termelnek valakinek. Talán éppen nekem is. Nagy üvegbe záródik mindaz, amit most hordanak tízezerszámra. De nem erre gondolok. Nem a méz fontos ilyenkor, hanem az a tudat, hogy eljöttek hozzám. Viszik a virágport. Egyik sem lóg a munkából, nem bujkál, nem pihen egy falevél alatt, vagy félúton valahol az árnyékban. Ma már ismeretlen szorgalommal dolgoznak. Neszük megnyugtató, csöppnyi veszélyt sem sugall. Hisz nincs is veszély. Az ősz végét az jelzi, amikor már nem jönnek. Amikor megyek hátra a ház másik felébe, útközben szórakozottan pillantok a zölddel benőtt kőfalra, és csönd van, halálos csönd. A növény ugyan télen is zöld, de virágai elhervadtak. Nem jönnek a méhek. Azzal vigasztalom magamat, hogy itt a borostyán termése, a kicsiny fekete bogyókra hamarosan megérkeznek a cinkék. És akkor újra élettel telik meg a kőfal. Lesz kit nézni, kinek örülni. A Szabad Föld szerkesztősége meghívást kapott az esztergomi városi Gazdakörtől és a Kertbarátkörtől: ismerkedjünk, beszélgessünk el mindennapi gondjainkról, mezőgazdaságunk holnapjáról. A meghívást természetesen örömmel fogadtuk, mert mi minden találkozásra úgy tekintünk, hogy az ilyenkor adódó közvetlen eszmecsere a legfontosabb kapcsolatot jelentheti olvasók és újságírók között: akkor és ott tudjuk meg az igényeket, megbizonyosodunk munkánk értékéről. A találkozón Dulai Sándor főszerkesztő-helyettes a történelmi időket is emlegette, hiszen nincs egyetlen társadalmi, családi hetilap, amely 55 éves múlttal büszkélkedhet. A mi újságunk „szolgáló lap" volt szinte minden időben. A szerkesztőség körében mindig volt egy kisebb nagyobb közösség, akik ezt a szolgálatot tekintették legfontosabb kötelességüknek. Az igényt az olvasók formálják, a teljesítés a szerkesztőség dolga. Olvasóink mindig meghatározták még a témák egy részét is, hogy miről írjunk, mert leveleikből kiolvashattuk: miről szeretnének olvasni? Ez jelenti a gyümölcsöző együtünűködést. Lapunk megjelenése óta sok történelmi és gazdasági változást élt meg, de mindig meg tudtuk tartani a helyes arányt, hogy ne politikai változások irányítsák tartalmi és formai megjelenésünket. Napjainkban ismét új igények alapján kell hétről-hétre megszerkeszteni a Szabad Földet, és ezt az eligazodást és útmutatást, az európai uniós átalakulás feltételei is szabályozzák. Olvasóink öt százaléka budapesti, mi elsősorban a vidék Magyarország lapja voltunk és vagyunk. Mai szolgálatunkat az határozza meg, hogy arról szóljunk: milyen lehet a mezőgazdálkodásban élők holnapja? Mit vár tőlünk az Unió, termékeink hogyan jelenhetnek meg a nagyvilágban? A szövetkezés, mint ősi termelési forma, hétköznapjainkban sem veszítette el jelentőségét. Már az 1930-as években figyeltünk Dániára, ahol gazdag parasztok élnek, és megkíséreltük, hogy valami hozzájuk hasonló termlési rendet mi is kialakíthassunk. Sajnos, 1944-45 után a szovjet kolhozok mintájára szervezett téeszek (nem az egykori álmok beteljesülését hozták) visszalépést jelentettek a magyar mezőgazdálkodás egészét tekintve. Termelési és értékesítési szövetkezésekre ma és holnap is szükség lesz! Ugyanígy, amiképpen szükségesek új fajták a termelésben, melyek sokszor hosszú idők múltán jutnak a gazdák birtokába, mert a tudomány és a termelés között sokszor elég göröngyös az út. Mi igazán a hazai jellegű termékeinkkel tudjuk meghódítani a világot. Elfelejtett állatok - a többi között a mangalica, a szürke marha értékesebbek lehetnek a külföldi fogyasztó számára, mint a túltenyésztett fajták. Elfelejtett szőlő- és gyümölcsfajtáink, melyek hungarikumnak számítanak, kapósabbá válhatnak, mint a megunt, tömegben „előállított", Európa más országaiból vagy az amerikai földrészekről származó fajták. Ebben rejlik a mi erőnk, ez különböztet meg bennünket a fejlettebb agrárországoktól. Lapunk azt a szolgálatot vállalta fel, hogy - szoros kapcsolatban a termelőkkel - tudatosítsuk lehetőségeinket. Minden találkozónak ez az értelme és a haszna, ezt találtuk meg Esztergomban a Kertbarátkor és a Gazdakör estéjén is. Köszönjük! Ez bizonyítja: szerkesztőségi munkánk nem hiábavaló... Fábián Gyula