Esztergom és Vidéke, 1999

1999-11-04 / 44. szám

KI HOGYAN LATJA '56-OT? - a 4. és az 5. oldalon az ünnepi beszédekből közlünk es TOKÉ 1999. nov. 4.-44. sz. * POLGÁRI HETILAP Ára: 50 Ft Megemlékezés Október 26-án este nagy tömeg gyűlt össze a Sötétkapunál. A kegyeleti megemlékezés résztvevőinek többsége a Széchenyi térről induló fáklyás menettel érkezett, élükön városi és megyei vezetőkkel. Egy énekszám és egy szavalat után dr. Csernohorszky Vilmos, Esztergom díszpolgára mondott ünnepi beszédet, majd a különböző szervezetek helyez­ték el az emlékezés virágait a Sötétkapunál történt vérengzés áldozatainak emléktáblájánál. A majd' félórás beszédből részleteket az 5. oldalon közlünk! Október 28-án ünnepelte fennállá­sának 35 éves jubileumát a MTESZ Esztergomi Területi Szervezete. A szépen felújított Technika Háza adott otthont a bensőséges ünnepélynek. „Családiasnak" is nevezhetnénk az összejövetelt, hiszen a meghívottak­nak mindössze egyötöde jött el visszatekinteni e 35 éves múltra. Sza­bó József, a helyi szervezet elnöke köszöntője után Balázs Szilárd, az MEE esztergomi elnöke segített fel­eleveníteni ünnepi beszédében ezt a néhány évtizedet. Mint elmondta, 1964. augusztus 12-én alakult meg a MTESZ Eszter­gomi Szervezete - elsőként a vidéki csoportok közül, és néhány héttel ké­sőbb szeptember 28-án avatták fel a korábbi romos zsinagógából átépített, korszerű Technika Házat. Az épületet azóta kétszer újították fel - a mostani éppen az ünnepség napján fejeződött be, mint azt a fenti fotónk is bizo­nyítja, az utolsó simítások még a ren­dezvény alatt is folytak! A szervezet négy tagegyesületből - GTE, OEE, MEE, MATE - alakult 713 fővel, az évek során kibővült, 1981-ben már 10 Jubileum a Technika Házában tagegyesület működik a MTESZ ke­retében. A székház számtalan fontos belföldi és nemzetközi konferenciá­nak, országos kongresszusnak, ván­dorgyűlésnek adott otthont, a tanfo­lyamok, továbbképzések, szakmai tanácskozások szinte mindennaposak voltak. Érdemes feleleveníteni a szer­vezet elnökeinek sorát: Lehner Ká­roly (1964-75), Király László (1975­82), Nemes László (1983-84), Bádi Béla (19S4-93),NémethJános (1993­99). A történelmi visszatekintés után dr. Michelberger Pál akadémikus, a MTESZ elnöke üdvözölte az ünnep­ség résztvevőit. Szubjektív köszöntő­jéből kiderült, maga is esztergomi mérnökként dolgozott az '50-es évek­ben a Sportárutermelő Vállalatnál, eleven emlékei vannak az '54-es ár­vízről, az '56-os forradalomról. Később - 1968-ban - nemzetközi konferencián szerepelt előadóként városunkban, és a Suzuki idetelepíté­sében is vannak érdemei. Mint hang­súlyozta, a Magyar Természettudo­mányos Egyesületek Szövetsége nem önmagáért van: aktívan segíti a tudo­mányos eredmények gyakorlati alkal­mazását, a gazdasági és műszaki fej­lesztési feladatok megoldását, a termelés hatékonyságának növelését, a szakmai képzés és továbbképzés korszerűsítését. Az elnök kifejezte azt a reményét, hogy a vállalatok előbb­utóbb rájönnek, e szervezet az ő érde­kükben tevékenykedik, s a mostani­nál hatékonyabban fogják támogatni e munkát. Köszöntőjét azzal fejezte be: „ Váljon ez a megszépült épület az esztergomi értelmiség, a szellemi elit fellegvárává!" Dr. Könözsy László polgármester üdvözlő szavait - mivel Tatabányán a Megyegyűlés fontos tanácskozásán kellett résztvennie - Lengyel Károly alpolgármester olvasta fel. Végül dr. Michelberger Pál dicsérő oklevelet adott át Németh Jánosnak és Balázs Szilárdnak kiemelkedő munkájuk el­ismeréseként. Az ünnepség hangula­tát nagymértékben emelték a Városi Zenede fiatal művészei, s e hangulat csak fokozódott az ülés utáni állófo­gadáson, ahol dr. Halmai László fői­gazgató mondott pohárköszöntőt. Lengyel Károly, a Technika Házá­nak igazgatója kérdésünkre elmond­ta, 20 millió forintot sikerült biztosí­tania a mostani felújításra. Köszönet érte a Kincstári Vagyonigazgatóság­nak és az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak, mely intézmények szak­mai és anyagi segítséget nyújtottak ehhez a felújításhoz. „ E ház a társadalmi közéletben ed­dig is jelentős szerepet vállalt ­mondta az igazgató - ingyenesen biz­tosítottunk helyet számtalan városi és régiós rendezvénynek, s magunk is több országos és nemzetközi konfe­renciát szerveztünk e falak között. Szeretnénk, ha a jövőben a megszé­pült Technika Háza újra a műszaki értelmiség legfontosabb esztergomi bázisa lenne." Sz.B.

Next

/
Thumbnails
Contents