Esztergom és Vidéke, 1999

1999-10-28 / 43. szám

2 1999. Október 28. Az abortuszról Október 18-án a Technika Házában dr. Bene Éva professzor tartott előadást „Az abortusz, mint magzatgyilkosság, és következményei" címmel. A Bocskai Szabadegyetemelőadójareferátumában részletesen taglalta az abortusz egész­ségügyi és társadalmi következményeit, a koraszülést, a meddővé válást, a spon­tán vetélések számának emelkedését. Elmondta, hogy a második vüágháború­ig világszerte, így Magyarországon is szigorúan tiltották a művi vetélést. így volt ez a Rákosi-rendszerben is, de 1956 óta több, mint 5 millió (!) abortuszt haj­tottak végre Magyarországon. Dr. Bene Éva szerint hazánkban a legliberálisabb a törvény abortusz ügy­ben. Mint kifejtette, az 1992-ben a par­lament által sajnálatos módon elfoga­dott törvény a „magzatgyilkosság alap­törvénye". Ezért a MIEP és néhány ki­sebb párt és polgári szervezet hamaro­san módosító indítványt nyújt be az Or­szággyűlésnek. Hallgatói megjegyzésé­re a professzornő elmondta, hogy ha­zánkban teljesen háttérbe szorult a val­láserkölcsi nevelés, és a médiák is gyer­mek- illetve családellenes felfogású műsorokat, filmeket közvetítenek. Dr. Bene a fogamzásgátló tabletták túlzott szedését sem javasolja, inkább erköl­csös életmódra, önmérsékletre biztatta javarészben fiatal, középiskolás lányok­ból álló közönségét. Az előadás után parázs vita keletke­zett az abortusz ellenzői és támogatói között, melyet dr. Jónás László nőgyó­gyász vezetett Mi történt... Október 22-én, az ünnep előestéjén az esztergomi Magyar út Kör „Mi tör­tént 1956. október 26-án Esztergom­ban?" címmel ankétot rendezett a Zöld Házban. Az érdeklődésre jellemző, hogy a vetítőterem helyett a nagyelőa­dóban kellett megtartani a rendezvényt, melyen általános és középiskolás tanu­lók is résztvettek. Ifj. Papp Pál díszmű­kovács, a MIÉP volt országgyűlési kép­viselőjelöltje köszöntötte a rendezőség nevében az egybegyűlteket majd Pato­nai László tanár tartott előadást a sötét­kapui vérengzésről. Elmondta, hogy a sőrtüzek áldozatai fegyvertelen és ártat­lan polgárok voltak, nem kívánták meg­támadni az ávósokat, akiknek parancs­noka - félreértve a helyzetet - azonnal tüzet vezényelt az autóbuszra, majd há­tulról lövetett a menekülőkre. Később a gyilkosok parancsnoka -így a szónok -, a megtorlástól való félelmében átállt a felkelőkhöz, ezért Kádár pufajkásai ha­lálra ítélték. Az előadás után előbb Vödrös Attila, az Új Idők főszerkesztője, majd Pong­rátz Gergely, az '56-osok Világszövet­ségének elnöke, a legendás Corvin-közi harcos kapott szót. A sok viszontagsá­got megélt deres hajú forradalmár első­sorban a gyerekekhez, a fiatalokhoz in­tézte szavait. Elmondta, 1956-ban is sok kritika érte a fiatalokat, mégis ők lettek az októberi forradalom legfőbb mozga­tói, hősei. Pongrátz Gergely szerint az '56-os szervezetek még most sem kapnak ele­gendő anyagi támogatást és erkölcsi megbecsülést. O elsősorban szabad­ságharcosnak tartja magát, nem politi­kusnak, ezért nem ismer semmüyen kér­désben sem megalkuvást. D.L. Az Idősek Napja alkalmából váro­sunkban két kiemelkedő rendezvény is volt az elmúlt héten. Esztergom lakos­ságának egyharmada nyugdíjas, közü­lük a 70 éven felülieket tekintjük hiva­talosan „idősek"-nek. Őket kívánta kö­szönteni dr. Latorcai János ország­gyűlési képviselő és dr. Könözsy László polgármester október 22-én a Technika Házában. Négy nyugdíjas szervezet tag­jai - mintegy százan - jöttek el a két politikus hívó szavára. Köszöntőjükhöz Mihály János, a Nyugdíjas Klubok Or­szágos Szövetségének titkára is csatla­kozott, aki egyben okleveleket is átadott a jól működő városi nyugdíjas klubok vezetőinek. Az ünnepségen fellépett Maronka Csilla színművésznő, vala­mint a Városi Zenede ifjú zenész-cso­portja is. Műsoruk után a klubok pogá­csával, üdítőitallal és könyvajándékkal kedveskedtek a megjelenteknek. Másnap délután a szentgyörgymezői Olvasókörben a Szentgyörgymezői Vö­röskeresztes Szervezet hívta meg a vá­rosrész idős embereit. A szervezet két vezetője, Baka Györgyné és dr.Bartal Kálmánné kiváló szervezőmunkájának köszönhetően az Olvasókör három nagy termében az ízlésesen megterített aszta­loknál (fotónkon) egyetlen szabad hely sem maradt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr.Könözsy László polgár­mester, Petróczy Gyula, a városrész képviselője, dr. Osvai László kórházi tanácsnok, ott volt a városrész plébáno­sa, varga Lajos, valamint a Vöröske­reszt több megyei és városi vezetője is. Az alapszervezet nevében dr. Berbik István főorvos köszöntötte az egybe­gyűlteket, majd a polgármester közvet­len hangú üdvözlő szavai és a gyermek­ek kis műsora után - a városrész bőkezű szponzorainak jóvoltából - ízletes éte­lekkel és italokkal látták vendégül az idős szentgyörgymezőieket akik jó hangulatban, vidám zeneszó mellett töl­tötték el a délutánt az Olvasókörben. Kertvárosi hírek Október 22-én délután a Vöröske­reszt helyi szervezete a Hell szakközép­iskola éttermében kedves ünnepségre hívta Kertváros 70 év feletti lakóit Or­bán Ilona, a kirendeltség vezetője üd­vözlő szavaival kezdődött a rendez­vény. Az Idősek Napja alkalmából me­leg szavakkal, virággal és ajándékokkal köszöntötte a városrészen élő 93 éves Ladányi Lajosnét, Anna nénit Horváth Lajosné, a Városi Vöröskereszt titkára, valamint Berényi Vilmos képviselő. A műsorban felléptek az Arany János is­kola és a dorogi zeneiskola tanulói, a helyi óvodások és az óvónők, akik nagy tapsot kaptak az ünnepeltektől. A mű­sort követően vendéglátás, beszélgetés következett, sőt néhányan - korukat meghazudtolva - táncra is perdültek. * A RÖK tagjai közül Tóth József és Winkfein Csaba november 3-án 16-tól 17 óráig tartanak fogadóórát a Polgár­mesteri Hivatal kirendeltségén. * Elkészült az ABC Áruház előtt a hosszú idő óta kért kerékpártároló, így már nem kell a bolt kirakatának rácsá­hoz kötni, vagy a falhoz támasztani a kétkerekűt Az elmúlt héten sem kímélték a fém­tolvajok Kertvárost, az Arany János is­kola ereszcsatornáját szakították le. Közben sikerült a rendőröket értesíteni, akik tetten érték a tolvajokat A legszo­morúbb az egészben az, hogy az elköve­tők az iskola jelenlegi és egykori tanulói voltak. Az anyagi kár jelentós. * A Damjanich utca-Wesselényi utca sarkán, valamint a Wesselényi és a Do­bó utcák keresztezésében levő trafók alumínium ajtajait vitték el kedd éjsza­ka, ami nemcsak anyagi kár, de nagy balesetveszélyt is jelentett. A rendőrség forró nyomon gépkocsiigazoltatás köz­ben elfogta a három tettest. Ügyüket a Városi Bíróság gyorsított eljárással ke­zeli. * Kedves ünnepség keretében nyitották meg az Ilyenek a nagy szüleim című rajz­kiállítást az Arany János iskola folyosó­ján. Az alkotások arra a pályázatra ér­keztek, melyet szeptember elején a Kertvárosért Alapítvány, a helyi Vörös­kereszt és a kirendeltség hirdetett meg. A korcsoportonkénti díjak a gyermek­korhoz illőek voltak: játékok, kabala-ál­latok, festő- és rajzolóeszközök, édessé­gek, valamint az első helyezetteknek vá­sáriási utalványok. A díjakat Baranya István és Nagy Tibor képviselők, vala­núntHorváthMihályné, Kecskés János­né és Bajkó Sándor RÖK- tagok adták át. Nagy Tibor Plakátragasztók figyelmébe! A GAMESZ dolgozói az október 23­ai ünnepség előtt fellobogózták a várost rend berakták az utcákat a parkokat Megdöbbenéssel tapasztalták azonban, hogy a városi ünnepségekre szóló, nem­zeti színű kerettel ellátott meghívókra több helyen a Dobozi utcai Sörgödör plakátjait ragasztották. Reméljük, hogy ez csak a plakátragasztók figyelmetlen­sége volt, és a jövőben körültekintőbben járnak el, hogy a közérdekű hirdetésekre ne kerüljön reklámszöveg! B.I. Háziasszonyok német testvérvárosokból Október 21-én városunkba érkezett a bambergi Háziasszonyok Klubjának népes csoportja, amelynek tagjai pénteken délelőtt ellátogatak a Városházára is, ahol Juhász Albin alpolgármester fogadta őket. Fotónk azt a pillanatot örökítette meg, amikor alpolgármesterünk a testvérvárosi delegáció ajándékát átveszi. Köszönetnyilvánítás Tisztelettel megköszönjük mindazoknak, akik az 1997. évi SZJA-juk 1 %-át az Esztergom Barátainak Egyesülete javára, a millennium alkalmából helyreállításra kerülő Erzsébet királyné szobor, valamint további emlékművek állításának javára ajánlották fel. Az Önök által felajánlott összeg 111 950 forint volt. Az összeget 1999-ben az Erzsébet királyné szobor restaurálására fordítottuk. Felajánlásukat ezúton is megköszönve várjuk a jövőben is segítő támogatásukat. Esztergom Barátainak Egyesülete

Next

/
Thumbnails
Contents