Esztergom és Vidéke, 1999
1999-09-16 / 37. szám
Olasz Ferenc tárlata a Keresztény Múzeumban Vasárnap már a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában is felhívták a figyelmet a jeles eseményre: délután - Nagy Gáspár József Attila-díjas költó ajánló szavaival - nyílik meg a Keresztény Múzeumban Olasz Ferenc kiállítása. A könyveiről, filmjeiről, fényképeiről egyaránt ismert művész most ez utóbbi két alkotótevékenységének terméséből mutat be válogatást. A múzeum időszaki tárlatoknak otthont adó termeiben a filmjeiből készült standfotók láthatók, a Gobelin-teremben pedig pléh-Krisztus-felvételeit találjuk. Az ezredvéghez közeledve a kiállítás rendezői maguk is mementónak szánják a csöndes elmélyedésre indító képeket, melyek 2000. január 2-ig tekinthetők meg. I.M. Dévényi Iván Dévényi Iván (1929 -1977) a hetvenedik esztendejét tölthette volna az idén. Feledhetetlenül barátságos alakját aligha szükséges aprólékosan felidézni kortársai és egykori diákjai előtt: a beszélgetésekben sokszor szóba kerül, színes történetek élnek, legendák születnek régvolt jelenlétéről folyamatosan. A post mortem évforduló emlékét szolgálja a Babits Mihály Városi Könyvtár által kiadott könyvecske, amely a róla megjelent emlékezéseket (Bálint Endre, Doromby Károly, Weöres Sándor, Mucsi András és mások), gyűjteménye tárlatainak megnyitóit (Németh Lajos, Mojzer Miklós) és dokumentációját nyújtja, közben összefoglalón adja a folyóiratok és újságok egykori évfolyamaiban rejtőző irodalmi munkássága címszavak szerinti listáját könnyítésül a további búvárkodás számára, egy „igazi Dévényi-válogatás" egy befűzésére ösztönző döntéshez akár, amelynek kiadása 20 éve időszerű. A mostani antológiában ugyan néhány „saját írás" is olvasható: a műkritika általa helyesnek gondolt szerepéről, gyűjteménye alakulásáról, és egy eddig csak gépiratban őrzött összefoglalója szeretett városa irodalmáról, képzőművészetéről, zenéjéről a történelem során. Dévényi Iván évfordulója méltó megtartására, egyben az emlékkönyv bemutatójára a Városi Könyvtárban kerül sor, e hó 20-án délután 4 órakor. Néhányan jelen lesznek az írások szerzői közül. A kötetet Wehner Tibor művészettörténész mutatja be, a jóbarátra Szalay Károly író emlékezik. (b.) Bővül a felsőoktatási intémények keresettségi listáján az elsők között álló jogi karok felvételi tárgyainak köre az 1999/2000-es tanévben. Többek között ez is témája az idei tanév elején, szeptember 25-én megrendezésre kerülő Központi Felvételi Nyílt Napnak. Az eseménynek az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar épülete ad otthont, házigazdája az ország legnagyobb akkreditált egyetemi előkészítő szervezete, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar épületében működő DFT-Budapest. A Nyílt Napra azok az ország bármelyik középiskolájában tanulmányaikat folytató, 2000-ben felvételiző, valamint jelenleg harmadikos és negyedikes diákok jelentkezhetnek, aki jogi kaira, Államigazgatási, illetve Rendőrtiszti Főiskolára, továbbá magyar nyelv és irodalomból, vagy történelemből tesznek felvételi vizsgát A Nyílt Nap legfontosabb témái: Milyen esélyekkel pályázhatnak az egyes felsőoktatási intézményekbe? Milyen kérdések várhatók a felvételi tesztsoron (felvételi analízis)? Mi a típusfeladatok javítótanárok által elvárt megoldás menete? Hogyan kell felülvizsgálati kérelemmel élni? Különösen indokolt a részvétele azoknak a jelenleg harmadikos, illetve negyedikes középiskolásoknak, akik biztosan tudják, hogy később magyar nyelv és irodalomból vagy történelemből felvételiznek, mert teljes áttekintést kaphatnak a felvételi követelményrendszerről. A résztvevők ingyenesen hozzájuthatnak a felvételi lexikális részét összefoglaló történelem vagy magyar nyelv és irodalom Kislexika gyűjteményhez. A Nyílt Napon a szülőket is vendégül látjuk. Az érdeklődők magas számára való tekintettel a részvétel kizárólag előzetes akkreditáció alapján lehetséges. Jelentkezni lehet naponta 10-20 óra között a 0630-99-66-309-es, ületve 06-30-22-36103-as számokon. Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy jelentkezéseket korlátozott számban (600 fő), hívási sorrendben fogadunk el. ZsufTa Ákos DFT-Bp. Orsz. Hálózat igazgató Dr. Paskai László bíboros 1999. a ugusztus 1-jé vei Mich els A ntal atyát nevezte ki az esztergmi belvárosi Plébániatemplom plébánosává. Egy rövid beszélgetésben szeretnénk az érdeklődő olvasóknak bemutatni az ifjú plébánost. - Ez az első plébánosi helye. Milyen érzésekkel jött Esztergomba? - Kicsit tépelődtem, mit is jelent nekem ez a kinevezés... Rákövetkező nap, hogy megkaptam a hírt, még az evangéliumi szavak is mintha egyenest a szívemhez szóltak volna: „aki kér, az kap..." Örülök, hogy plébános lettem, és külön örömmel tölt el, hogy éppen itt, Esztergomban. - Hogy alakult eddigi életútja? - 1964-ben születtem Budapesten. Édesapám nyugdíjas mérnök. Egy bátyám van, aki négy gyermek boldog édesapja. A Trefort gimnáziumban érettségiztem, majd levelező tagozaton, munka mellett szakácsként végeztem el a Vendéglátóipari Főiskolát. 1990-1996 között voltam az esztergomi szeminárium növendéke. Első lelkipásztori beosztásomban SpáBemutatjuk Antal atyát, a belváros új plébánosát nyi Antal segédpüspök atya mellé kerültem káplánként, aki egyben plébánosom is volt Budapest-Erzsébetvárosban. -Elég nagy váltás: Vendéglátóipari Főiskola - papi szeminárium... - Talán nem is annyira. A vendéglátást én mindig, tanulmányaim alatt is klasszikus értelemben értettem, tehát nyitottan, szeretettel, nemcsak étellel-itallal, hanem meleg emberi szavakkal. Végeredményben a papságban láttam meg az igazi vendéglátást - annakidején az én asztalomnál láttam vendégül az embereket most pedig az Úr asztalánál szolgálom a híveket. - Hogy történi ez a változás? - Mindig izgatott az élet teljességének misztériuma... És mindig is vonzott az igaz értékeket hordozó és azokat átadni képes közösség. Ilyenben valójában csak 19-20 éves koromtól volt részem, amikor egy barátom elvitt Zugligetbe, egy ifjúsági hittancsoportba. Itt ismertem meg Kozma atyát. Az ő személyes varázsa, szolgálatkészsége nagy hatással volt rám. - Egy kissé „világiasabb" kérdés: van hobbija? - Igen: az úszás! Nagyon szeretek úszni. Versenyszerűen csak rövid ideig csinálhattam, mert mindig begyulladt a fülem, így megmaradt hobbinak. Eddig például nyolcszor úsztam át a Balatont. Remélem, sikerül Heer Lajossal, a strand vezetőjével kooperálnom, és jövőre a gyerekekkel közös programot csinálni, mondjuk egy balatoni kirándulás formájában. - Milyennek találja a belvárosi plébániaközösséget? Milyen tervei vannak? - Elődömnek, Miklós atyának hála, élő közösséget kaptam örökül. Magam is nagyon fontosnak tartom a közösségi életet hiszen úgy gazdagodik az ember, ha minél jobban megismeri a másikat - ezáltal persze önmagát is -, osztozik bajában, örömében, tanul tőle, vagy ó adhat át tudást, élményt tapasztalatot embertársainak. Szerencsére nincs hiány nyitottságban, segítőkészségben; a plébánia hivatali teendőiben is sok kedves segítőnek mondhatok köszönetet, és hiszem, hogy ez így lesz a későbbiekben is. Szeretnénk mindenkit befogadni, akinek szüksége van ránk; minden hétfőn, az esti mise után várom például azokat a felnőtteket, akik nem voltak megkeresztelve, nem voltak elsőáldozók, bérmálkozók, de szívesen vennék a nekik szóló hitoktatást. A kedd esti mise után pedig az ifjúságot látom szeretettel, főiskoláról, bárhonnan! Plébániai életünk közösségeiről, eseményeiről egyébként bárki tájékozódhat a szintén Miklós atya által alapított Belvárosi Harangszóban, amely hetente jelenik meg, és a templomban hozzáférhető. - Sok erőt és Isten áldását szép, tartalmas tervei megvalósításához! Várady Eszter