Esztergom és Vidéke, 1999

1999-08-05 / 31-32. szám

1998, augusztus 5. Esztergom és Vidéke I Áttünések FINTA EDIT KIÁLLÍTÁSA Július 23-án - ahogy évtizedünkben már többször is - Erdélyből származó művész talált otthonra a Vármú zeum Rondella Galériájában. Városunk vendége ezúttal Finta Edit, aki a Székelyföldön, Kézdiaimáson született. 1950-ben családját kényszerlakhelyre, Szilágysomlyóra telepítették. Ennek következtében tanulmányai során is éveket veszített. 1966-ban a marosvásárhelyi Zenei és Képzőművészeti Líceumban érettségizett, majd hat évig ösztöndíjas volt a Kolozsvári Művészeti Akadémián, amelynek grafika-fotóművészeti szakán 1974-ben diplomázott. Azóta szabadfoglalkozású művészként él. Erdélyben magyar irodalmi lapoknak, könyvkiadóknak irodalmi műveket illusztrált, könyvborítókat, plakátokat tervezett. Az 1971 óta rendszeresen - Románia, Magyar- és Németország számos városán kívül Párizsban és Montreálban is - kiállító művész a '80-as évek végén települt át hazánkba. 19911993 között az Országépítő, illetve az Illyés Alapítvány ösztöndíjasa volt, 1997-ben a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány díját nyerte el, idén pedig a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatását. Ennek felhasználásával valósult meg az immár nálunk is látható kiállítása, amelyet először tavaly mutattak be, az Antenna Hungária Rt. fővárosi Átrium Galériájában. Hogy ez a nagy cég széleskörű mecénási tevékenysége során kiemelt figyelemmel pártfogolja az erdélyi alkotókat - nem utolsósorban a vállalat humánpolitikai osztályvezetőjének köszönhető. Nem véletlenül, hiszen maga is Erdély földjében gyökeredzik: családja 1941-ben - az ő születése előtt néhány hónappal - költözött a Zsil-völgyéből az anyaországba. Antal Béláról van szó, akinek nevét annál inkább is érdemes megjegyeznünk, mert 1974-től városunkban él. Az utóbbi években ő „kalauzolta" a Rondellába a szintén Erdély felől érkezett Macskássy Izolda, Horkai István és Szabolcs Péter tárlatait is. (Az utóbbi két alkotó bemutatkozását emlékezetes sikerű zenei est követte a Várszínházban, jótékonysági céllal, a Művészek a leukémiás gyermekekért Kép-Világ Alapítvány javára.) Aszervező munka mellett ez alkalommal a művész bemutatására is vállalkozott, megnyitó szövegében Mózes Attila, Szocs István és Bella István írók műelemző méltatásaiból idézve. „A képíró Finta Edit álmaiban önmagát akarja látni és láttatni: a Székelyföld és a maga sorsát. A kiűzetést a gyermekkori édenből és későbbi magán-kálváriáit is, az író-festő emberpár egyéni és közösségi sorsát: 'szertenézett, s nem leié honját a hazában'. A képeken élő emberalakok, talán azért olyan sejtelmesek, fény ködben úszók, szellemszerűek, mintha a Purgatóriumból, netán valamely 20. századi pokolból érkeztek volna közénk, mert úgy léteznek már, mintha sosem lettek volna. Tudott és tudattalan, érzékelhető és érzékelhetetlen, a lenni s nem lenni között. (...) Finta Edit sosem az elidegenedés veszélyét, hanem magát az elidegenedést mutatja föl, többnyire szürrealisztikus módon. (...) Terek nyílnak egymásba, s egy alak, egy lángnyelv az itt dimenziójából átvetül az ott-ba, üres kagylók csöndje vall az ellopott igazgyöngy hiányáról. A nyitott ablakokban látszólag békés, barátságos légkört sugároznak a szellőzni kitett lepedők, de az ablakok mélyén mégis van valami borzongató, valami fenyegető. (...) Finta Edit világképe és képi világa a tragikus-drámai létfelfogás és a komor lírai-balladai lélektaniság az egyik legkiválóbb megidézője. (...) Ha mozgalmas témát fest, akkor azon a motívumon időzik el hosszabban, ami túlmutat a pillanat történésén. Nem a mozdulat dinamikája, a pillanatnyi indulat érdekli, hanem az időtlen és a sejthető. Aki jól megnézi képeit, észereveszi, hogy a megfestett szituáció tulajdonképpen illúzió: sosem az, aminek látszik, hanem egybeötvöződik benne a valóság és az álom, a reális és meseszerű. Képein az emberi alak - milyen fontos, és milyen jelentéktelen! A látványnak lényege és kelléke is egyszerre. Többnyire arctalanul. Nem típus, hanem sűrítmény. Jel. A méltóság és a bánat, az érzelmesség és sóvárgás testet öltött alakzata. Es mindig-mindig veszélyeztetett. Ha nem másért, azért, mert hasonlítható másvalamihez. Természeti alakzatokhoz például; így identitása mintegy kétségessé válik. De így lesz a világ része, beleolvadva és kizárva belőle. Bár minden ízében modern fogantatású, Finta művészete mégis egyfajta archaikus légkört idéz, a szellem érzékenységét bizonyos mitikus öszszefűggésben, ahol a valóság-tapasztalás az eszmény iben folytatódik. (...) A leplekbe burkolt stilizált formák rejtélyesek maradnak, bennük búvik meg, bennük összpontosul a drámai erőtől áthatott belső monológ. (...) A kérdésre, hogy hol van mindaz, ami Finta Edit képein van - azt kell felelnünk, hogy a világ végén. (...) Ez nála nem csillagászati és nem fizikai fogalom, és nem is egy valamikor bekövetkező kataklizmát jelent. Ezért nála a hol és a mikor ugyanarra a kérdésre felel: ott, abban a pontban, ahol amikor - az élet éppen kezd élni, vagy éppen kezd megszűnni... Ott történnek az ő képei, abban az örök pillanatban, az örök világvége és a világszületés hangulatában." A kimagasló tehetségű vendégművész rangjához méltóbb helyi fogadtatást - azaz a megnyitón jóval több érdeklődőt - érdemelt volna. Korántsem mentségként tesszük szóvá (sajnos, nem először), hogy ugyanerre az időpontra egy másik tárlat nyitányát is meghirdették. (Térben ugyan messzebb: a kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban, Bangó Miklós festőművészét.) A nyári szabadságok kellős közepén végképp nem szerencsés e büszke királyváros tárlatnyitóinak törzsközönségét választásra kényszeríteni, különösen nem egy helyi jóismerős és egy első vizitre jelentkező, házunk táján eddig ismeretlen alkotó között.. A vendégszerető érdeklődést valamelyest még pótolni lehet, és igazán érdemes is. A kiállítás augusztus 10-éig megtekinthető. (Illusztrációnk: a művész Agresz szió című festménye) N.T. Besey Alapítvány a felvidékieknek Besey László nyugalmazott középiskolai tanár, Pro Űrbe-díjas, a Komárom-Esztergom Megyéért kitüntetés birtokosa a közelmúltban töltötte be 85. életévét. A kancellária államtitkára, a Rákóczi Szövetség, a felvidéki magyarság képviselői, a család tagjai köszöntötték ez alkalomból Laci bácsit A nyugdíjas pedagógus - aki Bényben, Táton, Tatabányán, Piliscsabán és Esztergomban több mint négy évtizeden át nevelt generációkat - maga és családja elhatározásából tanulmányi ösztöndíjalapot, alapítványt tett. Ennek indíttatásáról kérdeztük. - Felvidéki hétgyermekes pedagógus szülőktől származom, boldogult feleségem is felvidéki volt Mindkettőnk szülei - a családi hagyományokhoz hűen - hazafias szellemben neveltek fel minket, majd pedagógusként magyar tannyelvű iskolában tanítottunk az Árpád-kori Bény községben. A második világháború alatti vészhelyzetet túlélve Tátra, innen Esztergomba kerültünk, feleségem általános iskolához, én pedig a tanügyi igazgatósághoz. Házasságunkból két gyermekünk született: Gyula, aki testnevelő tanári, és Zsuzsanna, aki magyar-történelem-testnevelői tanári szakos oklevelet szerzett. Mindketten esztergomi iskolákban tanítottak. Gyula továbbra is aktív középiskolai tanár. Zsuzsa leányunk időközben kiemelkedő pedagógiai tevékenysége folytán magyar-történelem szakos szakfelügyelő, majd szaktanácsadó volt Sajnos fiatalon, 43 évesen hunyt el - síbaleset és nem megfelelő orvosi ellátás következtében. Kívánsága szerint szülőföldünkön, Érsekújváron van eltemetve. Mindezek azt a gondolatot érlelték meg bennünk, hogy Zsuzsanna lányunknak emléket állítsunk az oktatás területén. így hoztuk létre feleségemmel - a Rákóczi Szövetség gondozásában - a Besey László-Tatárik Erzsébet Tanulmányi Ösztöndíjalapot a pozsonyi Komensky Egyetem és a nyitrai Konstantin Egyetem magyar nemzetiségű hallgatóinak támogatására. Az 1997-ben Esztergomban elhunyt de ugyancsak felvidéki származású Gaál házaspár újabb díjat létesített a Gaál Dániel-Besey Lujza Sarolta Díjat. Az eddigiek során öt alkalommal történt díjosztás: 1995ben Budapesten, 1996-ban Keszegfalván, 1997-ben Nyitrán, 1998-ban Pozsonyban és 1999-ben Esztergomban. 37 hallgató részesült eddig oklevéllel párosított egyenként 20 ezer forint összegű díjazásban és útiköltségeik megtérítésében. A pozsonyi dr. Lanstyák István kandidátussal és a nyitrai dr. László Béla tanszékvezetővel állandó kapcsolatom van, miként a két díjhoz kapcsolódó több egyetemi oktatóval és nem utolsósorban a felvidéki volt tanítványaimmal. Besey tanár úr áldásos tevékenységéhez most, születésnapján is jó egészséget és további szép éveket kíván szerkesztői műhelyünk! Pálos