Esztergom és Vidéke, 1999
1999-05-13 / 19. szám
8 Esztergom és Vidéke 1999. május 13. SPORT -HETVEGE Az EFC jó második félideje Szombaton délután a volt MIM Vasas pályán az előmérkőzésen a Pénzügyőrök leiskolázták Engelbrecht Zoltán fiatal tanítványait, győztek 3:0-ra. A NB ül Duna csoport középmezőnyében eddig azonos pontot gyűjtő két felnőtt csapat találkozóját fokozott érdeklődés előzte meg. Az első félidőben a nézőtéren és a kispadon (fényképünkön) egyaránt érthetetlenül nézték a hazai csatárok kihagyott helyzeteit. A lefújás előtt Járvornak sikerült 1 l-esből megnyitni az EFC-gólok sorát. A Jeszenszki, Pfeiffer, Turcsányi, Szalay, Szegvári, Marosi (Monostori), Tóth Sz., (Tóth L.), Sabján, Toronyi, Brandhuber (Bökő), Jávor összetételű csapat a második félidőben még nagyobb sebességre kapcsolt. Tóth László 25 m-ről lőtt bődületes nagy gólt a 73. percben (2:0), majd váratlanul az egykori újpesti Eszényi szépített (2:1). Az utolsó percek rohamai felőrölték a „fináncok" védelmét, Szalay beadását Monostori befejelte (85. perc), majd Jávor elfutás után helyezte a kapuba a labdát (87. perc), így alakult ki a 4:l-es végeredmény. Hétvégén Adonyba utazik az EFC. SPORT-HETVEGE Idegenben nyert az EKSE Szombathelyen a Tanárképző Főiskola kiesésre álló csapata megnehezítette az esztergomiak dolgát. A Körmöczi, Nagy M. (5), Pőcze (5), Sipos (2), Kertész (4), Minárovics, Garai (6), Csuk, Holicska, Zöld, Pusztai, Kőszeghy összeállítású csapat az első félidőben 12:8-ra elhúzott. Szünet után a hazaiak kemény játékmódja nem ízlett a lányoknak, leadtak előnyükből. Egyedül Körmöczi állta a rohamokat, dicséretére szól, hogy 3 hétméterest is kivédett. A végjátékban tovább fokozódott az izgalom, ám 22:20-ra sikerült nyerni. Vasárnap délután 16 órakor a Dobó tornacsarnokába várják a lányok a szurkolókat, az ugyancsak kiesés ellen harcoló nagykanizsaiak lesznek a vendégek. Az ifjúságiak előmeccse 14 órakor lesz. Rögbi Európa-bajnoki selejtező a Szigeten Az angolok vendégjátéka után újabb sportcsemege vár az esztergomiakra. Szombaton délután ifjúsági csapatok tornája vezeti be a programot, majd 16 órakor a volt MIM Vasas pályán a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtező nemzetközi mérkőzésen Bosznia-Hercegovina legjobbjait fogadja. Rögbiseink, akik az NB E-ben legutóbb a szentesieket győzték le 34:24-re, nagy szorgalommal készülnek. Klubházukat is csinosítják, a lelátós pályán pedig méltó körülményekkel fogadják a nemzetközi találkozót. A magyar válogatottat az esztergomiak játékos-edzője, Sujogán Károly készíti fel, tőle tudtuk meg, hogy az Esztergomi Vitézek Rögbi SE legjobbjai (Heckel Zoltán, Hock István, Siroki András, Koller Zoltán, Nóvák Péter, Nagy Zsolt, Stiglmayer Gábor és Ardelán Koméi) tagjai a keretnek. Neuzer András klubelnök jó sportdiplomáciai kapcsolatainak megjön a gyümölcse. Sporttörténelmi esemény Európa-bajnoki mérkőzés a Prímás-szigeten! Természetjárók figyelmébe Vasárnap természetjáró túrát szerveznek a Nagymaros - Kövesmező Törökmező - Malomvölgy - Zebegény útvonalon. Indulás a 7.30-as visegrádi járattal. Előzetes jelentkezés Bernáth Lászlóné túravezetőnél a 415-440-es telefonon. Nagy József tenisz emlékverseny A Gran Camping salakos teniszpályáin öt versenyszámban rendezték meg a Nagy József emlékversenyt. A fiatalok már nem ismerték a teniszsport „Józsi bácsiját", aki a háború után újjáépítette a Kolping pálya elődjét és bábáskodott a Granvisus SE tenisztelepének létrehozásában is. Áldásos sportszeretete révén ma NB II-es felnőtt csapat van Esztergomban, és többszázan hódolnak e nagyszerű sportágnak. Győztesek: - a 12 éveseknél Vigh Ádám (Csolnok), - a 14 éveseknél Láng (Bp. Vasas), - a 16 éveseknél Joós (Bp. Építők), - a felnőtt másodosztályban Erdei (Bp. Vasas), - a felnőtt harmadosztályban Gyárfás (SZITE). Az esztergomiak közül Pfliegel Ádám és Szilágyi Regő második, Uzonyi Péter pedig harmadik helyezést ért el. A verseny főrendezője Sáfár Zsolt testnevelő tanár volt. Evezősök nemzetközi sikere Szegeden rendezték meg a XVI. Simándy Béla Nemzetközi Felnőtt és Utánpótlás Versenyt, melyen a teljes hazai élgárda mellett a román és a jugoszláv válogatott, valamint 16 magyar és 9 külföldi egyesület indult. Az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének sportolói egy első, három második, két harmadik helyet, valamint további döntős helyezéseket értek el. Aranyérmes: Kovács-Simon Andrea-Putz Réka serdülő kétpárevezős; ezüstérmes: Orbán Gergely serdülő egypárevezős, Putz Réka női serdülő egypárevezős; Fiala Miklós-Orbán Gergely serdülő kétpárevezős; bronzérmes: Mármarosi János felnőtt egypárevezős, Mármarosi Győző-Nagy Csaba ifjúsági páros; ötödik lett: Kovács-Simon Andrea serdülő, hatodik Gyurász Gábor ifjúsági egypárevezősben. Mármarosi Győző szakvezető kiemelte versenyzőinek hallatlan szívóságát, küzdenitudását, valamint azt a sportszerű légkört, ami a nemzetközi versenyt körülvette. Franka röplabda kupa A ferences gimnázium tornatermében röplabda diáktomát rendeztek. A kupát a ferences gimnázium csapata nyerte a Szent István gimnázium együttese előtt. Harmadik lett a közgazdasági szakközépiskola, negyedik a Dobó gimnázium gárdája. A győztes csapat tagjai: Gál, Olaszy, Daradics, Fóris, Csókási, Németh, Preksen, Rácz, Janovics, Simon, testnevelőjük: Deák Ferenc. Esztergomban járt Kovács Attila, az MLSZ elnöke A Liberális Klub vendégeként a városi kömyvtár olvasótermében szerdán este találkozott a szurkolókkal a „visszahelyezett" MLSZ-elnök. Dúl a nyilatkozat-háború a sportminisztérium és az MLSZ vezetői között. Csak azért fordulhat mindez elő, mert olyan a mai foci, amilyen. A napokban láttam Kertes Lászlónál egy Képes Sportot a '60-as évek elejéről. Akkor a SzegedDorog meccsen 12 ezer, az FTC-MTK meccsen 40 ezer nézőt számláltak. Nem volt huliganizmus, volt viszont színvonalas, jó foci. Ez utóbbiban reménykednek valószínűleg azok is, akik eljöttek a könyvtárba, mindazok, akik la'váncsiak voltak közelről is az elnökre. Világossá vált, hogy a mai vezetés nem képes változtatni. Talán majd a közgyűlés segít orvosolni a bajokat. ISZTERG«M é* VIDÉKE es POLGAKLAP Megjelenik Esztergom Város Önkormányzatának támogatásával Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztő főmunkatárs: Szánthó Barna Munkatársak: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Szerkesztőség: Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4/12. Telefon/fax: 06 (33) 401-601 Felelős kiadó: Dr. KÖNÖZSY LÁSZLÓ polgármester Kiadó-megbízott: Gran Tours, Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel./fax: 06 (33) 413-756 Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0864-7054