Esztergom és Vidéke, 1998

1998-11-19 / 46. szám

1998, november 19, Elhunyt a Pro Urbe-díjas HAZAI JENŐ Szomorú hírt kaptunk a napokban Budapestről Hazai Gábortól: november 6-án, 77 éves korában meghalt az édesapja, Hazai Jenő, a SZIM Marógépgyár nyugalmazott igazgatója, városunk Pro Urbe-díjasa. Temetése november 17én volt a Farkasréti temetőben, ahol tisztelői, barátai, egykori munkatársai vettek tőle végső búcsút. A fővárosi ismerősei nevében Hollós Ervin egykori közéleti személyiség, az esztergomiak köréből pedig Mármarosi Győző egykori munkaügyi vezetője mondta temetésén a búcsúztatót. Hazai Jenő a vidéki ipartelepítés idején, 1962-ben került városunkba, az akkori Esztergomi Szerszámgépgyárigazgatójának. Afellendülőben lévő esztergomi gyáriparban meghatározó volt az akkor már több mint fél évszázadot megélt szerszámgépgyártás, melynek alapjait a Petz-testvérek rakták le. A szakembereket innen „csábították" el a születő műszeriparba, így az újonnan kinevezett gyárigazgatóra jelentős feladat hárult. Belátta, hogy a fejlődés egyik záloga a szakember-képzés, és erre sokat is áldozott. Az itt töltött két évtized alatt több mint másfélezren szereztek szakmunkás bizonyítványt, közel háromszázan tettek technikus minősítőt és harmincan mérnöki diplomát szereztek. Szinte követelmény volt a gyárban az idegennyelv-képzés is, hiszen az exportra kerülő gépek átvételére rendszeresen jöttek a külföldiek és ugyanakkor a külhoni szervizelést is az itteniek végezték. Szigorú, de mélységesen emberszerető volt. A gyár fejlesztését tartotta másik elmaradhatatlan követelménynek. A működése során épültek az új gyártócsarnokok, az öntöde, a forgácsoló, a szerelde, az irodaház. A szociális ellátásra is nagy hangsúlyt fordított. Megépült az ezer főt kiszolgáló konyha és étterem, a munkásszáló és az orvosi rendelő. Búbánat-völgyben minden igényt kielégítő szép nyaralót hoztak létre, ahová a szerszámgépiparban dolgozók az ország több vidékéről is kaphattak beutalót. Hazai Jenő idejében kezdték el építeni a Prímás-szigeten a SZIM Vasas csónakházat, mely azóta az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének tulajdonába került és az ország egyik legszebb sportlétesítménye. Erre külön is büszke volt az igazgató, nyugdíjazását, 1984et követően is minden évben ellátogatott ide, láthatóan jól érezte itt magát. Hazai Jenő igazgatása alatt hatalmas műszaki fejlődést értek el a szerszámgépgyártás terén. A hagyományos marógépektől, gyalugépektől kezdve eljutottak a nagypontosságú számjegyvezérlésű megmunkáló-központokig, licensz-szerződést kötöttek a világhírű francia Raitner-Forest céggel. Az új gépekkel közel hatvan országban találtak vevőre, köztük olyan világcég is vásárlójuk volt, mint a Krupp Művek. A gyárigazgató hivatása mellett a város közéletébe is bekapcsolódott, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke volt. Áldozatos munkájáért elnyerte a Pro Urbe díjat. Régi munkatársai, barátai úgy tervezték, hogy ez év őszén Esztergomban a csónakházban ismét találkoznak és meghívták Hazai Jenőt is. Betegsége és korai halála váratlanul közbeszólt. Már csak az emlékét és gazdag hagyatékát őrizhetik ismerői. Pálos Régenvárt kis füzet Az elmúlt napokban jelent meg „Az Esztergomi Belvárosi Plébánia Templom" című kis füzet. Nagy örömmel üdvözöljük Kis-Dunaparti szép templomunk ismertetőjét, melyet a Belvárosi Plébánia adott ki dr. Pro kopp Mária művészettörténész szakavatott szövegével és Mudrák Attila 21, művészien szép fényképével együtt. 1758-60 között, az egykori Városi Tanács építette Oratsek Ignác, a budai Királyi Palota építészének tervei szerint a templomot. Gróf Grassalkovich Antal, Mária Terézia egyik első embere, a Magyar Királyi Kamara elnöke ajánlotta Oratsek Ignácot, mint saját kedvelt építészét Esztergom városának. Ezidőtájt már készen állt az Oratsek tervezte gödöllői kastély. Grassalkovich fontosnak tartotta, hogy az ország egykori fényes fővárosának, Esztergomnak a török után is méltó temploma épüljön. Szükség volt a Székesegyház pótlására is, hisz mint a kiadványból megtudhatjuk, a Várhegyen romokban állt a régi templom, és az osztrák katonaság még nem adta vissza e területet az egyháznak. Barkóczi Ferenc érsek, az új Belvárosi templomból indította útjára Esztergom török utáni első Urnapi körmenetét 1762-ben. Dr. Prokopp Mária művészettörténész írásában olvashatunk arról is, hogy ez a templom volt az első, amely a török után toronnyal épült, hisz a korábban megépült vízivárosi Jezsuita templomnak, valamint a már kész Ferences templomnak akkor még nem volt tornya. Ha már a tornyokról szólok, érdemes e füzetből megemlítem, hogy a Belvárosi templom jelenlegi patinás tornyának bádogsisakját 1884-ben a templom általános felújításakor, historizáló stílusban, éppen Prokopp János városi építészmérnök tervezte. A templom ünnepélyes, oszlopos bejárata, a felette lévő íves, kőfonatos erkéllyel, és az arra nyíló üveges kórusajtóval valóban méltó társa a gödöllői kastély homlokzatának. A szerző választékos, de ugyanakkor jól érthető stílusban tárja fel a templom minden egyes apró részletét. Mudrák Attila értékes képei jól illusztrálják a leírtakat. Számos várostörténeti érdekességet is megtudhatunk e kis füzetből, többek között azt is, hogy a már többször emlegetett Oratsek Ignác tervező és építőmester annyira megkedvelte Esztergomot, hogy nem csupán a Belvárosi templom munkálatainál nyújtott segítséget, hanem többek között ő tervezte meg Esztergomban, a Bottyán János u. 8. szám alatti szép barokk házat a márianosztrai pálosok számára. De hallhatunk arról is, hogy Oratsek itt, Esztergomban, 1767-ben halt meg vízivárosi házában. Szép feladata lehet egyesületünknek, az EBE-nek, hogy e neves építészről márványtáblát állítva emlékezzen meg. E kis füzet segít bennünket abban, hogy ismét felfedezzük magunk számára is ezt az országos jelentőségű műemlékünket, és bemutassuk a városunkba látogató vendégeknek, akik gyakran csak a Várhegyig jutnak el. Ajánlom ezért minden városát szerető esztergominak, ajánlom azoknak, akik gyermekekkel foglalkoznak, és a honismeretet feladatuknak tekintik. De ajánlom elsősorban azon szervezeteknek, melyek anyagi lehetőségeikkel további hasonló kis füzetek megjelenésében nyújthatnak segítséget, hisz Esztergom, hál'Istennek bővelkedik még hasonló, bemutatásra érdemes épülettel. Célszerű lenne a 2000. év küszöbén egy kiadványsorozatról gondolkodnunk, mely megismertetné többek között a Vá rosházát, a volt Vármegyeházát, a Me széna-házat, a Sándor palotát és még sorolhatnám megannyi épületét Esztergom híres városának. És miután megköszönöm sokak nevében a szerzőnek az ingyen vállalt tisztes feladatot, hadd álljon itt Vaszary Kolosnak egy gondolata Esztergomról, melyet akár a fent említett sorozat mottójául is választhatnánk: „Esztergom városának a Gondviselés jóvolta oly kivételes szerepet adott a magyar nemzet történelmében, hogy mindenkoron örök emlékű lesz a magyar szívek előtt e hely." Meszes Balázs