Esztergom és Vidéke, 1998

1998-10-01 / 38. szám

6 Esztergom és Vidéke 1998. októberi Az fcctoew- s^OAnl Vslto&jrCkxW? , Balla András (Aballa) Wi SíU^Ul^ eb^ÁJu^cUís^ mc^ ^SujB^iVU^éren.. Árnyékfogó - sütkérező Balla Andrással 1997 végén „korszerű golyóstollra írt" zárszámadásomban (EVID 1997. december 18.) imigyen jegyeztem elő Balla Andrást mint idén törlesztendő adósságaim egyikét. A legnagyobbak közül valót... Merthogy hazánkban ő az egyik legkiválóbb kortársi „árnyékfogó" nagymester, 28. éve él Esztergomban, innen lett azzá, ami. Fotómű­vészeti munkáival Európa- sot világszerte Esztergom jóhírét is öreg­bíti. Tartozunk neki. Jómagam az olvasóknak is, egy kis fotótörténeti magyarázattal az „árnyékfogóról". A múlt században az indiánok ne­vezték el így az őket először fényké­pező F. D. Barryt. A kései utód, Balla András pedig amikor az MTV tavaly július végén elindított havi fotográfiai magazinjának főszerkesztésére kér­ték fel, ezt az - eredeti értelemben is - „szellemes" címet választotta... Azóta elröppent egy esztendő: au­gusztus közepén igazi nyári hőségben „sütkérezhettem", amíg aballa úr szent­tamási napfényműtermét" megtalál­tam. (Adós - vezekelj!...) Ez a közis­mert rövidítés a kis házikó fehér falán mint felnagyított névjegy: irányjelző az először idelátogatók számára. Igaz, hogy csak lombtalan évszakban és ak­kor is csak a városközpont és a domb alja közötti úton. Odáig érve, hamar kiderült, hogy a leniről oly hívogatónak látszó házacska - menedék- és alkotó­helyhez illően - felettébb megbúvó ter­mészetű. Persze, tudom a címet, de az utca, mielőtt a megadott házszámhoz vezetne, „hivatalosan" véget ér; de mel­lékesen felkínál egy kiágazást. Még egy kis tévelygés fel s alá ezen a jelzetlen kaptatón - s máris itt az újabb bizo­nyíték, hogy hinnünk kell Szenttamás másik művész-telepesének, Nemere Istvánnak: errefelé a rejtekutak az iga­ziak... Balla úr baritonján nevemen szó­lít egy magas kerítésfal, majd megnyitja kapuját, amikor éppen - másodszor is ­elhaladnék mellette. Belépek, és még le sem telepszünk a kerti asztalnál, már eltölt a célbaérés otthonos biztonságérzete: a házigaz­dával együtt helyben vagyok. Burján­zó természet egy alig száz négyzet­méteres udvaron: itt nemcsak az ihle­tett fotósnak, de a megfáradt vándor­nak sem nehéz árnyékot fogni. Te­nyérnyi dzsungel, a mélyén egy bo­korbarejtett öntözőcső szorgoskodik, miközben patak-nyelven társalog a hatalmas csenddel. - Ennyi kert kell egy kertépítő mérnöknek - mondja a gazda. - Nem kevésbé egy olyan fo­tóművésznek - gondolom hozzá -, aki 1985-ben párizsi, 1988-ban római ösztöndíjasként reneszánsz és barokk kertekről 1600 színes felvételt készí­tett: európai rangját ezzel a sorozattal alapozva meg. Anövényi világ - akár a természetes, akár az épített - sok más témájú képén is kompozíciós je­lentőségű: eleven környezet, beszé­des kulissza, amely együtt játszik a főszereplőül választott emberi arcok­kal, alakokkal, vagy (mű)tárgyakkal. Üldögélünk egy parányi, néhány tündérrózsát ringató (mű)tavacska partján, beszélgetünk. Az asztalon pa­pírok: Balla András az utolsó simítá­sokat végzi a XI. Fotóbiennálé kata­lógusának, illetve a saját új fotóalbu­mának korrektúráján. - Vendégeket is várok, párizsi és olasz barátokat ­mondja közben. - El ne felejtsek egy cédulát itthagyni nekik, üzenettel: ne­hogy leegyék a néhány fürt érett fehér csemegeszőlőt... Hamarosan szüksé­gem lesz rájuk ugyanis háttérként egy tervezett fotóhoz, amelyen egy félaía kék szőlőt tart a kezében. Mivel én magam körül jószerivel csak a szőlőtőkéket ismerem fel, ké­résemre sorra megnevezi birodalma „lakosait": a 11 féle fenyőt, ciprusfé­léket, páfrányokat, a babérmeggyet, a valódi ecetfát (Rhus typhina) és így tovább. - Lakik itt egy feketerigó is, de ma még nem mutatkozott - mond­ja. Védetten a hőségtől, rákérdezek ta­valyi ,jütkérezésére a sikeres alkotó­munka fényében". Kezdődött azzal, hogy Taivanon, a világ egyik legis­mertebb fotóművészeti kiadójánál megjelent kötetben 11 magyar fotós közül ő volt az egyik. Szeptember elején a Nemzeti Kulturális Alap ösz­töndíjával utazhatott Párizsba, hogy október végéig André Kertész „élet­helyeit" járja be. Mégpedig nemcsak kamerával, hanem jegyzetfüzettel és magnóval is, hogy beszélgetéseket rögzítsen az 1985-ben elhunyt világ­hírű fotóművész munkatársaival. Az :it •meg Moko'-zbe.^ xt. (J^úőú C's ^UjJZuf^Mzlu, -bÁiátiL s^eu^e^es^Wb-ctek SzC-ute. q/isufu-L^c-Cj^U: &. z - UeíU-zd lí^lt ­.«. LLj'atb- - -taXaV. w a.'*. iujvc,sW­^oklo^M. — zo o^saícj ÍC^T-Ó £ ; cLi^vűt e-* z.+e-7go-t-vL 4nd<rz.e. t? \?aúzo/­^-Jlí®-^íf-^3^^J^ 4-f&Ctaíitó tcai-tua^a, ­1915-1918 között (akkor még Ker­tész Andorként) Esztergomban is jó­néhány felvételt készítő mesterről Só­lyom Róberttel, a Párizsban élő festő­művésszel együttműködve terveznek egy könyvet, a hamis legendák elosz­latására, a hiteles személyiségkép fel­mutatására törekedve. Ahogy tájainkon gyengült a Nap ereje, aballa úr - egy másik ösztöndíj­nak köszönhetően - délebbre fordult. November elején a Kanári-szigete­ken, Tenerife-ben megrendezett nem­zetközi fotóbiennáléra utazott, ahol ő volt az egyetlen fotós egész Közép­Kelet Európából, akinek a műveiből egyéni kiállítás nyílt. Ezév február-márciusában a Bende Katalin építészmérnöktől kapott meghívás tette lehetővé, hogy - Ma­jor Ákossal, az Esztergomi Fotóklub vezetőjével együtt - Kaliforniába lá­togathatott. Sokat fotózott Haraszti István 48-as honvédtiszt, Kalifornia kormányzója, az első ottani szőlőtele­pítő régi udvarházában, ahol manap­ság - nem mellékesen - kitűnő boro­kat árusítanak, továbbá a híres nem­zeti parkokban és Mexikóban is, aho­vá egy hétre szintén alkalmuk nyílt átruccanni. Április-májusban szófiai ösztöndíj várt rá; nemsokára, augusztus végén Mártélyra, majd Erdélybe készül. Jö­vő májusban pedig újabb ösztöndíjjal New Yorkba. Az „Óperencián túli" távlatokból ­vissza a szenttamási kertecskébe, ahol barátian fog körül a burjánzás. Mint megtervezett és gondozott elha­nyagoltság, jótékonyan eltakarja a düledező félben lévő házikót is. A gazda így vásárolta meg, renoválása meghaladja anyagi lehetőségeit. A fo­tózás ugyanis - az ő szintjén és terve­ivel - nem olcsó mulatság. Hamaro­san megjelenő albumának kiadása majd három millió forintba került, amelynek mintegy felét saját maga állta. A kötet bevezetőként 13 jeles művészeti író szövegeiből ad váloga­tást, majd 66 egész oldalas színes ,.műtárgyfotót" közöl, Balla András 2300 felvételt kitevő, főként a kerti giccseket összegyűjtő sorozatából. A magyar-angol nyelvű album címének - Betonpillangó IPink Gardens - öt­lete a nagyobbik Balla-fiútól, Gergő­től ered. O, mint már jóideje látszik, a művészet terén is igazi „örökös": je­lenleg harmadéves a Képzőművészeti Főiskola kép-grafikai szakán. Búcsúzunk. Még lelkemre köti, hogy sok-sok ismerősének lapunk út­ján közvetítsek egy üzenetet. Ez mindazoknak szól, akik azt hinnék, hogy úton-útfélen, jártában-keltében szándékosan nem köszönt nekik. Nos, az a helyzet, hogy nem az udva­riasság, hanem a szemüveg hiány­zott... Nagyfalusi Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents