Esztergom és Vidéke, 1998

1998-08-13 / 32-33. szám

mm. EMLEK-MU-HELY • M U VEK E S EVEK m 1938 • 6 0 tj ^feoUu^ r) . 2 AUGUSZTUS AZ ELOHEGYEN „... mint egy görög isten..." (II.) A „kis esztergomi tanya" renoválási munkáinak végeztével Babitsék pihenésül, az eredmény megtekintésére és némi gyógykúrára - meghívják Esztergomba a költő 74 éves és 30 esztendeje özvegy édesanyját. Meg is érkezik augusztus 22-én és szeptember 17-éig marad. Az ő levelei tudósítják a szekszárdiakat: a felújított házban, majd szeptember 5-12. között a Fürdőszállóbeli gyógykezelés során megerősödött és jól érezte magát. Ezalatt az előhegyi házban Babitsékat további hívott és váratlan, helybéli és messzebbről jött látogatók keresték fel. Augusztus 21-én itt ebédelt Juhász Géza, az önkéntes monográfus. Itt adta át az aprócska füzet Kortársaink -1. - példányait. Előtte Gyergyai Albert távirati bejelentkezésére érkezett ide egy „francia csoport": a Budapesten tanárkodó Francois Gachot-val az ekkor 22 éves svájci-francia költő és esszéista, Denis de Rougemont (1906-1985) „közép-európai utazó", társaságukban a vele egyidős jóbarát, Szávai Nándor és Gyergyai. A következő esztendőben kiadott útirajzában Rougemont felelevenítette esztergomi emlékeit (Le paysan de Danube), a látogatás napján mindannyiójuk aláírása az emlékfalra került. És valójában ez okból született ez az összefoglaló: a korábbi próbatételektől, majd a napi munka fáradalmaitól örömmel szabadult „görög istennel" először ez a társaság találkozott. Kár, hogy magyarul olvasható emlékezéseiben Gachot (Irodalomtörténet, 1971/72; Nagyvilág, 1972/10.) nem említi meg ezt a találkozást. Babitsra emlékezőn Pécsett Gyergyai sem (1968). A Babits-centenárium idején Ferenczi László egy alapos tanulmányban tárta fel „a Duna parasztja" és ekkori vendéglátója gondolkodásának hasonlóságait, szemléletük azonosságát, további működésük során. Egy kissé megrója a fiatal franciát, hogy bár „... tiszteleg a helyi nagyságnál, de nem veszi észre - vagy tán nincs alkalma észrevenni, hogy kora egyik nagy gondolkodójával találkozik..." (Mint különös hírmondó 1983). Feltehetően az utóbbi sejtés valószínűbb: perzselő nyár van, a „gondolkodó" a strand kellemes vizéből bukkan elő. A vendégek bizonyára a szálló teraszán várták egy-egy pohár sör mellett, míg fogadójuk felöltözik. Ez a ,flauszikaá-élmény" meghatározó lett a továbbiak során, a sokszereplős délután pedig rövidke lehetett ahhoz, hogy legombolyítsák „a közös szellemi attitűd" kusza fonalhálózatát. A vendég nyilván a francia antológiákból ismerte a költő talán élettelenre fordított - műveit, kísérői bizonyára tájékoztatták, kivel találkozik. Oly nagyon elmélyült aligha lehetett a vidám beszélgetés. Minden továbbit inkább csak esztendőkmúltán, az újabb fordításokból ismerhetett meg Rougemont, illetve az itteni kísérőivel való levélváltások vagy párizsi találkozások során. Gyergyaival innen többször is indult Babitshoz közös levél, de képeslap legalább, a címzett pedig szívesen őrizte meg az itt született barátság emlékeit. „A tehetséges és elbűvölő fiatalember" (Gyergyai) későbbi esszéköteteiben „a görös istenről" sajnos valóban megfeledkezett. Hasonlóképpen meglepő, hogy a Le Paysan de Danube legalább egy apró részletének magyar fordítására sor csak most került: a Nagyvilág „írók Budapestről" szóló összeállításában (199813A.), bár a kötetet Eckehardt Sándor több más róluk szóló francia útirajz társaságában már 1931-ben ismerteti (Magyar Szemle, 12. sz.). Utóbb a Nyugatban Gyergyai Albert, szerényen elhallgatva, hogy szerzője könyvét 1929-ben neki szóló ajánlással adta ki. A „lafontaine-i címet" említi ugyan, de azt már nem, amiről nyilván tudott: ez a cím nem csupán példázatos, de még Aragon regényeimével is incselkedik (Paysan de Paris - 1927). a könyv leghosszabb fejezete épp magyar tapasztalatairól, Budapestről, a Balatonról, az Alföldről szól és Esztergomról, egy Babitséknál töltött napról, nyáron, versek és gyümölcsfák között, ahol mindenki mosolyog, s a gyermekkort érezni a levegőben..." mutatja fel a szelíd recenzens mégis a lényeget. így igazolják Gachot itt készített, mára már eléggé megviselt amatőrfelvételei, amelyeket a Babits ikonográfia kérdőjellel bár, de tévesen 1934-re datál. „... Amikor Osvát és Babits az idetévedt Denis de Rougemont-tól, egyik első hívétől egy általános beszámolót kértek a svájci irodalomról, ő egyszerűen csak Ramuzről számolt be a Nyugatnak..." említi később a már emlékező jóbarát (1980), és bizony kár, hogy a 70 éves Denis de Rougemont munkásságát ünneplő gyűjteményben franciául írt esszéje (Neuchatel, 1976) magyarul eddig nem jelent meg. Az említett Ramuz-tanulmány a Nyugat egyik ősz eleji számában lett olvasható. A magyarországi tartózkodás „útirajza" pedig a jelzett kötetben, alig egy esztendő után. Majd több ízben még, az egyre tágabb kört befogó látogatások további gyűjteményeiben. „... Barátaim elvisznek... Esztergomba, Babits itt tölti nyarait - kezdődik a minket érdeklő beszámoló -. Esztergom Magyarország legrégibb fővárosa. Azt beszélik, már Attila is itt regnált. Ma a hercegprímás székhelye. Az érseki palota fölött emeli égnek ragyogó, okkerszínű kupoláját a hatalmas, hideg bazilika messze a hullámzó síkság fölé magasodva, melynek utolsó hullámai a horizonton - már a cseheknél - a por violaszín ködébe vesznek. A fürdőbe megyünk, ott van találkánk a költővel. Hollószín haja széles homlokára tapad, izmos felsőteste nedvesen csillog, ránk mosolyog, derékig a vízben, mint egy görög isten. Együtt hagyjuk magunk mögött a kisvárost forró, földes utcáival, földszintes, sárga házacskáival, a várost, ahol se fa, se árnyék, és nekivágunk a szőlőhegynek, melyen a költő háza áll. Három fapadiós szoba, s a házon körülfutó, széles tornác, ahonnan lelátni a Duna szürkéssárga, csillogó, sima tükrére, az alattunk megbúvó városkára és a bazilikára, a maga kőszikláján. Bent, a dús színekben pompázó díványokon könyvek, rezzenetlen árnyék, jó illatú, frissítő italok - a három kis szoba, s a rájuk simuló tető alkotta házacskát alig venni észre a szőlőtőkék között, odasimul a domboldalhoz, hogy el ne vigye a szél. Szép, költőnek való fészek, mert aki itt lakik, csakugyan a természet szívében él, valamivel a síkság fölött, nem egészen az égben, ott, ahol élniük kell azoknak, akik énekelnek. Dús, hosszú délután. Aranyló, édes borokat iszunk, poharunkat Babits Ilonka tölti meg újra meg újra (ő is költő és gyönyörű szép). Szénnel írjuk fel a nevünket a fehérre meszelt falra, Gachot fényképez, Gyergyai messzelátón át bámulja a síkságot, és odaálmodja magát, én felmászom a ház mögött nőtt vadcseresznyefára, a szőlő között talpig fehérben egy festő közeleg, ó be szép az idő, a látóhatár olyan tág, mint a képzelet, mindennek szép színe van, a költő mosolyog magában, a levegőben a gyermekkor lebeg..." (Görög Lívia fordítása). (Folytatása következik.) Bodri Ferenc Erre a rövid, „szubjektív élménybeszámolóra" Tibor bácsi ösztönzött - még az intézmény igazgatójaként -, és én azonnal elvállaltam. Egyrészt, mert számomra nagyon megtisztelő másrészt, mert nagyon szeretem városunknak ezt a kulturális „szigetét". Néhány éve - még „istvános" koromban - egy nap megkért Bányai tanár úr, hogy nézzünk utána valaminek az Iskola-Krónika számára. Első hallásra még ötletünk sem volt, hogy hol kellene keresgélnünk. A tanár úr azt javasolta, hogy a városi könyvtárban kutassunk, ott még segítenek is nekünk. Órák után legkedvesebb osztálytársam, Tóth Franciska azt ajánlotta, azonnal induljunk, az ebéd ráér. De itt jött a probléma: szégyenkezve kellett neki bevallanom, hogy^én még nem vagyok beiratkozva. Ő akkor már „gyakorlott könyvtárlátogató" volt, és a megdöbbenéstől még nagyobb ESZTERGOMI DIAKOK - MA... A város könyvtárában HAB I T S >1 I fl A L V VÁROSI KÖNYVTÁR ESZTERGOM sebességre kapcsolva azonnal a nekem teljesen ismeretlen voit a rendkönyvtárba cipelt. szerezésük, a katalógusok, Franciska Első benyomásomra már pontosan kitartóan magyarázta: ez az ETO, a nem emlékszem, de azt tudom, hogy szerzői-betűrendes, stb... Emléklenyűgözött az a rengeteg könyv. Bár szem, hogy milyen nagy rácsodálkozás volt számomra a folyóirat-olvasó. Beülni a hívogató fotelokba, olvasni például a Rubicont, s ha fölnéztem belőle: - jobbra, magasról a bazilika tekintett vissza... Egyre többet kezdtem el idejárni, és egyre többet egyedül is. A „pultnál" mindig szívesen segítettek, és segítenek mind a mai napig, lett légyen bármilyen könyvről, témáról, a legapróbb-cseprőbb adatokról is szó. Keresés közben talán őket is lelkesíti a dolog, s így közös az öröm, ha találunk valamit. A könyvtárban jöttem rá igazán, hogy mit jelent „búvárkodni"! Itt mindenhez találtam megfelelő irodalmat. Házi dolgozatok, feladatok, versenyek: első utam most már mindig ide vezetett. Szerettem, mikor többen dolgoztunk együtt, és azt a könyvet, amire szükségünk volt, bármikor levehettük a fejünk fölötti polcról. (Folytatás a VIII. oldalon)