Esztergom és Vidéke, 1998

1998-08-06 / 30-31. szám

6 Esztergom és Vidéke 1998. augusztus 6. Megújulás az esztergomi televíziónál Az Esztergomi Városi TV csatornáján hetek óta olvasható a hír, hogy műszaki okok miatt a tévéműsor szünetel. Erről kérdezte lapunk az ETV főszerkesztőjét, Széher Mihályt. - Az 1990 óta működő ETV legjelentősebb szakaszához érkezett. A Szabadidőközpontban új stúdiót és műsorszerkesztőségi irodát alakítottunk ki. A Helyi Televíziós Egyesület 1997 májusa óta közhasznú társaságként működik. Tevékenységünket ismerte el a városi önkormányzat azzal, hogy különböző összegű támogatásokat adott cégünknek. Ez év elején döntött úgy az önkormányzat, hogy az elavult műszaki berendezésekkel működő stúdiót 10 millió forintos támogatással segíti korszerű technikai felújításában. Stúdiónk értékes műsoranyagát eddig a technikai avultság miatt nem tudta kellően értékesíteni a médiapiacon. Ebben is segítséget nyújt a mostani műszaki felújítás, amelynek köszönhetően nézőink jobb minőségű műsort láthatnak és a médiapiacon is megjelenhetünk Esztergomról szóló műsorokkal. Ezért volt szükség az átmeneti leállásra, amelyért nézőink elnézését kérjük, és remélem, hogy a megújult ETV stúdió sok szép és érdekes műsorával kárpótolja nézőinket az átmeneti műsorszünetért. Augusztus 6-án ismét láthatnak minket az új stúdióból megújult technikával, jobb minőségű adással. Annyit el kell még mondanom, hogy az új berendezések kompatibilisek a meglévő technikai eszközökkel, és tovább fejleszthetők. Az önkormányzat testületi ülésén Csernusné Láposi Elza, a Kulturális, Idegenforgalmi és Sportbizottság elnöke igen határozottan érvelt a műszaki fejlesztéshez szükséges támogatás érdekében. Lapunk megkereste őt azzal, hogy mondja el, miért is harcolt az ETV stúdió fejlesztése érdekében. - Már évekkel korábban szerettem volna, ha az Esztergomi Városi TV jobb műszaki feltételekkel dolgozhatna. Korunkban az írott médiák mellett egyre több szerepet kap az információk közlése terén a televízió. A helyi televízió a leghitelesebb és legjobb tájékoztató eszköz nézetem szerint. így a lakosság érdekét is szolgálja a helyi TV műszaki fejlesztése. Ezenldvül Esztergomban igen sok olyan protokoláris esemény van, amely az írott médiában megjelenik, de az országos tvcsatornákon nem, mivel nem tudják a nagy stúdiókban használni az elavult technikával készült felvételeket. Úgy érzem, hogy korszerű technikával felszerelt stúdióval több anyagot tudunk megjelentetni városunkról az országos tv-csatornákon is. muzslai A szentgyörgymezői hősi temető A szentgyörgymezői temetőt járva szomorú szívvel látja az ember, milyen elhanyagolt állapotban van az 1914- 18-as hősök parcellája. A temetőt már csak egy-két sírkő jelzi, hiszen az egyforma laposvas kereszteket, rajtuk az ovális zománctáblákkal, vandál kezek eltulajdonították és - valószínű - ócskavasként értékesítették. Elődeink 1920. november l-jén tartották az első gyászünnepséget, melynek keretében szavalatok, énekszámok hangoztak el, az ünnepi megemlékezést Fehérváry Géza m. kir. százados tartotta. Az imát Perger Lajos plébános mondta. Ezután minden év november l-jén megtartották e megemlékezéseket. Az Esztergom és Vidéke 1927. október 27-ei számában hívta fel a lakosokat, hogy halottak napján vigyenek virágot a hősök temetőjébe, függetlenül attól, hogy milyen nemzet katonái nyugosznak ott. November 1-jére a Népgondozó Hivatal ízlésesen hozta rendbe a katonasírokat. Minden síron egyforma vaskereszt, rajtuk ovális zománctáblán feltüntetve a katona vagy hadifogoly neve, halálának évszáma és rendfokozata. Később egy-két kőkereszt is került néhány sírra, melyeket azok a hozzátartozók állíttattak, akik itt találták meg elesett katonaszeretteiket. Közadakozásból a parcella közepére egy nagy kőkeresztet állítottak a következő felirattal: "Az 191418-as háborúban elhunyt hőseink emlékének." 1936-ban ugyanez az újság arról írt, hogy nagy részvétlenség mellett zajlott le a Hősök temetőjében az emlékműsor. A 18000 lakosból olyan kevesen jelentek meg, hogy szinte szégyen a hősök emléke előtt. A II. világháború eseményei, az azt követő 40 év alatt nem volt tanácsos itt tartani megemlékezést, mert az idegen katonák emlékművénél volt kötelező az emlékműsor. ^ De 1989-ben már a József Attila Altalános Iskola diákjai hozták rendbe a katonasírokat. 1994-ben a Hősi temető tavaszi nagytakarítását a Balassa Bálint Altalános Iskola növendékei végezték el. Most siralmas állapotban található. Gaz, bozót lepi el. Ha azt szeretnénk, hogy a Don-kanyarban elesett katonafiaink temetőjét rendbe hozzák, gondozzák, nem feledkezhetünk meg az itthoni katonatemetőbennyugvó katonák sírjának gondozásáról sem. Valamit tenni kellene, de ki, hogyan és miből? Ha akadna valaki, aki megszervezné ezt a szép munkát, felhívására biztosan lennének, akik kétkezi munkájukkal közreműködnének. Mi, a Szentgyörgymezői Kertbarát Egyesület tagjai biztosan ott lennénk. Bélay Iván Dr. Nagymajtényi Jenő (1910-1973) Családtagok, pályatársak, barátok és egykori tanítványok huszonöt évvel ezelőtt kísérték utolsó útjára Nagymajtényi Jenőt, az István gimnázium egykori tanárát. Sok százan élnek városunkban és Esztergom könyékén, akik tőle tanulhatták a történelmet vagy a földrajzot. Azon ritka tanáregyéniségek közé tartozott, akinek talán valamennyi diákjával és kollégájával felhőüen volt a viszonya. Úgy gondolom, soha nem keveredett hangos szóváltásba a környezetével. Ki tudja mikor és hol szerzett ragadványnevén Dzseki bácsinak ismerte a diáksereg. Piknikus alkata, bélyeggyűjtő szenvedélye állandó céltáblája volt a diákhumomak. Jóindulatú, humánus, kiváló felkészültségű, nagytudású tanárvolt. Nem volt szigorú, ráadásul voltak sebezhető pontjai. Mindenki tudta, hogy néhány használt bélyeget gondosan elhelyezve a felelő ellenőrzésre kivitt füzetlapjai közé, oly mértékű elterelő hatással bír, hogy a felelet szigorú kritikájáról már szó sem lehetett, és az amúgysem zord érdemjegy lényegesen javulhat. Valamilyen alkalomból egy zsák bélyeget kapott az osztályától, ezek szétválogatása jó sokáig eltarthatott. Egyik tanítványa az ő arcképével készített 60 filléres címletű bélyeget, amelyet ma már kideríthetetlen okokból kifolyólag „Swaziföld"-ön kívántak alkalmazni. 1950-ben került az I. István Gimnáziumba. így lehetett volna a tanárom, de a tanügyi gondviselés másként rendelte. Egyszer-kétszer járt az osztályunkban, a távol lévő történelemtanárt helyettesítette. Tőle hallottuk, hogy a Mohácsnál csatátvesztett II. Lajos kincstára úgy el volt adósodva, hogy a budai hentesek már nem adtak hitelbe húst a királynak. Ezen ugyancsak elálmélkodtunk, mert az ötvenes évek elején az ország sanyarú gazdasági helyzetének ellenére - ha nem is önként, de - bőségesen jegyzett békekölcsönökkel járult hozzá Rákosi és a körülötte kialakult pártarisztokrácia ínséget aligha ismerő háztartásához. 1962-ben már kollégaként találkoztam vele az István gimnáziumban. A háború utáni évtizedek a történelemhamisítás korát jelentették. Nem voltak könnyű helyzetben a történelem szakos tanárok. A hazafiságra nevelés, a vüágnézetformálás egyik legfontosabb műhelye a történelemóra volt, amelynek kulcsszemélye a történelem tanára. Gyakran családi gyökerű kettős nevelés: az állami célokra hasmáit fogalomrendszer és a meggyőződéssel vallott felfogás közötti különbség építése sok esetben az iskolában folytatódott. A jó szakmai felkészültség és a tisztességes, lelkiismeretes tanári munka nyomán kialakult a tanár és tanítvány között egy sajátos kommunikáció, amely képes volt a tankönyv sugallta torz történelmi szemléletet korrigálni, de ügyelni kellett arra, hogy a tanuló felismerje a helyzet (pl. érettségi vagy felvételi vizsga) által megkívánt szóhasználatot, frazeológiát. Ha nem így sikerült, akkor ebből problémák származhattak. A történelemi körülmények „hivatalosra" hangszerelésében beállt zavarnak egy szerencsés kimenetelű példája fordult elő a hetvenes évek valamelyik érettségijén. Az érettségi vizsgabizottság történelem tanára a Jenő bácsi volt. Jellegzetes szokása volt, hogy a felelet hallgatása közben az egyik lábát mindig rezegtette. így volt ez azon a bizonyos érettségi vizsgán is, amikor a felelő szépen felépített gondolatmenetben ismertette a második vüágháború előzményeit. A szaktanár, az érettségi elnök, a vizsgabizottság elégedetten hallgatta a szép összefüggő feleletet, mígnem a vizsgázó egyszercsak az kezdte fejtegetni, hogy Szovjetunió a hiüeri Németországgal 1939-ben kötött Molotov-Ribbentrop paktum értelmében lerohanta a bekebelezett Besszarábiát, a Baltikumot, megszállta Lengyelország keleti felét. A bizottság tagjai döbbenten pillantottak egymásra. Nagymajtényi kollégám non jött zavarba. Rászólt a felelőre: No!... no! Nem így szoktuk ezt mondani! Felszabadította! A felelő helyesbített, és a felelet szépen folyt tovább. Szerencsére az epizód különösebb következmények nélkül zárult. Szerencsére, mert alakulhatott volna másként is. Oly korban éltünk, amikor egy történelemtanár elbocsátásának indoklásában szerepelhetett például olyan vád, hogy az órán I. István királyunkat következetesen Szent Istvánnak nevezte. Dr. Nagymajtényi Jenő 1910. július 14én született. Tanulmányait Debrecenben végezte. Egy szerencsétlen gyermekkori baleset folytán egyik szemét elvesztette. 1943-ban hívták be katonának, rokkantsága miatt nem került a frontra, egy rövidebb ideig Esztergom légióparancsnoka volt. Sopron környékén került hadifogolytáborba. Egy szerencsés kimenetelű lépéssel sikerült elkerülni azt, hogy szovjet munkatáborba hurcolják. Beteglistára iratkozott, de az orvosi vizsgálat előtt lelépett. 1950ben nősült meg Esztergomban. Előzőleg Kalocsán nevelőintézetben tanított. 1943ban Esztergom megyében, a párkányi járásban lévő „Szőgyén"-ről írta a doktori értekezését ő fedezte fel a néhai magyarszőgyéni földbirtokos személyében a Petőfi által is megörökített Pató Pált, akit a költő minden bizonnyal Esztergomban ismerhetett meg egy esküvő alkalmával, ahol Jókaival együtt mind házassági tanúk vettek részt. Az esztergomi belvárosi római katolikus plébánia templom esketési anyakönyve tanúskodik minderről. Erre az okiratra viszont egy másik istvános tanár kollégám, Asbóth Károly hívta fel a figyelmet. Nagymajtényi Jenő hatvanéves korában ment nyugdíjba. Temérdek bélyeg és húszezer képeslap társaságában töltötte nyugdíjas éveit mindaddig, míg szívpanasza, cukorbetegsége ezt engedte. 1973 -ban halt meg. Mikor ezeket a sorokat vetem papírra, szemem a naptára téved, július 14-e van, Jenő napja. Teljesen véleden, mint az is, hogy holnap lenne 88 éves. Bányai Mátyás tanár