Esztergom és Vidéke, 1998

1998-07-09 / 26-27. szám

Esztergom és Vidéke 1998. július 9. 25 éves a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum Az idei évben alapításának negyedszázados jubileumát ünneplő múzeumot 1973-ban hozta létre az Országos Vízügyi Hivatal, elsősorban azzal a céllal, hogy a vízügyi államigazgatási szerveknél fellelhető, muzeális értékű dokumentációs és tárgyi emlékanyag ne kallódjon el, hanem rendezett formában nyilvántartva, kiállításokon bemutatva az utókor épülését szolgálja. A több mint 15 évvel ezelőtt meg indult átfogó vízszabályozási munkákat egyrészt a folyam- és kultúrmérnöki hivatalok, másrészt a magánérdekeltségű ármentesítő- és vízszabályozó társulatok végezték el. A társulatok 1948-ban végrehajtott államosítása során az egy évszázad munkáit dokumentáló történeti anyag is az állami vízügyi szolgálat tulajdonába került. Amikor a vízügyi múzeum létrejöttének kezdeteiről beszélünk, akkor nem a 25 évvel ezelőtti eseményekről kell megemlékeznünk. Ez ügyben az első megmozdulás a múlt század végének millenniumi időszakára vezethető vissza, amikor a magyar vízgazdálkodás az ezredéves kiállításon saját pavilonban mutatta be az addig eltelt időszak eredményeit dokumentáló térképeket, tárgyakat (nagyszámú modellt és makettet), valamint fényképeket. Elődeinknek volt mire büszkén visszatekinteni. Nagyjából ez idő tájt záródott le az ország ármentesítésének első meghatározó korszaka. A kiállításon valamennyi ármentesítő és vízszabályozó társulat saját bemutatóval rukkolt ki, sőt, magának a pavilonnak a költségeihez is tetemesen hozzájárultak e szervezetek, hiszen jelképes módon az ármentesített területek minden egyes holdja után egy krajcárt fizettek be erre a célra a közös kasszába. Az itt összegyűlt történeti értékű anyagot azután a kiállítók részben visszavették, részben pedig az akkor létrehozott Mezőgazdasági Múzeumba adták be. Amikor 1934-ben a Mezőgazdasági Múzeumot átszervezték, az új vízügyi bemutatón fel nem használt anyagtól a múzeum meg kívánt szabadulni. Ekkor Sajó Elemér vette kezébe a dolgok irányítását, s a műszereket a Műegyetem vízépítési tanszékének juttatták, a dokumentációs anyagot pedig Földmívelésügyi Minisztérium vette át. Innen az anyag jelentős része a Vízrajzi Intézethez került, ahol megalakították a Vízrajzi Intézet Múzeumát. Ezt annál inkább is szorgalmazta a vízrajzi szolgálat, mert már a korábbi időkben is itt gyűjtötték a megszűnt vízügyi állami hivatalok, valamint a létező vízügyi állami hivatalok - ügyvitelben már nem szükséges - iratait és terveit. A második világháború itt is jelentős pusztítást végzett. Ahogy hurcolkodott egyik helyről a másikra az intézet, úgy kopott a nélkülözhető muzeális anyag, egyre kevesebb ládára volt szükség menekítésükhöz. A maradékot az 50-es években a VITUKI gyűjtötte egybe, s őrizte meg az utókor számára. A vízügyi műszaki múlt emlékei persze nem csak ezen az úton kerültek napvilágra. Jeles múlt- és eszázadi mérnökeink számos esetben hagyatékozták irataikat, terveiket és könyvtárukat a Magyar Mérnökés Építész Egyletre, amelynek gyűjteményéből alakult ki Lósy Schmidt Ede fáradhatatlan szorgalmának gyümölcseként 1935-ben a Magyar Műszaki Múzeum. Amikor a bécsi döntés eredményeként a Felvidék jelentős része ismét magyar fennhatóság alá került, a mútására az alapítási utáni hetedik esztendőben, 1980-ban került, kerülhetett sor. Az esztergomi műemlék jellegű múzeumépületben, a Kölcsy Ferenc u. 2. szám alatt a „Duna és a magyar vízgazdálkodás története" című kiállítás lényegesebb változtatás nélkül immár 18 éve fogadja a látogatókat. Ez az örvendetes tény persze arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiállítás régen megérett már a gyökeres megújításra, hiszen az eltelt idő alatt a kiállítási technikában, a muzeológusi szemléletben is „rendszerváltás" zajlott le. Az előzetes tervek szerint a magyar államiság millenniumára, az ünnepségek egyik kiemelt városában a Duna Múzeum is új állandó bemutatóval állhat a nagyközönség és szakemberek elé. zeum anyagát Kassára szállították. A későbbiek során ez az anyag is alapját képezte a szlovák műszaki múzeum gyűjteményeinek, amely egyúttal azt is jelentette, hogy mindez az emlékanyag elveszett hazai műszaki múltunkból. Tekintettel arra, hogy hazánkban a magyar műszaki kultúrkincs összegyűjtését nem egy országos múzeum, hanem számos szakterület múzeumai gyűjtik egybe, s így egyetemlegesen alkotják a szervezetileg nem létező magyar műszaki múzeumot, a vízügyi szolgálat is létrehozta a hazai vízgazdálkodás valamennyi szakterületének emlékeit gyűjtő ágazati múzeumát, valamint levéltárát. Ezt a lépést az is indokolta, hogy Magyarország gazdaságtörténetében egészen sajátos és megkülönböztetett szerepe volt a vízgazdálkodás mindenkori állapotának, tekintve, hogy az ország mezőgazdaságának évszázadok óta árvizek és aszályok szélsőségei között kellett az ország népének ellátásáról gondoskodnia. Kevés európai ország van hasonló hidrológiai helyzetben, mint éppen Magyarország. A vízügyi muzeális emlékanyag állandó kiállításon történő bemutaA vízügyi múzeumi szervezet, amelynek munkáját a vízügyi igazgatóságokon dolgozó - a történeti dolgok iránt az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutató - múzeumi összekötők is segítik, 1988-ban újabb feladatot kapott. Amikor a vízügyi és a környezetvédelmi szakterület irányítása közös minisztériumban egyesült, önként adódott a lehetőség a múzeum gyűjtőkörének környezetvédelmi tematikával történő kibővítésére. Miközben a politikai változások a minisztériumi feladatmegosztásban újra szétválasztották a két terület állami irányítását, a múzeumi gyűjtőkör nem követte ezt a változást. Amikor a vízügyi közgyűjteményi egységek (múzeum, levéltár és könyvgyűjtemény) 1993. évi újjászervezése megtörtént, az akkor létrehozott Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény szervezetén belül megmaradt a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, valamint a környezetvédelmi feladatokat ellátó Vízügyi Levéltár. Noha a központi vízügyi múzeumi kiállítás Esztergomban üzemel, az ország számos pontján található vízügyi tematikájú történeti bemutató. Ilyen például Szegeden a Marostoroki Gátőrház Emlékhely, vagy Szolnok-Milléren a Szabadtéri Vízügyi Kiállítás, Hosszúfokon a Bokody Károly Múzeum, a nagyecsedi Szivattyútelep Kiállítás, s hogy a Dunántúlról is hozzunk példát, az előbbiekhez hasonlóan a lankóci és a lesvári szivattyútelepeken berendezett kiállítások. Ezek fenntartói a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok, miközben a szakfelügyeletet a vízügyi múzeum látja el. Végezetül néhány szót arról, mit is őriznek a vízügyi múzeum gyűjteményei? A tárgyi gyűjteményben megtalálhatók a vízrajzi térképezés műszerei, eszközei, a vízszabályozásoknál dolgozó kubikusok szerszámai és felszerelési tárgyai, különféle munkahajók modelljei, hajóácsok eszközei; külön egységet képeznek a csatornaépítés- és tisztítás felszerelési tárgyai, a régi ha1 ászszerszámok - hogy ízelítőt adjunk a gazdag választékból. A történeti képgyűjtemény számos metszetet és archív fotókat őriz, amelyek egyrészt a szabályozások előtti természeti állapotokat tükrözik, másrészt dokumentálják a vízügyi történelem kisebb-nagyobb eseményeit. A múzeumban őrzött kéziratos és nyomtatott térképek sok tekintetben egyedülálló lenyomatai a magyar táj történelmi átalakulásának. Az Esztergomban őrzött történeti dokumentációs gyűjteményben megtalálható Széchenyi István iratés levelezés-hagyatékának jelentős része, jeles vízmérnökeink által a múzeumra hagyományozott fényképek, iratok és könyvek, számos olyan dokumentum, amelyek az eltelt évszázad kisebb-nagyobb vízimunkálataival kapcsolatosak. Mindezeket felsorolva még nem is beszéltünk a muzeális könyvekről, a hangtárról, a videofelvételek gyűjteményéről stb. A kiállítások és gyűjtemények mellett szót kell még ejteni a múzeum és a levéltár munkatársainak kutató és publikációs tevékenységéről. A múzeumban dolgozó szakemberek - szerény létszámuk ellenére - nem csak a szaklapokban jelentetik meg kutatásaik eredményét, hanem gondozzák a „ Vízügyi történeti füzetek" című sorozatot, amely a históriai kutatások szintézis értékű eredményeit adja közre. Ennek a sorozatnak a párja a levéltárosok által szerkesztett „Források a vízügy múltjából" című kiadvány-sorozat, amely kifejezetten egyes érdekesebb, vagy valamilyen szempontból időszerű témák levéltári forrásanyagából ad közre eddig még publikálatlan dokumentumokat. Fejér László