Esztergom és Vidéke, 1998

1998-01-22 / 3. szám

6 Esztergom és Vidéke 1998. február 12. Élre kívánkozik dr. Tőrös Péter nyílt levele a kórház igazgatójához. Ennek megfogalmazására íróját az késztette, hogy 30 éves orvosi működésének jubileumi jutalmát meglehetősen méltatlan körülmények között vehette át. Nos, néhány mondata általános érvényű: „... Kéretik mindenkit individuumnak tekinteni. Annak ellenére, hogy legtöbbünk nem forgat rendszeresen verseskötetet és Bibliát, ezekből nem ragad meg bennünk idézet. De sokunk lelkében esetleg zene szól, ne adj' Isten gyerekünk kacagása csilingel, vagy csak egy sárga virág villan fel. Ezzel csak azt akarom jelezni, érzékenyek vagyunk, legalább az emberséges szó megillet mindnyájunkat. Tudom, a világ megváltozott, az emberek viszont maradtak. Hibáznak, rontanak, ártanak, de igyekeznek, törekszenek, ápolnak, gyógyítanak, elérnek kisebb-nagyobb célokat, egyáltalán: sikerül nekik valami. Ezeket valamilyen formában nem észrevenni és nem reagálni rá valamilyen módon, vezető pozícióban lévő helyzetben: hiba! (...) 20-25 évvel ezelőtt boldogan jártam dolgozni - többnyire a sikerélmények miatt. Ma, ez már nagyrészt elmúlt. Nem a sikerélmények lettek kevesebbek, vagy ritkábbak, nem a kollegiális légkör változott meg szűkebb környezetemben. A bizonytalan, gyászos hangulat miatt szorul a gyomrom a kórház kapujában. Ma milyen rossz fát teszünk a kórház tüzére? Jelenleg a helyzet rosszabb, mint bármikor, és nem kizárt, hogy tovább fog romlani. Koromnál fogva, munkavégző képességem végéig mindezzel együtt a kórházhoz vagyok láncolva - önszántamból. így fáj minden rossz, amit körülöttem észlelek, és igen vágyom a hangulat, a körülmények megváltozására. Ennek jelenleg az egyetlen feltétele az emberi kommunikáció visszaállítása. Aztán jöhetnek az érdemi változások." * * * A szerkesztők megkérdezték a kórház vezető beosztású orvosait, mi a véleményük az 1997-es esztendőről. íme néhány kiragadott mondat az elhangzottakból: Dr. Pák Gábor igazgatóhelyettes, osztályvezető főorvos: „... Az egészségügyi ellátórendszer - nem magyar sajátosság - súlyos válsággal küzd. Ennek okai: magának az intézményrendszernek a válsága, a kórházcentrikusság, a rendelkezésre álló szűk erőforrások egyenlőtlen elosztása, a valós szükséglet felmérésének képtelensége, a hivatalos állami egészségpolitika és a finanszírozás inverz volta, a minőségpolitika csaknem teljes hiánya, a felbomlóban lévő többpólusú szakmai irányítás, a költségárrobbanás, melynek során az egészségügyre fordított kiadások mértéke gyorsabban nő, mint a GDP. (...) Az általános okokon kívül speciális országos hatások is megfigyelhetők, melyek ugyancsak a válság irányába hatnak: a politikai változások, az infrastruktúra örökölt elmaradása, az egészségügy állami szinten elfoglalt pozíciója. És szólni kell itt az emberi tényezőkről, a középosztály teljes ellehetetlenüléséről is. (...) Fájó pontként élem meg az intézeten belüli negatív PR-tevékenység felerősödését, a kórházban uralkodó interpersonális viszonyváltozást, a stabil és eddig feszes baráti szálak meglazul ás át, az emberi kapcsolatok szerepének, őszinteségének a háttérbe kerülését." Dr. Bató Ferenc főorvos (Alapellátó Intézmény): „Az intézményi rendelők és a praxisok eszközeit fokozatosan fejlesztettük az eü. szolgáltatás bővítése érdekében. (...) És persze gondjaink is voltak,... mégis úgy érzem, a 97-es év végül is egy viszonylagos stabilizálódás jegyében zajlott. Talán kevesebb konfliktussal, ami jelzi, hogy az egészségügyben dolgozók többé-kevésbé megtalálták az együttműködés, együttdolgozás lehetőségeinek össztani, de lehetőségeinkhez mérten igyekszünk magasszintű ellátást nyújtani." Dr. Gréger Ottilia osztályvezetőfőorvos (Röntgen Osztály): „Eredmény 1997-ben: Túléltük! Remény 1998-ra: Túléljük? HISSZÜK!" Dr. Dávid Dezső osztályvezetőfőorvos (Reumatológiai Osztály): ,,Lenne mire emlékezni... Március 1jével részlegből önálló osztállyá vált a megye fekvőbeteg-gyógykezelését ellátó reumatológia, majd az október l-jével kinevezett osztályvezetővel önálló, teljes legitimitást nyert, és B-típusú képzési helyként akkreditációja is megtörtént. Azonban a november végi események elhomályosítják a múltat, és a folyamatosan elkövetkező történéseket körülvevő bizonytalanság felértékeli a jövőt. A korábban szőtt terveket felőrölni látszik a pénztelenség. A kirajzolódó jövőképbe egyre kevésbé látjuk a reményt hozó világos színeket. (...) LAPSZEMLE A KÓR-LAP az Esztergomi Orvosi Kamara havi folyóirata. (Az idén már nyolcadik évfolyamát kezdi meg, főszerkesztője dr. Osvaí László.) Decemberi számában annyi érdekes írás kínálja magát, hogy úgy éreztük, ezeket meg kell osztani egy szélesebb olvasóközönséggel is. Az ott leírtak ugyanis nemcsak az egészségügyi dolgozók érdeklődésére tarthatnak számot, hiszen Esztergom polgárainak döntő többsége - sajnos — előbb-utóbb valamilyen formában kapcsolatba kerül a kórházzal, a rendelőintézetekkel. Válogatásunk persze csak ízelítő, de-úgy érezzük - híven tükrözi az egészségügyiek jelenlegi hangulatát. hangját, és talán saját helyüket is ebben a most még számukra idegen struktúrában." Dr. Kinczel Ágota főorvos (l.sz. Központi Laboratórium): „Az ismert nehézségek ellenére az 1997-es év laboratóriumunk számára az elmúlt évek egyik legsikeresebb éve volt. Osztályunk közel 20 millió forint értékű műszerrel gyarapodott. (...)" Dr. Pfeiffer István osztályvezető főorvos (Bőrgyógyászati Osztály): „Megismétlem, amit tavaly ilyenkor írtam, mert ez évre is igaz: ... sem látványos sikert, sem súlyos kudarcot nem éltünk meg. A magunk szerény eszközeivel igyekeztünk hozzájárulni ingatag kórházunk stabilizálásához. (...)" Dr. Kanász Gábor osztályvezetőfőorvos (Központi Anesteziológiai Osztály): „Az 1997-es esztendő kicsit zaklatott, de összességében véve sikeres volt számunkra. Az osztályvezető-változás maga után vonta az osztály átalakulását. (...) Reméljük ez csak a kezdet, és az Intenzív Osztály létrejöttekor csapatunk lehetőséget kap még további fejlődésre. Tárgyi feltételeink sajnos nem javultak, ezért több szakmai elképzelésünket még nem tudtuk megvalósíSzánalmas, hogy ebben a nyomorban is megjelenhet megosztottságunk. (...) Kenyéradó gazdánk, aki élvezkedik kiszolgáltatottságunkban, elégedett. (...) Közben tovább romlik a kórházi orvos társadalmi presztízse, a hivatás gyakorlásának minimális anyagi feltételei sem jelennek meg a bérekben. (Ugyanakkor ... egy valamirevaló vállalatnál a titkárnő fizetése legalább kétszeresen meghaladja egy esztergomi főorvosét.) Értékválsággal küszködő, gyógykezelésre szoruló társadalmunkban racionális döntésre kevéssé számíthatunk. Tapasztalásunk szerint a racionalitás a háttérben valakinek vagy valakiknek az érdekét jelenti. Csak reményünk lehet, hogy ez a valaki a BETEG lesz. (...)." Dr. Osvai László főorvos (Tüdőgondozó, Dorog): „1997. január 2án és 3-án, tehát 48 óra alatt a katasztrófa-helyzetekben indokolt gyorsasággal kiköltöztették az esztergomi Tüdőgondozót Dorogra. Hogy mennyire volt előkészítve a dolog, arra csak egy példát mondanék. A dorogi Tüdőgondozóban február végére értük azt el, hogy melegvízben lehetett kezet mosni. (...) Még a kórház mostani kritikus helyzetében is elmondható azonban, hogy intézményünkben a betegellátás színvonala nem csökkent. Egyetlen kivétel ez alól az esztergomi tüdőbetegek ellátása. Városunk lakosainak nem kis problémát okozott a Dorogra való utazás, számos beteg szakgondozása szűnt meg az adott körülmények miatt. (...) Engedtessék meg egyetlen statisztikai adat kiragadása. 1996-ban az egész megyében négy haláleset történt tbc miatt, 1997-ben novemberig csak Esztergom vonzáskörzetében 5 fő halt meg igazolhatóan tbc-ban. (...) Véleményem szerint végsősoron jó hangulatú és megfelelő színvonalú gondozói munkát végeztünk. Szívesen láttuk volna kórházunk igazgatóját is, hogy egy alkalommal megtekintse az itt folyó munkát, erre azonban sajnos nem került sor. (...) November végén jártam utoljára korábbi munkahelyemen, az esztergomi Tüdőgondozóban... Szomorúan jártam végig az elhagyott, lepusztult helyiségeket... Törmelék, por és penetráns bűz mindenhol, csótányok és patkányok nyomai láthatók... Ilyen körülmények között meglehetős szkepticizmussal nézek e jövő elé." * * * No de nézzük valami vidámabbat! Képzelt riport a kórházigazgatóval: - Igazgató úr! Hogyan értékeli Ön az elmúlt öt évet? - ,fie van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." - Mégis úgy érzem, néhány kritikai hang is felerősödött az elmúlt hónapokban! - „Csak hódolat illet meg, nem bírálat.'''' - Mit gondol, mi az az eszme, ami lelkesíteni fogja a kórház dolgozóit a jövő évben? - „£z eszme nálunk a megélhetés." - Tóbbszázmilliós adósságállományunk van. Mi lesz a jövőnk? - kérdd tovább a titkot, mit jótékonyan Takart el istenkéz vágyó szemedtől." - Nem lenne egyszerűbb egy összdolgozói értekezleten őszintén beszélni erről a kérdésről? - ,Az igazság rettentő, halálos, Ha nép közé megy a mai világban.'''' - Sokak véleménye szerint nem elég szoros a vezetés és a dolgozók kapcsolata. Mi erről az Ön véleménye? - ,Azt hiszik, kiről a hír beszél, Megszűnt egyúttal ember lenni és Oly fold feletti lénnyé változott, Kit a lenézett apró száz viszony, Mindennapos gond mit sem érdekel. Oh jaj, ne hidd..." Végezetül egy szilveszteri (ál)hír: „Dr. Varga Győző, a megyei önkormányzat alelnöke december 31én meglátogatta kórházunk urológiai osztályát. Hosszan elbeszélgetett a kollégákkal, majd a kollektíva támogatását kérte azon régi vágy a meg valósításához, hogy egyszer szerepelhessen az Esztergomi Városi Televízió műsorában."