Esztergom és Vidéke, 1998

1998-05-21 / 20. szám

Esztergom és Vidéke Az első világégés, majd ennek következményei során szétzilált, a századforduló „birodalmi biztonságától" megfosztott magyar egyház Csernoch János, 1927-től Serédi Jusztinián főpásztori regnuma alatt, a művészettudományokban is elmélyülten tájékozott munkatársak segítségével (pl. Lepold Antal kanonok), a megváltozott körülmények lehetőségeihez mérten jól látta el új történelmi küldetését és nehéz feladatát. A „vatikáni fogság" története pedig annyi, hogy a 20. egyetemes, egyben az első vatikáni zsinat (1869 — 1870) meghirdette ugyan a pápai primátust és a csalhatatlanság dogmáját, de az egységes Itália megteremtése során a pápaság világi hatalma végveszélybe került. A Szentszék szuverenitását biztosító francia csapatok a poroszokkal folytatott háború, kivált a sedani vereség miatt elhagyták Rómát, a város uralmát pedig az olasz királyság légiói vették át. 1870. szeptember 20-án II. Viktor Emánuel maga is bevonul a városba és a pápai birtokú Quirinalebm teremt királyi rezidenciát „Garanciaszerződését", amely szerint a Vatikán és a Laterán lenne csupán a Szentszék önálló területe, IX. Pius nem fogadja el, inkább bezárkózva fogolynak nyilvánítja magát. Világi hatalmának végét majd ,/z garanciális törvény" parlamenti elfogadása hozza 1871. május 13-án. Válaszként a pápa megtiltotta a misézést és megtagadta a szentségek szolgáltatását Róma „birtokán kívüli", de felügyelete alá tartozó templomaiban. A Panlheonban pl. évtizedeken át nem volt istentisztelet, sokat panaszkodnak erről az esztergomi lapokban is a Rómát ezekben az évtizedekben felkereső egyháziak és zarándokok (pl. Pauer Károly). Ez az áldatlan helyzet is megszűnt 1929. február 11-én. A szerződés előkészítését évtizedek munkája alapozta, pl. a nyugat-európai „kultúrharcok" lezárása (XIII. Leó), a belső reformok folyamata, az Eucharisztikus Világkongresszusok (X. Szent Pius), közben a sorozatos konkordátumok, amelyek megalkotásában a ,fax Christi in regno Christi" jelmondatát követő XI. Pius pápának jelentős része lett (1922 — 1939), Az általa hirdetett Krisztus Király Ünnepe szentévének római egyházművézeti bemutatóján (1925) néhány patinás alkotással jelen volt a magyar képzőművészet is. Az újjáalakult Országos Katholikus Szövetség ezen felbuzdulva esztendő után megrendezte a 2. magyar egyházművészeti kiállítást (Műcsarnok — 1926), amely az elsőnél (1908) és az 1919 — 1920 telén látható ,rendkívül elhamarkodott tárlatnál" (Nemzeti Szalon) valamicskével nagyobb látogatottságot és publicitást kapott. Az 1929-es szentév és az első magyar királyfi halálának 900. évfordulója során Serédi bíboros által kezdeményezett Szent Imre év művészeti programja az előzőeknél alaposabb előkészítést és figyelmet érdemelt. Kezdetét 1930. május 17-én a Régi egyházművészeti kiállítás megnyitása adta (Iparművészeti Múzeum), majd július 23-tól a Szent Imre-emlékkiállítás, végül október 18-tól az Ipolyi Arnold-gyűjtemény reprezentatív bemutatója ugyancsak a Műcsarnokban - mindhárom tárlat jelentős sikert aratott. Az első kiállítás szenzációja az akkor nemrégiben felfedezett esztergomi Biblia Pauperum lett, mellette a Jordánszky-kódex és Bakócz Tamás graduáléja a Bibliotékából, ugyanígy mások is. A sikerről az Esztergom 1930. április 20-i számában olvashatunk. A teljes tárlat anyagát a Magyar Művészet 1930/5. száma Végh Gyula összefoglalójával és sok képpel mutatja be - Hojfmann Edith (Az esztergomi Biblia Pauperum), Csányi Károly (ötvösművek), Layer Károly (textilmunkák) tanulmányaival. Az eseményekhez a mai Móricz Zsigmond körtéren álló Szent Imre szoborcsoport avatása kapcsolódott (Kisfaludi Stróbl Zsigmond műve), a szegedi fogadalmi templom felszentelése 1930 folyamán. Közben a kitűnő író, Révay József könyve a királyfiról (Árpádok virága), korábban az esztergomi érsekség talált ebben az újjászületésben a régi fényére nehezen, bár változatlanul a magyar katolicizmus fellegvára, hercegprímási székhely, a legjelentősebb egyházi gyűjtemények házigazdája maradt. Az itt őrzött gazdagságot néhány apróbb történeti leírásban és tanulmányban Lepold Antal kísérelte meg bemutatni, la'vánt a város értékeinek szélesebb ismeretséget teremteni. Az 1895 óta változatlanul eleven Esztergom éppen 1929 nyarától emeli heti kettőről hat számra megjelenéseit. Az 1879-től folyamatos Esztergom és Vidéke is szívesen vállalkozik a hirtelenjében határvárossá lett, a fókuszból a peremre szorult prímási székhely szellemi életének feltámasztására, az „iskolaváros", majd a , fürdőváros" aureólájának építgetésével előbb, gazdasági, történeti és idegenforgalmi értelemben egyaránt. A lapszámok látóköre és színessége - terA LATERÁNI SZERZŐDÉS ÉS ESZTERGOM 1929. február 11-én született „a lateráni szerződés", a Szentszék e században talán legfontosabb dokumentuma. A „Patrimonium Petrf' fejedelme végre kiléphetett az 1870 októbere óta tartó „vatikáni fogság' önkéntes elzárkózásából - az „új helyzef' a katolikus világegyház szellemi tevékenységében, így a magyar egyház, evvel Esztergom kulturális és művészeti fejlődésében új fejezetet nyithatott. A még 1922-ben kiadott, az egyház valláserkölcsi, nevelési, művelődési és karitatív munkájának erősítését szolgáló pápai enciklika, majd az egyházművészet és a korszellem közeledését célzó rendelet (1925), a XI. Pius pápa által 1929-re meghirdetett „rendkívüli szentéi' sok más mellett „a becsületes és őszinte egyházművészef' (Gersvich Tibor) élénkülését és új formai lehetőségeit teremtette meg. „... nincs más járható út, mint... visszatérés a vallás és a nemzeti gondolat táboréba... - hirdette programjában gróf Klebelsberg Kunó vallás- ós közoktatásügyi miniszter is, és munkáját ez a gondolat határozta rr.eg. Eredményeiről napjainkban nem kevés szó esik. általa összeállított, formájukban is gyönyörű könyvek, a Szentek legendáinak gyűjteménye és a Szenthelyek könyve, mindkettő remek előszavában Lepold Antal ad tudós tájékoztatást. Ugyanő fordítja a lateráni szerződésről és egyezményről XI. Pius pápa nyilatkozatát (1929). Ezekben az években szinte felvirágzott a vallásos tárgyú könyvkiadás. Sorra jelennek meg Pázmány Péter, Prohászka Ottokár és mások gyűjteményei, a Szent Ferenc-kultusz reprezentáns könyvei. Balanyi György, Brisits Frigyes, Kühár Flóris, Meszlényi Antal, Schütz Antal és társaik teológiai és egyháztörténelmi tárgyú művei, Sík Sándor, Harsányi Lajos és mások szépirodalmi alkotásai. Majd mindennek betetőzéseként a Magyar Katholikus Lexikon, Babits Mihály Amor Sanctusa utóbb. Párhuzamosan pl. Szent Ágoston elmélkedéseinek új fordításai, róla Giovanni Papini életregénye és a Krisztus-történet folyamatos új kiadásai. A századvég és a századelő egyházi reneszánsza után a hazai katolikus könyvkiadás talán ez évfordulók körül, ebben a szellemi bizalom- és kiútkeresésben lett a leggazdagabb. A lélekápolásban a Szent István Társulat mellett jeles részt vállaltak „a világi kiadók", gazdag termést könyvelnek az egykorú krónikák. Csak éppen a jelentős sugárzásától megfosztott egyházi tartomány, az jedelme is bővül az évtizedforduló körül, az említett „egyházi talpraállás" eseménysora egyként tágítja a szellemi horizont körvonalait. Közben az „elvesztettek" után megtalálják végre az igazi lehetőségeket: a város szellemi értékél és értékeit kívánják a megváltozott történelmi és gazdasági helyzetben tudatosítani. Jelentősen bővül „a történelmi anyag" gyakorisága és terjedelme, megszaporodnak a művészetekről szóló híradások és beszámolók. Az ismét megindult Esztergom Évlapjai, a közben alakult Balassa Bálint Társaság, az Előhegyen nyaranta megjelenő Babits Mihály jelenléte és növekvő hatása nyújt mind újabb elemző- és híranyagot. Közben pl. Einczinger Ferencnek a város történetéről megjelenő, remek beszámolói olvashatók, és bizony nemcsak tanulmányai érdemelnek végre egy alapos gyűjteményt, de festői munkássága, Babits Mihállyal való kapcsolata is egy méltó beszámolót. Jelentős „históriai pezsgés" tapasztalható majd egy évtizeddel az újabb ásatások előtt. Az Esztergom szapora lapszámaiban Lepold Antal írásai mellett a bencés gimnázium tudós igazgatója, a régészeti múzeum és egylet vezetője, Balogh Albin várostörténeti munkássága érdemel kiemelt figyelmet és elismerést. Lepold kivált az 1929-es évfolyamban serény, pl. a januári számokban az esztergomi kanonokokim május 21* nak a székesegyházban található emlékanyagát ismerteti négy folytatáson át, a továbbiakban Rudnay Sándor és Kopácsy József, később Eszterházy Imre és Csáky Miklós kincseit. Csendesen épülnek fejezetről-fejezetre már ekkor főművei. Balogh Albin Rómából tért vissza 1929 tavaszán. Az Esztergom római beszámolói után először a november 17-i számában közöl tőle „történelmi híradást", itt P éli föld-Szent kereszt „messze múltjáról" érdekes adatokat. Majd a karácsonyi számtól kezdődően indítja el két remek sorozatban „sétáit" a város értékei és története körül. Mindezt Lyka Károlynak az esztergomiak restségét említő szelíd mondatára szinte válaszul. Az Ismerjük-e Esztergomot? hat folytatása karácsonytól a januári számokban olvasható, majd a Történelmi séta Esztergomban 1930. március 9-től a vasárnapi lapszámokban, szintúgy hat folytatáson át. Végül mintegy az ünnepi év előkészítéseként a Hol született Szent Imre? című történeti esszé három fejezete június-július folyamán. Akár „az esztergomi lélek" áldozatteljes megnyilatkozásaként. A „történelmi séta" eredménye megjelent egy apró füzetkében is utóbb, de a kitűnő régész és történész Esztergom históriájáról jelentőségéről és emlékeiről szóló tanulmányainak egybegyűjtésével még adósai vagyunk. Az itt és az ismertebb folyóiratokban nevével vagy a közismert - B - szignóval olvasható történeti tárgyú írásainak egybefoglalt kiadása ma sem méltatlan feladat, akár a helyi múltbúvárlat egyik alapforrásaként. Meglepő kuriózum Lyka Károly kedves intelmeinek megjelenése az Esztergom és Vidéke 1929 karácsonyára összeállított ünnepi számában, mintegy válasz az itt december 1-én olvasható beszámolóra a béta szignó fölött. A lokálpatrióta Balogh Albin itt talán a Magyar Művészet című folyóiratban folyamatosan olvasható művészeti krónika egy mondatára reagál, akár az Új Idők egyik Lykaírásának (Festők bővedjel) vagy a Műgyűjtő egyik cikkének mondatára (Művészet és vidék), bár az is lehet, hogy még kéziratban olvashatta az ünnepi számra tartalékolt Lyka-írás lapjait. A két kedves írás „vonatkozások" nélkül is pontosan érthető. Tájékoztatásul annyit, hogy Lyka Károly gyakran fordult meg, nyaralt is Esztergomban, ez idő tájban pedig Lepoldádl karöltve részese az egyházművészeti kiállításon bemutatandók zsűrijének, felfrissülhettek korábbi emlékei. (Lyka Károly által szeretettel említett Mayer István emlékét és életútját meleg szavakkal és egy apró füzetkében dr. Gábris József idézte fel 1993-ban, de ,Jstván bácsi

1 tevékeny munkássága megérdemelne egy átfogóbb bemutatást, akár példaként). Szívesen ajánlom újraközlésre Balogh Albin és Lyka Károly szelíd írásait az elmondottak, akár a változatlanul élő szellemi feladatok „alapozásaként". Emlékeztetőül pedig az Esztergom és Vidéke ekkori lapjairól a témában Einczinger Ferenc írásait: ,£sztergom művészéletéről" (1929. november 24.), illetve a karácsonyi számban „az esztergomi művészeti emlékek magyar hagyományairól". B.F.