Esztergom és Vidéke, 1998

1998-04-09 / 14-15. szám

MELLÉKLET Az Esztergom és Vidéke ráncsimító melléklete, az érdekességek tárháza II. évf. 3. szám Szerkeszti: SZÁNTHÓ BARNA LÓVÁTÉTEL Ebben a mellékletben az olvasó azt olvashatja, amit szeretne. Feltéve, ha azt szereti, amit mi írunk. Április elseje az átverések, lóvátevések napja. De az egész hónapra gyakran mondják: bolondos április igaz, ilyenkor inkább csak az időjárás „bolondozásaira" gondolnak. Felmerülhet a kérdés, mióta van, honnan ered az áprilisi tréfálkozások szokása. Annyi mindent származtatunk a rómaiaktól, miért éppen ez lenne akivétel! Akkor szaturnáliáknak nevezték a december 17-én kezdődő hét bolondos szokásait, amikor is minden a feje tetejére áll: a rabszolgák urak lettek, az urak pedig szolgák. Megengedett volt minden móka: a cselédek kifigurázták gazdáik szokásait, kellemetlen igazságokat mondtak a szemébe, s neki mindent le kellett nyelnie. A római városok egy hétig teljes deliriumban éltek. Amikor a pogány világot felváltotta a kereszténység, a szaturnáliák is megszűntek, de helyükre új szokások születtek, a bolondünnepek. A december 26-tól 28-ig tartó bolondozások főleg a főpapság orra alá törtek borsot, s a groteszk szertartásokban részt vett a klérus alsó rétege is. A nappali vidámságok esti dáridókba torkolltak. E szokás főleg Franciaországban volt elterjedve, s csupán a 16. században sikerült az egyháznak eredményesen fellépni ellene. A templomokból kiszorultak ugyan a bolondozások, dehát a franciáénak nem lehetett megtiltani, hogy bolond szokásokat alakítsanak ki, ha másuk nem lehetett, hát zárt klubokban. így alakultak ki a „bolond társaságok", ahol eljátszottáktermészetesen groteszk módon - a királyi udvart, a törvényszéket, s a legkülönbözőbb furcsaságokat találták ki. Volt például Györgyök Klubja, ahol csak György keresztnevüek lehettek tagok, s György napján tartották a közgyűléseiket. Volt Némák Klubja, ahol csendben kellett lenni, s mint szószátyár fecsegőt kizárták azt, aki az üdvözlő szavakon kívül meg merte kérdezni:,,Hogy érzi magát, uram?" A legkülönösebbnek joggal - a Piszkosak Klubját tartották a párizsiak. Tagjainak tilos volt tisztálkodni, fehérneműt mosatni, borbélyhoz járni. Közszájon forgott róluk egy tagfelvételi epizód, amikoris egy pöcegödörtisztításon meggazdagodott polgár, vágyakozva a klubélet után, felvételi kérelmet adott be, mégpedig stílusosan toilette-papírra írva. A klub elnöksége azzal a meglepő indoklással utasította el a kérelmet, hogy aki efféle kellékeket szokott igénybe venni, az nem méltó a klubtagságra... E klubokban azonban egy dolog közös volt: féktelen mókázás, ugratás, vigalom uralta a klubéletet. A királyi udvarok sem voltak mentesek a vigadozásoktól. Európa fejedelmi palotáiban a 10. század táján jelentek meg az udvari bolondok, akik felelősek voltak az urak mulattatásáért. Valóságos hivatalnokok voltak ők, rendes fizetéssel és egyéb javadalmakkal. E bolondok nagyon is okosak voltak, nem egyszer nagy műveltségű férfiak, akik tudtak énekelni, zenélni, rímeket faragni is. Többnyire egyenruhát hordtak: színes öltözéket, szamárfüles sapkát, csörgőkkel, s övükön ott függött a „marotte", a bunkós jogar. Szerepük az udvar szórakoztatása volt, különösképpen az ünnepi lakomákon. Nemcsak ők maguk voltak a gúny céltáblái, de legtöbbször éles, fullánkos nyelvükkel e bolondok élcelődtek az udvari méltóságok rovására is. A csörgősapka jogot adott a bolondnak, hogy arcátlan megjegyzéseket tegyen akár a királyra is. A csekedhettek: „udvari asztali tanácsos". Stílusuk is kifinomultabb volt, az otromba tréfák után az intellektuális humort hozták divatba. Közülük a leghíresebb Friedrich Taubmann, a wittembergi egyetem poétika professzora, akinek az volt a tiszte, hogy vidámítsa a hercegi asztalt. Róla jegyezték fel, hogy egyszer Clesel püspök volt az asztalszomszédja, aki legkicsinylő megjegyzéseket tett rá. Válaszul Taubmann feladott a társaságnak egy rejtvényt: hogyan lehet egyetlen szóval leírni, hogy 150 szamár. Mivel senki sem tudta, a püspökkel leíratta a nevét: CLESEL. „íme - mondta - a név első két betűje a római 150, az ESEL pedig szamarat jelent. Megvan tehát nemcsak egy szóban, de egy személyben is a 150 szamár." No de hogyan jön a képbe április elseje? Az e napon szokásos ,4priÁPRILISI BOHÓSÁGOK ferrarai herceg bolondja, Gonella nem egyszer tréfálta meg urát. Egy alkalommal például, mikor a hercegné meg akarta ismerni Gonella feleségét, s kérte hozza el őt az udvarba, a bolond a hercegnek is azt mondta, nagyot hall a felesége, és asszonyt is arra figyelmeztette, hogy a herceg majdnem süket. így aztán a hercegné nagyon elcsodálkozott, mikor hercegi férje s a bolond asszonya éktelenül kiabálva kezdtek el egymással társalogni. Ez egyszer megbocsátott a herceg, egy merészebb csínyéért azonban komolyan megneheztelt, s börtönbe záratta. Később megengesztelődve tréfát eszelt ki bolondja megleckéztetésére. Névleg lefejezésre ítélte, de a bárd helyett egy dézsa hideg vizet zúdíttatott a nyakába. Sajnos, a tréfa rosszul sült el: Gonella ijedtében szörnyethalt. A vaskos tréfák különben sem voltak ritkák a királyi udvarokban. Közismert például I. Miksa császár udvari mulattatójának ötlete, a „vakok disznóvadászata". Egy kövér disznót egy póznához köttetett, összeterelte a környék vakjait, mindegyiknek egy bunkósbotot nyomott a kezébe, s kihirdette: amelyikük agyonüti a disznót, megkapja ajándékba. Az összesereglett urak jót mulattak, mikor a vakok a disznó helyett egymást verték fejbe. Néha nagy tudású professzorok is arra kényszerültek, hogy udvari bolond szerepét játsszák az uralkodó mellett. Persze előkelőbb címmel dilis-járatásrór, lóvátételekről csak annyit tudunk, hogy ez is Franciaországból terjedt el Európa-szerte. A régi francia naptár szerint az év április elsejével kezdődött, és ősi szokás volt e napon ajándékokkal meglepni egymást. Amikor 1564-ben IX. Károly január elsejére tette át «z évkezdetet, az ajándékozás szokása is ekkorra tevődött át. Továbbra is megmaradt azonban az április elsejei ajándékozási ceremónia, de egyre inkább csak tréfás jelleggel. A hamis évkezdetet hamiskodással ünnepelték meg. Más nézet szerint Skóciában már sokkal korábban divatban volt egy ősi szokás: a könnyen hívő embert mindenféle ürüggyel küldözgették ide-oda. Többnyire egy levéllel, melyben egy alkalmi versikét talált a felbontója: ,Áprilisnak elseje, / Küldd a maflái másfeleV Akárhonnan is ered, széles körben elterjedt, lám szólásaink közé is bekerült, hogy gyakorta „bolondját járatják" velünk április elsején. (Dehát megesik ez más, egyszerűbb napokon is!) A legkézenfekvőbb áldozatai a gyerekek voltak az áprilisi átverésnek. Elküldték őket a boltba fé lit ;r galambtejért, szalmaolajért, vagy a patikába a tudományos hangzású „canis merga"-ért, amit jobb, hanem fordítok le magyarra. De a felnőttek ugratására is agyafúrt ötletek születtek. Néhányat feljegyeztek a krónikások is. így például Toulouse grófjának sikeres mókáját, akiGramontmárkinakvalamenynyi ruháját kilopatta lakásából március 31 -én éjszaka. Szorgos kezek az összes öltözéket szűkebbre varrták, majd visszacsenték a helyére. Reggel a márki hiába akarta felölteni a ruháját, egyik sem ment rá. ,y4z Istenért, mi történt Önnel?! - szörnyülküdtek a cinkostársak. - Egészen meg van dagadva/" Orvosért futtattak. A beavatott .kirurgus" gondterheltnek látszik, receptet ír. A márki meg sem nézi, mi van ráírva, küldi a patikushoz. Az pedig értetlenül visszaküldi. Nem csoda, hiszen ez áll rajta: Végy egy ollót, és vágd fel a ruháidat! Az áprilisi mókákból az újságok sem maradhattak ki. Fantasztikus híreket halmoztak össze - majd a végén bevallották: mindez csak áprilisi tréfa. íme egy példa: az Evening Star 1846. évi március 31-i számában hirdetést jelentetett meg, hogy másnap az islingtoni mezőgazdasági csarnokban megnyitják az első szamárkiállítást. Az érdeklődők másnap csalódottan vették tudomásul, hogy ők maguk a kiállítás szereplői. (Hogy mindez hogyan befolyásolta a lap előfizetését, arról nincs adatunk.) Esztergomban is számtalan esetről hallottam, amikor hiszékeny személyekkel bolondját járatták e jeles napon. Befejezésül ezekből emelnék ki egyet, név nélkül, hogy ne sértsem meg az amúgy eléggé sértődékeny delikvens érzékenységét. A Kádár-rezsim fénykorában divat volt április 4-én jutalmakat osztogatni. Az egyik középkorú pedagógus-kollégát azzal küldték el Kesztölcre, korábbi munkahelyére, hogy jutalmazásához szükséges beszereznie az ottani iskola igazolását. Telefonon értesítették a kesztölci igazgatót, aki vette a lapot, és tovább küldte hősünket a dorogi szakszervezeti elnökhöz, aki addigra már szintén tudott az ugratásról. A következő állomás a városi művelődési osztály volt, ahol az előadó azzal küldte el barátunkat az osztályvezető lakására, hogy bár szabadságon van, de addig nem utazik el, amíg alá nem írja a borítékba zárt dokumentumot. Délután volt, mire visszajutott munkahelyére, ahol nagy derültség közepette vallották be végre a kollégák az igazat: bizony jutalom helyett csak a hiszékenység szamárfüleit érdemelte ki. S hogy mindez nem az Önök ugratására íródott, arról meggyőződhetnek, ha egy pillantást vetnek a naptárra: régen elmúlt április elseje! Szába (Ráth-Végh István adatainak felhasználásával)