Esztergom és Vidéke, 1998

1998-04-09 / 14-15. szám

Esztergom és Vidéke 3 Egy küzdelmes életút Beszélgetés városunk ú] díszpolgárával, DR. DÉKÁNY VILMOSSAL Március 15-én Esztergom képviselő-testülete ünnepélyes keretek között városunk díszpolgárává avatta dr. Dékány Vilmost, egyházmegyénk segédpüspökét. Az új díszpolgárt nemcsak a hívő katolikusok tisztelik és szeretik régiónkban, de mindazok, akik ismerik életét, tevékenységét, elveit. Hogy jobban megismerhessük őt, megkértük, meséljen olvasóinknak életútjáról. A kitüntetett dr. Könözsy László polgármestertől átveszi a díszpolgári oklevelet 1998. április 9. - 1925-ben születtem Kecskeméten. Iparos családból származom, édesapám szabómester volt. Hatan voltunk testvérek, sajnos, már csak ketten élünk. Tíz éves koromban szüleim beírattak az ottani piarista gimnáziumba, ahol 1943-ban érettségiztem. Papok között nőttem fel, de otthon is vallásos légkörben nevelkedtem. - Gondolom, ez befolyásolta a pályaválasztást is. - Valóban, már ekkor megfordult a fejemben, hogy pap leszek, de a döntés csak jóval később érlelődött meg bennem. Közben eltelt néhány keserves év. Javában dúlt már akkor ugyanis a II. világháború, melyben az érettségi után magam is aktívan bekapcsolódtam. Először a délvidéki Zomborba, majd a jutási tisztképző laktanyába vezényeltek, aztán a szekszárdi 20. gyalogezred tisztjeként a frontra kerültem. A harcok ekkor már a DunaTisza-közén dúltak. Állandó visszavonulások közepette harcoltunk, mígnem 1945. január 4-én bajtársaimmal együtt a Rákos-pataknál fogságba kerültem. A romániai hírhedt gyűjtő táborból, Foc§ani-ból - ahol naponta tucatjával haltak meg emberek - vagonokba préselődve hurcoltak ki a Voronyezs melletti fogolytáborba. Egy régi paroszláv kolostort rendeztek be számunkra, s itt kezdődött Szovjetunió-beli hosszú kálváriám. 2500 német és 1500 magyar tiszt volt itt összezsúfolva. Szerencsémre rövidesen sikerült bejutnom egy munkacsoportba, akikkel egy közeli kolhozba jártunk különféle munkákra. - Innen ered tehát az orosz nyelvismeret. - Elég jól megtanultam a nyelvüket, de hazakerülve, új környezetben, gyakorlás hiányában hamar megkopott orosz nyelvtudásom. - Mikor következett be ez a bizonyos „hazakerülés" 1 - Arra egészen 1947-ig kellett várnom. De addig még történt egy s más. Táborunkat el kellett hagynunk, mert javítóintézetté alakították. Egy ideig még együtt is laktunk azzal a többszáz teljesen lezüllött, elvadult fiatallal, akikről - bár igen nehezen tudták csak megfékezni őket - az egyik orosz tiszt nagyfokú magabiztonsággal állította, hogy minisztereket, tábornokokat és orvosprofesszorokat fognak nevelni belőlük. Rövidesen elkerültünk a Kaukázusnak egy gyönyörű vidékére, Georgiejevszkbe, barátságos emberek közé. Ide már hazai hírek is eljutottak. Az Igaz Szó nevű lapban legnagyobb meglepetésünkre - még a saját, elítélő nyilatkozatunkat is olvashattuk az otthoni reakcióról, amiről persze fogalmunk sem volt. Csak miután végre hazakerültünk - 1947 tavaszán - ismerhettük meg a valós magyarországi helyzetet. - Hogyan sikerült beilleszkedni az itthoni körülmények közéi - Rákosiék azt várták tőlünk, hogy a szovjet „nevelés" hatására majd támogatni fogjuk az ő politikájukat. De nem ez történt. Én magam úgy döntöttem - elsősorban egyik rabtársam, a nagytudású pap, Nádassy Alfonz hatására -, hogy a piaristákhoz kötöm további életemet. Tizenhárom társammal együtt a rend svábhegyi „újoncházába" költöztem - afféle „próbaidős" évre -, majd a Váci utcai rendházba kerültem. Hittanárnak készültem, ezért beírattak a Pázmány Egyetem Hittudományi Karára. Ez később - 1950-től - önálló hittudományi akadémiaként működött. Az egyházi iskolák megszüntetése után ekkor bekövetkezett a szerzetes rendek feloszlatása is, s az egyháznak csak hosszú tárgyalás-sorozat után sikerült kiharcolnia az államtól, hogy bár igen szigorú megkötésekkel négy tanítórendnek (a ferenceseknek, piaristáknak, bencéseknek és az iskolanővéreknek) engedélyezte a további működést. Mivel a létszámot is csökkenteni kellett, sokunkat a világi papok közé irányított a rend. Én ekkor kerültem az esztergomi egyházmegyéhez. A központi szemináriumba folytattam tovább a tanulmányaimat. 1953-ban szenteltek pappá, majd további egyéves tanulás után 1954-ben szereztem doktorátust. Első álláshelyem Szentgyörgymező volt, ahol Bucsi Józseftől, az akkori plébánostól nagyon sokat tanultam. Ugy érzem, nagyon jó kapcsolatot tudtam kialakítani az ott élő emberekkel, és sikerült egy igen élénk ifjúsági életet is létrehozni. - Az akkori fiatalok máig is emlegetnek egy bizonyos kerékpártúrát. Hogy is volt az1 - Németh Vincével közösen szerveztünk egy Balaton körüli túrát a szentgyörgymezei fiúk számára. Kerékpárral, sátorral, amúgy nomád módra. Nagy próbatétel volt az mindnyájunknak. Fárasztó volt a pedáltaposás, az időjárás sem kedvezett, gyakran zúdított záport a nyakunkba, s bizony a fiúk is elég elevenek voltak - közöttük jelenlegi polgármesterünk, aki mindig valami huncutságon törte a fejét... Mindenesetre káplánkoromnak máig is kedves emléke maradt az a néhány nap. - Meddig tartott ez a korszaki - Csupán három évig. Ekkor lehetőséget kaptam, hogy a papi szeminárium tanáraként dolgozzam tovább. Elsősorban egyháztörténetet tanítottam, és prefektusként a kispapok tanulmányi és fegyelmi elöljárója lettem. 14 évig dolgoztam ebben a beosztásban. Szép, de gondokkal teli évek voltak ezek. Az állam egyre inkább rátelepedett az egyházra, egyre nehezebbé tette munkánkat. Beépített emberei voltak a szemináriumba, akik mindent jelentettek, s az államhatalomnak nem tetszett, hogy tanítványainkat nem neveltük ún. „békepapokká". Ezért elsősorban engem, a prefektust tettek felelőssé, s olyan „bűnöket" is a fejemre olvastak, hogy anyagilag támogatom a kispapok nyári táborzásait. Legnagyobb vétkemül később azt rótták fel, hogy nem voltam hajlandó fegyelmi úton elbocsátani azt az öt fiatal kispapot a szemináriumból, akik ellen hamis vádakat koholtak. Mint „a haladó szelle nű nevelés fő akadályozóját" végül is felső nyomásra - eltávolítottak a szemináriumból. Ekkor kerültem Zebegénybe, az akkor éppen megüresedett plébániára. Hamarosan otthon éreztem itt magam, néhány hónap múlva már az egész falut névszerint ismertem. Kellemes és sikeres kilenc évet töltöttem el itt édesanyámmal, aki sokat segített munkámban. - Merre vezetett innen Püspök Úr életútjai - Lékai bíboros úr, aki jól ismerte papi múltamat, szeretett volna bevinni a fővárosba, annak ellenére, hogy én ott „nemkívánatos személy" voltam. Valahogy sikerült elintéznie, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal ne vétózza meg kinevezésemet ahhoz a ferencvárosi plébániához, ahol aztán 1980-tól működtem. Igaz, nehéz körülmények fogadtak, hiszen ez egy elszegényedett, lerobbant környék, még mindig a háború nyomait viselő templommal és plébániával, támogatásra szoruló emberek ezreivel, akik közé még a Ceau§escu-éra székelyföldi menekültjeit is befogadtuk, megszerezvén mindehhez a különböző szervek anyagi segítségét. - Hogyan lett a ferencvárosi plébánosból az esztergomi papnevelő intézet rektorai - Paskai László bíboros úr kért fel 1988-ban, hogy vállaljam el ezt a tisztséget. Néhány hét gondolkodás után igent mondtam. Ez az év amúgy is emlékezetes a számomra, hiszen ez év decemberében a Szentatya püspökké nevezett ki. 1991-ben aztán, mikoris nyugdíjba vonult a bíboros úr általános helynöke, Szepezdi Ervin, én vehettem át az ő munkakörét A szemináriumtól ekkor sem szakadtam el, tanárként tovább oktattam a fiatalokat. Szerettem és ma is szeretem ezt a tevékenységet. - Mit jelent és mit takar valójában ez az új munkaköri - Ez a „vikáriusság" tulajdonképpen a mindenkori püspök helyettesítése, illetve az ő munkájának segítése. Egyházmegyénkben két helyettesre is szükség van: egy a fővárosi, egy pedig a vidéki ügyeket intézi. Ez utóbbi feladat várt rám. Erre az időszakra esett a magyar katolikus egyház területi átszervezése is, melynek eredményeként Csepel kivételével az egész Budapest az esztergomi egyházmegyéhez került, így feladataim alaposan megnövekedtek. Annál is inkább, mivel az átszervezésben - az akkori pápai nuncius irányításával - magam is aktívan részt vettem. - Sokan bírálták akkor ezt az átszervezést. Különösen, mivel ennek következtében a bíboros úr meglehetősen eltávolodott Esztergomtól. - Valóban bőven kijutott nekünk a bírálatokból, hiszen nem lehetett mindenkinek a kedvére tenni. Az is igaz, hogy a bíboros úr nagyon sok időt kénytelen a fővárosban tölteni. De hát mit csináljon, ha a hivatalos ügyek 95 százaléka budapesti intézkedést igényel?! Ennek ellenére továbbra is Esztergomban van az állandó lakása, itt fog szavazni is. A keddi és a szerdai napokat mindig itt tölti, és máskor is hazalátogat, ha csak teheti. (Folytatás a következő számban) Szába