Esztergom és Vidéke, 1997

1997-12-04 / 49. szám

1997. november 6. Esztergom és Vidéke KAPOSI ENDRE komáromi kiállítása Nagy szerencséjük van azonak, akiket valaha rajztanárként tanított Kaposi Endre, mert láthatták Őt rajzolni. Mert az emberiség másik fele és gondolom ők vannak többen (magam is beleértve) - csak most, a komáromi kiállításon láthatja meg az eddig rejtőzködő mesterműveket. így hát a felfedezés erejével és élményével hat az alig három tucat képet végignézni. Manapság, amikor a képzőművészeti divat környékén szinte szégyellik a jó rajztudást, és az is bölcsen (jól felfogott érdekében) hallgat róla, aki birtokosa az ábrázolás és a tömörítés képességének, nem szokás rajzkiállításokat rendezni. Nem divat. Ciki. (Ez már rosszabb, mint a „nem divat"...) De hát mit csináljunk, ha ez jó? Sőt még - uram bocsá - esetenként szép is. Nincsenek illúzióink: a magukba szerelmes képzőművészek (de sokan vannak!) nem mennek el a Komáromi Kisgalériába, sem a szomszéd házból, sem a szomszéd utcából, sem a szomszéd városból. Senki sem szereti csak úgy szégyellni magát, mert úgyis az a vége... Pedig kár: érdekes dolgokat láthatnának! Azt például, hogyan lehetett fölényes biztonsággal Egry József után, Korniss Dezső és Borsos Miklós mellett fantasztikusan tiszta lapokon csak pár vonallal megszólalni. Hogy milyen egyszerű is a Tér: szinte nem is kell ábrázolni, mégis létezik, mint a zenében. Micsoda rajzok a hetvenes évekből! Emlékszem, milyen burjánzás volt akkor a grafikában: Szabados, Szemethy, Banga, Kovács Tamás, Kádár János Miklós akkor voltak fiatalok, s munkáikban tele volt a papír. Nézem ebből az időből Kaposi Endre rajzait, és látom: Ó már akkor sem volt divatos - csak nagyon jó rajzokat készített. Ez a kiállítás Kaposi Endrét a magyar rajzművészet mesterei közé emelné - ha volnának ma mesterei ennek, mert inkább csak búvópatakjai vannak. Mesternek lenni nagy dolog, a társak elismerése - na hát pont ez az, ami nincs, de hát nem érdemes megint ugyanazt elölről kezdeni... Aki ezt a tudósítást idáig elolvassa, bizonyosan ismeri Kaposi Endrét, még személyesen is. Tudja, milyen visszahúzódó és szerény, de azt is, milyen konokul következetes. A rajzok többsége tökéletesen mutatja ezt: emberi rejtőzködést, szűk tereket, egyszerű formákat látunk a hetvenes évek elején és a most készült munkákon is. Csupán tíz nagy méretű lap válik ki ebből markánsan: egy sorozat képei a közelmúltból. Ezek vaskosak, nyoma sincs rajtuk Kaposi Endre máshol megszokott egyszerűsítéseinek. A rendkívül tömör, de burjánzóan megrajzolt kompozíciók nehezek a rájuk pakolt grafittól - mint a már jól ismert szemétszobrok. Ezek hatását érezni ki ebből a tíz műből: ahogyan a szárnyaló gépeket a felettük elmúló idő teszi nehézzé, úgy rakódik az idő Kaposi Endre grafikáira is és tépi majdnem őket le a falról. És még valami. Köszönet Ölveczky Gábornak, a Komáromi Kisgaléria művészeti vezetőjének, hogy fölfedezte nekünk ezeket a rajzokat. A kiállítóhely 158. kiállításaként bemutatott anyag igazi reveláció volt! Kaján Imre Emlékmű épül Szentgyörgymezőn Évek óta húzódik a II. világháborúban elesettek emlékművének építése. A Hősök téri fakereszt is csak átmeneti megoldás. Szentgyörgymező lakossága nem várt tovább, adakozásba kezdtek. Kezdeményezésüket felkarolta a Kertbarát Kör, a Szentgyöigymező Barátainak Egyesülete, a Nőklub, a Nyugdíjasklub, valamint a Kisállattenyésztők Egyesülete. Emlékmű Bizottságot alakítottak, pénzadományokat gyűjtöttek, és felkérték dr. Benséné Bánki Katalin építészt az emlékmű megtervezésére. Az építészasszony elmondta: az emlékmű a szentgyörgymezői templom déli oldalára, a parkban kerül elhelyezésre. Mivel fekvő helyzetű, a vízszintessel 15 fokos szöget bezáró, nem zavaija majd a templom látványát. A tervet az Országos Műemlékvédelmi Hivatal is elfogadta. Három oldalról lesz megközelíthető, alapzata beton, melyet terméskő burkolattal látnak majd el. Erre rögzíük vasakkal a nagyméretű márványlapot, melyre felírják a háborúban elesettek neveit. Az emlékmű köré kúszófenyőt telepítenek. A szentgyöigymezóiek elvégezték a földmunkát, az alap készen áll. Szekér József helybéli kőműves elhelyezte már a díszkő lábazatot is. Keil Ferenc mogyorósbányai kőfaragóra vár a márványlap vésése. P.I. Onagy Zoltán Nap. 42. Imagine A képzelet jutányos (árkedvezményes) szórakozás, általa különösebb erőfeszítés, dús bankszámla nélkül szerezhető ezoterikus kaland, szex, vér, hatalom. Bármi, ha jutott képzelet. Elterülve ülsz adélutáni félhomályban. Nem kapcsolsz villanyt, tévét, fej hátradöntve, izmok, napi görcsök ellazítva. Egyedül az agy menetkész. Ha nagyon akarod, ha készen vagy, a képzelet működik. Képzeld el, van egy tizennégy éves lányod. Egyetlen darab gyerek, egy lányka. Veszélyeztetett terhes voltál vele, nehezen hordtad ki, sok kínnal, bajjal. Mire megszületett, apja is lelécelt. Azóta nem is tudtál férfire szert tenni, aki három hónapon túl melletted maradna. De mindent pótol a leányka, a régi ragyogó szerelem tárgyi emléke. Iparkodsz, igyekszel, ne szenvedjen hiányt semmiben. Ha szemet vet ruhára, cipőre, hajfestékre, inkább túlórákat vállalsz, minthogy úgy érezhesse, ő egy szegény, hátrányos helyzetű gyerek, aki rongyokban jár, és szégyenkezik barátnői között. Ha megbetegszik, egy ezressel mindig többet adsz az orvosnak, hogy odafigyeljen, ne tévedjen, mint pénztárcád engedné. A rendszerváltás idején hat éves a lány. Még nem tudod, mivel köszönt rátok, hogy érintik életeteket az aktuális gazdaságpolitikai célkitűzések vonatkozó leágazásai, ezeknek tűzön, vízen való végrehajtása, de bizakodol. Miért is ne lehetne jobb, könnyebb? Előfordulnak különösen nehéz élethelyzetek, amikor azt mondod elkeseredve, ennél szarabb már nem lehet, azután bebizonyosodik: lehet. Pénztáros vagy egy ABC-ben. Éhbérért. Ez nem lenne baj, korábban is éhbér, ma is éhbér, a dolog megszokható, de a privatizáció után nem tudtok lopni (csak egymástól). Illetőleg alig (egymástól). Sehogyan nem tölti ki az inflációs lukat, nem pótolja az infláció teremtette hiányt. Takarítást vállalsz. Két helyen. Irodaház egyik szintjét takarítod este hattól, és egy huszonnégy órás kocsmát hajnal háromtól. Szoros időbeosztásod következtében a lány egyre önállóbb. Tízévesen főz, hogy ne kelljen napközis ebédet fizetni, kihívja a szerelőt, ha gond van, intézi a nappali ügyeket. Nemigen beszélgettek. Mi van, kicsim? Mi van, anya? Ennyi. Néha aláíratja ellenőrzőjét. Nem tanul valami jól, de rövidesen férjhez megy, asszony lesz. Ez a dolga. Tanuljanak az úrilányok. Amikor megbukik, nem nagyon bánod. Egy év megoldódott. Fogalmad sincs, mit kezdj vele nyolcadik után. Szép lány, szép test, az ilyet szeretik a férfiak, nem illene hozzá a söprű, a felmosórongy. Nem is vinnéd magaddal. Ne szokja meg szegény, hogy munkából nyomorogjon. Ha van hozzá tehetsége, szépségéből éljen. Olyan sokan képesek remekül megélni fiatalságukból, szépségükből, lányodnak miért is ne lehetne szerencséje valami Suzukis művezetővel, közepes maffiózóval, ügyes vállalkozóval? Ezen eltűnődsz. Fehér Mercedesből száll ki a kislány az ablak alatt. Integet, szia, anya! Szükséged van valamire? Jössz velünk a tengerpartra? Amikor a csábosán megható képek végére jutsz, majdnem odaszólsz neki, ismételj még egy évet, kislányom, egy év alatt okosabb leszel, jobban ismered a teendőket, a férfi is egy szakma. A következő beosztás szerint telnek napjaid: kettő húszkor kelsz, háromra érsz a bárba. Ötre végzel. Itt nem vagy bejelentve. Öt harminckor beülsz a pénztárgépbe, négyig nyomkodod a billentyűket. Itt be vagy jelentve. Négy negyvenkor érkezel haza. A lány vagy otthon van, vagy nincs. Elolvasod az üzenőfüzetet, írsz bele. Összeütsz egy gyors vacsorát. Fél hatkor rohanás az irodaházba, ahol a negyedik emeletet takarítod (és ahol nem vagy bejelentve). Kilenc és kilenc harminc között végzel. Tízre érsz haza. A lány vagy otthon van, vagy nincs, tanul valahol. Bezuhansz az ágyba. Másnap kezded újra. Szünet nincs. A kocsma és az ABC minden nap nyitva tart. Megy, pörög, észre sem veszed, eltelt egy hét, egy hónap, egy év. A lány pedig felnő melletted. Az egyik reggelen nyomozók várnak az ABC-ben. Bevisznek. Nem mondanak semmit. Nyugodt vagy, aki dolgozik, nyugodt lehet. Egyedül az idegesít, mit gondolnak rólad a munkatársak, a főnök. Még a végén ezek miatt az idióták miatt elveszíted munkahelyedet. Nagynehezen, órák múlva kinyögik, a kislány és barátnője szétrugdostak, megtiporták, agyonvertek egy fiatal taxist, hogy eladják a kocsiját. Nem hiszed el. Behozzák a lányt Alig ismered fel. Elájulsz. Itt tartunk. Ülsz a sötét szobában, vakaródzol kínodban. Ilyen szörnyűséget nem akartál elképzelni. De ha ez van, véletlenül ide keveredtél a téli estében, csak megkérdezed, hogyan lehetséges ez? Ki csinálta ezt? Talán csak nem te, akinek a bele kilóg? Tán csak nem a pedagógusok? Kié az ötlet, hogy a pedagógusokat a többi„nem termelő ingyenélővel" együtt le kell nyomni a latrinába? Ki az a zseniális kormánytényező, aki kiötölte, hogy a máshol mobilizálható, gyermekszerető, tehetségre és tehetetlenségre érzékeny tanárokat le kell kényszeríteni a pályáról, mert egy kocsmáros, egy reluxás vállalkozó jobban adóztatható? Hol szüleletett a gondolat, hogy csak azok maradjanak a nevelői irodákban, akiknek nincs más választása, akiket az egész nem izgat különösebben, akiket úgy lehet mozgatni, mint a birkanyájat? És persze azok az őrültek, akik akaratukon kívül pedagógusnak születtek, nem tehetnek mást, mint tanítanak, nekik pedig nem kell se megbecsülés, se télikabát, esetleg Szőllősiné üdvözítő mosolya. De az se fontos. Amikor képzeletben idáig értél, csípd meg a combod. Gyere vissza a földre, a valóságba. Rázd meg magad, állj föl a fotelból, és mondj el egy könyörgő imát, hogy soha ne kerülj hasonló helyzetbe, se taxisként, se gyerekként, se szülőként, se pedagógusként. így is milyen szörnyű, hogy elképzelted. Hogy mással történt.