Esztergom és Vidéke, 1997

1997-10-23 / 43. szám

EMLÉK-MÜ-H E L 19 56 - 19 9 7 . November 4. úgy ért minket is, mint az egész országot. Totális döbbenet lett úrrá rajtunk. Magánemberként eldönthettem volna, hogy kifutok nyugatra, vagy fegyvert fogok, és lövök az első oroszra, esetleg elbújok egy másik városba, de a Nemzeti Tanács tagjaként azt kellett néznem, hogy milyen a város helyzete, mit lehet tenni, mi az, ami ésszerű. (...) Esztergom környékén volt egy jelentős katonai bázis, Esztergomtábor, ahol egy páncélos hadosztály állomásozott. Az ottani katonák várakozó álláspontra helyezkedtek, azt sem mondták, hogy vegyük fel a harcot a szovjet csapatokkal, azt sem, hogy álljunk át, hiszen már úgysincs semmi értelme az egésznek. (...) Sötét napok voltak ezek. Utána mégis megindult valami, újra kezdtünk hinni abban, hogy valamit még lehet csinálni. A Kádár-kormány nyilván taktikai okokból megerősítette a munkástanácsok helyzetét, így ezek és a nemzeti tanácsok legálisan működhettek. Ugyanakkor a helyzet nagyon paradox volt, mert mindenki világosan látta, Dr. Horváth Csaba visszaemlékezéseiből A szerző 1956-ban - 23 évesen -a Szerszámgépgyár esztergályosa, október 26-ától a gyári munkástanács, majd a Városi Nemzeti Tanács titkára. 1994 óta Esztergom díszpolgára. hogy a Kádár-kormány mögött ott áll a szovjet hadsereg, de nincs tömegbázisa A másik oldalon ott álltak a munkástanácsok és nemzeti tanácsok, amelyek egy demokratikus népképviseleti rendszert reprezentáltak. (...) Olyan értelemben nem voltak illúzióink, hogy azt a fajta pozitív előrehaladást el lehet érni, amit november 4. előtt valószínűnek tartottunk, de hittünk abban, hogyha ezek a szervezetek minél jobban megerősödnek, annál inkább képesek lesznek a Kádár-kormánnyal szemben olyan engedményeket kicsikami, amelyek az ország népe számára fontosak. (...) Egyre kevesebb lehetőséget láttunk arra, hogy a Nemzeti Tanács tudjon valamit csinálni, egyre jobban beszűkültek a lehetőségeink. A Nagy Budapesti Központi Munkástanács helyzete is nagyon kilátástalan volt. Úgy éreztük, hogy a gyári munkástanács, illetve maga az üzem az egyetlen terület, ahol még lehet valamit tenni a dolgozók érdekében. Az üzemek közti kapcsolattartás lényegében addig tartott, amíg a Nemzeti Tanács működött. A helyi operatív feladatok megoldását önállóan végezték az üzemi munkástanácsok. A nemzeti tanácsok működését az 1956. december 8-án kiadott kormányrendelet betiltotta. Az utolsó héten még egyszer-kétszer bementünk, de semmiféle intézkedési lehetőség nem volt már. Visszaállt a régi rendőrség, már semmiféle utasítást nem fogadott el a Nemzeti Tanácstól. Újra létrejött a helyi pártszervezet, érezni lehetett, hogy egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a régi tanácsi vezetők. A szovjet katonák november vége felé jelentek meg a városban. Mindenhol megindult a pufajkások szervezése. Agitációs tevékenység is folyt. A decemberi sztrájk idején a sógoromhoz, aki a Szerszámgépgyárban dolgozott mérnökként, elment két katonatiszt, és hosszan győzködték, hogy vegye fel a munkát. Egyértelmű volt, hogy a két tiszt már a karhatalmista vonalat képviselte. Én is ott voltam akkor, és azt mondtam a századosnak: „Önök azt mondanak, amit akarnak, de meggyőződésem, hogy a történelem bennünket fog igazolni. Lehet, hogy maguk most egy rövid időre felülkerekednek, de ez történelmi szempontból csak epizód, és hosszútávon ez teljesen másképpen fog alakulni." Ezt nagyon komolyan hittem, de nem közel negyven éves távlatra gondoltam, hanem sokkal rövidebbre. Ebben a kis epizódban az az érdekes, hogy később ugyanez a százados tartóztatott le, és az első mondata így szólt: „Na, most mi a véleménye, kit igazolt a történelem?" Erre azt válaszoltam: ,3a ekkora távlatokban gondolkodik, akkor biztosan magát." Tudniillik a két esemény között egy hónap telt el. OCOOOOOWlCWMftXXXXXXOO

CWXiOŰC^ A Vaskapui útról a buszvégállomás után letérve, bemélyedt földútra jutunk. Jólesik a fölénk hajló bokrok hűse a rekkenő kánikulában. Kétoldalt kertek: itt szőlő, ott barack, amott alma. Néhol egy kulipintyó. Zümmög a nyár (és csípnek a szúnyogok). Fél kilométernyi kaptató után egy dombtetőre érünk. A lábunk előtt enyhén lejtős, vidám-zöld, virágos rét Lejjebb Szentgyörgy mező pirosló háztetői. Balra lenn a Bazilika kupolája zöldell. Szemben a Garam torkolata. Jobbra a Börzsöny kéklő sötétje; csak a márianosztrai kőbánya foltja világlik. Hatalmas patkóként keretezi a tájat a Duna piszkos-szürke íve. A kapu egy gyönyörűen megművelt gyümölcsösbe nyílik. A roskadozó barackfák közt nyírt fű-ösvény vezet. Hátrébb, az oszlopok közt kifeszített drótra futó szőlőnél, ősz hajú, kopott munkaruhát viselő bácsikát pillantok meg, pirossárga tartállyal a hátán. - Most nem hagyhatom abba - szabadkozik Radnay Józsi bácsi. Mögéje állok, hallgatom, míg ő permetez. 1912 nyarán születtem Rábapatonán - meséli, a szőlőre irányítva a sugarat. Apám a győri káptalan birtokán volt gazdatiszt. Anyám burgenlandi. Magam is folyékonyan beszélek németül. Mosonmagyaróváron jártam iskolába, ott is érettségiztem a piaristáknál, 1931-ben. Azután Szegedre kerültem a Fölsőfokú Ipariskolába, ahol 1934-ben kaptam gépésztechnikusi oklevelet. Nézze ezt a permetezőt! - szakítja meg a visszaemlékezést. - Egyetlen csavarintással állítható a sugár szélesre, vékonyra, ahogy jólesik! Ennek az egyszerű alföldi esztergályosnak adnának inkább jutalmat ások szócséplő akadémikus helyett! - dohog. A hármashatárhegyi repülőiskolán ismerkedtem meg Rubik Ernővel, még 34-ben - folytatja az emlékezést. - Egy életre szóló barátság lett belőle. 38-ban a győri repülőgyárba kerültem én is. Együtt bábáskodtunk a magyar repülés bölcsőjénél. Sajnos a temetésénél is: 44 tavaszán földig bombázták a gyárat a Boingek. 532 munkás meghalt, 1132 megsebesült. Késő estig hordtam a véres hullákat, bár csupa vér voltam magam is. Azóta se támadt föl a magyar repülőgyártás. Pedig ígéretes volt a fejlődés: Lampich Árpád Róma nevű gépe még világrekordot is repült! Asszisztensként sokat tanultam. Kiürült a tartály. Egy fészerhez megyünk. Komótosan leveszi a tartályt majd új levet kever. - A levél-fodrosodás ellen kell! - magyarázza, míg föltölti a 10 litert - Honnan van vize? - érdeklődöm. - 17 méter mély kutat fúrattam - meséli. - Ezt kóstolja meg! - nyújtja a slagot. A víz ízes, friss, szinte hideg. Hátán a teli tartállyal, folytatjuk a permetezést és a beszélgetést Jobbal a sugarat irányítja, ballal pumpál. - Salamon Lajos is nálunk repült, Győrben. CsUda egy ember volt. A BÖLCS A HEGYEN A 85 éves Radnay József - az esztergomi Repülőklub 65 éves jubileumán (elől, jobbszélen) Egyszer a menyasszonya háza fölött akart díszkört csinálni, de tál merész volt az ív, és a földre zuhant. Fél évet volt utána kórházban, a menyasszonya meg otthagyta! - nevet - A műegyetemi repülőklubban ismertem meg Bánhidy Antalt, a kiváló pilótát és tervezőt. Sok katona életét mentették meg, Iványi Pali barátommal, a háború alatt. Gépével élelmet szállítottak a frontra, visszafelé pedig sebesülteket hoztak. A Lóversenypályán szálltak le, ott várta őket a mentő. A háború után, 46-ban, Rubik Ernő meghívott a gyárába. így kerültem Esztergomba. Egyszer csak Lehner Karcsit - a győri gyár fűtés-szabályzóját látom kiszállni egy nagy autóból. - Hát te mit keresel itt? - szólok rá csodálkozva. - Ezután én vagyok itt az igazgató - válaszolta. Meg is hívott a Fürdő Szállóba azeste, megünnepelni a találkozást. Anyagvizsgálóként dolgoztam a Repülőgyárban, nyugdíjig. Büszkén mondhatom, soha nem történt baleset, nem jött reklamáció anyaghiba miatt! Közben újra kiürült a tartály. Begyakorlott mozdulatokkal leveszi, újratölti. -Megszoktam, hogy egyedül csinálom, ami kell. Megvan mindennek a fogása\ - magyarázza. Az őszibarackfáknál folytatjuk. - 56-ban a Labor MIM dolgozói titkos szavazással, egyhangúan, engem delegáltak a Nemzeti Tanácsba. Miért pont engem? Talán mert korábban is megmondtam a véleményem, hogy ez így nincs rendjén. 57-től aztán megkaptam érte a köszönetet: kéthetente — úgy éjfél körül - bevittek a rendőrségre, és jól összevertek. Egy Ganz nevű hadnagy egyszer egy tiszti kardlappal úgy megvert, hogy eltört a vállperecem. 57 novembere és 58 májusa közt 172 napot töltöttem az esztergomi rendőrségen, majd a tököli internálótáborban. Aki nem élte át, el se hiszi mi volt ott: az ÁVÓ-sok az emberek szájába hugyoztak. Ha valakinek csomagja jött, felbontás előtt megkérdezték, hány tojás van benne. Ha nem volt pontos a szám, a szeme láttára törték össze mindet. Jól mulattak vele! 72-ben mentem nyugdíjba. 83 óta a Gépipari Tudományos Egyesület tagja vagyok. Bende Lajos barátommal mi alapítottuk a GTE Repülés Baráti Körét. 92-ben 1956-os Emlékéremmel tüntettek ki. A permetezést befejezve, leveszi a nyűtt munkaruhát Félmeztelenre vetkőzik, megmosdik. A kert végében álló házikóra mutat.-A fiam szerezte. Mérnök ő is, Pesten él. Marika, a lányom, meg itt, Esztergomban. Gyógypedagógus. A faház tornácára ülünk, a hűvösbe. Előttünk a napfényben fürdő táj. Nézzük - kétezer évvel Marcus Aurélius után - a Garam torkolatát a Dunán araszoló parányi hajókat. Könnyű szellő hűsíti a meleget. - Vissza kell térnünk a földhöz - tűnődik Józsi bácsi, inkább magának, mint nekem. H.P.