Esztergom és Vidéke, 1997

1997-01-30 / 5. szám

2 Esztergom és Vidéke 1996. január 16. Rozgonyi Milkós Antonio Huan Toréna négyszeres olimpiai bajnokkal - Hallom, egy ideje egyedül élsz kezdem a beszélgetést, midőn helyet foglalunk az Ízlésesen, modernül berendezett nappaliban. - Pedig három gyermeked van, s kél elvált feleséged. Az elsőt, Babil magam is ismertem. - Az a kapcsolat már gyermekkorunkban kezdődött. Nagy szerelem volt 68-ban házasodtunk össze, s 24 évig éltünk együtt. Két nagyon stramm, sikeres gyermekünk van. A második házasságom egy viharos szerelem volt, csupán három évig tartott, de megajándékozott egy csodálatos kislánnyal, Lilivel. Tudod, egy feleség nehezen viseli azt a fajta felfokozott ritmust, ami az én életmódomat jellemezte évtizedeken át. De azért ne gondold, hogy elhidegültünk egymástól. A mostani karácsonyt együtt ünnepeltem két volt feleségemmel és gyermekei mmel. Nincs harag, ők is jól kijönnek egymással. - Kél nagyobbik gyermeked, úgy tudom, Amerikában él... - Igen. Miki Los Angelesben ösztöndíjasként elvégezte a filmrendezői szakot, aztán New Yorkban létrehozott egy reklámstúdiót, s ma egy ismert internetreklámszakértő az államokban. Zsuzsa is New Yorkban lakik, jelenleg filmesztétikát tanul az ottani egyetemen. Bár messze élnek tőlem, kapcsolatunk ma is szoros. - Mennyiben változott meg az életed most, hogy a magányt választottad? - Rá kellett jönnöm: az egészség a legfontosabb dolog az életben. Minden reggel futok, rendszeresen úszók, szaunázok, és még mindig focizok, bár ez utóbbit már csak hetente egyszer... Tudod, a rendszerváltás óta valahogy a feje tetejére fordult a világ. Ez mindenkire másképpen hatott. Sajnos, az emberek jó része letargiába esett. Mások pótcselekvéseketkergetnek vagy az alkoholba menekülnek... Én már évek óta nem iszom alkoholt. Bár az életem megváltozott, egy fix pont maradt benne: a sport. Ugyanazt az életörömet adja most is, mint fiatal koromban... Azonkívül van egy aranyos bejárónőm - afféle pótmamám -, aki rendbe tartja a lakásomat, gondoskodik rólam. Sok barátom is van, tehát nem vagyok egyedül. - A mostani Rozgonyi Miklóst szinte mindenki ismeri a városban - vagy legalábbis azt hiszi, hogy ismeri. No de milyen volt a 60-as, 70-es évek Rozgonyi Mikije? - Apám neves NB l-es focista volt Tokodon laktunk, ott kezdtem el én is rúgni a bórt. De emellett más sportok is érdekeltek: nyáron úsztam, télen jéghokiztam. Aztán bekerültem a profi labdarúgók közé: a Dorogi AC, a Debreceni VSC, a Tatabányai Bányász, a BKV Előre voltak az egyes állomások, majd Buzánszky Jenő visszahívott Dorogra, s ott játszottam egészen '77-ig. Közben elvégeztem a TF sportszervezői szakát is. - Mi már Dorogon is ismertük egymást, hiszen az 50-es évek végétől jómagam is aktívan részt vettem a település sportéletében. Ott én voltam a főnök, Te a beosztott. Aztán mindketten bekerültünk Esztergomba, s megfordult a helyzet: Te lettél a „parancsnok", s én a „közlegény". - No addig azért sok víz lefolyt a Dunán. És persze te sem voltál „közlegény", hiszen akkor már a te kezedben volt az általános iskolások sportjának az irányítása. Nos, hogy pontosítsam a dolgokat: 1977 őszén jöttem Esztergomba sportszervezőként, s mindjárt két komoly feladatot is kaptam: felügyelni a sportcsarnok építését, és megszervezni a város tömegsportját. - S Te mindkét feladatot jól oldottad meg. Főleg a tömegsportban elért eredményeid voltak látványosak. - En-e a munkámra vagyok most is talán a legbüszkébb. Itt annak idején mélyponton volt a tömegek sporttevékenysége. Bizottságokat hoztam létre, tanfolyamokat szerveztem, körülvettem közössége segíthetné át őket leginkább e lelki hullámvölgyön. - No és a minőségi sport? -Ahol van szakértelem, elhivatottság - úgy is mondhatnám: megszállottság -, ott azért vannak eredmények is. Lásd karatések, kézilabdázók, evezősök hogy csak néhányat említsek. Ok megszerzik a szükséges pénzt is maguknak. No de ugyanakkor a ... A, nem is folytatom, mert nem akarok senkit sem megbántani! - Te építésétől kezdve ott bábáskodtál a sportcsarnok felett. Most már néhány éve az igazgatója vagy - bár hallottam, egy hajszálon múlott, hogy le nem váltottak. Pedig hál... - Pedig hát azért az elmúlt 13 évben - mióta ez a csarnok működik - történt itt egy s más, amivel nem sok ilyen intézmény dicsekedhet. Hogy a legjelentősebbeket említsem: 23 nemzetközi és nemzetek közötti sporttalálkozó. Köztük a Magyarország-Szovjetunió kézilabda mérkőzés, a MagyarországLengyelország asztalitenisz Szuper Liga találkozó (Klampár-Grubba összecsapás!), vagy a Magyarország-Kuba röplabda meccs, csodálatos nemzetközi tornaversenyek. De voltak itt röplabdás lányok Izraelből, Svájcból... - ha jól emlékszem, éppen te „gyámolítottad" őket majd egy héten át. - Valóban. Szívesen emlékszem rá ma TAKARÉKLÁNGON (?) beszélgetés Rozgonyi Miklóssal magam lelkes, sportszerető emberekkel - bőven volt ilyen, csak hívni kellett őket, irányítani és persze megbecsülni a munkájukat. Többségük ma is hű a sportmozgalomhoz. Aztán beindult a verkli: foci, teke, sakk, tenisz, kézilabda és röplabda bajnokságok szerveződtek. Mindig akadtak szponzorok is. Volt olyan év, hogy 112 csapat nevezett - s ebbe még nem is számítom bele az iskolai tömegsportot. Ez emberek ezreinek jelentette a rendszeres sportolást. - Aztán kinevezlek városi sportfelügyelőnek, sőt - ha jól emlékszem -1986tól osztályvezetői rangra emelkedtél, amikor az ifjúságpolitika is a sportvezetők irányítása alá került. Közben létrejött a Sport Albizottság - amelyben évekig együtt dolgoztunk -, OSN ünnepségeket szerveztünk... Ezt a várost akkortájt példaképpen emlegették, ha a tömegsportról volt szó... Mi az oka szerinted, hogy most így visszaesett mindez? A pénzhiány? Vagy az, hogy megszűnt a városi sportosztály, s az állam is szinte teljesen kivonult a sportéletből? - Ez is, az is közrejátszik. Tény, hogy kevés a pénz a sportra, de hát azt elő lehet teremteni, csak érteni kell hozzá, hogyan. A fő okot én a szervezetlenségben, a fejetlenségben látom. Sok olyan ember beszivárgott a sportéletbe, aki nem ért hozzá. Jó példa erre a decemberi sportfórum. Kár, hogy nem voltál ott, magad is tapasztaltad volna! Nincs egyeztetett koncepció! Nincs sem megalapozott célkitűzés, sem számottevő szakmai javaslat, amivel a nyilvánosság elé tudnának állni. Akkor minek a fórum?!... Sajnos, visszaesett némüeg a tömegsport is. Legalábbis a résztvevők számát tekintve. A munkanélküliség, a létbizonytalanság, a kilátástalanság sok korábbi sportembert depresszióba kergetett. Elment a kedvük még a sportolástól is, pedig éppen a sportbéli élmények, a sporttársak is... No de Te azóta a sportcsarnok vezetése mellett - úgy hallom - több minden mást is csinálsz. Ez afféle „pótcselekvés" ? - Tény, hogy a rendszerváltás óta fokozatosan kimaradtam a közéletből. Az is igaz, hogy a csarnok nem köti le minden időmet. De a vállalkozói lehetőségek kiszélesedése egyben egy kihívás is volt a számomra. Mivel korábban már elvégeztem a vendéglátóipari főiskolát, belekóstoltam ebbe a szakmába is. Nehezen indult, de aztán jöttek a reklámötletek, a „vodka-napok" és társaik, találtam megfelelő munkatársakat is. Ma három jól prosperáló szórakozóhelyet működtetek, és - a sportcsarnokban dolgozókkal együtt - 21 embernek adok munkát - Ugye jól sejtem, hogy mindez nem elégít ki? Hogy mást ne mondjak: '94ben elindultál a választáson, megpályáztad a polgármesteri székel. - „Ifjú házas" voltam akkor, tele tetterővel, ambícióval, nagy tervekkel. Bíztam magamban. Igaz, nem győztem a választáson, de nem bántam meg, hogy elindultam. - Ne haragudj meg érte, ha kimondom: Téged sokan afféle „ügyeskedő" embernek tartanak - nem éppen a szó pozitív értelmében s talán éppen ezért nem szavaztak rád... - Az „ügyeskedő", a menedzser típusú ember a mai kor embere. A régi korszak tehetetlen, sokszor ostoba kádereivel szemben ez a típus az, aki ha valamit a fejébe vesz, nem tágít, míg el nem éri. Ha kidobják az ajtón, visszamegy az ablakon. Persze, az ilyen ember nemcsak a hivatalának, a szervezetének tud elintézni sok mindent, de saját magának, családjának is meg tudja teremteni az átlagosnál jobb életfeltételeket. Ha engem ilyennek tartanak, azt én dicséretnek veszem. Ezt csak azok a kis kaliberű emberek vethetik a szememre, akik önmaguk képtelenek bármit is elintézni, megszerezni, irigylik a tehetségesebbek sikereit. - Visszatérve a választásra: ha sikerült volna megnyerned azt, mit tettél volna másképp, mint a jelenlegi polgármester? - Nézd, én nem akarom őt bírálni. Egyetértek célkitűzéseivel, becsülöm munkabírását, akaraterejét De kellő segítség nélkül nem lehet igazán látványos eredményeket elérni. Ilyen segítőtársakat pedig alig látok mellette. En a vezetők nagy részét lecseréltem volna, fiatal, agilis, jól képzett szakembereket szereztem volna magam mellé. Hazacsalogattam volna a volt esztergomi diákokat, akik között számos tehetséges ember akad szanaszét az országban. Azonkívül többet foglalkoznék a napi dolgokkal, amilyenekkel a város lakói nap mint nap szembe találják magukat. Fontosnak tartom azt is, hogy egy polgármester mindig elérhető legyen a segítőkész emberek részére. Hallgassa meg őket, bízzon bennük. Ez neki is, a városnak is érdeke... Persze, nem ártana, ha olyan képviselő-testület állna mellette, melynek tninden tagjára számíthat - Úgy érzed, hogy nincs meg a kellő összefogás a képviselő-testületben? -Nemcsak ott! Másutt sem látok öszszefogást. Csak beszélnek róla, de a háttérben taktikai csatározások, érdekellentétek dúlnak. S amit leginkább hiányolok: nem őszinték az emberek. Mást mondanak, s mást gondolnak. Nem néznek a szemedbe, s nem ismerik ezt a két egyszerű szót: igen, nem. Hemzseg ez a város kisstílű önjelölt messiásoktól. Az önzeüen segítőkészség pedig a „kapun kívülre" szorulva figyeli a „kiválasztottak" tehetetlenségét. - Ha akarod, írd meg, ha akarod hagyd ki... Úgy is elegen orrolnak már rám, mert nem rejtem véka alá a véleményemet. - Én sem fogom... Sz.B. Fociévadzáró '96. A jelenlévők között Csernusné Láposi Elza KISB elnök és dr. Anion György alpolgármester