Esztergom és Vidéke, 1997
1997-09-25 / 39. szám
Esztergom és Vidéke 1997. szeptember 11. Két új tanterem a Somogyiban Szeptember 22-én délután a városi képviselő-testület és az Oktatási Bizottság tagjai, az általános iskolák igazgatói, tanarok és diákok jelenlétében avatták fel a Somogyi Béla Altalános Iskola nemrég elkészült két új tantermét A vendégeket Kotz István igazgató üdvözölte, megköszönve azt a segítséget, mellyel a város vezetése lehetőve tette e nagyon is szükséges iskolabővítést,Avató" beszédet dr. Könözsy László polgármester mondott Szavaiból idézünk: - Eletünket apró örömök teszik teljessé. Ez a mai is ilyen: egy kis eredmény, de az iskola életében igen jelentós. Örömmel tölt el, hogy a közoktatás megszorító intézkedései ellenére mi itt, Esztergomban, iskolát bővítünk, építünk... Külső szemlélőnek, annak, aki nem ismeri az iskola történetét, körülményeit, talán pazarlásnak tűnhet e beruházás, de mi tudjuk, szükség volt erre, hiszen 17 tanulócsoport 13 osztálytermen volt kénytelen osztozkodni. A polgármester végezetül köszönetet mondott Besey László tervezőmérnöknek, valamint Juhász István kőműves vállalkozónak a sikeres munkáért. A tanulók nevében György Tímea köszönte meg a város vezetőinek segítségét majd az iskola igazgatója végigvezette a vendégeket az új épületszárnyon. A csaknem 9 millió forint ráfordítással épült és berendezett tantermek, valamint a kiszolgáló helyiségek korszerű oktatast tesznek lehetővé, és bizonyára tovább javítják majd a Somogyi iskola eddig is igen eredményes munkáját. Járműmentes "Pöttyös-tér" Oldja meg Ön is! A Városfejlesztési Bizottság javaslatára kitiltottak az autókat a varosközponthangulatos, alakok által „Pöttyös "nek keresztelt teréről. Újra lakat került a sorompóra, visszavontak a gépjárművek korabban kiadott behajtási engedélyeit A térre ezután csak a bankok pénzszállító járművei hajthatnak be, de még ezek sem parkolhatnak a szabadban, be kell állniuk a részükre kialakított biztonAz esztergomi Gordiusz Rejtvényfejtő Klub szeptember 27-én 15 órától rejtvényfejtő versenyt rendez a Szabadidőközpontban kezdő és haladó kategóriában. Mindenkit szeretettel várnak. Kick-box OB Esztergomban szállítójárművek be- és kihajtására, ezt Városháza közigazgatási irodáján kell a kérni. A határozatot figyelmen kívül hagyók gépjármüveit a hatóság a helyszínről elvontatja, a tulajdonosokat Tanfolyamok pedig megbírságolják! Szeptember 27-én 13 órakor a Sportcsarnokban rendezik meg a light-contact versenyág országos döntőjet, az Argosz Kupát. Megyénket Krempf Réka, Krempf Petra, Szilágyi Diána (Esztergom) és Hudoba Tamás (Baj na) képviselik. Felújítási munkák kezdődtek a Vízügyi Múzeumban. A múzeum bizonytalan ideig zárva tart a nagyközönség előtt, ám előre bejelentett csoportokat továbbra is fogad. A múzeum mindazok szíves megértését kéri, akik a közeljövőben szerették volna megtekinteni kiállításait Kiállítás Kertvárosban A Féja Géza Közösségi Házban szeptember 26-án 15 órakor Nagyfalusi Tibor könyvtárigazgató nyitja meg VINCZE LÁSZLÓ festőművész kiállítását. A Szabadidőközpont szeptember végéig váija a jelentkezőket októberben induló alábbi tanfolyamaira: német, angol, francia, finn, olasz, orosz és magyar nyelvtanfolyamok, valamint jóga, néptánc, dzsesszbalett társastánc, mozgásjavító, szövés, kötés, horgolás, csipkeverés, szabás-varrás, kézműves- és úszótanfolyam, valamint pop-rock: gitár, basszusgitár, dob. Szívből gratulálunk mindazoknak, akik az elmúlt hetekben az esztergomi Városházán házasságot kötöttek! Kecskeméti Ferenc és Horváth Gabriella Kratochvill Miklós és Gerstmajer Anita Veisz Tamás és Csiki Anita Velmovszki István és Dudás Katalin VI * Már nagyon ráfér a tatarozás.Megújul a A Polgármesteri Hivatalban járva az utóbbi evekben az emberek gyakran boüanak különböző szakiparosokba. Hol kőművesek hol vízvezetékszerelők, hol szobafestők lepik el a régi épület folyosóit irodahelyiségeit udvarat. E munkálatokról kérdeztük Gerendás Lászlónét a Polgármesteri Hivatal gondnokát, aki lapunknak az alábbi tájékoztatást adta: - Már a rendszerváltást követő időszak elején foglalkozni kezdtünk a műemlék-épületben lévő Városháza állapotának felmérésével. Igen sok területen tapasztaltuk, hogy az épület nagyon megöregedett, állaga igen rossz, sok több esetben azonnali - felújításra lenne szükség. Anyagi lehetőségeink szerint a feladatokat rangsorolva megindítottuk a munkálatokat. Először az épület városképüeg meghatározó jelentőségű főhomlokzatát festettük la, majd 1992ben megtörtént az udvari kőlábazat javítása. A legjelentősebb városi események színhelye a nagyterem, sokan megfordulnak az első emeleti folyosón, a lastanácsteremben, a házasságkötő teremben is. Ezek festését és a nyílászárók mázolását is sikerült elvégeztetnünk. Az ügyfelek színvonalasabb fogadására 1992ben elkészült az új pénztár és 1993-ban az új ügyfélszolgálati irodánk is. 1994-ben a ház bejárásával egy igen alapos felmérést készítettünk az elvégzendő teendőkről. A Tűzoltóság is vizsgálta a Városháza padlását és manzárdját tűzvédelmi szempontból. A felmérések több helyen katasztrofálisnak ítélték a helyzetet, hiszen évtizedekig nem végeztek felújítási munkákat Eddig szinte csak a városba látogató turisták, vendégek és az ügyeiket intéző esztergomi polgárok komfortján tudtunk javítani, de most már nem halaszthatjuk tovább a gyakran életveszély elhárításáért elvégzendő feladatokat sem. A nagy padlástérben az iratok 1973-tól ömlesztve és zsákolva hevertek a mestergerendákat is vastagon ellepte a szemét. Miután kitakaríttattuk, a manzárdba új, korszerű irattárat rendeztünk be. Közben közhasznú munkások igénybevételével, a feltőzésveszély megelőzésére kitakaríttattuk a Városháza pincéjét is. Még 1994-ben leszakadt a toronyóra párkánya, amit az életveszély elhárítására azonnal megcsináltattunk. Ebben az évben érintésvédelmi vizsgálatot is végeztettünk Az életveszélyes hibákat kijavíttattuk, de a rendszer olyan állapotban van, hogy jelenleg is sorozatban jelentkeznek zárlatok vezeték-égések. 1995ben a hátsó épületrész padlásteréből lehordattuk a tetőcsere bontási anyagát mely több évtizede terhelte a födémet Végre ezt is sikerült helyreállíttatnunk. Városháza Életveszélyessé vált a Városháza függőfolyosója is, amit 1996-ban meg kellett csináltatnunk 1997-ben elkészült a tetőszerkezet állapotáról szóló szakértői felmérés, mely igen súlyos megállapításokat tartalmaz. A faanyagot különféle gombafajták és bogarak pusztítják A tetőszerkezet már olyan, mint a szita. A statikusok teljes tetőfelújítást javasolnak amelynek várható költsége 30 millió forint. A nagyterem és a Bottyán utcai rész felújítására egyéves határidőben állapodtunk meg, az udvari hullámpalás tetőszerkezet viszont azonnali javítást igényel. 1997-ben beterveztük az épület földszintjének festését A munkálatok közben derült ki, hogy a ház állaga sokkal rosszabb, mint ahogy hittük. Nem tervezett, nagy volumenu munkákat is el kellett végeztetnünk kényszerűségből. A vakolat leverése közben vált láthatóvá, hogy az iktató iroda (ahol már 20 éve nem volt festés) mennyezete megereszkedett, megnyílt a boltívben mozogtak a téglák. A statikai vizsgálat után speciális módszerrel, spernóráccsal kellett az életveszélyessé vált födémet megerősíteni. E munkákhoz az iktatás folyamatosságának biztosítása mellett ki kellett szerelni - majd a munkák végeztével visszaszerelni - azokat a motoros irattartó szekrényeket amelyekben az utolsó két év iratait tároljuk A korábbi lelkiismeretlen munkák hatását is most érzékeljük A földszinti irodák jelentős részében a festők szokatlanul nagymértékű vizesedést tapasztaltak Az ereszcsatornák felbontása során kiderült, hogy azok nem voltak rácsatlakoztatva a vízelvezető rendszerre. Az ereszcsatornákat a semmibe vezették így a tetőről, minden víz az épület alá folyt. Az Ügyfélszolgálati iroda mennyezete megrepedt megereszkedett, oldalfalain harántrepedések láthatók a vizsgálat folyamatban van. Ennek is további jelentős anyagi vonzata lesz. További komoly gondot jelent, hogy nem rendelkezünk információkkal a Városháza alatti pincerendszerről. Alaprajzaink sincsenek, így jelenleg a pincéből, illetve az aljzatokon keresztül végzünk próbafúrásokat, hogy adatokhozjussunk Az eddigi - összesen több mint 6,5 millió forint értékű - munkák elvégzése életbevágóan fontos volt de mindez csak kisebb részét teszi ki az elvégzendő felújítási feladatoknak Nagy gondunk, hogy a munkák felgyorsítását a város költségvetése nem teszi lehetővé. Ennek ellenére mindent megteszünk hogy Esztergom e gyönyörű műemléke ne szenvedjen helyrehozhatatlan károsodásokat.