Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-07 / 32-33. szám

SZENT ISTVÁN NAPOK - az ünnepi műsorról, a látványtervezésről a 3., a 8. és a 11. oldalakon! ­ESZTERGOM es VIDEKE 1997. aug. 7. - 32-33. szám * POLGÁRI HETILAP * Ára: 100 Ft yooooaxocoocococwiooo^^ A XIII. Nemzetközi Gitárfesztivál Július 30-án délelőtt a Szabadidő­központ nagytermében ünnepélyes keretek között nyílt meg az idei gi­tárfesztivál. A 18 országból érkezett közel 150 művészt, a mesterkurzus előadóit és a közönséget elsőként Szendreyné Agai Karola, az alapít­vány kuratóriumának elnöke üdvö­zölte: - Köszönjük a lehetőséget és a se­gítséget a város vezetésének és pol­gárainak, a bennünket anyagiakkal támogatóknak, hiszen az ő segítsé­gük nélkül aligha tudnánk ma itt együtt ünnepelni - mondta többek között, majd bejelentette, hogy a Hungaroton jóvoltából Szendrey­Karper László szólólemeze erre az alkalomra és éppen ezen a napon je­lent meg CD-n, s hamarosan a bol­tokban is kapható lesz. Dr. Könözsy László polgármester szólt ezt követően a hallgatásához: -Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a gitárosok megszerették az or­szág első fővárosát, Esztergomot, s immár 13. alkalommal térnek vissza falai közé azért, hogy tanuljanak egymástól, meghallgassák meghí­vott míivészvendégeink hangver­senyeit, s talán egy kicsit azért is, mert e város műemlékeivel, kék Du­nájával s a táj fölé emelkedő bazili­kával együtt kellemessé teszi itt töl­tött napjaikat. Tudjuk, hogy mi is na­gyon sokat kaptunk Önöktől. A fesz­tiválokon megfordult többszáz gitá­ros a világ minden tájára elvitte vá­rosunk nevét. Ha külföldön jár az ember, tapasztalja, hogy Esztergom neve mellé odakerült az a jelző, ame­lyet Leo Brouwer kubai gitárművész­től kapott, aki EZER HÚRÚ VÁROS­NAK nevezte a fesztivál számára az, hogy az első, 1973-ban megren­dezett Nemzetközi Gitárfesztivált kö­vetően - mely a műfajban első volt a világon - bevallottan az itt szerzett tapasztalatok felhasználóval jött lét­re a havannai, a volosi, a tychy-i fesztivál, s tudjuk azt, hogy az eszter­gomi tapasztalatok ott munkálkod­komponált művében Esztergomot. (...) Az esztergomi fesztivál művész­vendégei sokat tettek azért is, hogy hazánkban a koncertszerető közön­ség megismerje és megszeresse a klasszikus gitármuzsikát. (...) Meg­tisztelő elismerése a fesztiválnak, s így természetesen városunknak is, nak a finnországi és a moszkvai fesz­tivál programjában is. (...) Kívánom, érezzék jól magukat Esztergomban, gyarapodjanak tudásban, erősödje­nek meg művészi hitvallásukban, ha idejük engedi, sétáljanak le a Duna partjára, s akkor megérzik, hogy olyan helyen állnak, amely termé­szeténél fogva éppen a Duna révén kapcsolódik számtalan országhoz s természetesen Európához. A köszöntők után Horváth Lajos­nak, a markneukircheni világhírű gi­tárverseny díjazottjának muzsikájá­ban gyönyörködhettünk, majd Mor­vay Eva művészeti vezető tartott rö­vid előadást a fesztivál és szeminári­um nemzetközi jelentőségéről, elis­mertségéről. Végezetül dr. Bárdos István, a fesztivál igazgatója ismer­tette a programokat. A fesztivál lapzártunkkor ötödik napjánál tart. A gitárverseny első és második fordulóján is túl vannak már, éppen most folyik a döntő. Le­zajlott négy sikeres szólóest, hat al­kalommal próbált a fesztiválzenekar. Csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz a Zöldházban a gitárverseny ünnepé­lyes díjkiosztása, majd este 7 órakor koncert következik. Pénteken este 18 órakor kerül sor a Bazilikában a 150 tagú fesztiválze­nekar záró díszhangversenyére, me­lyen gregorián dallamok, Hándel Anonymus dala, Bach, Haydn, Tele­marni művek, valamint Madarász Iván és Hollós Máté ősbemutatói hangzanak fel. Ezt követően hallhat­juk a - most még ismeretlen - ver­senygyőztes műsorát. A rendezők a zenei eseményre várják az esztergo­mi művészetkedvelőket is. Pálos Az elmúlt év júniusában, hármas jubileumán köszöntöttük lapunkban Nagy László címzetes kanonokot, a Belvárosi Templom plébánosát: 1921-ben született, 1946-ban, jú­nius 10-én a Bazilikában szentelte pappá őt Mindszenty hercegprímás, és 1971 szeptemberében jött mai ál­lomáshelyére. Most július 27-én, vasárnap az ün­nepi nagymisén paptársai és a hívők sokasága búcsúzott László atyától, „Laci bácsitól", aki hosszú éveket töltött papi szolgálatában. A belvárosi Plébánia közössége nevében Kardos Tamásné mondott méltató szavakat: Nagy László plébános nyugdíjba vonult - Nagy László plébános urat fő­szentszéki bírót, tiszteletbeli kanono­kot hosszú évtizedek kötötték a hí­vőkhöz: keresztelt, hittanra tanította a gyerekeket, megeskedte őket, s a közülük távozókat utolsó útjára kí­sérte. Felejthetetlen élményt jelentett a kirándulásokon, zarándoklatokon a közös ima, éneklés, tréfálkozás. Közben a Belvárosi Templom is új külsőt belsőt, fűtést kapott. Sok munkájának eredménye az is, hogy utódjának, dr. Beer Miklós teológiai tanár, plébános úrnak renovált, gáz­fűtéses plébániát adhat át. Most eljött az idő, hogy kedves plébánosunkat pihenni engedjük... A mai ünnepélyes szentmisén vele együtt adunk hálát az elmúlt 26 esz­tendőért. Kívánjuk, hogy nyugdíjas éveit megelégedettségben, egész­ségben töltse. Reméljük, azért gyak­ran találkozunk vele, lesz ereje to­vábbra is segíteni plébániánkon. A szentmise után az egyházköz­ség vezetőségi tagjai, énekkarosok, ismerősök, barátok összegyűltek a templomkertben, hogy az ünnepé­lyes pillanatokat - néhány szóra ­személyesen is megosszák az elkö­szönő lelkipásztorral. (P.)

Next

/
Thumbnails
Contents