Esztergom és Vidéke, 1997

1997-07-10 / 28-29. szám

6 Esztergom és Vidéke 1997. június 26. Peter East: ' Mrs. Theobald és a kémek <n rész) hosszan tanulmányozta, noha az első pillanatban felismerte rajta tegnap esti vendégét. A képen furcsa pózban feküdt, és mintha kisebb lett volna Szeme csukva, arca fehér, mint a fal. Nyilvánvalóan halott volt. - De igen - adta vissza a képet megborzongva az asszony. - Mi... mi történt vele? - de mielőtt a felügyelő válaszolhatott volna, már tudta: ezt az embert megölték, és a dolog valahogy kapcsolatban áll azzal, hogy betörtek hozzá. Korábban, miután rájött, hogy nem tűnt el semmije, nem esett különösebben kétségbe - most azonban hirtelen rátört a félelem. Lábai remegni kezdtek, le kellett ülnie. - Mi ez az egész, felügyelő úr? O'Casey nem válaszolt. Embereivel beszélgetett. Aztán visszafordult az asszonyhoz: - Mrs. Theobald, megengedi, hogy mi is átkutassuk a lakást? - kérdezte szelíden. - Nem én! - makacsolta meg magát az asszony. - Nem, amíg el nem mondja, hogy mi történik itt! O'Caseynek szemmel láthatóan nem tetszett az alku, de rövid töprengés után beleegyezett Intett embereinek, aztán leült Mrs. Theobald mellé: - Nos, úgy áll a helyzet, asszonyom - kezdte - hogy az ön háza véletlenül... hm... bizonyos... kémek figyelmének középpontjába került... - Kémek... - motyogta Mrs. Theobald. - Azt mondja, kémek...? - Nem politikai kémekről beszélek mondta a felügyelő. - Ipari kémek. Akit tegnap este befogadott, az is az volt, és akik üldözték őt, szintén, de más megbízókkal a hátuk mögött. - Üldözték...? - ez egy kicsit sok volt Mrs. Theobaldnak. Egyszerre eszébe jutott az idegen pillantása az ablak felé, a mozgó függönyszárnyakra. - Üldözték. És aztán... megölték? - Méghozzá nem messze az ön házától, asszonyom - bólintott a felügyelő. - De... mit akart itt ez a sok... ipari kém? - érdeklődött félénken az asszony. O'Casey majdnem elmosolyodott. - Az ipari kémek - magyarázta türelmesen - találmányokat lopnak. Valamilyen cég feltalál vagy kidolgoz valami újat, és a konkurrens cég igyekszik ezt megkaparintani. - Ertem - bólogatott Mrs. Theobald a reumakenőcsre gondolva. - A gyógyszergyár. - Pontosan - helyeselt O'Casey elismerően. - Az itteni gyógyszerüzemben különleges kutatások folynak, úgy tudom, az öröklődéssel kapcsolatban. Nagyon fontos és nagyon titkos kutatások. -És az én tegnap esti vendégem... megszerzett valamit tőlük? - kérdezte Mrs. Theobald, és felrémlett előtte a fekete aktatáska - Igaz is - folytatta izgatottan, válaszra sem várva -, nem volt nála egy kis fekete táska? - De igen - válaszolta szomorúan a felügyelő. - Csakhogy már üres volt Tartalmát valószínűleg az ön házában rejtette el... és ma ezért törtek be ide. Mrs. Theobaldot valahogy megnyugtatta, hogy tisztán látott. Arról pedig meg volt győződve, hogy az idegen semmit el nem dughatott nála, hisz ő maga csak néhány percig volt távol, amíg teát főzött, s a férfi azalatt az idő alatt is telefonált. De vajon tényleg telefonált..? A felügyelő emberei nem találtak semmit, ellenben teljesebbé tették a felfordulást, ha ez egyáltalán lehetséges. O'Casey még gondterheltebbnek látszott mint érkezéskor-és ezt Mrs. Theobald tökéletesen meg tudta érteni - de távozóban még közölte: - Néhány napig feltűnés nélkül figyeljük a házát asszonyom Nem utolsósorban az ön biztonsága érdekében. Bár nem hiszem, hogy még egyszer visszajönnének... Mrs. Theobald hamar túljutott az eset okozta megrázkódtatáson. Bejárónője segítségével rendbeszedte a lakást - sőt kihasználva az alkalmat, megejtette a szokásos őszi nagytakarítást is. Ez aztán alaposan lefoglalta idejét és lekötötte figyelmét, így aztán nem rágódott nagyon az eseményeken. Harmadnap felhívta O'Casey felügyelő, udvariasan érdeklődött a hogyléte felől, majd megkérdezte: vissza tude emlékezni, égett aznap este tűz a kandallóban? - Hát hogyne - felelte az asszony. Emlékszem, nagyon hideg volt hát begyújtottam azt is. Hallotta a telefonban, hogy a felügyelő nagyot sóhajt és hirtelen megértette: - Ügy gondolja, hogy... a vendégem elégetett ott valamit? - Lehetett rá ideje, úgy, hogy ön asszonyom, ne vegye észre? - kérdezett vissza a felügyelő. Mrs. Theobald azt felelte igen, elképzelhetőnek tartja. Tehát akkor azok a bizonyos fontos iratok vagy micsodák, amikért gyilkoltak is, ott hamvadtak el az ó kandallójában! szörnyülködött magában, miután lerakta a telefont Két nappal később estére a ragyogóan kisuvickoltlakásban Mrs. Theobald meghívta három barátnőjét hogy alaposan kitárgyalják a történteket Megint hűvös nap készült és az asszony bekészíttetett a kandallóba; kellemes lesz a lobogó lángok fényében kevergetni teájukat és elcsevegni. Fél órával a vendégek érkezése előtt akarta meggyújtani a tüzet Kissé bosszankodva látta, hogy már a papír is oda van gyűrve a fa alá; ezt jobb szerette maga csinálni. A gyufa lángját odaérintette a papírhoz, de az nehezen kapott lángra. Mrs. Theobald újabb papírért nyúlt és keze kissé fényes, puha lapot húzott elő a falmélyedésből. Csodálkozva nézte: nem a szokványos újságpapír volt Furcsa ábrák sorakoztak rajta, nagy betűk, kis számok, mindenféle vonalak. A DNS nagybetűs csoport gyakran isméüődött, de Mrs. Theobald egy árva kukkot se értett az egészből. Bizonyára a nagytakarítás során előkerült lomok közül valók, gondolta, bár a lapok nem látszottak réginek. Nem foglalkozott különösebben a dologgal, az idő sürgetett mindjárt érkeznek a vendégek. Összegyűrte alapokat és meggyújtotta őket Nem könnyen gyuladtak meg, de aztán remekül égtek. Hamarosan jókedvűen ropogni kezdett a tűz. Mrs. Theobald elégedetten nézett végig a tiszta szobán, a megterített asztalon. Pillantása visszatért a kandallóra; a biztonság kedvéért tett még néhány papírlapot a tűzre. „Holnap bemegyek a könyvtárba", gondolta, „és megkérem azt a kedves hölgyet ott, segítsen utánanézni, mi a csuda az a DNS..." De aztán a kellemesre sikeredett vendégség kiverte fejéből a gondolatot és másnapra elfeledte az egészet (Vége) Szabálytalan levél egy nyílt levélre Mrs. Theobald kora délután érkezett meg a nagy bevásárlásból. Ócska Chryslerjével egészen a bejáratig farolt ahogy szokta, hogy minél kevesebbet kelljen cipekednie. Már altkor gyanút fogott, mikor a kulcs nem fordult a zárban. Nagy ég, gondolta, nem zártam rá, de rögtön tudta, hogy ilyesmi nem fordulhatott elő. Amint kinyitotta az ajtót, földbe gyökerezett a lába Amit a bejáratnál látott a lakásból, az fenekestől fel volt forgatva. Beljebb nem különben, mint láthatta, mikor végre rászánta magát, hogy belépjen. Mintha tájfun söpört volna végig a helyiségeken, minden szanaszét össze-vissza dobálva, a fiókok kiborítva, bútorok felforgatva... Nem haragot vagy félelmet érzett, hanem csak mérhetetlen álmélkodást. Felhívta a rendőrséget, aztán óvatosan körbejárta a lakást felmérve a kárt Úgy első pillantásra nem hiányzott semmi - még a pénze sem, amit az emeleten, az ágyneműs fiókban tartott -, de iszonyú volt a rendeden ség. O'Casey felügyelő gondterheltnek látszott Egy csökönyös ír, gondolta magában Mrs. Theobald némi ellenszenvvel, de hamarosan megenyhült Hízelgett neki, hogy bejelentésére a felügyelő személyesen érkezett hozzá a néhány mérföldnyire fekvő város rendőrkapitányságáról. Valami azonban szöget ütött a fejében. - Gyilkossági csoport? Azt mondta? De hisz én betörést jelentettem be... O'Casey figyelmesen nézett rá merev tekintetű kék szemével. - Nos, igep... - mondta aztán elgondolkozva - Éppen erre jártam. Mondja csak, asszonyom, nem észlelt valami különöset az elmúlt napokban? Nem történt valami, ami kapcsolatba hozható a betöréssel? Esetleg rejtélyes telefonhívások, érti, úgye, mire gondolok... Mrs. Theobald értette. Azonnal eszébe jutott előző esti különös vendége, és bár úgy gondolta, semmi köze a dolognak a lakásban történt szörnyűségekhez, készségesen beszámolt az esetről a felügyelőnek. O'Casey növekvő érdeklődéssel hallgatta, egyetlen szót sem szólt közbe. Mikor az asszony befejezte, elővett egy fényképet, és Mrs. Theobald elé tartotta: - Nem ez az ember volt asszonyom? Mrs. Theobald elvette a képet, és Bizonyosan ismerik azt a lelkiállapotot, amikor az ember - egy kellemes szellemi találkozásra várva - előre átadja magát az intellektuális élmény pillanatának. Csak néhány perc... Vajon ma miről mi jut eszébe?... Rafael Balázs két percéről van szó. Aztán elkezdődik. Hallgatom és egyre inkább elszomorodok. No nem attól, ahogy gondolatait mívesen felvezeti, hanem .... az esztergomi Várszínház előadásairól van szó: Godspell... a Várszínház 8. évadjának nyitó előadásáról. Mélységesen elszomorodom Úgy látszik, még sincs déja vu. Balázs! egy pillanatig sem jutott eszedbe az 1988-as várszínházi Godspell előadás? A tüneményes, tehetséges végzős főiskolások: Szarvas Jóska, Jónás Judit, CsankóZoltán... és soroljam tovább? És a korábbiak? A Legenda a dicsőséges feltámadásról könnyes, szép sikere... az eskü a Várkápolnában (Horváth Béla, te sem emlékszel rá?)... A Fantasztikusok bővérű humora. Egy-egy név: Györgyi Anna, Schnell Adám, Epres Attila, Orosz Helga, Kerekes József, Kaszás Géza, Tallós Rita, a rendezők: Szinetár Miklós, Balikó Tamás, Iglódi István. Alig bírom abbahagyni. Vagy te nem láttad az 1986-89 közötti négy évad sok dokumentummal bizonyíthatóan nagy sikerű előadásait? Régóta ismerem Rafael Balázst Tisztelem mint embert., talán az élet mesgyéin itt-ott közelebb is kerültünk egymáshoz egy-egy pillanatra.. Aztán az élet másfelé jelölte ösvényeinket, néha találkozgatva, amikor is a szokványos üdvözlések-gondolom, kölcsönös tiszteletből - erőteljesebb hangsúlyt kapnak. Elismerem mint irodalomértő és -művelő embert, az intellektusát, nyitottságát humanizmusát Bizonyos vagyok benne, hogy részéről nem volt tudatos az elhallgatás. Talán végig sem gondolta, hiszen a hivatalos dokumentumok is azt tükrözik, de: ha már '90 előtt is volt négy évad, akkor ez hogyan lehet a nyolcadik? Vagy azok '90 előtt voltak, ezek '90 után? Ugye, egy üyen tiszta, szép rendezvénysort nem szabad elhallgatni? És sokadszor. Nehezen leplezhetően fáj a pillanat. Magamért is hiszen a korabeli dokumentumok alapján aligha vitatható, a Várszínház ugyanúgy az én gyermekem is, mint maga e lap, az Esztergom és Vidéke, a Gran Tours Utazási Iroda, vagy a Suzuki gyár -, és fáj az akkori lelkes, önfeláldozó munkatársaimért: Sebő Jóskáért, Kuthy Leventéért és kis csapatáért Horváth Béláért és lelkes munkatársaiért, és nem sorolom tovább, nehogy valakit is kihagyjak vagy megbántsak. Honnan hát a nyolcadik évad? Az igaz, ez az objektum( a kőszínház, és nem a várszínház!) nyolcadik évadja mert előtte a rendezvények a várudvarban voltak de vajon - nem csökkentve vagy elvitatva Horváth Béla kiemelkedő szerepét az építmény létrejöttében az évek során át nagy sikerrel működő rendezvénynek nem volt szerepe abban, hogy megszületett a kőháza? Szerepe volt, de köszönete aligha. Mert ahogy az megszületett emez kimúlt Am lelke ma is ott bolyong, koporsója és szemfedele ma is használatban van. Ugyanis az új színpad a régi deszkáiból készült a mai embléma is a régi, s az új színház zászlajaként is a régi zászlót lengeti minden évben a nyári szél. Szegény Kollár Gyuri és Hérics Nándor grafikus ötletei és kivitelezései ezek. Látod, Balázs, nekem ez jutott eszembe. Nem támadni vagy bántani akartalak, erre nincs is okom, sót köszönöm neked, hogy olyan utolsó cseppként e szabálytalan levél megírásárakésztettél. Vitatkozni sem akarok. Nem úgy fejezem be, hogy akkor most volt-e 1990 előtt várszínház Esztergomban, hanem inkább azt javaslom: nem kellene végre összebékülniük (hiszen ők össze sem vesztek, s a 12. évad talán még szebben is hangzik!) egymást tisztelve és erősítve, az egyik a néha botorkáló kezdet a hagyomány erejével, a másik a jelen gazdag és sokszínű kiteljesedésével? Mert mit is fog hozni így a jövő? Vagy ha eseüeg befedik később az épületet akkor új időszámítás kezdődik? Hogy is mondja Sütő Andrási „A múltjából kiforgatott hályogos szemmel viaskodik az ismeretlen jövőnek küszöbén." Tudom, te egyetértessz javaslatommal. SimoD Tibor