Esztergom és Vidéke, 1997

1997-01-23 / 4. szám

H . I .„« L ÍZI Í^ Í_» ' 1 Az Esztergom és Vidéke ráncsimító melléklete Mind ez ideig kiadatlan férc- és remekművek, maradék és használt anyagok, porosodó újdonságok és vadonatúj régiségek (egyszóval: mindaz, amit kár elolvasni - ha nincs humorérzéked). Az 1997. esztendő 1. (farsangi) száma írta, íq-könyörögte, összeollózta, meghúzta, átírta, majd megbánta: Szánthó Barna 'Beköszöntő Számtalan olyan írást kapunk ! ji külső munkatársainktól, s persze ini j ji magunk is „követünk el" gyakran jj ij olyan cikkeket, amelyek - mivel j ij nincs aktualitásuk - nem férnek ; i friss, időszerű anyagaink közé, i ij vagy éppen vidámabb (olykor pi- ji ij kánsabb) hangvételük miatt lógnak \ ki a komoly, tényszerű közlések kö- j ij zül. Volt Tarkaság oldalunkra - l i amely mostantól a Házunk tája cí- \ ij met viseli - néha ugyan becsem- | jj pésztünk egyet-egyet ezekből, de az í ji állandó rovatok miatt ott is csak ; ritkán akadt szabad helyünk. így aztán ezek a cikkek addig < ij halmozódtak fiókunkban, mígnem jj jj úgy döntöttünk: kiürítése végett egy \ ji új mellékletet indítunk útjára, mely < kéthavonta, mindig a páratlan hóna- jj ji pok közepén-végén fog jelentkezni. \ ij (A „fiókkiürítés" persze épp olyan \ ij túlzás, mint amilyenek jócskán j ji akadnak az itt bekonferált írások- jj ji ban is.) | E kétoldalas melléklet könnye- jj ij debb hangvételű, változatos témájú f ij uásokkal elsősorban a szórakozta- \ jj tás kívánja szolgálni, de - leg- l ji alábbis reményeink szerint - hasz- jj jj nos ismereteket is közöl majd. ji ij írunk az időszak nevezetes napjai- jj jj ról, közlünk anekdotákat, paródiá- jj i kat, aforizmákat, tréfás szerkesztői \ \ üzeneteket. j \ Örülnénk, ha kezdeményezé- i \ sünk megnyerné tetszésüket, s még- ij f inkább, ha Önök is küldenének ne- jj i künk a mellékletbe illő írásokat, ji > hogy nánél színesebb, változató- jj í sabb legyen a Tarka-barka. Mondhatta volna szebben, kis lovag!" Vágtára is... fognám pennámat (óh, tempóra mutantur!), ösztökélném sietősb munkára immár, hisz Éva asszonytól nemcsak egy-egy junói mosoly, de olykor egy kis pénzmag is hullik reám utóbb, a korosodó tollnokra, az esztergomi utcák és terek, művészeti berkek avatott tudorára. (Meg kéne venni már az ismeretlenség homályában veszteglő, jószerént csak általam becsült esztéta, Feelheössy Félix új kötetét, mely mostanában látott napvilágot A pontok és vesszők szerepe Cserepes János és Bodrogi Fridolin müveiben címmel!) De most nem erről akarok írni, hanem arról a szerény, de poros kis kötetről, melyet minap találtam padlásunk dohlepte zugában. Címe (oh, mely árulkodó is tud lenni egynémely titulus!) már önmagában is megragadta a szentimréseknél pallérozott fantáziámat: „Nyuszi iil a fűben". A forrásmunkák (valamint a kisállattartók és a stüszivadászok) számára e Új növényfajtánk: a farsangi tök. Vetőmagja máris megrendelhető! mini-formátumú kötetke bőven kínál érdekességet. Már az első költemény, az anonim szerző ígéretes műve, a Hová mész, te kis nyulacska? kezdetű idilli zöngemény megálljt parancsol. A jambusok lüktetése klasszikus míveltségű szerzőre vall. Babits köréhez tartozhatott tón, Irodalmi paródiák I. eresztés: BODROGI FRIDOLIN maga is megfordulván a költőóriás előhegyi villájában. Demoszthenesi dadogással indul a következő vers: Mi-mi-mi-mi... Majd felteszi a költő a hamleti kérdést: Mi mozog a zöldleveles bokorban ? Az előzményeket szemérmesen elhallgatván közli velünk a rideg tényt: Se nem róka, se nem nyúl, komámasszony meg egy úr. (Az előbbiben egykori szomszédasszonyomat vélem felfedezni, jobban mondva csak vélném, ha nem tartanék a Toldi-termetű féijuram számonkérő haragjáról.) A címadó vers felbukkan már a késő-középkori utrechti Urologische Zeitung egyik húsvéti kiadványában is, sőt a skót filosz, Henry McChessett részletes elemzést közöl róla, vitázva Yvotte de Ehenhalt, a durmoldi zoopoetikai tanszék tudorának elméletével Tersánszki Józsi is alighanem hatása alá került, példa rá a Nyúlpaprikás -, mely szerint az „ ülve szundikál" lüktető verslábait alighanem a „ Gesundheit" szóból alkíthatták a századok. így aztán a következő sorok költői kérdése {„Nyuszi, talán beteg vagy?") merő szószaporításnak, sőt érdektelenségnek tűnik, bár mi, kései utódok is rendre élünk - ítészeim szerint olykor visszaélünk - eme tollforgatói kilengéssel. Végtére is sorolhatnám a poétikai gyöngyszemek, neo-naivista alkotások fakulatlan értékeit a vájtfülű olvasóknak, de oly kevés él már közülük, s ők is inkább a silány kannás borokat isszák, mint szavaimat akár. Tisztelet a kivételeknek, kikkel itt szorongok e strigoniumi parnasszuson, a tér és idő e magasztos mű-helyében. Lelegyezte: Szánthódy Barbara Gasztropolitológiai bolyongások (tévelygések?) Pecsenyesütés - bennfentes módra Végy egy nagy adag ambíciót, két maroknyi beképzeltséget, két evőkanál törtetést, egy kobaknyi önzést. Keverd össze egy csipetnyi protekcióval, talpnyalással, egy feneketlen pohárnyi ígérgetéssel, nyújtsd ki négy évre, kend meg tetszés szerint kenőpénzzel. Tűzd rá a dárdádra (a rágalom fegyverére)! Ha közel ülsz a tűzhöz, csak kettőt-hármat kell forgatnod rajta - úgy, ahogy a köpönyeget szoktad. (Közben jól jön egy kis porhintés is.) Mintegy félórás mellébeszélés után kend meg mézes-mázos szavakkal, és csurgass rá egy kis alapítványi mezei maszlagot. Akkor jó, ha a- szégyentől már annyira megpirult, hogy vastag bőr képződött rajta. Jólesik melléje egy nagy szelet bank-konszolidációs támogatás, vagy belső privatizációs vagyon-harács mártás. Bármilyen bort ihatsz hozzá, de közben vizet prédikálj! Ha távol ülsz a tűztől, s pláne ha mindezt nem veszi be a gyomrod, jobb ha meg sem próbálkozol az ilyenfajta politikai pecsenyével! Dr. BORBÉLY GYÖRGY: N Y E T ! Nem tudom már, 1945-ben vagy '46ban történt-e. Még teljesen idegen volt tőlünk a megszállás gondolata, és természetesen félénk óvatossággal kezeltük a megszállókat is. Tibor barátom és horgásztársam abban az időben egy kisker. vállalat központjában dolgozott Egy mozgalmas munkanap után gyűrött arccal távozott munkahelyéről. A derült idő láttán már előre örült a horgászásnak, amire reggel óta vágyakozott. Még a délelőtt folyamán egy új blinkert vásárolt, volt vagy 10 cm hosszú a villogó, a farkrészen hármas, szakállas horoggal, elől forgó hurokkapoccsal. Próbálgatta mára mosdóban, miként fog viselkedni, látta, hogy nem forog, hanem támolyog, éppen olyan, mint amikor a sebzett kishal úszik. Alig várta hogy hazaérjen, fogta a horgászbotját, és már indult is a Kis-Duna-partra. Ott lemászott a terméskőből épített meredek rézsűn, feltette a zsinór végére a blinkert, aztán háta mögé engette, és nagy lendülettel be akarta dobni a vízbe. A blinker azonban nem repült. Még egy picit rántott a boton, amikor egy kiáltás-félét hallott. Megijedt, hátranézett. Atya Úristen! A rézsű tetején egy ruszki ült, tenyerével eltakarta az orrát, másik kezével pedig vadul hadonászott. Egy pillanatra elvette kezét az arcától, ekkor látta a barátom, hogy a blinker ott lóg az orrában. A többit így mesélte el Tibor barátom: - Azonnal elkezdtem mászni a rézsűn felfelé. Megpróbáltam kivenni a blinkert az orrából, de a ruszki integetett a kezével, hogy „nyet!", hagyjam. Azzal felállt s intett nekem, hogy menjek vele. Mit tehettem mást, mentem. Ö elől, eltakarva az orrát, én mögötte, kezemben a horgászbottal, köztünk a zsinór. Furcsa látvány lehettünk... Kétségbe voltamesve. Vajon hová visz ez a jóember? Hisz ő is tudhatja, hogy nem vagyok hibás, nem volt szándékos a baleset. A Lőrinc utcán mentünk a központ felé, a sarkon balra fordultunk, s én végig azon gondolkodtam, hol fogunk kikötni, és mi lesz mindennek a következménye. Amikor arra a kis térre értünk, ahol ma az OTP van, a gyümölcs- és dinnyeárusok közé, a ruszki megállt és kiválasztott egy kb. 4-5 kg-os görögdinnyét, kifizette és mutatta az eladónak, adja oda nekem. Mivel az egyik kezemben a horgászbotot fogtam, nem volt egyszerű mutatvány a dinnye-szállítás. Óvatosan mentünk, egyforma távolságot tartva, vigyázva, meg ne feszüljön a horgászzsinór. Elhaladtunk a Fürdő Szálló mellett, a tanítóképző előtt Látványosságszámba mentünk, megfordultak utánunk az emberek. Egy kollégám átkiáltott a túloldalról: „Hol fogtad, Tibi?" Mások így humorizáltak: „Nicsak, már a Duna is oroszokkal van tele?!"... Ez volt a „csuka-fogta róka" jellegzetes esete. A Sötétkapunál már kezdett rémleni előttem, hogy valószínűleg a volt papnevelde épületébe megyünk, ahol az oroszok kórházat rendeztek be. így is történt. A ruszki leültetett a folyosón egy padra, elvette horgászbotomat, és bement egy ajtón. Kb. egy negyedóra múlva kijött, tenyerén hozta a blinkeremet, a másik kezében pedig a horgászbotot. Mindkettőt átadta és intett, hogy most már mehetünk. Elindultunk ugyanazon az úton, amelyiken jöttünk. Amikor leértünk a Vár úton, én mutattam neki, hogy megyek haza, mert vár a „Mamuska". A ruszki mondta: „Nyel!" És mentünk tovább. Leértünk a Kis-Duna-partra. Megint el akartam búcsúzni, de ő megint nem engedte. Elvitt oda, ahonnan elindultunk. Mutatta, hogy menjek le a rézsűn horgászni. Oda akartam adni neki a dinnyét - merthogy azt visszaútban is cipel tette velem -, az orosz azonban megintcsak intett: Nyet! A dinnyével és a horgászbottal lemásztam a rézsűn. Elhelyezkedtem, a blinkert rá ügyeskedtem a zsinórra és készültem a bevetésre. Ekkor megint hallom ám a kiáltást. Hátranézek, a ruszki mutatja, hogy várjak addig, míg ő elmegy - biztos, ami biztos. Kőzben azt is értésemre adta, hogy a dinnye az enyém. Ezen az estén hal helyett dinnyét vittem haza „horgászzsákmányként".