Esztergom és Vidéke, 1997

1997-06-12 / 24. szám

200 Esztergom és Vidéke 1997. június 26. Kenéz László és a szimfonikusok Csiszér György képei Esztergomban Kenéz László és Reményi József Május 31-én este a Dobó gimnázium aulájában tartotta évadzáró hangversenyét a Városi Szimfonikus Zenekar. A közönség érdeklődése - Reményi Károly zeneigazgató kitűnő műsorválasztásán túl - a lassan világhírnévre szert tevő fiatal zongoraművész vendégjátékának szólt. Kenéz László Rahmanyinov C-moll zongoraversenyével Esztergomban átütő sikert aratott. A zeneirodalom az egyik legnehezebb zongoradarabként tartja számon ezt a művet, amely tüzesen romantikus, fantáziagazdag, rendkívüli felkészültségű előadót követel meg. Nos, Kenéz László mindezzel rendelkezik. A műsorszám elején tömör akkordjaival, virtuóz futamaival szólaltatta meg a főtémát majd fájdalmas pátosszal a melléktémát. A második tételben az elégikus hangvételű, míg a harmadikban a szonátaszerű, táncos lejtésű, népies karakterű zongorajátékát csodálhattuk. A közönség szűnni nem akaró tapsa ráadásra is ösztönözte a művészt: Chopin Asz-dúr zongoraprelüdjét játszotta ragyogó technikai felkészültséggel. A zenekart Reményi József dirigálta, akinek ez volt a főpróbája zeneakadémiai diplomakoncertje előtt. A koncert folytatásában Dvofak D-moll (Új világ) szimfóniáját játszotta a vendégzenészekkel nagyzenekarrá kiegészült városi együttes. Az első tételben az Operaház kürtösei zengő hangon szólaltatták meg a főtémát, míg a másodikban méltóságteljesen adták elő a fúvós akkordokat. A harmadik és negyedik tételben szép hangon szólaltak meg a rézfúvósok mellett a fafúvósok is. Az est záródarabjaként Bartók Magyar képek című műve szólalt meg a Városi Szimfonikus Zenekar előadásában. A koncert második részét Reményi Károly vezényelte. Pálos A művész és Kotz István iskolaigazgató Május 30-án a Sugár Galériában Bánhidy László művészettörténész-tanár ajánlotta a nagyközönség figyelmébe az Erdélyben élő Csiszér György orvos, festőművész képeit. A kiállított 26 alkotás között van olaj, akvarell, tempera és pasztell. Többségükben tájképek, de gyönyörködhetünk csendéletekben (Muskátlik vázasban, Krizantémok, Napraforgók) és két portréban is (Önarckép, Bartók Béla). Kivételes tehetségről, igazi népművészről árulkodnak szebbnél- szebb tájképei: Adonyi boglyák, Maros-parti csónakok, Székelyhídi domboldal, Marosvásárhelyi emlék, stb. Csiszér doktor kérdésünkre elmondta, hogy orvosi hivatása mellett Aradon - Stache Valentin román képzőművész-tanárral történt megismerkedése nyomán - végezte el a népművészeti iskola festészeti stúdiumát. Tovább csiszolta tehetségét Hajós Imre, Pataki Sándor festő-, valamint Soós István szobrászművészekkel való barátsága. Éppen 40 éve, hogy részt vett az első képzőművész-kiállításon, Nagyváradon. A gyógyítás mellett minden szabadidejét a festészetnek szentelte. Újabb művészbarátok - Román Pál, Kristófi János - valamint a sonkolyosi, hosszúpályi alkotótáborok ösztönzik festészetét. Eddig Nagyvárad, Pelló(Finnország), Budapest, Érmihályfalva, Székelyhíd, Debrecen és most a Sugár Galéria mutatta be temékeny alkotóművészetét Több mint 1100 képét tartják nyilván, többségüket gyűjtőknél és családoknál, de erdélyi galériáját is érdemes felkeresni. A 70. életévét betöltő művész azt is elmondta, hogy családjának gyökerei egészen a honfoglalásig nyúlnak vissza, s hogy tehetségét a Matyóföldről származó édesanyjától örökölte. Képeit a tanév végéig láthatjuk a Somogyi iskolában. PJ. Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból II. Frici Atya és a Logaritmus Éva szeret napozni. Ez, ismerjük el, nem kifejezett ritkaság az ő korában, és - normális körülmények között szenvedélyének kiélése se teljesen lehetetlen. Különösen most, ballagás után nem: már kora reggel ragyog a nap; ilyenkor, délelőtt meg kifejezetten tűz. Ha kimegy az ember a Strandra, órákat heverészhet a padon, csak arra vigyázzon, le ne égjen! De van egy bökkenő: valami fondorlatos módon, az érettségi szünetet pont olyankor adják ki, mikor a legjobb indulattal se ér rá az ember ana, hogy strandra járjon. Ha mégis kimegy - mint tegnap - az nem szül jó vért: alig vette elő a degeszre tömött aktatáskát odajött hozzá az Endre. Tiszta csokoládébarna! A nyakában meg aranyláncot visel! A srácot már tavaly is látta a Strandon, de akkor még rá se hederített. Idénre változott a helyzet tavaly óta Éva termete megnyúlt dereka karcsú, combja hosszú, izmos lett Nem hiába jár tornászni! Megfordulnak utána a fiúk még az utcán is - a szemtelenebbek rá is fütyülnek - hát még a strandon, ahol átlátni a bikinin, a két melle között! Nem meglepő hát hogy az első tétel feléig se jutott el Záróráig. De az idő fut alig két hete maradt már csak a szóbeliig! Ha megvágják, szíjat hasít a hátából az apja. Ez így nem mehet tovább! „Ma - pedig vasárnap van a Strand közelébe se megy!" - tökéli el zord határozottsággal. Előhúzza a matekkönyvet. Nem mintha különösen csípné a Matézist, de ha egyszer nyakán az érettségi! „Most van a Komjáthy!" - kap a fejéhez egy perc múlva. Bekapcsolja a rádiót; attól még lehet tanulni! ,,Na hol is az a Logaritmus?" - lapozgat Éva. „Undorító ez a könyv" - állapítja meg tárgyilagosan. „Mindenféle hülye formula, ábra..." De hiába lapozgat a logaritmusról szóló fejezetet nem találja. ,Ja, az a másodikos könyvben van! Most mehetek be érte!" - duzzog. De a nap, az meg süt ,,/Vem vagyok én apáca, Nem élhetek bezárvaV szól a Rádió. „Én se!" - látja be Éva Cini igazát.„Különben is, hogy nézek ki ilyen fehéren, mint egy mentőautó!?" Fürdőruhát húz hát felcsavarja a rádiót, és a szürke-fedelű könyvvel a kezében, kiül az ablakpárkányra. „Kicsi lett tavaly óta a bikinije, különösen a fölső része" - nyugtázza nem kis büszkeséggel. Az emeleti ablak dél felé néz. Előtte kis tér; közepén virág, szemben, talán húsz-harminc méterre, a Kéttornyú templom. A templom homlokzatát frissen festették, eltüntetve végre a háborús károkat. (A pénzt az Actio Catholica szerezte, mint azt a Caritas felirat is tanúsítja.) Balra, a tér sarkában a Pestis Madonna az Iskola falához lapul, mintha szégyenkezne a „19-es Hősök" dicsőségét hirdető emléktábla közelében. A Kéttornyú templom és az Iskola között a Kis-Duna partra, a Kossuth-híd felé vezet a bazaltkockával burkolt utca Szépen, simogatóan süt a nap. Még túl meleg is lenne, ha nem fújdogálna egy kis szellő a Duna felől. Éva kellemes bizsergést érez a bőrén; a szellő hosszú hajával játszik. Nézi a szürke papír-borítót. „Van ennél unalmasabb dolog a világon?" - tűnődik. Szemét behunyja, arcát a nap felé fordítja. ,JVem! Soha nem!! Nem leszek sohasem a játÉÉÉk-szered\!! - bömböli a Rádió rekedten. Szemben, a templomban, a vége felé közeledik a mise. Jte missa esti" kántálja. Frici atya, a plébános. ,J)eo Graciasl"- mormolják a hívek és kifelé tódulnak. A szenteltvíztartónál megállnak még, visszafordulnak az oltár felé, keresztet vetnek - van, aki térdet is hajt - aztán kilépnek a kapun. Elhal az utolsó orgona-akkord is. Kiürül a templom, csak a tömjén- meg virágillat marad. Frici atya a sekrestyébe siet. Gyorsan leveszi a miseruhát begombolja a reverendát - feszül egy kicsit a pocakján - és kifelé indul ő is: ünnepi ebéd várja a Palotában, szinte érzi már az aranyló tyúkhúsleves ínycsiklandó illatát! A templomajtón kilépve meglepődik: mi ez a csődület miért nem mennek már haza az emberek? Ejnye, még beleköt a rendőrség! Nem érti. Éva, tavalyi bikinijén túlburjánzó idomaival, még mindig a napfényben úszó ablakban ül. ó már majdnem érti a logaritmust..