Esztergom és Vidéke, 1997

1997-05-29 / 22. szám

19*7EMLÉK-MÜ-HELY • ALMA MATER II Horváty Péter: Dolce Vita „Fagylalt és vermut, Imre bácsi?"pillant a pincérnő a belépő Művészúr felé. (Ismeri már a néhai Úridzsessz Zenekar alapítójának ízlését.) Az öreg leül egy asztalhoz, a teraszon. Végigsimítja őszülő haját. (Ritkul már.) Válla fehér a korpától. Hosszú napja volt: a 11.10-es busszal ment ki Nyergesre. Az Eternitnél ebédelt. Egy félórát rexezett, aztán egész délután tanított. Sok a diák: az egyikkel négykezest játszott; a csellistát zongorán kísérte. Aztán hallgassuk, hogy szól ez fuvolán, majd hegedűn. Az órák egymásba folynak. Minden gyerek úgy érzi, személy szerint vele foglalkozik - pedig ő mindegyikkel foglalkozik. Rámegy a délután. A szülők meg reklamálnak: más dolga is van a gyereknek, nem csak a zene. De ha nem akarnak haza menni! Most zavarja el őket!? Beleszimatol a levegőbe: a kávéillat a Greco

1 cappucino-ját idézi. A tükrök is hasonlóak benn, csak a képek hiányoznak a falról. Meg a nádfonatú székek. Körülnéz: egy fiatal pár ül még a teraszon. Benn a Zöldségesek dominóznak, zajuk el-el nyomja a zongora hangját. Enyhül a hőség ilyenkor, este fél tíz felé. Kellemesen hűsít a friss szellő, ^ 2 mintha a Villa Borghese lehelletét hozná. „A Villa Borghese évszázados tölgyei..." Egy csepp vermutot a fagylaltra önt, a poharat a maradékkal félretolja. „Ha kifizetik a lámpaernyőimet, rendbe hozom aTopolínót; értek én az autószereléshez is, aztán irány Róma! "-magyarázza a pincérnőnek. Az udvariasan hallgatja, mintha először hallaná. A Presszóval szemben, a tér kihalt. Egy kései járókelő siet el: tompán visszhangzik a csöndben a cipőkojx)gás. ,3ezzeg a Piazza di Spagna -n pezseg ilyenkor az élet: ekkor a legnagyobb a passeggiata

4l Gyönyörű signorinák, merészen kivágott nyári ruhákban ... nyakkendős urak ... paparazzik

5 ... a háború előtt „gá-gá" knak, gigerliknek hívták őket..." - fut át az agyán. „Arrafelé mentünk Zathureczky Tanárúrral

6 Bartók utolsó európai koncertje után is..." (Folytatás a VIII. oldalon) 1 Café Greco: régi római kávéház, Goethe ideje óta a festők, költők, zenészek találkozóhelye. A falat híres látogatók képei díszítik. Római park. 3 Róma egy forgalmas tere. 4 Sétálás. 5 Fellini filmje óta az utcákon meg kávéházakban lebzselő római fícsúrok neve. Zathureczky Ede hegedűművész a Zeneakadémia híres tanára volt. 'JVttij / „srtályfÓtiók. Minél öregebb leszek, annál többetgondolok Gizike tanárnőre, aki a szaléziak esztergomtábori Szent József fiúnevelő intézetének polgári iskolájában volt osztályfőnököm másfél évig. Különösen az utóbbi hónapokban látom öt fiamék nappali szobájában tenni-venni. Menyem mosolygós kék szeme varázsolja öt életnagyságban elém. (Pedig azon kívül, hogy mindkettőjüknek néha huncutul elbájoló a szemük villanása, meg hogy mindketten magamfajta semmirekellőket oktatnak és nevelnek gyakran kedves szigorral - az „ életneksemmi hasonlatosság sincs köztük.) A hórihorgas Féja Géza tanár úr felesége - ahogy évvégi bizonyítványom gyöngybetűs aláírása is tanúsítja - Féjáné Farkas Gizella inkább alacsonynak mondható, enyhén molett, ahogy akkortájt, legalábbis falumban, Előszálláson még mondták: takaros menyecske volt. Nem a megszépítő messzeség sugallja őt szépnek. Az osztály legjobb tanulójával, Csebzán Lajossal az élen csaknem mindannyian szerelmes szeretettel rajongtunk érte. Én különösen. Hozzá írt szerelmes verseimet - bevallom, nem kis büszkeséggel - becsületszó alatt egyedül Szerencse Pistának adtam oda olvasni, aki az általam alapított Zöldturbánosok csodacsapata nevű titkos társaság felesküdött tagja volt. A versek mégis, ki tudja, milyen úton-módon, Csebzán kezébe kerültek. Száz szónak is egy a vége, pár nappal később Vavrek főtisztelendő úr, főfelügyelőnk (és lelki fejlődésünk több-kevesebb szerencsével megáldott irányítója) intett ki a sorból, amikor ebéd után az országút másik oldalán elterülő játszótérre mentünk. Ez általában nem jelenetett jót. Most sem. Vavrek főtisztelendő úr minden bevezetés nélkül még ott helyben rámripakodott: „Hát te milyen malacságokat firkáltál össze Féja tanár úr feleségével kapcsolatban?" Megszégyenülten dadogva válaszoltam: „Én csak költői verseket írtam, Főtisztelendő úr." Goromba éppen nem volt, amint az ujjával megfenyegetett: „Azt majd döntse el Féja tanár úr, ő is költő. (Más körülmények között májamat dagasztotta volna ez az összehasonlítás.) Menj azonnal a lakásukra és kérj tőlük bocsánatot, amiért megsértetted őket. A költői versek már náluk vannak." Félóra hosszat tartott a százötven méternyi út. Amikor Gizike tanárnő kinyitotta az ajtót, én már sírásra görbült szájjal álltam ott, s rögtön el is sírtam magam: „Tanárnő kérem..." Félkézzel behúzott a konyhába és szeme, úgy emlékszem, fényben úszott, ahogy mondta: „Hagyd abba, egy költőnek nem illik bőgni." Te, Jó Isten! Még hatvanhat esztendő múltán is megreszket a szívem: édes mosolya a mennyországba emelt engem. Verseket azóta is írtam, de költőnek attól a pillanattól fogva sohasem éreztem magam. így kezdődött barátságom osztályfőnökömmel. Ám jellemző rá, hogy ugyan kedvelt engem, sőt, azt hiszem, mihamar megszeretett, az osztályban mégsem kivételezett velem. Sőt, az éwégi bizonyítványban, a rajzon kívül tőle kaptam kettest, növény- és állattanból. Úgy látszik, kissé elbíztam magam. Abban az időben vékonyka legény voltam, gyakran beteg, az intézetben baci (a bacilus rövidítése) volt a becenevem. Gizike tanárnő hamarosan engem választott ki, hogy az „úri" konyháról én vigyem nekik az ebédet és a vacsorát. Csodálatos módon gyakran maradt nekem valami, néha még húsocska is egy kis tányéron. A legszebb délutánjaim meg azok voltak, amikor hetenként egyszer-kétszer segíthettem neki, kis - hajói emlékszem két szobás - lakásuk takarításában. Jutalmul tejeskávét kaptam vajaskenyérrel vagy édességgel. Féja tanár úr ilyenkor Esztergomba ment a kávéházba, és én egy félórácskát válogathattam verseskönyvei közül. S bár Gizike tanárnő többször mondta, hogy Ady Endre versei még nem nekem valók, azért megengedte, hogy olvassam őket. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy melyik tetszik nekem a legjobban? S a tizenhárom esztendős fiú szíve mélyéből sóhajtotta: „Szeretném, ha szeretnének." Féja Gézához sohasem kerültem közelebb, igaz, én sem rajongtam érte. És szerintem az is igaz, hogy nem volt jó tanár. Belőle ugyanis hiányzott, ami sugárzott a feleségéből: feltétlen szeretet a rábízott gyerekek iránt. Tisztelem azonban mind a mai napig, mert nagyon, nagyon szerette „kis feleségét", ahogy őt egyszer-kétszer jelenlétemben is nevezte. Ebben maradt példaképem, s főként a Viharsarok című könyve miatt gondolok rá megbecsüléssel. Ugyanígy látom őt annak a jelenetnek a tükrében, amikor pár héttel felesége halála után, történelemóráját követően szelíd, barátságos hangon megszólított az udvaron: „Na, Jákel fiam, írsz-e még verseket a csillagszemű hölgyhöz?" Felelet nélkül rohantam le a kápolnába, és Vavrek főtisztelendő úr hittanóráját ott sírtam végig. 1931 tavaszán halt meg Gizike tanárnő; csak pár nappal élte túl fia, Endre születését. ... Halálosan beteg feleségem nehéz lélegzéssel elaludt. Lementem a nappaliba és megállva a hatalmas ablak előtt, könnyező szemmel néztem a téli hidegben didergő kertet. Menyem mellém lépett, és gyengéden megsimogatta karomat. Gizike tanárnő vezeti a kezét - gondoltam. Hisz mindketten Csillagszemüek... (Nürnberg, 1996. január 16.) Jákli István: Gizike tanárnő született — (. vallású tanuló, vm.) I.W? .. évi hó J2Jn, Általános osztályzata .... ^

/e tf-e if A tanúri testület határozata: t^JZ^trídty

Se/t AeS '/ /