Esztergom és Vidéke, 1996

1996-02-29 / 9. szám

Limes - 1995/3. A lassanként „beérő" tudományos szemle mindinkább betölti indulása idejében vállalt feladatát: a helyi művelődéstörténet emlékeinek feltárása, a „kistörténelem" jelesebb eseményeinek elemző bemutatása mellett olykor földrajzilag távolabbra tekint. Főként a kemény história során alakult „tűlsó oldalra", hiszen a Duna az évezredes közösség folyamatában és a mai tájékozódást illetően „szellemi határnak" aligha tekinthető. A békétlen „különállás" elmúlik, ha megindul lassan a józan hídverés. Képletesen és valóságosan egyaránt. Ennek része a legújabb szám is, amelyben Mezey László Miklós vendégszerkesztő közreműködésével ,J*ozsony, a magyar közélet és művelődés központja" témában öt évszázadra visszatekintőn olvashatunk tanulmányokat A sort Hangay Zoltán nyitja, aki a 16. század „pozsonyi magyar reneszánszából" villant fel mozzanatokat és arcképeket A török hódoltság kényszere folytán koronázó és egyházi székvárossá lett Pressburg fénykorából Verancsics Antal, Radéczy István, a flamand Nicasius Ellebodius, Zsámboky János és mások idejéből, Radéczy kertjéből: az „Apollo hársfa" árnyékából kultúránk szép fejezetét eleveníti fel bőséges irodalomjegyzékkel és szép reprodukciók kíséretével, akár a többi dolgozat írói is. Nagy István az 1791-1848 közötti reformországgyűlések városát mutatja be, az itt hozott törvényeket és ezek alkotóit, a magyarokéval egyazon ihletű szlovák művelődési mozgalmakat. Jókai Mór valóságos és regényeiben olvasható,Pozsony-élményét" Csűrös Miklós idézi fel; egy remek pozsonyi könyvkiadó vállalat jeles működését, Stampfel Károly munkásságát 1873-1904 között Pogány György mutatja be. Stampfel kiadója a versenyküzdelemben utóbb a budapesti Révai cég tulajdonába került. A lapszám írói közül az egyetlen „külhoni", Turczel Lajos a két háború közötti pozsonyi és felvidéki magyar sajtó színes palettáját adja és értékeli, Mezey László Miklós a hírneves Toldy Kör „három korszakát" elemzi az 1874-1945 közötti időszak változásaiban, Ébert Tibor (az egykori pozsonyi diák) pedig az ottani magyar gimnázium Arany János Önképzőkörének életéből, kivált az 1941/42-es tanév eseményeiből szolgál jegyzőkönyvvel és életes részletekkel. Az általa említett tanárok neve (Szalatnai Rezső, Orbán Gábor, Peéry Rezső és mások) több ízben olvasható az előző tanulmányokban is. A leghosszabb, egyben a „legmaibb" írás Molnár Imréé, aki elemzően tekint ,Jtz Esterházy-dosszié" legfrissebb történetére: a sokféle indítékból gátolt, 1989-ben kezdődött „rehabilitáció" folyamatára 1995-ig. Sallai János „határtörténész" pedig amagyar-morva-cseh-csehszlovák-szlovák limesz alakulását követi nyomon Szvatopluktól kezdve napjainkig, sok dokumentációval és tanulságosan. A továbbiakban a hazai ortodox ikonfestészet barokk gyökérzetéről {Nagy Márta), a reformkori Esztergom pedagógia-tanításáról (Fehér Katalin) olvashatunk. Komárom 1920-1942 közötti katonai szerepéről Horváth Csaba közöl „adalékokat, Nyergesi János munkásságáról pedig Bodri Ferenc emlékezést, amelyet a festő szép rajzai kísérnek. A folyóiratot három könyvismertetés zárja: Szűcs György művéről, amely Haranghy Jenő festői munkásságát mutatja be, Lugosi Lugó Lászlónak a fényképezéséről szóló albumáról és az „odaáti" Leléd gazdálkodását tárgyaló tanulmánykötetről. Végül az,ígéret": a következő szám fókuszába Komárom kerül. Örömmel és kíváncsian várjuk, hogy ezáltal váljék teljessé az 1995ös évfolyam. bé Esztergomból indult VILMOS PÉTER Nem vagyok költő, csupán biológus. 1971-ben születtem Esztergomban, itt is nőttem fel. 1989 óta Szegeden élek. A verseket mindig szerettem, gyermekkorom óta próbálkoztam is versírással, de csak egyetemistaként kezdtem komolyabban kísérletezni a költészettel. Ennek az időszaknak a gyümölcse ez a két vers is. Az őszhöz Megint csak itt vagy, vén barátom! Híred téged előzve libben: kék csengéssel a néma vízre lágy csókot ejtő fűzfaszárnyon. Fanyar szagát lucskos kutyánknak foszlott felleg hajába fűzted, ereszkedj hát alá körünkbe ezüst haján az ökörnyálnak. Füstszín homály sóhajtva lebben, s hűvös zúzmarás csendben állnak a pengekék szirtek meredten: kapj hát szárnyra, hisz arra várnak, hogy örvénylő, izzó színekkel lobbantsd lángra az őszi tájat! Megmaradsz Pillantásom mára már elfáradt. A papír belsejébe írnálak, csak én tudjam rólad, hogy létezel, pont lettél, s kitágult a végtelen. Az üres tér, mely őrzi még alakod, mint kagylóét a vén tengeri homok, dermedt földre csordul ujjam közül, s ha arra gondolok, agyam beszűkül, hogy az idő hulláma erősebb lehet, s elmoshatja minden kis emlékedet! Fénylő barna gesztenyébe vésett CH-d lelkemre kapocsként szorul és kezemre bűvös jelzést éget, s tapogathatok bár nyugtalanul, a semmit szorítom értetlenül. De így is megmaradsz nekem létem határain belül. A költő első - egy szegedi szerzőtársával közös - kötete már az esztergomi Babits Mihály könyvesboltban is kapható. Sarkady István (1834-1892) Gyöngyösön született, Veszprémben papnövendék volt, ae - mint Szinnyei lexikonában olvashatjuk - .fölszenteltetése előtt búcsút vett a papi pályától, és teljesen az irodalmi pályán működött." A fővárosban már sokat próbált, neves újságírónak számított, amikor Esztergomba szegődött. 1879 tavaszán jött, 1880 nyarán ment: ezt a röpke - ám a helvi sajtótörténetben annál jelesebb - esztenGOMI MISI, 1880 Egy igazi "jöttment" esztergomi élclapja dőt az ő működése tette rendkívül mozgalmassá. A június 1-jével induló Esztergom és Vidékénél kezdi: a szellemi alapító Kőrösy László elfoglaltsága miatt ő a lap első szerkesztője. Augusztus 8-ával azonban már saját lap indítására tesz kísérletet (Esztergomi Népújság), amit ősszel a második (Új Esztergom), majd 1880 tavaszán a harmadik követ. Ez a Gomi Misi című élclap 1880. május 9-én jelent meg, mindössze két számot élt meg, Sarkady mégis ezzel kavarta a legnagyobb vihart a helyi társadalom állóvizében. Kőrösy László egyenesen kiutasítja a városból: »mostani botránytelepével nekiront olyan tekintélyeknek, kiket ezelőtt istenített. (...) Profán szájjal lehurrogni érdemekben megőszült tekintélyeinket (...) nem szabad! (...) Az esztergomi közönség nem csapszéki ízlésű olvasókból áll, (...) undorral veti meg az ön léha irányzatát." (Esztergom és Vidéke, 1880. május 20.) Önök mindenesetre nyugodtan böngészhetik a mindmáig egyetlen helyi élclapból készült összeálításunKat a következő két oldalon. Régen volt - nem rólunk szól...