Esztergom és Vidéke, 1996

1996-11-14 / 46. szám

Balla Gergely kapta Esztergom város díját Megnyílt a X. Esztergomi Fotográfiai Biennálé 1996. november 28. Esztergom és Vidéke 375 Dr. Horváth István és Gera Mihály a megnyitón November 8-án délután 5 órakor nagy érdeklődés kísérte a jubileumi biennálé Síkfilm című tárlatának megnyitóját a Balassa Múzeumban. Dr. Horváth István múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, majd Gera Mihály, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg a kiállítást. A síkfilm reneszánszáról beszélt, mely újra rendet teremthet a fotóművészetben. Örömét fejezte ki, hogy a digitális fotótechnika világában itt, Esztergomban a pályázat kiírásánál vissza mertek nyúlni a múlt század végén indult és még most is alkalmazott síkfilmhez. A fotótörténelemben először az üveglemez jelent meg, aztán az ezüstözött rézlemez, majd a síkfilm, végül a tekercsfilm. Hajói kezelik a síkfilmet, akkor olyan kitűnő képek születnek, mint amilyeneket a 40 pályázó beküldött. A jubileumi fotóbiennálé síkfilm-pályázatának zsűrizésére a Budapest Galériában került sor. A Művelődési Minisztérium fődíját Bozsó András budapesti fotóművész nyerte el. Esztergom város díját dr. Könözsy László polgármester adta át Balla Gergelynek, a városunkban alkotó fiatal fotóművésznek. Komárom-Esztergom Megye Önkormányzatának elismerését Balla András, nemzetközileg is ismert fotóművészünk vette át Virág Jenő művészeti főtanácsostól. Az EMI Mérnöki Iroda Kft. díját Hajdú József, az „Id. Divald Károlyi-díjat Herendi Péter kapta. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Lengyel Andrási, a Magyar Fotóművészek Szövetsége Siró Lajosi részesítette elismerésben. Ezen kívül még díjazásban részesült Eck Gábor a Reafotó Kft., Barta Zsolt Péter a Soós Kereskedés, valamint Rosta József az Esztergomi Művészek Céhe és a Tripont Kft. részéről. A megnyitó után Gera Mihály különösen az alábbi alkotásokat ajánlotta figyelmünkbe: Balla Gergely „Dorogi Béinyászfürdő" és „Pilisi mészégető kemencék", Tarján Antal „Tatabányai emlék", Siró Lajos „Testkép", Budai Enikő „Berlin 1994 február". Akiállítás december 8-ig tekinthető meg. osi November 28-án lenne 30 éves; öt esztendeje, november 6-án autóbaleset áldozata lett. Most - a kettős évforduló alkalmából - ezen a napon a Duna Múzeum Esztergomi Közép Galériájában nyílt meg az az emlékkiállítás, amely a Kaposi Tamás Alapítvány rendezésében az esztergomi festő- és grafikusművész főműveit mutatja be. Az alapítvány 1992-ben - egy évvel a művész halála után-kezdte meg működését. Célja a művészi hagyaték gondozása és kutatása, emlékkiállítások rendezése, műtörténeti igényű publikációk megjelentetése, továbbá a kuratórium kezelésében maradt alkotások közvetítése magán- és közgyűjtemények számára. A mostanit megelőzően három emlékkiállítást rendezett az alapítvány. 1992 áprilisában a helyi Balassa Bálint Múzeumban, majd ugyanez év decemberében Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán a teljes életmű volt látható; 1993 júniusában - a mostani kiállítás helyszínén - a fotó-hagyatékból válogatott összeállítás került a közönség elé. S zen ládám György - a kuratórium tagja - (H)arcképek című tévés műsorsorozatában foglalkozott a fiatalon elhunyt művész munkásságával, csakúgy mint a Duna TV Al-manach című magazinja. //adarics Gábor, Nagy Péter és Tanai Csaba elkészített egy tévéfilmet „In memóriám Kaposi Tamás,, címmel, amit a Duna TV megvásárolt. Művészetéről, életéről számos írás jelent meg az Új Forrás, a Limes, a Komárom-Esztergom Megyei Művészeti Műhely, az Új Művészet és a Szellem-Kép című folyóiratok hasábjain. A mostani kiállításra készült el a művészt bemutató első önálló kötet: a Kaposi Tanuís-emlékalbum, amelyet a megnyitón Miltényi Tibor ismertetett. A kiadványt nyitó szöveg Méirton Lciszló író visszaemlékezése Kaposi Tamással való nagyon rövid, de kivételesen intenzív szellemi kapcsolatára. Ezt követi egy interjú, amely Tamás édesapjával, Kaposi Endrével készült. A kérdező: Miltényi Tibor. A kötet két átfogó tanulmányában (Kaposi Tamás művészete - Pointer man) ugyancsak ő, illetve Kajcin Imre mindketten a kuratórium tagjai - kísérlik meg az életmű tartalmi elemzését, annak a világnézetnek és szellemiségnek bemutatásával együtt, amelyből az alkotások táplálkoztak s amelynek az alternatív rockzene vagy a modern filmművészet is szerves részét jelentette. Az interjút és Miltényi Tibor írását -jegyzetek formájában - számos dokumentatív erejű interjú- és levélrészlet kíséri. A kiadvány fontos kiegészítője a kiállítások kronológiája, a bibliográfia, a festészeti hagyaték máig ismert - magántulajdonban vagy az alapítvány kezelésében lévő - műveinek jegyzéke, különleges értéke a 16 színes kép, amelyek közül kettő kiállítási fotó, 14 pedig festmény-reprodukció. November elején már mindig korán és gyorsan sötétedik. Hatodikán 17 órakor - az öt évvel ezelőtti autóbaleset órájában - az emlékkiállítás megnyitója sötétben kezdődött. Ebben szólaltak meg magnókazettáról Kaposi Tamás szavai: a fény felé törekvés vallomása. Nem a sötét őszi országútra gondolt - a saját pályát kereste... Az alapítvány az emlékkiállításokkal és a kötettel ezt az utat igyekszik megvilágítani, hogy Kaposi Tamás (üstökös? hullócsillag?) életműve a kivételes értéket megillető fénybe kerüljön. N.T. Kaposi Tamás levélkazettája Tanai Csabának, 1990 március: (...) Nem félni kell, készen kell lenni. (...) Élni kell és élve kell maradni bánni áron. Muszáj! (...) Igazából az embernek ezek a legaktívabb évei. (...) Az agyunk, a testünk, a lelkünk a legnyitottabb, a legtisztább; szóval minden belefér. Vagy ha már nem is annyira minden, de amit már magának ez a test, ez a szellem kijelölt, utat, ezt már járnia kéne és kell. Ezen kell haladnia és vallania kell ezt az utat. Mindent, ami ehhez tartozik, magába szívni és befogadni és magába építeni, és kiadni, mert ebből fogunk élni, hát ez az élet. Itt teszem le az alapjait, és nem szabad ezt búskomorságban eltölteni. (...) Akármi történik az emberrel, minden jót tesz. Minden jót kell, hogy tegyen. Nagyon durva dolognak, mondjuk fizikai csonkulásnak kell lenni annak, ami nem tesz jót. Egy-egy pofon, tökönrúgás, vagy lelki pusztítás valahol jót kell, hogy tudjon tenni. Az embernek maga felé kell tudni fordítania a sorsot és tanulnia kell tudni a dolgokból. Nem megrekedni, hanem lépni kell. (...) Én csak azért is optimista vagyok, akánni van. (...) Hiszek a ... nem tudom... igen, hiszek a világban ható erők progresszív irányában^kurva anyjukat a kurva erőknek! (...) Én azt hiszem, az embernek jobb a világban élni, jobban érzi magát, akármilyen szarban is van, jobb neki, ha jókedvű. Szóval nem happy holliday, de jobb neki, ha érzi, hogy van értelme a dolgoknak. Ezt nem képzelni, hanem tudnia kell. Tudnia kell az irányát és értelmét önmagának. Persze a végső irány, az megfoghatatlan és láthatatlan és nincsen, és persze ki lehet lyukadni oda, hogy végül is minek? De ha ide lyukadsz ki, akkor mi van? Akkor sem tudod befejezni, ha semmi értelme. Végülis suszter maradjon meg a kaptafájánál, az ember meg az életénél. Maradjon meg a sorsánál, maradjon meg a lehetőségeinél. Persze csomó dolog van, amiben nem tudok semmin változtatni, de sok van, amin tudok és igen is bele tudok szólni a dolgokba, mert létező vagyok én is, sőt nem is akánnilyen létező ember. Nem akármilyen ember, ezt is tudom ráadásul. Mert ha már tudok beszélni erről, akkor már nem akármilyen ember vagyok, ez is biztos.