Esztergom és Vidéke, 1996

1996-10-31 / 44. szám

HONOLJON BEKESSEG SZERETTEINK HANTJAI FÖLÖTT! Va -é-cS^v. Áftz^J IfiL v es THE 1996. október 31. - 44. szám • POLGÁRI LAP * Ara: 29,50 Ft Az '56-os forradalom és szabadságharc hőseire és áldozataira a Sötétkapunál dr. Horváth Csaba, Esztergom díszpolgára, a Kolos Kórház sebészeti pavilonja előtt pedig dr. Szontagh Csaba igazgató-főorvos emlékezett és emlékeztetett In memoriam A városi ünnepségen - 1956 mártírjaira emlékezvén - fáklyák és gyertyák százainak lángja lobbant fel a Széchenyi téren és a Sötétkapunál, az értelmetlen és borzalmas esztergomi vérengzés színhelyén. E lángokkal és a kegyelet virágaival áldoztak a város polgárai - az idős szemtanúk és a történteket csak hallomásból ismerő fiatalok egyaránt - a forradalom halottai emlékének. E hét végén ismét gyertyákat, mécseseket gyújtunk. Az ősz virágai borítják be a temetőket, örökzöld koszorúk kerülnek a sírhantokra. Halottainkra emlékezünk... Merthogy a forradalmak, háborúk hősi halottai és áldozatai mellett - akiknek az emlékét egy egész közösség őrzi - vannak saját halottaink is, akikre csak mi, a rokonok, a barátok emlékezünk. Többnyire egyszerű, mindennapi emberek ők, akik - bár nem fogtak fegyvert, nem harcoltak a szabadságért - tették a dolgukat, művelték földjeiket, görnyedtek a munkagépek vagy íróasztalok mellett, tanítottak, gyógyítottak. Főzték az ebédjeinket, mosták ruháinkat, simogattak vagy fenyítettek - mikor mire volt szükség. A szülők és nagyszülők, a korán elhunyt gyermekek, testvérek sírjai mellett gyújtunk most fényeket. Van, aki csak nemrég hagyta itt e földi világot, s hiánya még szokatlan-fájdalmas. S vannak évtizedes veszteségeink, gyermekkorunkban elhunyt szülők, nagyszülők, akikről már csak halvány emlékképek derengenek fel néha. Ilyenkor, halottak napja táján e képek felerősödnek. A még gyermekkorban elvesztett Édesapa sápadt arca, amint halálos ágyán utoljára küld felénk egy simogató pillantást. A Nagymama remegő, egy hosszú élet nehéz munkájában megfáradt keze, amint a nekünk hizlalt kacsa legfinomabb falatját rakja tányérunkra ritka hazalátogatásaink egyikén. Az elmúlás szele szinte meglegyinti ezekben a napokban az embert. A halál megfogható közelségbe kerül. Mi van a földi élet után'/ Öröklét vagy csak a megsemmisülés? Mit rejt halottaink számára - s egykor majd a mi számunkra is - a túlvilág? Aligha van ember, akinek a lejében meg ne fordulnának e gondolatok - legalább egy évben egyszer, a halottak-napi gyertya-lángokat nézve. Ki-ki hite szerint próbál választ találni e kérdésekre... Sokunkban - főleg az idősebbekben - felmerül saját halálunk majdani eljövetele is. Vajon mi mekkora űrt hagyunk majd magunk után? Lesz-e, aki őszintén megsirat, akinek nagyon fogunk hiányozni? Mit mondanak majd sírunknál - nem a búcsúbeszédben, hanem egymás között - az emberek? Lesz-e, aki elismeri munkánkat, fáradozásainkat? S mi magunk vajon a vég óráiban elmondhat juke majd, hogy hasznos, tevékeny, értelmes életünk volt? Hogy nem kell szégyellnünk tetteinket? így hát a halottak napja az önvizsgálat napja is... S ha „könnyűnek találtattunk", még nem késő változtatni. „Apám, - kérdezem magam is, s velem együtt még bizonyára sokan - Te olt, a szellem világában helyest ed, amit leszek?"... A választ magunknak kell megadni! Maier-Kránitz László HALOTTAK NAPJÁN Szent olvasóval ki megy ma templomba, kik gyújtanak gyertyát halottak ünnepén? Es kik hallják meg az élők elhaló lélegzetét?