Esztergom és Vidéke, 1996
1996-08-15 / 33-34. szám
1996. augusztus 15. Esztergom és Vidéke 13 A cím hallatán az olvasó bizonyára eltöpreng, vajon mi lehet az, ami városunkban világszínvonalon működik. Feltehetően senki sem gondol a gázhálózat építésére, az utak karbantartására, vagy az idegenforgalomra. Hosszas vizsgálódás során bizonyára többen eljutnának az AMP-hez, ehhez az új, korszerű gyárhoz, amely ott magasodik a volt szovjet lőtér helyén, szemben a Suzukival. De míg autógyárunkról sokat tudunk, termékeit ismerjük, sőt használjuk is, az AMP-ről csak homályos ismereteink vannak. Jómagam azt sem tudtam, mit jelöl e rövidítés, míg e riport során beszélgetőpartnerem, Kocsi Ferenc, a gyár gazdasági vezetője fel nem világosított róla, - Az AMP az Aircraft, Marine Products rövidítése. 1941-ben jött létre, termékei akkor forradalmiak voltak, hiszen a rázkódásokat nehezen tűrő forrasztásos illesztést váltották fel a krimpeléssel, azaz egy új csatlakozásos technikával. Jelenleg a gépkocsiipar, a számítógép és kommunikációs ipar, valamint a háztartási készülékeket gyártó ipar a fő megrendelőnk. - Úgy tudom, az AMP Incorporated amerikai cég, melynek egyre terjeszkedő szervezete behálóza szinte az egész világot. Megtudhatnánk valamivel többet e konszernről? - Az AMP székhelye az Egyesült Államokban, Harrisburg-ben található. A szervezetnek jelenleg 42 000 alkalmazottja van a világ 45 országában. Csupán Európában 19 országban tevékenykedik a cég, mint önálló társaság. Termékeik kifejlesztése, a gyártás, a feldolgozás és a szervíz egy kézben kapcsolódik össze az AMP Rendszertechnika révén. A vállalat 140 termékcsaláddal rendelkezik, és vásárlói felé több mint 500 000 féle terméket értékesít. - Miért pont Esztergomot választotta magyarországi székhelyéül az AMP? - Esztergomban korábban sok jól képzett szakember dolgozott, akik a régi nagy vállalatok megszűntével munka nélkül maradtak. Ezek egy része már ismerte termékeinket, - hiszen például a Medicor évtizedeken át használta e gyártmányokat, sőt termékbemutatót is tartott belőlük a 80-as évek elején, így a szakember-gárda itt adott volt. E számunkra kedvező lehetőséget a város vezetői is felismerték, és elhatározták, hogy létrehoznak egy új ipari parkot. A cég és a város érdeke szerencsésen találkozott, s az eredmény igazolja a vezetők döntését. - Az esztergomi vállalat 100 százalékosan amerikai tulajdonban van? - Igen. 1992-ben jegyezték be Magyarországon az AMP Hungary Kft-t. 1994-ben készült el a gyár első része, s még abban az esztendőben beindult a termelés. Egy évvel később kezdtek hozzá a bővítéshez, ez év márciusában lett kész az új épületszárny. Úgy tudom, az átadásról az önök lapja is tudósított. - Valóban. Emlékszem is néhány adatra, például, hogy csaknem 8 ezer négyzetméterre bővült az épületek alapterülete. De Peter Glaser vezérigazgatónak arra az ígéretére is emlékszem, hogy az év eleji 280 fős létszámot hamarosan 500-ra fogják emelni. Hogyan állunk most ezzel az ígérettel? - Jelenleg 300 fölött van az alkalmazottak száma, de folyamatos a munkásfelvétel, és bízom benne, hogy az év végére meg fogjuk közelíteni a félezres létszámot. - Milyen a szakernber-ellátottságuk? -Megfelelőnekmondható. Sok nyeket találnak. - Munkabérben is? - tapintat lankodok elég tiszteletlenül, de Kocsi úr csak mosolyog a kérdésemen. - Köztudott, hogy a nyugati cégek elsősorban azért telepítenek Magyarországra üzemeket, mert itt olcsóbb a munkaerő. Az AMP a dolgozói által nyújtott teljesítmény színvonalának megfelelő bért fizet, amely akár lényegesen magasabb is lehet az átlagosnál. Az a szemlélet uralkodik az AMP-nél, hogy mivel a vállalatot a dolgozók tartják el, meg kell őket becsülni. - Mennyire szól bele az amerikai központ az üzem irányításába? - Az amerikaiakkal nem sok kapcsolatunk van. Tulajdonképpen az európai központ dönti el, miből mennyit gyártsunk, ők bonyolítják az értékesítést is, hiszen bizonyára köztudott, hogy mi csak exportra termelünk. Gyárunk vezérigazgatója, a német nemzetiségű Peter Glaser, egyben az európai Világszínvonal - Esztergomban jelentkezőnk van, de nagyon megválogatjuk, kit veszünk fel. így aztán nem nagyon émek csalódások, az eltávozók száma is elenyésző. Persze, nem várjuk ölbe tett kézzel a jelentkezőket, a helyi szakmunkásképző intézettel közösen biztosítjuk a szakember-utánpótlást. A szakképzés itt helyben folyik, saját szakembereink tanítják be leendő munkásainkat. - Szívesen járnak ide dolgozni az emberek? - Minden jel erre mutat. Főleg a fiatalok jelentkeznek nagy számban, dolgozóink átlagéletkora 30év körül van. Követelményeink magasak ugyan, de jók a munkakörülmények, és viszonylag magas a bér is. Ebben a gyárban a dolgozók nyugat-európai munkakörülmé\ junior Power Timor ( sarlakazóknak kc t egy mással aewxi lévő rozsdamentes élből készült ovomuiufójuk van, mely ok biztosítják a tökéletes aranvitmenetr! és a stabilitást. alelnök is, így a központi irányítás rajta keresztül valósul meg. Ugyancsak Németországból való vállalatunk termelési igazgatója is, az összes többi vezető viszont magyar. - Ón - tudomásom szerint mindössze fél éve került a vállalathoz egy budapesti cégtől. Volt-e korábban valami kapcsolata Esztergommal? - Bár nem vagyok esztergomi születésű, egyetemi tanulmányaim után évekig dolgoztam a Mikromednél. Akkor szerettem meg ezt a várost, és most szívesen jöttem ide vissza. - Elégedett-e a cég az esztergomi gyár teljesítményével? Önök, a magyar vezetők és a magyar szakmunkások meg tudnak-e felelni az igen magas követelményeknek? - Teljes mértékben. Érzésem szerint rajta vagyunk az európai „toplistán". És ez nem az én szubjektív véleményem. Ez évben kapta meg gyárunk „ISO 9000" tanúsítványt. Ezt egy nemzetközi zsűri ítéli oda a kiváló minőségű termékeket előállító vállalatoknak, de nemcsak a termékeket, hanem a termelési folyamatokat is vizsgálják. Az európai elnök, J. Gurski is elégedett a munkánkkal. Éppen két hete, hogy meglátogatott bennünket, s kétnapos alapos vizsgálódás után igen jó benyomásokkal távozott. - Milyen termelési eredményekkel büszkélkedhetnek? - A tavalyi termelést az idén duplájára akarjuk növelni, ami minden jel szerint sikerülni is fog. Ez közel egymilliárdos forgalmat jelent. - Valóban szép eredménynek tűnik. Mik a további terveik? - A jövő évben új bővítéshez kezdünk. A tervek szerint majdnem duplájára nő majd a gyár alapterülete. Az új részleggel elsősorban a kábel-összeszerelési tevékenységet szeretnénk továbbfejleszteni. A gyár bővítése mindenesetre több száz fővel növelné a létszámunkat, s ez bizonyára kedvezően hatna a térségünkben még meglévő munkanélküliség további csökkenésére. - Az AMP sokat segített ebben eddig is Esztergomnak. Mi az, amit Önök várnak a várostól? - A növekvő létszámhoz és a 3. műszak beállításához a közlekedési feltételek megteremtésében várunk hathatós segítséget. És még valamiben: az AMP tulajdonát képező jelenlegi földterület a kétszeresére növelendő gyár felépítéséhez nem elegendő, ezért számítunk arra, hogy az önkormányzat díjmentesen területet bocsát a rendelkezésünkre. 11 onoseal a vt/mershN korkor*' rnntktvős * \athko/ó < sal.tddal a,' AMI' egy olyan terméket ajánl, nmeh a különleges klimatikus és mechanikus koröteénydk közön i> nx'ghi/hafó.m működik E dinamikusan fejlődő gyár megérdemelné, hogy ezt a támogatást mielőbb megkapja a várostól. Most, amikor a millecentenáriumi rendezvények, az augusztus 20-i ünnepségek kapcsán mindenki a múltba tekint, a régmúlt századok győzelmeit és kudarcait, örömeit és könnyeit idézi, nem árt néha előre is tekintenünk. Városunk vérzivatoros múltját talán felváltja majd egy sikeresebb, gazdagabb jövő. S hogy ebben az AMP-nek is szerepe lesz, azt bízvást állíthatjuk. Sz.B. Szerkesztőségi megjegyzés: Információink szerint Gurski úr legutóbbi ittjártakor tárgyalt is e bővítésről városunk polgármesterével. A tervek konkretizálására, az elképzelések egyeztetésére - úgy tudjuk - szeptember második felében kerül sor. Akkor majd viszszatérünk e témára.