Esztergom és Vidéke, 1996

1996-06-13 / 24. szám

1996. június 13. Esztergom és Vidéke 3 Nemcsak falrahányt borsó! Az Esztergom és Vidéke június 6-i számában jelzett Béke téri patkány ivánzió sajnos a város más részein is probléma, amellyel a képviselő-testület is foglalkozott. Az eredményes megoldás a város egészére kiterjedő patkány­irtás lenne. Az ügyben illetékes jegyzőasszony a szükséges lépéseket megtette, remélhetőleg rövid időn belül patkánymentes lesz a város. Nem szeretnénk a Búbánat-völgyet sem elhanyagolni, ezért képviselői kezdeményezésre június 21-én 18 órakor a területet érintő problémák megvi­tatására a Vasas Horgásztelepen kihelyezett ülést tart a Városfejlesztési Bi­zottság. Köszönjük az Esztergom és Vidéke olvasóinak és szerkesztőségének az észrevételeket, és kérjük, hogy közérdekű problémák felvetésével ajövőben is segítsék munkánkat. Lengyel Károly képviselő ^ N TOBORZO Az Esztergom és Vidéke polgári lap szerkesztősége Diák Újságíró Stúdiói szervez 13-16 év közötti esztergomi, illetve környékbeli fiatalok részére. A stúdió célja, hogy a lap a „jó tollú" gyerekek közül biztosítsa külső munkatársainak utánpótlását, s egyben segítse az iskolák tájékoztató munkáját. A nyitó foglalkozások időpontja augusztus 21-22-23. A program félnapos elfoglaltságot jelent. Jelentkezni az Esztergom és Vidéke szerkesztőségében (a Gran Tours Széchenyi tér 25. sz. alatti irodájában) lehet ^reggel 8 és du. 15 óra között. A jelentkezés határideje június 30. Már vízibuszon is mehetünk Párkányba! Az elmúlt hét szerdájától konkurrenciája van az Esztergom-Párkány kö­zött közlekedő kompnak. Egy személyszállító „vízibusz" segít a gyors átju­tásban. Az első járat 7.20-kor indul Párkányból, az utolsó 18.15-kor Esztergomból. A járatok 20 percenként közlekednek. örülünk az új lehetőségnek, de fájlaljuk, hogy ez a vállalkozás sem gondol azokra, akik késő estig szeretnének a szemközti városban vendégeskedni. így elesnek például a párkányiak attól a lehetőségtől, hogy a Várszínház előadásait megtekintsék. Persze, tudjuk, nem rajtuk múlik, hiszen ebbe a vám- és határőrség is beleszól. De talán el lehetne indítani a kezdeményezést, tárgyalni lehetne az illetékesekkel. Nem kellene megvárni, míg a híd elkészül. A két testvérváros „nappali" barátsága - legalább így, nyáridőben - ne érjen véget a napnyugtával! VÁROSNAPLÓ A Zengő Dóm A szegedi Székesegyház adott he­lyet a május 27-én, Pünkösd hétfőn tartott, Székesegyházak Egyházi Kó­rusai' első találkozójának, melyen az egri, az esztergomi, a győri, a kalo­csai, a szegedi, valamint a váci egy­házmegye énekkarai vettek részt. A délelőtt 11 órakor kezdődött szentmisét Ábrahám István székes­egyházi kanonok, plébános úr mutatta be, melyen a hat kórus közreműködé­sével gregorián művek hangzottak el. A szentmise végén Baróti István orgonaművésznek, az esztergomi Ba­zilika karnagyának orgonajátéka fe­lejthetetlen élményt nyújtott mind­annyiunk számára. Ezt követően a Székesegyház szerény agapéra hívta meg az énekkarok tagjait, majd a dél­utáni programban, a Dóm téren mu­tatkoztak be a kórusok, az általuk választott zeneművekkel. Az előadá­sok magas színvonalát még az is emelte, hogy a tér akusztikája kiváló volt, ugyanis erősítések és mikrofo­nok nélkül csodálatosan adták vissza az előadott zeneműveket. Örvendetes, hogy az Esztergom­Turányi fehér és Gyöngyös vörös bora nyert Június l-jén, szombaton dél­után benépesült az Ipartestületi Székház nagyterme a Kálvária­dombiak borversenyén. Hatodik al­kalommal rendezték meg a pincegazdák vetélkedőjét, ezúttal huszonhét bort - 16 fehéret és 11 vöröset - hoztak el megmérettetés­re. Kneiszel Sándor borátvevő gyűj­tötte be az egységesen egy literes fehér üvegben palackozott borokat és mindegyiket sorszámmal látta el. Ettől a pillanattól kezdve névtelen­né váltak a borok, így zsűrizték őket. Gimeskövi Károly agrármér­nök, a Pilishegyközségi Szövetke­zet elnöke ismertette a zsűrizés menetét. A borok tisztasága, színe, illata, zamata egyaránt minősítésre, pontozásra került. Az elérhető pont­szám - miként a nemzetközi bormi­nősítési gyakorlatban - itt is 20 pont volt. Minden borosgazda résztvett a borminősítésben, így valóban, a nagyszámok törvénye alapján reális eredmény alakult ki. A pontok összeszámlálása és a borok beazo­nosítása után hirdettek végered­ményt. Fehér borok közül: 1. Turányi Sándor (Budavidéki kísérleti szőlő) 18,72 pont, 2. Gyöngyös Antal (Olaszrizling) 18,40 pont, 3. Tep­lánszky Ferenc (Tramini) 18,39 pont, 4. Bábszki János (Olaszriz­ling) 18,31 pont, 5. Budafoki Róbert (Chardonay), Geiszler János (Velte­lini) és Kiss György (Olaszrizling) 18,25 pont. Vörös borok közül: 1. Gyöngyös Antal (Cabernet) 19,08 pont, 2. Szí­jártó Árpád (Cabernet) 19,03 pont, 3. Kiss László (Zweigelt) 18,96 pont, 4. Teplánszky Ferenc (Zwei­gelt) 18,50 pont, 5. Gimeskövi Ká­roly (Cabernet) 18,42 pont, 6. Turányi Sándor (Oporto) 18,09 pont. Horváth Ferenc móri borosgaz­da dicsérte az esztergomiak termé­sét. Azt is megtudtuk az est folyamán, hogy a megyei borverse­nyen is szép eredményre számíthat­nak az Esztergom és Kesztölc vidékéről beküldött borok. (os) Lakitelken jártunk Budapesti Főegyházmegye Zsinatán elhangzottakat éreztük megvalósulni, mely szerint az, Egy ház keresi a kap­csolatot a művészet, a zene képviselő­ivel, szervezeteiver annál is inkább, mert ez a találkozó elindított egy fo­lyamatot, melyben nekünk, kórusta­goknak, valami egészen különös szeretet-megnyilvánulásban volt ré­szünk. Együtt énekelve dicsérhettük az Urat, kaptunk és adtunk is sok-sok élményt és szeretet, ami összekapcsol bennünket. E találkozó folytatásaként a győri székesegyház karnagya, Katona Ti­bor meghívta a székesegyházak kóru­sait szeptember 7-re, a Szentatya miséjére, ahol több száz kórustag ad elő zenei műveket, hozzájárulva az ünnep magasztosabbá tételéhez. Örömmel töltött el mindannyiun­kat az a tudat, hogy a Kórusok Talál­kozója egy hagyományt teremtő folyamat kezdete volt, mely a Zsinat szellemében, mindannyiunk szívében otthagyta a ZENGŐ DÓM hangját. Bognár Imréné Május 17-ére kirándulást szerve­zett Lakitelekre Forgó Erzsi néni, a József Attila Általános Iskola diákön­kormányzatának vezetője. A kirándu­láson azok a tanulók vehettek részt, akik az iskolai rendezvényeken, az iskolai újság, vagy a rádió szerkeszté­sében tevékenyen működtek közre, és segítették az iskolát. Izgatottan vártuk az indulást, ami bizony elég korai volt. Az út 6 órától háromnegyed 10-ig tartott; az Alföl­dön már ekkor is nagyon meleg volt. Laki telekre érve először a népfőisko­la előadótermében meghallgattuk Lé­vai Jánosné oktatási igazgató beszámolóját az iskola történetéről, tevékenységeiről. Ezután Lőrincz Pista bácsi bevitt minket a Tisza Ven­déglőbe a tízórainkért, majd elveze­tett a kerékpárokhoz, melyekkel a Tisza egyik holtágához kerekeztünk. Kellemesen töltöttük el az időt, sokan megmártóztak a hűs vízben, mások csak a lábukat áztatták. Az idő gyor­san eltelt. Egykor visszaindultunk ebédelni. Étkezés után pedig megte­kintettük a Mongóliából származó, lószőrből készült jurtákat. Tetszett mindegyikünknek, kevesen láttunk még ilyet A Kölcsey házban S aáryÉ va ki­állítását és az emigrációs gyűjteményt néztük meg, amely szintén érdekes­nek bizonyult. A nap fénypontja - a népfőiskola uszodájában - a fürdés volt. A nagy meleg miatt mindenkinek jólesett e kellemes másfél óra. Az uszoda na­gyon szép volt, s ahogy végre kiká­szálódtunk a vízből, megkaptuk az uzsonnát, s fél hét körül indultunk vissza Esztergomba. Kecskeméten még megálltunk, és sétáltunk egyet a Fő téren. Megnéztük a város néhány nevezetességét, a Cifra palotát, a Ko­dály Zeneiskolát, a Katona József Színházat és a Városházát. Este tíz óra körül érkeztünk haza egy kellemes napot hátrahagyva. Czahesz Anita, Lugosi Tímea Gyógyszertárak ügyeleti beosztása Június 15 -16.: Kolos patika (Petőfi S. u. 30.) Június 17-21.: Szent István gyógyszertár (Bajcsy-Zs. u. 11.) Június 22 - 23.: Piros patika (Körösi L. u. 17.) Június 24 - 28.: Szent István gyógyszertár (Bajcsy-Zs. u. 11.) Június 29 - 30.: Szent Anna gyógyszertár (Terézia u. 25.)

Next

/
Thumbnails
Contents