Esztergom és Vidéke, 1996

1996-04-04 / 14. szám

4 Esztergom és Vidéke 1996. március 14. "•! V Pici cipészműhely, csöpnyi vaskályhával, háromlábú „suszterszékkel", cipőkkel teli polccal, egy vendégszékkel, na és a munkaasztal ezernyi érdekes szerszámmal, a szakma ,kincseivel". Betetőzésként pedig az elmaradhatatlan rádió. (Ez ma már egy modem, magnóval is ellátott gyártmány, de én még kisgyermek koromból a régi „néprádióra" is emlékezem). Mert Schneider Kálmán bácsi mindent meghallgat az éterből, itt a szűk kis műhelyben is kitárul előtte a világ... Fiatalos tekintete is ezt az érdeklődést tükrözi, amióta csak ismerem, vagy negyven éve. - Hol tanulta Kálmán bácsi a szakmát? - kérdezem, miután hellyel kínál a vendégszéken. - Itt Esztergomban, hisz ebben a házban születtem, s - néhány katonaév meg ötéves budai kitérő kivételével- itt éltem le egész életemet - Ki volt a mestere ebben a ma már kevésbé divatos szakmában? - Szeidl József cipészmesterhez kerültem 14 évesen, s három és fél év alatt tanultam meg a szakmát Utána kilenc évig segédként dolgoztam, ebből öt évet a fővárosban. 1934-ben tértem vissza végleg ide a szülővárosomba, s két év múlva, tehát most hatvan éve tettem mestervizsgát Azóta vagyok önálló. A katonaság közben hétszer is igényt tartott rám, négy év jön ki a mundérban töltött évekből. -Úgy tudom, korábban csak cipőkészítéssel tetszett foglalkozni, s a javításokra csak később került sor. - Igen, eleinte még sok megrendelés volt új lábbelikre. Én készítettem az újakat s Pali bátyám foglalkozott a reparálással, ő aztán hűtlen is lett a szakmához, kitanulta a hentes mesterséget, amire gyerekkorától vágyott - Szüleim mesélték, hogy társadalmi munkában az Ipartestületben, később pedig a KlOSZ-ban is tetszett dolgozni. - Ezek a szervezetek a szakiparosok érdekvédelmét és összefogását szolgálták, s igen hasznosak voltak. szem. - Mi volt az utazások elsődleges célja? Szórakozás, tájékozódás? - Az emberek és a különböző országok szokásai érdekeltek s érdekelnek még ma is leginkább. Mindig a szépet kerestem Ezért kedvelem például Olaszországot Olyan, mint egy múzeum, telezsúfolva gyönyörűségekkel. De tetszett például Leningrád is, - de ez a város nem az orosz kultúrát tükrözi, hiszen francia és olasz művészek tervezték a legszebb épületeit Mindenhol a helyi sajátosságok érdekeltek igazán. - Nem jutott eszébe soha, hogy más országba szívesebben élne? - őszintén mondom, hogy nem Jó érzés hazatérni mindenhonnan. Arcképcsarnok A kaptafától Kairóig Kálmán bácsi a „piac" utcából Hosszabb ideig vezetőségi tagként segítettem ezt a tevékenységet - Évekkel ezelőtt sokat mesélt nekem Kálmán bácsi az uti élményeiről, hisz szinte a fél világot beutazta. Megvan-e még ez az utazási szenvedély? - A szenvedély ugyan megmaradt, csak - sajnos - már az erőm nincs meg hozzá, ötven évvel ezelőtt, 1966-ban nyílt először lehetőségem rá, hogy külföldre mehessek. Attól kezdve mintegy negyven éven át jártam a világot. Általában szervezett, csoportos programokon vettem részt, Spanyolország, Olaszország, Svédország, Görögország, Oroszország (akkor még Szovjetunió) mellett Afrikába is eljutottam A legjobb ellátásban, a legkényelmesebb utazásban a Földközi-tengeren, a hajóutakon volt réAz anyanyelv biztonsága, az itthon érzése legalább olyan jó, mint az idegen tájak, értékek felfedezése. - A hosszú utakról gyakran az üres házba tért haza Kálmán bácsi, hisz úgy tudom, régen elvált a feleségétől. - Igen, rövid házasság volt a mienk, nehéz időszaka az életemnek De ekkor született Zsóka lányom, aki a mai napig is rendszeresen hazajár hozzám. S neki is van már egy 1,5 éves kislánya. - Voltak-e tanítványai Kálmán bácsinak? - Sajnos nem. Eleinte a háború, majd az utána kialakult bizonytalan helyzet akadályozta ezt később pedig a politika, a társadalom nem kedvezett nekünk, kisiparosoknak Vissza akarták fejleszteni a kézműipart, ami a környező országokban sikerült is. A szakma csínját-bínját így nem tudtam igazán átadni senkinek A mai cipészek már nem is ezt tanulják. Újabb, gyorsabb módszereket oktatnak. Ma már nincs idő a régi, aprólékos cipőjavító munkára, no meg nem is kifizetődő. - Mostanában új cipőket nem is tetszik már készíteni? - Lassan nincs már rá igény. A kézi gyártású lábbelik helyett a gyári készítményeket vásárolják. De a javításra mindig szükség volt s ma is jönnek még a régi kuncsaftok, barátok, ismerősök egy-egy sarkalásra, talpalásra. - Kálmán bácsi napjai nagy részét ma is itt tölti a kis műhelyben. De hogyan telik a szabadidő? - Sokat nézem a televíziót, olvasgatok, zenét hallgatok. Szeretem az operákat, a szimfonikus zenét A Schneider család közel száz éve mondhatja magáénak ezt a Simor János utcai házat A hatalmas szederfa is közel egy évszázada emelkedik a szűk udvarban a háztető fölé. Ez az udvar - gyermekkorom óta változatlan formában nekem a biztonságot, az állandóságot jelenti. S ezt az érzést kelti bennem a 89 éves Kálmán bácsi is, amint kék kötényében a munka fölé hajlik, vagy amint vasárnap délelőttönként elegánsan kiöltözve látom őt a templomba menni, mindig a megszokott időben, a szokásos útvonalon. A nyugalom, a biztonság, a lelkiismeretesség jelképe ő. - Ezt a munkát csak szívvel lehet végezni - mondta mindig, ha dicsértük a szépen elkészült cipőket Ma is szinte fillérekért dolgozik. Nem a pénz érdekli, csak a munka. Nem meggazdagodni akar, - mint oly sokan a mai iparosok közül csak örömet szerezni. Köszönjük, Kálmán bácsi! Kis-Szölgyémy Emília Bizonyára minden újságolvasó értesült már róla, hogy Madonnává a címszerepben Budapesten forgatják Webber híres musicaljének, az Evitának amerikai filmváltozatát De azt talán még nagyon kevesen tudják, hogy a filmnek esztergomi szereplője is van. Persze, hiába keresnénk a sztárok listáján, az övé csupán egy speciális statiszta-szerep. Speciális, mert vívni is kell tudni, „dél-amerikaiasan" is kell kinézni, és ráadásul még némi angol nyelvtudás és ritmusérzék is megkívántatik No de meséljen erről az érintett, Sz.G., a Testnevelési Egyetem harmadéves hallgatója. - Úgy két-három héttel ezelőtt egyik vívás-óránkra bejött néhány filmoperatőr - mint utólag megtudtuk, az Evita egyik forgatóstábja, s felvételeket készítettek rólunk Néhány nap múlva közülünk azokat, akik eléggé „argentinnak" néztek ki, - így engem is - behívtak próbára. Katonatiszteket kellett alakítanunk, akik egy vívóteremben gyakorlatoznak. - Ezek szerint találkoztál a rendezővel, a magyar származású Andy Wajnával is? -Hogyne, ő magyarázta el, hogy mit kell tennünk. Persze angolul, mert lehet hogy magyarok voltak az ősei, de ő egy mukkot sem tud a „Madonna még nem kért tőlem autogramot" - Ez nem lehetett túl nehéz. - Csakhogy egyszerre, egy komplikált koreográfiára kellett mozognunk, ráadásul a zene ütemére, mert hogy ez egy musical, és itt még a vívás is zenére történik Még énekelünk is közben egy angol szöveget illetve csak tátogunk, mert a dal már rajta van a szalagon. nyelvünkön. - Madonnával nem találkoztál? - Idáig még nem - feleli hamiskásan, majd a rá jellemző öniróniával hozzáteszi: - De azért még reménykedhet a kis csaj! - Mindez mennyit hoz a konyhára? - szalad ki a számon az indiszkrét kérdés, de G. készségesen válaszol. - ötezret kapunk a próbákért ezek három-négy órás elfoglaltságok - és tízezret a felvételért - ez hosszabbnak ígérkezik. Nem egy kimondott sztárgázsi, de jól jön egy kis ösztöndíj-kiegészítésnek Én elégedetten hátradőlök, részemről a riport véget ért ő azonban még nyugtalanul hozzáteszi: - Remélem, nem akarod mindezt az újságodba beleírni?! - Hm... - győzködöm hosszan. Makacs, nem kíván újságcikkbe szerepelni, ragaszkodik inkognitójához. Végül kompromisszum születik: írjam meg, ha annyira akarom, egye fene, de mindketten i csak monogramunkkal szerepelhe-1 tünk az írásban, ó mint Sz.G., és én ; mint Sz.B.