Esztergom és Vidéke, 1995

1995-05-04 / 18. szám

ESZTERGOM és VIDÉKE MELLÉKLET 1995.18. szám // IDOLAPOZO NGOLES SKOT UTAZÓK a régi Magyarországon 1542-1737 Argumentum Angol utazók Esztergomról (4.) A XVII. századi angol utazók közül, akik megfordultak a nyugatiak számára oly varázsos, de inkább félelmetes Magyarországon, a legnevezetesebb és - nem méltatlanul - legtöbbet olvasott Edward Browne (1664-1708) volt. Édesapja, Sir Thomas Browne, norwichi orvos volt, aki a Religio Medic híres szerzőjeként számos angol lexikonban feltűnik. A Chambridgeben tanult Edward Browne 1669-ben járt a királyi Magyarországon, Krajnában és Friaulban - majd a török birodalomban Thesszáliáig jutott el. Munkájának késői értékelését az is mutatja, hogy 1673-as angol nyelvű könyvét 1975-ben Németországban fakszimile kiadásban újra megjelentették. A fordítást dr. Draskóczy Istvánnak, az 1970-es években tartott Komárom Megyei Levéltári Beszélgetés számára készült összeállításából vettük. „A török katonai fedezet Esztergomig (Strigonium, Gran) kísért, ahol partra tettek. Erre rögtön a városba mentünk, ahol a várparancsnok meg se kérdezte, hogy mit csinálunk, vagy miért jöttünk, meglehet, hogy valami baksist várt tőlünk, vagy pedig keleti különös érdekből (szokásból?) nem tette azt. Azonban az agák közül egy, ki négy század lovassággal jött Érsekújvárról, azonnal a várba ment, megkérdezni a bégtől, hogy mi tevő legyen, egyszersmind megjegyezte, hogy minket nem hozzá, sem a nagyvezérhez, hanem magához a nagyhatalmú császárhoz küldtek és bizonyára, szokás szerint viszünk valami ajándékot. Ennélfogva azonnal engedélyt adott, hogy amikor tetszik tovább mehessünk. Esztergom (Granm Strigonium, Ostrogon) a Duna déli partján, azon a helyen fekszik, hol a Garam folyó a Dunába ömlik. Felosztják pedig alsó és felső városra, mindkettő jól meg van erősítve kőfalakkal. Az alsó város a Duna fölött uralkodik: Szent-Tamáshegy is igen jól megerősített, mivel a város közelében emelkedik és uralkodik is. E városban igen jó természetes, de nagyon meleg fürdők léteznek." A továbbiakban a német nyelven közkézen forgó kiadványokból ismerteti Esztergom várának viharos sorsát. „Alig van hely, mely nagyobb ostromokat állott volna ki." Befejezésül pedig az esztergomi folyami átkelés történetének kutatói számára szolgáltat fontos adatot: „Esztergommal átellenben fekszik Párkány (Barchan) városa, a kettőt hajóhíd köti össze." O.A. Polgárképek a 18. századi Esztergomból (4,) Casanova Dániel Jólét és takarékosság Készletek egy tiszti értekezlet jegyzőkönyvéből Bizonyos tekintetben szerencsés embernek érzem magam, bár ha visszatekintek a hátam mögött hagyott közel 81 esztendőre, elmondhatom, hogy nem volt könnyű az életpályám. Sőt, bizonyos időszakban nagyon is rögös. Szerencsésnek mondhatom magamat olyan tekintetben, hogy módom volt találkoznom és elbeszélgetnem olyan emberekkel, akik kivételesen nagyot alkotó tevékenységükkel örökre beírták a nevüket a magyar, és ezzel együtt az egyetemes emberi kultúra halhatatlanjainak a névsorába. Ugyanígy maradandó élményként élnek bennem azok az események, amelyeknek egyike-másika szintén történelmi jelentőségű, és amelyeknek szem- és fültanúja, olykor valamelyik részterületük aktív szereplője voltam. Ám ezekhez hasonló az az eseménysorozat is, amely az immár 146 esztendővel ezelőtt lezajlott nagysallói győztes csatánk eseményeinek emlékeként vésődött belém a csata szemtanújának közvetítésével. Ezt szeretném tovább „hagyományozni" az évforduló alkalmával, mélyen fejet hajtva a csata hőseinek hazafiúi önfeláldozása előtt. Nagysalló a Felvidéken, Esztergomtól kissé észak-nyugatra, légvonalban kb. 35 km-nyire, a Garam folyó völgyében található. Tőle 4 km-re északra van az én szülőfalum, Barsendréd. Szüleim pedagógusok voltak, a 900-as évek kezdetétől nyugdíjba vonulásukig Barsendréden tanítottak az ottani magyar tannyelvű r. kat. népiskolában. A falu plébánosa évtizedeken át a nagysallói születésű középnemesi családból származó Fába Simon volt. A falujában és a környéken általános köztiszteletnek örvendett, családunkhoz pedig közeli barátság fűzte őt. Fába Simon volt az iskolaszék elnöke, apám pedig a jegyzője, és kivételesen jól megértették egymást. Másrészt az iskola és a pedagógus szolgálati lakás a plébánia szomszédságában állott, és Fába Simon gyakran átjött hozzánk. Szerette a gyermekeket, szívesen elszórakozott velünk (akkor már öten voltunk testvérek, később heten), és az óraközi szüne1728-ban tűnik fel először a városi iratokban, amikor mint „kémény tisztító", leteszi a polgáresküt és az üyenkor szokásos taksa felét. A taksa másik felének kifizetésére negyed évi haladékot kér, kezesként Engler Péter helybéli polgárt jegyezték fel. Esztergomi letelepedése az ekkortájt közmegbecsülésnek örvendő foglalkozásának, a kéményseprésnek volt köszönhető. Mivel a korabeli házak többsége vályogfalú és szalmával, náddal, zsindellyel fedett volt, érthető módon, a városnak elemi érdeke fűződött a pontenciális tűzfészkeket jelentő kémények tisztán tartásához és rendszeres ellenőrzéséhez. Casanova a várossal kötött szerződése szerint évi nyolc forint fizetést kapott az alábbi kémények tisztításától: 1 ft a jelenlegi városháza kéményétől, 2 ft az előbbenitől (1728. előtt a városháza a mai bírósági épület helyén volt, s csak ekkor költözött a Bottyán-palotába), 3 ft a strázsaházaktól, 1 ft a városi ispotály kéményétől és végül 1 ft a szintén konvenciós hóhér házától. Munkája kelendő és népszerű lett, s hamarosan a város egyéb alkalmazottai is igényt tartottak rá és követelésekkel zaklatták a kéményseprőt. Kérésére 1733-ban határozatban szögezi le a tanács, hogy Casanova „egyéb tiszt uraimék kéményit nem tartozik söprenyi", hanem a plébános, a két oskolamester, a vásárbíró, vendégfogadósné és a városházánál lévő borbély ügyviteli szabályzat 53. paragrafusa értelmében folyó évi január 29-én, délelőtt 9 órakor, a városháza kistanácstermében vármegyei tiszti értekezletet tartok... Elrendelem, hogy az értekezleten a járási főjegyzők, polgármesterek és a központi előadók jelenjenek meg."- olvasható a dr. Tárkányi Lajos alispán által 1947. január 16-án kiadott körlevélben. A vármegyei tiszti értekezletek havi rendszerességgel történő megtartásáról a háború után Rajk László belügyminiszter rendelkezett; 1946. augusztusi leirata szerint ezeken „minden közigazgatási, adóbehajtási, beszolgáltatási, pénz- és vagyonkezelési időszerű kérdéssel érdemben foglalkozni kell és a szükséges intézkedéseket azonnal meg kell tenni." Az értekezleten ott kellett lennie a pénzügyigazgatónak, a tanfelügyelőnek, az államépítészeti hivatal és a vármegyei számvevőség főnökének is, általában mindazon állami hivatal egy-egy képviselőjének, amely „a felmerülő ügyekben intézkedésre vagy véleményadásra hivatott." Levéltárunk az 1946 novemberétől 1949 májusáig terjedő időszakból összesen 29 vármegyei tiszti értekezlet jegyzőkönyvét őrizte meg. A kor hangulatának felidézése végett most olvassunk bele az 1947. január 29-én megtartott értekezlet jegyzőkönyvébe. A géppel íródott, kilenc oldalas dokumentumból - terjedelmi tek idején el-elgyönyörködött az udvarra kiszabaduló iskolások játékában is. Fába Simon már tűi a nyolcvanon ment nyugdíjba, a húszas évek legelején, és Barsendrédről Nagysallóba költözött az apjától örökölt birtokán lévő nemesi kúriába. Pártában maradt nővérével és egy idősebb rokon hölggyel lakott együtt, aki a háztartást vezette. Itt mi őt évenként többször is meglátogattuk, de leginkább a sallói búcsúkor. Nagysallóban volt férjnél ugyanis az egyik nagynéném egy Porubszky Győző nevű gépészkovácsnál, aki kiváló iparos-szakember hírnevében állott. (Csak mellesleg jegyzem meg mint érdekességet, hogy ő volt Budapesten a müleneumi ünnepségek idején a Városligetben a nagyközönség számára üzemeltetett léggömbnek a kezelője. Azt a gépet kezelte, amely elődeinket a léggömb kosarában a levegőbe röpítette, majd pedig a kötelével visszahúzatta.) szükség esetén fizessenek e szolgáltatásért. Szorgalmas munkálkodását a város fizetésének növelésével jutalmazta, igaz, feladatainak köre is kiszélesedett, s egyre több megbízással látták el. 1733 óta a vármegye is szerződtette, előbb évi 3, majd 6 ft fizetéssel, melynek fejében a vízivárosi megyeháza kéményeit tisztogatta. Ugyancsak feladatai közé tartozott időről-időre végigjárni a polgárok házait, s ha valahol söpretlen kéményt talál, amely szerencsétlenség okozója lehet, azt a gazdát 1 petákra büntesse meg. Esztergom városnak a belső és külső tagjairól vezett nyüvántartásából tudjuk,' hogy Casanova Dániel „italicus"-nak, olasznak vallotta magát. Anyanyelvén kívül - minden valószínűség szerint használta a latint, természetesen a magyart és - talán német származású felesége révén elsajátítva - a németet. Ez utóbbi nyelven végrendelkezett, és a külső szenátusban, melynek éveken keresztül a tagja volt, a német „nációt" képviselte. A szenátusi tagságon kívül kisebb hivatalokat is viselt a városnál: az 1750es és 1760-as években többször megválasztották hegymesternek illetve útinspektornak. Mindezek ellenére Casanova és családja időnként megélhetési gondokkal küszködött, amiről a városi jegyzőkönyvek adóssági bejegyzései tanúskodnak. Ezek szerint gyakran vett kölcsön különböző nagyságú összegeket, s e okok miatt - csupán egy-két, önkényesen kiragadott, de jellemzőnek vélt gondolatot tudunk ismertetni. Az értekezletet dr. Rab Károly főispán nyitotta meg, aki a több mint harminc résztvevő üdvözlése után az alispánt kérte meg a levezetésre, Dr. Tárkányi Lajos három kérdést terjesztett vitára: 1. Hogyan lehetne a megyében „a jólét fokozását meggyorsítani"; 2. Miként lehetne az általános jólét szívonalát emelni; 3. Mi a teendő addig, amíg a hároméves országos terv 1947 augusztusától végrehajtásra nem kerül? Saját véleménye szerint a jólét fokozása „a termelés mérvének emelésén alapszik." Ezt pedig csak munkával lehet elérni, amiből egyaránt ki kell vennie részét „a dolgozó munkástömegeknek és a vármegyei haladó értelmiségének". Dr. Uhlyarik Nándor, vármegyei szociális felügyelő, a fokozott takarékosságra hívta fel mindenki figyelmét. Érvelése szerint „az ország a legnagyobb megpróbáltatáson esett át, minden anyagi ereje kimerült. Fontos tehát, hogy minden értéket, mely a nemzet szempontjából jelentős, okszerűen használjon fel és minden indokolatlan kiadástól tartózkodjék. Igaz ugyan, hogy e takarékossággal szemben sokan azt állítják, hogy úgy sincsen már miből takarékoskodni, mert semmink sincsen. A másik: hiányzik talán az a Nagynénéméket gyakran meglátogattuk, különben is húsért mindig Nagysallóba jártunk, mert szülőfalumban nem volt hentes-mészáros; búcsúra pedig az egész családunk hivatalos volt a nénémékhez. Ilyenkor aztán Fába Simon is elvárt minket egy kis beszélgetésre. Nekünk, gyerekeknek egy-egy békebeli ezüst korona volt a búcsúi ajándékunk. A Fába-féle nemesi udvarház szép nagy telekre épült. Homlokzata fenyőkkel, hársfákkal, bokrokkal, dísznövényekkel szegélyezett kertre nézett. Az épület mögött tágas udvar volt, odébb „az én időmben" már üres gazdasági épületekkel, a telek végén pedig szérűvel. Az udvarházhoz tartozó földek felesbe voltak kiadva. Aratás után a gabonát beszállították az udvarház szérűjébe. Ott történt azután a cséplés, továbbá a termények, a kenyérnek és a baromfinak való illetve az eladásra szánt búza és az árpa elfelezése. kölcsönök fejében néha kénytelen volt megnevezni bizonyos „foglalási javakat", így például túrót, vajat, borsót, lencsét. Főtéren fekvő házát (kb. a mai posta- épület helyén) az 1730-as évek végén vásárolta, melyet később átépített. Szomszédjával, Puntatier Mihállyal hosszú éveken keresztül haragban volt: ennek során az állandósult csendes gyűlölködést időként zajos veszekedések és kölcsönös feljelentgetések váltották fel. Nem tudni melyik kezdte, s azt sem, kinek volt igaza. 1744-ben Puntatier vádolta be Casanovát, mondván, hogy annak építkezése miatt tetemes károkat kénytelen elszenvedni. A városi tanács által kiküldött bizottság Casanovának adott igazat, megjegyezve, hogy az esetleges károkat azonban mégis köteles lesz megtéríteni. 1749-ben Casanova vett „revanst" , amikor a városházán személyesen megjelenve előadta panaszát, mely szerint szomszédja úgy-annyira felemelte házát, hogy a „csöpögés az födelirül" éppen az ő háza tetejére eresztetik le, ráadásul Puntatier a kertjeit elválasztó vályogfalat is olyan görbén építette, hogy Casanova telkére hajolva, abból jócskán lekanyarított. A hivatali vizsgálat elismerte ugyan a vályogfal görbületét, de mivel nem tartotta jelentősnek, úgy intézkedett, hogy elbontás helyett várják meg, míg az öregségtől összedől. Talán e nyomasztó szomszédság elől menekülve, cseréli fel házát egy Buda utcaira, melyet 1778. évi végrendeletében Ignác fiára hagyott. E ház a mai Kossuth Lajos u. 10. sz. alatt állt. Kántor Klára kedv is, ami szükséges volna a takarékossághoz. A társadalom nagy része kibombázva, kifosztva, értékeitől megfosztva, a legnagyobb nélkülözések és nyomor közepette él. Természetes, hogy ennek a társadalomnak nincsen miből takarékoskodni. A tisztviselő társadalom, az ország dolgozói, és általában az egész ország soha nem tapasztalt szegénységben és nyomorban tengeti életét." A helyzet súlyosságára utalt Goór János közellátási főfelügyelő is, aki szerint az országnak 8.000 vagon kenyérgabona hiánya van, a kenyérfejadagot ezért le kellett szállítani. Komoly hiány volt zsírból, kukoricából, de a többi készletből is. „Ezeket a hiányokat nagy beosztás mellett szabad felosztanunk, hogy az új termésig az ellátást valamiképpen biztosíthassuk" - vonta le a következtetést a hozzászóló. Mindezek ellenére - tette hozzá később a vármegyei szociális előadó - a hadifoglyok, kórházak és egyéb szociális célt szolgáló inzéUnények segítése céljából megszervezett S.A.S. mozgalom és gyűjtés („Siess, Ajd, Segíts") „erőnkhöz mérten" elég szép eredményekkel járt akárcsak a felvidéki menekültek megsegítése. „A kormány másképp nem tud segíteni magán, csak úgy, ha a társadalom áldozatkészségét is a legmesszebbmenő határokig igénybe tudja venni" - hangzott el ezelőtt negyvennyolc évvel, a vármegyei tiszti értekezlet januári ülésén... Balogh Béni A cséplést, a termények elosztását Fába Simon saját maga irányította és ellenőrizte. Később, mikor öregsége folytán ez már erősen a terhére volt, megkérte az édesapámat, hogy küldje el hozzá a cséplés idejére valamelyik fiát. Rám esett a választás, így azután két nyáron én voltam Fába Simon nyugalmazott plébános cséplési ellenőre. Nála étkeztem, de aludni a nagynénémhez jártam. Az úregúr középtermetű, kissé már hajlott tartású, vékony csontozatú ember volt hófehér, ápoli hajjal, élénk tekintettel. Télen-nyáron csizmát viselt. Általában egy magas háttámlájú kárpitozott karosszékben üldögélt, amely előtt egy alacsony zsámoly szolgálta a reverenda alól kikandikáló puhaszárú, tükörfényes csizmába bújtatott lábainak kényelmes elhelyezését. Ebéd előtt minden nap rövid körsétát tett a birtok belterületén, és így ezt naponta áttekintette. Az én ottlétem alatt az állatok közül már csak baromfit (tyúkot, kacsát, pulykát) tartottak. B3Besey László E M L É K E I M B Ő L Egy szemtanú elbeszélése a nagysallói csatáról (1949, április 19,)