Esztergom és Vidéke, 1995

1995-01-12 / 2. szám

ESZTERGOM és VIDÉKI Érdekeink - értékeink 3 Újévi számadás - egy díszpolgár műhelyéből Dr. LeelŐ-ssy Lóránt - tavaly október 23. óta városunk díszpolgára 1993-ban fejezte be osztályvezető főorvosi működését. Ugyanott, ahol negyedszázaddal előbb elkezdte: az esztergomi kórházban. 41 évesen fogott hozzá a neurológiai és pszichiátriai osztály megszervezéséhez, 17 év múltán korszerű körülmények közé, új épületbe költöztette; innen búcsúzott tavalyelőtt, 67. életévéhez közeledve. A közalkalmazotti szabályzat előírásaihoz képest így is nyert másfél évet. Töretlen aktivitását elég jól ismerve, nehezen hihetem, hogy az intézmény nem vesztett jóval többet az ő nyugdíjazásával. Számára persze semmiféle „nyugovásról" nincs szó, neki a díszpolgárság a legkevésbé „dísz". Ösztönző, erőt fokozó elismerésnek tekinti, hogy folytassa az emberi-polgári tisztességgel, nagyralátó szakmai igényességgel teljesített értékteremtést. Életprogramja ez, amelyet szilárd etikai alapokra épített fel. Szüneteltetni, abbahagyni tehát kitüntetések nélkül sem volna képes, - ahogy nyűg- vagy bármilyen egyéb díj fejében sem. Folyvást mozgásban: ez a természetes állapota, - szinte mindig úton vagy útközben, sokszor még a hétvégeken is: ez a helyzete. Több munkahely, tanfolyamok, társasági ülések, tudományos konferenciák bel- és külföldi színhelyei között, a feladatok, programok, tervek sodró áramában nem volt könnyű vele néhány órára „partot érni", hogy lapunk számára elkészülhessen ez az új esztendőt nyitó helyzetjelentés. Ezért - szerencsénkre - maradt még esztergomi „kikötője": biztos pont a találkozáshoz, hogy hetente egy délután régi betegeinek magánrendelést tart a lakásán, kétszer négy órában pedig a kórházban is tovább dolgozik, részt vállalva az epilepsziás betegek gondozásában és az EEG-vizsgálatokban. (Aztán itt van még a Balassa Társaság - ahol alapítótag és 1985 óra elnök -, amolyan felüdülésre hívogató sziget, amely sajnos, épp ezért csak nagyritkán felkereshető.) Amikor - több egyeztetés után végre sikerült hosszabban beszélgetnünk, nem ért meglepetés: Leel-Ossy doktor úr csupán egy álláshelyet tekintve nyugdíjas, de folytat mindent, amire szakértelme, tudományos kutatói törekvései eddig is ösztönözték. A helyi kórházban kényszerűen „felszabadult" munkaidejének egy részét pedig újabban vállalt feladatokra fordítjaKét neuropathológiai laboratóriumnak is vezető főorvosa. Az egyiknek Miskolcon, az egyetemi oktató kórház Ideggyógyászati és Idegsebészeti Osztályain - már 1965 óta. A másikat Tatabányán ez év márciusától szervezi, a dr. Kindler Miklós vezette kórházi osztály keretén belül. Miután a rutinvizsgálatok elvégzésére alkalmas feltételeket kialakította, belekezdhet a kutatásokat is szolgáló fejlesztési program megvalósításába. Ezek a megbízások megyénk székhelyére hetenként egy napra, Miskolcra pedig havonta két napra szólítják el. Két autóút között itthoni mikroszkópján tanulmányozza a „házifeladatként" rendszeresen magával hozott metszetanyagot. Évente egy-két hétig intenzív tanfolyamok oktatója: Miskolcon már sok éve, újabban pedig a Szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen is, az itt szervezett kandidátusképzés keretében. Természetesen tudományos aktivitásának az a területe sem szűkült le, amely már a 70-es években országhatárainkon túlra, majd Európánál is tágasabbra növekedett, főként a Nemzetközi Neuropathológiai Társaságban folytatott tevékenységének köszönhetően. 1980-tól hazánkban ő volt a Társaság megbízott összekötője, 1988-1992 között a választott nemzetközi vezetőség tagja, 1989 óta máig a magyar szekció elnöke. Az ideg- és elmekórtan jelentősebb külföldi kongresszusainak csaknem mindegyikén részt vett mint elnöklésre és/vagy előadásra felkért szaktekintélyt A múlt év legelején például a Bombay-ban rendezett világkonferencián. Ahogy eddig, folytatja a fiatalabb szakorvosi-kutatói nemzedékek „menedzselését', előadásaik ajánlását, szervezését is bel- és külföldön egyaránt. Tavaly májusban két ifjabb munkatársával együtt szerepelt előadóként a svédországi Ume4írfban egy konferencián. Ennek témaköre az agyi érbetegségek előfordulása és megelőzése volt. (Az Astra-cég szponzorálta, amelynek nemzetközi gyógyszer-kipróbálási programjába - még vezetői működése idején - Leel-Ossy doktor kapcsolta be az esztergomi kórház ideg- és elmeosztályát.) Augusztusban csak Debrecenig kellett utaznia, hogy egy országos - de szintén nemzetközi részvétellel szervezett - konferencián tartsa meg „Az Altsheimer-kór kutatása az öregek otthonában" című előadását. Az őszi konferencia-naptár is hazai helyszínekre szólította. (Igaz, hogy kedvükért egy németországi meghívást mondott le.) Október közepén előbb Sopronban, „Az egészséges időszak esélyei" c. konferencián vett részt, majd Tatán, a Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Napokon. Október 23-án már csupán az esztergomi Városházáig kellett mennie az ünnepélyes díszpolgáravatásra: így ért haza egészen... Az ünnepség első felében testvérvárosi szerződést írtunk alá, a lengyelországi Gnieznóval, ami jó alkalmat kínált Leel-Ossy doktor úrnak, hogy a díszpolgári köszöntőt szaktudománya magyar-lengyel kapcsolataival kezdje, hiszen a 70-es évek végétől ezek szervezésében is közreműködött. Azóta rendezik meg a magyar-lengyel neuropathológiai szimpóziumokat, a két országban váltakozó színhellyel. Idén kerül sor a hetedikre. (Emlékképem a városházi ünnepséget záró fogadásról: új díszpolgárunk angolul társalog a gnieznói képviselő-testület elnökével, egy fiatal belgyógyásszal. Lehet, hogy a szimpóziumról és a kapcsolatok bővítésének új lehetőségéről is beszélgettek.) Tavaly szeptemberben, az új kamarai választások során dr. Leel-Ossy Lóránt a Magyar Orvosi Kamara Megyei Szervezetében is szerepet vállalt: az etikai bizottság tagja lett. Ez az egyetlen feladatkör, amelyben azt sem bánná, hogy „munkanélkülivé" válik az idetartozó ügyek remélhetően csekély száma következtében. Ennél inkább csak abban bízik, hogy az a két jelentős program, amelyeket osztályvezető főorvosként ő indított útjára: a műszerezettség fejlesztését célzó agyi érbeteg program és az Astra-cég szponzorálta gyógyszerkipróbálás törés nélkül folytatódik. Utóda - a személyváltással járó elkerülhetetlen késést behozva - mindkettőt sikerre viszi majd. Díszpolgárunk műhelyében a múlt év során két nagyobb írásos munka is elkészült. Az egyik: rövid összefoglaló életrajzok angol nyelven a hazai neuropathológia történetéből a Magyar Orvostörténeti Társaság számára. A másik a legfontosabb mű, amely 15 éves tudományos munkát koronáz meg: az akadémiai nagydoktori disszertáció az agykutatás egy különleges részterületéről. Ennek megvédésére idén tavasszal kerül sor: így igazán teljes joggal kívánhatunk városunk díszpolgárának, két hazai orvosi egyetem címzetes professzorának eredményekben gazdag, munkás új esztendőt. Bár korántsem „nyugdíjas", de a tömérdek feladathoz erőt adó elegendő pihenéssel. Nagyfalusi Tibor s Ujabb zenei csemege Felvételünk a Balassa kórus karácsonyi koncertjén készült A Városi Szimfonikus Zenekar 4. bérleti előadására a Bottyán kollégium dísztermében január 21-én, szombaton este 7 órakor kerül sor. A műsor most is sokat ígérő. Két versenyművet hallhatunk - egyetlen szerzőtől, aki már életében is a „megtestesült erő", a „határtalan szabadság", a „végtelen magány" jelképeként élt a köztudatban. Talán kitalálták, hogy Ludwig von Beethovenről van szó. Harmadik zorgorahang ver senyét harmincévesen írta, már közel a süketséghez, c-mollban. A bemutatón Beethoven játszotta a szólót, melyet most Legány Dénes zongoraművész, az ELTE tanára ad elő. A másik mű, a C-dúr hármasverseny, három évvel később született. (Beethoven ebben a műfajban nem alkotott többet.) Szombat este a három szólót Debre Zsuzsanna koncertmester Németországból hegedűn, Reményi Eszter a Rádiózenekarból, gordonkán és Dezső Mariann, a tatabányai zeneiskola igazgatója zongorán játsszák. Minden bizonnyal tartalmas estének lehet részese az, aki 21-én este, a Reményi Károly vezette Esztergomi Szimfonikus Zenekar vendége lesz. Jegyek a helyszínen, előadás előtt kaphatók. Búcsú dr. Zágonyi Lászlótól (1926-1994) I I w ,fejünk foiott Damoklész kardjaként lóg életünk értelme: a nekrológ." (Ladányi Mihály) Az orvosi szaklapok halálozási rovata szerint, még az országos átlagnál is kedvezőtlenebb mértékben, ijesztően szaporodnak az idő előtt eltávozottak. Legutóbb dr. Zágonyi László, aki munkás életének csak töredékét töltötte nyugdíjasként. Földi létünk utolsó állomásán, amikor valaki végképp eltávozik közülünk, a nehezen elfogadható, mégis megfellebezhetetlen Legfelsőbb Döntést hitünk és biológiai ismereteink alapján elfogadva számot kell vetnünk a veszteséggel. Búcsúzunk tehát az orvoskollégától, a baráttól és az embertől, mert mindháromnak egyformán kiváló volt. Szakmai felkészültségét mindenki ismerte és elismerte, főképp egykori betegei, a belvárosi esztergomiak. Barátként mindig önzetlen tudott maradni, mentesen a napi tülekedéstől. És végül az ember! Ebben a légiesen törékeny lényben, aki dr. Zágonyi Lászlónak neveztetett, egy kitűnő elmével párosult, gyermekien tiszta lélek lakozott. Az örök nagy gyermekekhez hasonlóan a hétköznapok rideg valóságát O is nehezen tudta elviselni. Ezért létezett egy álomvilága, amely nem lehetett a vaióság égi mása, s ebben a másfajta magyar változatra vágyó eufóriában mi gyakran találkoztunk. Jól tudjuk, a kör bezárult körülöttünk és nincs menekvés,^ nekünk ezt a sorsot kell vállalni. O elvégezte feladatát - tisztességgel és becsülettel: gyógyított, s ha netán szomorú volt, akkor is vigasztalt. Azt mondják, az ember nem akkor hal meg, ha a szíve megszűnik dobogni, vagy agysejtjei már nem termelnek akciósáramot, hanem amikor elfelejtik. Elhunyt drága barátunk emlékét ez nem fenyegeti. Tovább él betegei tudatában, gyönyörű nagy családjában, a nagyszerű Edit asszony, a hűséges társ őrző elszántságában, s az Esztergomban eltöltött több mint három gyógyító évtized ércnél maradandóbb garancia a felejtés ellen. Hiánya itt marad közöttünk, míg le nem jár földi mandátumunk, tisztelettel fogjuk emlegetni. Méltatásához nincs szükség kegyes túlzásokra, szavaink őszinteségét immár a halál hitelesíti. Oka és joga van békében nyugodni. Egy nem könnyű élet után a lét örök törvénye szerint visszaadta lelkét Teremtőjének, törékeny testét ennek a sokat szenvedett földnek, melynek tragikus történelmét annyira ismerte és szerette. A mennyei vadászmezőkön várnak már rá: Takács János, Sinka Gábor, Nádori Rezső, Tábori Lajos és a többiek. Vigasztalóan jó társaságban lesz közöttük. Mi pedig ebben a kevés időben Hozzájuk igyekszünk. Rájuk gondolva Babits szavaival „talán nem is olyan nagy dolog a halál." Köszönjük a sorrsnak, hogy ebben az embert-próbáló időkben a kortársai lehettünk. Legyen Neki könnyű a nyugodalom, s nekünk elviselhető a belenyugvás. Szállási Árpád dr. A pásztor nem hagyja el nyáját Ötven éve vészterhes hónapokat élt át Esztergom városa. A Vörös Hadsereg Budapest körülzárása során 1944. december 26-án foglalta el Esztergomot, de további támadásnak nem voltak meg a harcászati feltételei. Hitler a Délhadseregcsoport számára azt a feladatot tűzte ki, hogy Komáromból kiindulva törje át a szovjet 4. gárdahadsereg gyűrűjét, teremtsen összeköttetést a körülzárt magyar fővárossal. A Konrád hadművelet főerejét a 4. SS páncélos hadtest két hadosztálya, a Totenkopf és a Wiking hadosztályok páncélosai és rohamlövegei jelentették. A 96. német gyaloghadosztály 287. gyalogezrede a támadáshoz csatlakozva 1945. január l-jén 20 órakor kelt át rohamcsónakokon a Dunán Nyergesújfalunál. A német támadás január 5-én lelassult, elakadt. Január 6-ára virradóan a szovjet csapatok kiürítették Esztergomot, s a német 711. gyaloghadosztály egységei megszállták a várost. A 10-ére virradó éjjelen a 711. gyaloghadosztály egységeit a 96. gyaloghadosztály 284. gyalogezrede váltotta fel Esztergomban. Az I. gyalogzászlóalj a városban és a város körül körvédelemre rendezkedett be Scháfer főhadnagy parancsnoksága alatt, akit Bensch őrnagy követett. A II. zászlóalj 2-3 kilométerre a várostól keletre ásta be magát Hillermann őrnagy vezetésével. Hupe főhadnagy városparancsnok tisztelgő látogatást tett a prímási palotában, amelynek környékét a december 8-i angolszász bombázás súlyosan megrongálta. Serédi Jusztinián hercegprímás fogadta a főhadnagyot, mint ahogy december 28-án a szovjet városparancsnokot is. A főhadnagyra és katonáira nagy hatással volt a főpap bátor magatartása és kitartása. Hupe főhadnagy, aki a hadosztálytörzsön keresztül tájékozott volt arról, hogy a német támadás mind Dorog, mind Csolnok, mind Bicske irányában elakadt, figyelmeztette a főpapot, hogy a városra még súlyos megpróbáltatások várnak, számítani kell a szovjet és az angolszász légierő közvetlen támadásaira is. Serédi kijelentette, hogy nem hagyja el főpapi székhelyét. Nem hagyta el akkor sem, amikor az oroszok támadása fenyegette Esztergomot. Elmondta Hupe főhadnagynak, akinek a látogatását és beszámolóját a 96. hadosztály hadinaplója megörökítette, hogy mind a német vezérkar, mind Szállási nemzetvezető is nyomást gyakorolt rá, hogy hagyja el Esztergomot és a viszszavonuló magyar és német hadsereggel távozzon nyugatra. „A pásztor nem hagyja el nyáját" mondta a fiatal német tisztnek. Tény, hogy Szállási személyesen és közvetítőkön keresztül is többször felszólította a hercegprímást Esztergom elhagyására. Serédi erre nem volt hajlandó: nem hagyta el híveit, nem hagyta el hercegprímási székhelyét és ezt tanácsolta azoknak a püspököknek is, akik kikérték tanácsát. Papjait is helybenmaradásra buzdította. Serédi személyes helytállása nemcsak Hupe főhadnagyra tett mély benyomást, hanem Esztergom 1944-1945-ös helyzetén is könnyített. A pásztor nem hagyta el nyáját. O.A. f'Hi'fcfl